Elekes Ferenc: Elkésett levél Kányádi Sándorhoz

Mit gondolsz, mégis,

van Isten, Sándor?

Kell, hogy legyen,

ki nézne be kend

háta mögé is?

Gondolom, néha

leülsz padodra – ha már van, –

merengőn, ebben a nyárban,

beérik-e a zab,

virágzik-e még a cseresznyefa,

zsenge tavaszban.

Mert ha ellátogatsz haza,

csak úgy jössz, mint egyén,

nem mint poéta.

Mi hír a hatos villamosnál,

mit lát Európa ablakainál,

ki tíz mázsa verset összerostált,

míg járt a fák hegyén?

És ugye, tudod,

hát hogyne tudnád,

minálunk gyűl, aki másít,

s kit vesz elő a féreg?

Hát éppen Tamásit,

mert tőle meg nem férhet.

A világ ma más itt,

elmentek rég a kényes-testű

szászleánykák,

kendervető-fáták

dojnákat felejtve,

Spanyolhont bejárták.

Mi hír most arrafelé,

hol furcsa nevük van

a faluknak?

Ha elmennénk mind oda,

tudnánk-e álmodni otthont

még magunknak?