Részletek egy sorozatból

(119. A békebíró)

Áldassék az ő neve: Öcsi!

A 29. miniatűrben írtam egy – akkor megnevezetlen – emberről, mégpedig a kirekesztettek „címszó” alatt. Nem vagyok egy indulatos s haragtartó fajta, de Jakab Józsi döntését helyeseltem. Árulkodó sem vagyok, ezért nem mondom el még a személyemet sértő részleteket sem. (Amikor az eseménylánc egy mozzanatát a Lugasban megemlítettem, Feri megerősítette: „Igen, Zoltán ilyen, ha sokat iszik! De csak akkor!”) Még kiutasítása előtt Andit is, Zsuzsát is megkérte, szóljanak nekem az érdekében, mert akkor már nem szóltunk egymáshoz. Köszönni sem köszöntünk. Még csak biccenteni sem biccentettünk.

És ekkor jött Öcsi!

Kissé illuminált állapotban, de észérveket sorolt. „Azt veted a szemére, hogy az internetről tájékozódik. Legtöbbünk még erre se veszi a fáradságot, megelégszik az itteni meg a másutt hallott pletykákkal! És még a nőket tartjuk pletykafészkeknek!” Belekortyolt a sörébe. „Tudod – folytatta –, mi a legszomorúbb, leggroteszkebb? Hogy két felnőtt, értelmes ember úgy viselkedik, mint a pisis gyerekek!” Kezeltünk, távozott. Mögötte Dorisz csóválta a farkát, s mintha visszanézett volna rám, s a tekintete azt mondta volna: „Látod, milyen okos gazdám van. Gondolkozz!”

Gondolkoztam, miközben valami égette a lelkemet, valami, amit talán szégyenérzetnek, ostobaság-tudatnak nevezhetnék. Valami, lehet, hogy a tisztítótűz?

Néhány nappal később ott voltunk mind a hárman. Máig nem tudom és nem is érdekel, kinek a keze hozott össze, mindenesetre Öcsi megfogta a kezünket. Sokáig csak a kocsma zajai fogtak közre bennünket, majd Öcsi elvette kezét és csendesen megszólalt: „Béküljetek már meg, mert…” Tudtam én is, tudta Nagy Zoli is, miként fejezte volna be.

Kezet fogtunk a nálam magasabb, testesebb, szakállas („rőtszakállú”), szemüveges, basszistát megszégyenítő hangú embertársammal.

„Tudod, Károly, régóta várok erre a pillanatra.”

„Én is.”

(138. Morzsák… – Rövidekről röviden)

… a Piál a Föld Hofitól.” „Az jó szám! Ő énekli a Fél deci rumot is.” „Énekelte! Ha már a meghaltaknál és a rumnál tartunk, Bajor Imrének volt egy Whisky, szóda, kóla, rum című dala.” (Szövegében szerepel a rövidek közül paradicsomvodkával, limonádéginnel, likőr.) „Charlie-nak meg Jégduplawhiskyvel.” Zsuzsa közbeszólt: „Whiskyt kevesen isznak itt, inkább pálinkáznak, pálinkáztok!” Fekete Bandi megkérdezte: „Az ouzóról nem énekeltek, az anyjuk úristenit? Én azt szoktam inni rövidnek.” Egy rádión nevelkedett vendég válaszolt: „Dehogynem! Rokker Zsoltinak van egy Görögdala, abban szóba kerül az meg a metaxa!” Bandi szeme amennyire képes felcsillan, a szája büszkén kijelenti, hogy ő azt is ivott már.

„Egy külföldi nevű zenekar énekli, hogy: Álmaim kéklő egén, / Gyümölcsfáim tetején, / Pálinka, szerelmem, légy az enyém.” (A Magna Cum Laudéra gondolhatott, de mégse, mert akkor azt mondta volna.) „Írt számot Pálinka címmel a Kárpátia, az így kezdődik: A jó magyar pálinkának / Nincsen párja / Nincsen párja / Egyedül van mint a magyar / A világba / A világba / Szilva körte cseresznye / Éljen a haza! / Egészségünkre!” „Hagyjuk a politikát!” „Jól van, na! Már magyarnak lenni sem szabad?” A vitát megelőzendő megszólalok. „Igaz, az egyiket csak részben énekli, bocs’ énekelte Kazal László. A címe Pálinkafőzési tanácsadó. A másikkal a Tudósok együttes szórakoztatta vagy botránkoztatta hallgatóságát, ha valaki közületek finnyás, egy pillanatra fogja be a fülét. Egyébként nagyon pontosan megfogalmazza a…” „Felejtsd már el, hogy tanár voltál! Mondjad azt az izét!” „A címe, egyben a refrénje: Pénzt! Pinát! Pálinkát!” Még Zsuzsa is nevetett Vasas Palika fenti, három pés rendelésén, a férfiak többsége, még az öregek is igenlően bólogatott. Csak egytől hallottam: „Szégyentelen!” Hogy én, vagy amit idéztem, nem derült ki.

Ismét Zsuzsa oldotta meg a helyzetet: „Uraim és hölgyeim, aki speciel jelenleg én vagyok, mármint nő, zárunk! Az eddig elhangzottakhoz csatlakozva megkérdezem, a Bikinit kissé módosítva: Részegen ki visz majd haza? Neveket nem mondok, de holnap is én leszek, folytathatjuk! Sziasztok! Viszlát!”

Viszontlátásra!

(139. Néhány sör)

Másnap, kicsivel később (úgy öt óra tájban) összejött a csapat és tényleg Zsuzsa várt minket. A kötelező formaságok lebonyolítása után, emlékeztetve a tegnapi beszélgetésre Őri Jani kezdett énekelni (operaénekes szeretett volna lenni, de a meósságig jutott, s különben is, ő már érkezésünk előtt régen itt volt): „Sört ide, bort ide, te szép barna lány, az anyád…”

Felhorkantunk, hogy ez magyar nóta, holott… Miklós megnyugtatott, s felénk kacsintott. (Igen, arról a Tarai Miklósról van szó, akiről a 14. miniatűrben írtam Barátság címmel. Annak ismeretében világosabb a kérdése Janihoz.): „Ismeri-e azt a Syrius számot, hogy Koncert háromhúros hegedűre és öt korsó sörre?” „Nem, de nem is érdekel! Legény koromban megittam én még tízet is! És te ismered a Lökd ide a sört! címűt?” „Még szép: Elmegy a kugli egy este berúgni…” „Hohó! Ez nagy tévedés, ez A kugli, amit meg kértem, az így kezdődik: Amíg a munka becsület dolga / Én tisztességgel megszomjazom…” „Jó, jó, igazad van! Vagy keveset ittam még, vagy már sokat!” „Látod, nem könnyű kitolni egy öregemberrel!”

Szecskó Jani vette át a szót: „Itt van Aradszky Laci. Ma már szinte nem is emlékeznek arra a számára, pedig fájin, szám, hogy Sört kérek én…” „Abban bort is kér” – tájékoztatja a fiatalabbakat Őri Jani.

Mintha meghallotta volna, belépett egy fiatalember, köszönésfélét mormogott. Olyannyira fiatalos volt, hogy Zsuzsa kérte, mutassa meg a személyijét, aztán csapolt neki egy korsó sört. Az idegen beléptekor egy rövid időre abbahagytuk a beszélgetést, felmértük a srácot, aki nem messzire tőlünk a pult mellé állt és figyelt. „Sördala van a Beatricének is” – mondtam. Kissé hosszabb szünet következett, mígnem a fiatalember kortyolt egyet a söréből, s szerényen megszólalt: „Elnézést, hogy beleszólok, de ilyen című száma van a Blues Companynek is, az Egészséges Fejbőrnek meg Sör-Valcere. Csak Miklós és én ismertük ezeket, a többiek inkább a hallgatást választották.

Megérkezett Oszi. „Miről maradtam le?” „Megöregedtünk!”

„No és?”

(140. Keserű kitérő)

Hülyülök! Tényleg és igazán. Szomorú újraolvasni az utolsó szövegemet. [Kocsmai miniatűrök, 139] Csupa zűrzavar: ezek a beszélgetések még Aliz pultossága idején zajlottak (zajlódhattak). A megidézett számok közül, lehet, még meg sem születtek, amikor Tarai Miklós elköszönt a Vallontól, sőt Heves megyétől is. Azóta kétszer találkoztunk egy-egy félórára, s gondolhatják, hogy nem ez volt a fő témánk. Zsuzsa szerepeltetése tehát anakronizmus. Aliz évekig szolgált ki minket, aztán Pestre költözött és szült egy (?) gyermeket. Fiút? Lányt? Félek, hogy tévesen emlékezem, de kizárólag (?) a személyekre – a történetek körülbelül igaznak tekinthetők. Vagy talán mégsem? Ha valakiben felszikrázik az önmagára vonatkozó kétely, nehéz eloltani tüzét. Mindenesetre megnyugtathatok mindenkit, hogy szándékosan nem hazudtam! Ezt, esetleg a többi tévesztésemet írják a tudatalattim számlájára!

(141. Morzsák… – Negatív optimizmus; a bor)

„Az irodalomban és a zenében három örökéletű téma: a szerelem, a halál és a bor.

Ismétlem, a bor!” „Ne ismételgess, tudjuk, hogy ezek az ingyenélők mind alkoholisták voltak!” „Nem mind!” „Jó, volt köztük narkósok is!” Nevetnek rajtam. Évek múlva, az Andi-Zsuzsa korszakban érkeztünk a borhoz, a bordalokhoz. Ebből a szinte kimeríthetetlen halmazból a Vallonban soroltak közül csak néhányat írok ide, azok közül is egy próza. Ha jól emlékszem, Szurovcsik Józsi említette meg Kazal László Tudományos borkóstolóját. Mind ismertük, már a cím hallatán nevettünk. Józsi elégedetten nyugtázta sikerét. Az azóta megismert (a nevét persze elfelejtettem) fiatalember egy általunk ismeretlen zenekar, a Szájzár Kannásbor című dalával rukkolt elő. Látva tájékozatlanságunkat, elénekelt pár sort a refrénből („Az a lényeg, hogy alkohol, kannás bor, szeretlek piszkosul, kannás bor!”), mire egyikünk-másikunk felkiáltott: „Ezt már hallottam! Nagyon jó!” A Nirvánára és a vörösborra esküvő Gyuri babrált valamit az mp3-as lejátszóján, csendre intette a vendégeket, megkérte Andit, kapcsolja le az egy időben hallható tévét, rádiót: „Ezt hallgassátok meg!” És feltette a Belga együttes Boros című „slágerét”.

Valószínűleg ez indukálta a következő döntésemet.: hadd tököljenek azok a különféle zenékkel, én az egyik legszínvonalasabb muzsikát varázsolom beléjük. Kiválasztottam hát öt embert (köztük természetesen Gyurit is), elnézést kérve Anditól kihívtam őket. Összedobtunk annyi pénzt, amennyi elegendő lehet. A szomszédos boltban vásároltunk néhány üveg bort („Mint ahogy a Generálnál a lány, a Kövér a napban!”) s felmentünk a lakásunkba. Elhelyezkedtünk, hoztam a poharakat, a bontót. Megittuk az első kortyokat. A CD-gyűjteményemből kikerestem a lemezt s azon a megmutatni kívánt számot. Ezt:

Bordal – Baudolino dala

A fürt már piros vagy ékes arany fehér

A szőlőtövek között hever Noé

Olyan egyedül ülsz ott szólal meg Dionüszosz

Az élet tüzébe mártsd magad növessz mámoros szárnyakat

A bor lesz a vér s a test meg törött kenyér

A Mestert elárulni ki lesz merész

Nem maradt csak a mámor az utolsó vacsorából

És a szenvedéseink bíbora poharunkban a kín bora

De eljön a végső Nagy Szüret s te borból kenyérből megszületsz

A lélek a test kívánja a hegyek tüzét a honfoglalók Tokajban mulatnak épp

A nektár lángol a vérben a homok könnyei égnek

És a szenvedéseink bíbora poharunkban a kín bora

De lesz még egyszer ünnep a világon elvérzik a baj a csatákon szűd teljék meg az öröm borával ne gondolj a világ gondjával

De lesz még egyszer ünnep a világon elvérzik a baj a csatákon szűd teljék meg az öröm borával ne gondolj a világ gondjával

Legalább hatszor meghallgattuk, annyira bűvkörébe vont bennünket. Gyuri rögtön fel is vette (nem volt nehéz, hisz gépészmérnök és „szuper amatőr” számítástechnikus), egy másikunk, közölte, hogy már ismeri az iviszről, és ő előbb felvette, mint Gyuri (akinek a vezetékneve az istennek sem jut eszembe). Hagytam, hadd vitázzanak, hogy hozzák még („és még”) a nedűt, azzal az ürüggyel, hogy pisilni megyek, kimentem az erkélyre. Gondolkodni. „Nem csak az évszázadosnak tűnő barátságunk mondatja velem, hogy egy remekművet hallottunk. Az Ószövetségre, a görög mitológiára, az Újszövetségre való utalások, a befejezés Vörösmarty-parafrázisa bonyolult szövegvilágot hozott létre...

Egy ismerős kijön az erkélyre cigarettázni. „Te itt vagy?”

Ránéztem.

„Szerinted lesz még egyszer ünnep a világon?”

Megvonta a vállát.