Az író respektje

Akkoriban rövidebbnek tűnt az élet, mint az élethossziglan. A mosoly ritka a röjtökmuzsalyi szállón, mint Krisztus a biciklin. A lakók idegesek, nem tudják, hogy melyiküket hívták berendőrségi vagy bírósági meghallgatásra, idézésre és miért. Mindenki latolgat, agresszív, a tanúk legyilkolászásairól beszélnek, holott rettegnek, mert van köztük olyan is, akinek már a hatodik ügye van terítéken és azt már ugyancsak nehéz lesz megúszni egy kis ejnyebejnyével, vagy szakszerűen: felfüggesztett bírósági határozattal. De üdítő színfolt volt a minap Oláh Bélus balassagyarmati felbukkanása. Mint szivárvány az égen. .Béla, hisz minden munkalehetőségtől el van zárva (cigány, alulképzett stb.) őstermelői igazolvánnyal levendulát és gombát árul a megfelelő időben a balassagyarmati piacon, meg ősszel tisztított dióbelet. Béla jó humorral viselte nyomorát, mert kijutott neki mindenből. Otthagyta az asszonya a gyerekekkel, s Béla tizennégy kilót fogyott. Ivott is, mutogatta korábban korábbi zárójelentéseit, bizony szerepel már a kórtörténetében az alkoholista elbutulás is. Béla azért jár szorgalmasan kórházról kórházra, orvostól orvosig, hogy rokkantsági nyugdíját (ami kb. harminc csomag cigarettának felel meg) felemeltesse. Mert ha kellőorvosi papírt (zárójelentést) szerez be, akkor kérheti az orvosi felülbírálatot. S minél magasabb fokú munkaképességcsökkenést állítanak meg, annál nagyobb lehet a delikvens havi rokkantnyugdíja. Mint kiderült találkozásunkkor éppen akkor dobták ki a balassagyarmati pszichiátriáról, mert öngyilkosságot követett el. Nos, elkeseredésre bőven volt oka. Jövedelemhiány, család elvesztése, munkahely hiánya, alkoholizmus, depresszió és Béla bevett 85 Frontint(nyugtató) majd aludt három napig, amikor a bátyja, Kálmán, a szomszédja kihívta a mentőket. Egy hétig tartották benn mindössze. Remélem, ez mindent elmond a magyarországi addiktológiáról. David Ogilvy, a reklámpápa, írt egy könyvet, amiben azt olvastam, hogy a leendő copywrightert ((reklámszövegíró) elsőként ki kell szárítani. A reklámguru, igaz, hogy nem volt orvos, de a jelenséget azonban kéz közelből ismerhette, úgy taksálta, hogy egy alkoholistának minimum hat hónap alkoholmentesség kell, mire kiszárad. Akkor lehet újra óvatosan munkába állítani. Béla, meg a többi alkoholista, meg, ahogy kikerül az elvonókúráról, már aznap iszik, és szerencsés esetben nem a gyógyszerére. Egy magyarországi alkoholelvonókúra jó, ha 10 napig tart. Utána mehet az ember a dolgára, már ha akad neki. Béla olyan szegény, hogy nem váltja ki gyógyszereit, hanem eladja nekem. Egy doboz Frontin három ezer forint. Az pont elég neki egy falásnyi csirkefarhátra, kenyérre, borra, dohányra. Én megveszem tőle, hogy legyen nekem tartalékban. Vagy, ha én jutok hasonló helyzetbe, akkor ne 85 darab Frontinnal dolgozzak, hanem legalább kétszázzal, s ne két liter borral, hanem legalább két liter Kalinka vodkával. hátha úgy biztos és megnyugtató eredményre jutunk. Bélát még a falunkból, Itókfalváról ismerem, Mátraderecskéről költöztek oda, tehát ők sem tősgyökeres itókfalviak. De nemcsak ő és felesége a pereputtyal telepedett le, hanem a bátyja. Van valami forrongás körülöttük, mert a fiaik -Béláé és bátyjáé, Kálmáné-állandóan új élettárssal bukkannak fel, s a lányok is új vejekkel. Béla lánya Helen egy Szlovákiában született, magyarul, cigányul egyformán jól beszélő fiatalemberrel él. Biztos, hogy Jocó meg akarta kedveltetni magát velem, s kért tőlem egy könyvet ajándékba. Ez még akkor történt, amikor Doddy albérlője voltam Itókfalván. Toltuk a silány lőrét fel a torkunkon, amikor megkérdeztem tőle, mintegy két héttel később, hogy hogyan tetszett neki. Elkezdte a könyvet ajnározni. Mintha hájjal kenegettek volna. Sajnos azonban a kölcsönadandó könyvet megtaláltam lecsúszva a varrógépasztalka alá esve néhány nappal korábban, mint ahogy a róla való beszélgetés megesett. Egy sort sem olvasott belőle, de megpróbálta dicsérni. Ezt már régen szerettem volna elérni, hogy a bestsellerlista tetején állok, nem is igen számítana, hogy olvasták-e a könyvemet, vagy nem.

Szerelmi szál

A röjtökmuzsalyi hajléktalanszállón csak két biztos van. Márpedig az, hogy reggelire és uzsonnára jellegtelen zsíros kenyér a menü. Az ebédet az itteni Idősek Otthonából hozzák, általában híg leves és egy szelet kenyér. Ennek ellenére egyetlen lakót sem láttam lefogyni itt két év alatt. A legcudarabb a szombat és a vasárnap. Egyfelől nincs reggeli kávé, másfelől az ebédet is kiosztják már délelőtt tízkor. A gyomor három óra alatt kiürül, tehát utána hiába korog a gyomor, nincs apelláta. Nyelik az éhkoppot. Ilyenkor a legnagyobb a valószínűsége, hogy balhé törjön ki, ami majd mindennapos erre felé. A kaját nem a hajléktalanszállón osztják, hanem a helyi Vöröskereszt épületében, ami 20 méterre van a szállótól. A Vöröskereszt épülete egyben nappali melegedő is. El lehet tétlenül devernyázni benne reggel nyolctól délután négyig. Látható, hogy sokkal több a hajléktalan, mint amennyi a szállón él. A szállót elkerülők arra hivatkoznak, hogy ott lopnak (igaz), s inkább a szabadban éjszakáznak. Ezeket onnan ismerni meg, hogy nehezen járnak, mert fagyás miatt, különböző mértékben amputálták lábujjaikat. Van aki csak a bokájára támaszkodhat, s van olyan is, akinek maradt még néhány ujja, így cipőt hordhat. Viszonylag sokan vannak, akiknek tőből amputálták az egyik lábát, ezek közül egy csak tolószékben ülve közlekedik, de a másik kettő elboldogul műlábbal és mankóval. Mindenki iszik a szállón, természetesen a nők is, főleg Emma, aki már reggel be tud ócsítani, de annyira, hogy ki kell tenni a szálló elé, hogy átfújja szél .A Vöröskereszt lelke a jó lelkű Nóra, akit puritán negyvenesnek ismertem meg. Jó lelkű asszony. Bár számtalan förtelmet tapasztalhatott a konyhaablakából, nem keseredett bele. A sima berúgást a szállón nem jegyzik, de ha az amputált Lacit hozzák haza tolószéken, összeszarva ,és hugyozva, az már döfi. Ilyenkor megnő a gondozónők munkája is, hiszen a részeget ki kell venni a kocsiból, levetkőztetni, lefürdetni, majd tisztába tenni. Teszik is a dolgukat. Némelyik morog, de a többség megszokta az ilyen baleseteket. Hogy hogy került Norbert a szállóra azt nem tudom. Kopasz, kigyúrt alak volt, csibészes modorral, ami úgy tetszik a nőknek. Hallottam azt is, hogy a tanúvédelmi program keretében helyezték el itt. Kinézetre balhés csávó volt, de el lehetett vele beszélgetni vele normális dolgokról. Állítólag drogozott, mariskát ( marihuana) szívott, kínálta az írót is, de az nem ment ebbe bele. Kimaradt a jóból. A pletykák jöttek és mentek Norbert körül, s egyszerre szinte mindenkiben fellángolt az irracionális düh, és Norbertet kitiltották a hajléktalanszállóról. Maga az intézményvezető döntött így, a galamblelkű Bőr úr. Egy ilyen kiebrudalás nagy retorzió. Ilyenkor a delikvens már nem mehet be régi helyére, csak a bejáratig, ahol nejlonzsacskóba várja őt összepakolt holmija. A kegyvesztés azonnali keserve, hogy fűtetlen, kiürült lakásokban húzhatja meg magát az ember, gondot jelent a mindennapi tisztálkodás. És a magány. Közben felfigyelt az író arra, hogy a negyvenes Nóra egyre mélyebbre ereszti a dekoltázst, feltűnt egy kis rúzs és szájfény, szóval egy tizessel megfiatalodva osztogatta az ételt a rászorulóknak. Egyszer meg is kérdezte Nórát, hogy új fiú bukkant-e fel a háznál, mire Nóra kacagva igent mondott. Már napok teltek el a kiutasítás után. Az író a könyvtárban nyomta a penzumát, amikor délután, munkavégzés után, lement csövelni az iskola és művelődési ház aluljárójába. Ott legnagyobb meglepetésére Norbertet találta, aki egyedül ácsorgott ott. Váltottak nehány barátságos szót. Aztán az író pössentett egyet, elköszönt Norberttől, de még sikerült szembetalálkozni az első randevújára kirittyentett Nórával, aki boldog mosollyal sietett Norbert felé.

Isten nem ver bottal

Az itókfalvi papot személyesen nem ismerte az író, csak hallomásból. Mint kiderült,ő maga kérte magát néhány évre ebbe a kis lélekszámú faluba. Mert meg akart „tisztulni.”. A fiatal pap-egyszer Bourban látta őt a terepjáróban nagy vadász volt, s az egyetlen találkozás, ami közte és a pap közt megtörtént, arra a momentumra hagyatkozhatott csak, amikor az író megpillantotta őt, s a pap terepjárójában a kissé lengén öltözött tizenéves lánykát (gondolom térítés örve alatt folyt a kocsikázás). Az alaposan kisminkelt lányka unottan rágcsálta a rágógumit és a harnincas papra bízta a teendőket, aki nem késlekedett. Fölemelte a furgon ajtaját és egy összekötözött őzet húzott le róla, az írót kérvén segítségül. Az író ugrott, mint a nyúl, segített, de megcsapta a pap mindent átható konyakszaga. Így már érdemes megtisztulni, gondolta az író és hazafelé szaporázta útját, elgondolkodván azon, hogy ő vajh miért is nem lett pap. Úgy gondolta ugyanis, hogy ő rá is ráférne az a bizonyos megtisztulást hozó tisztítótűz. Bourban már rég nem volt kőmaterialista, de a hirtelen feltörő New Age káoszból nem tudott testközelit, adekvát világmagyarázatot választani. Ráadásul Olga, Bourban Douglas partnere egy tekintélyes ezoterikus mozgalom vezetője volt, hívői hittek abban, hogy fel tudják venni a verbális kapcsolatot az elhunytakkal). Szóval választékban nem volt hiány. Az író mindössze annyit tett lelke üdvözüléséért, hogy időnként depressziós hangulatában felcsapta a Bibliát és abból próbált erőt meríteni egy-egy nehéz életkérdésre és zsebébe markolt és megvette a kínai bölcselet Lao Ce Tao Tö King-je mellett a leghíresebb kínai jóskönyvet, a Ji King-et és abból próbálta magát a felszínen tartani. Amire igen nagy szükség volt, mert az itókfalvi falu legnagyobb átka az ingerszegénység volt és az író rettenetesen egyedül érezte magát, még akkor is amikor a saját fűtetlen viskójában aludt, meg akkor is, amikor Doddynál, a rémes szomszédnál kivette az albérletet. Dody reggel elment dolgozni és csak valamikor fél három körül keveredett haza. S utána vagy jöttek a cimborák borokkal vagy nem, vagy hívták az írót vagy nem, poharazni. Általában hívták, de pont ilyenkor jött rá a Doddyra a zsörtölődés, fél milliós perrel fenyegette az írót, mert nem találta a szakmunkás bizonyítványát, ma már túlitta magát. De abban a dzsumbujban, melyet áthatott a füst, kosz, korom, cigarettafüst,, állati ürülék egyvelege nehezen lehetett bármit is megtalálni, így pl. Doddy nem találta meg rendszeresen havi csekkjeit, találékonynak a rejtőzésben a vízszámlák jártak az élen. A keddi hajléktalanszálló reggele nem indult rosszul Bourban hamar lefeküdt, sem látni, sem hallani nem tudta a szoba tévéjét és ez elvette a kedvét. Kár, mert néha ki lehetett fogni igazán jó filmeket, eltekintve a szappanoperáktól, felesleges reklámoktól és a kormányzati propaganda agymosásától. A zoknija, amit reggel kimosott, nem volt a helyén, azt Karcsi (új figura a szállón, ellenséges a viszonya az íróval), azzal kezdett, hogy szopja le őt. Bourban edzett volt a szállón uralkodóján eluralkodott verbális agresszióval szemben, de bemutatkozás helyett azonban ez az antré egy kissé erős volt még neki is. A zoknit magára vette, és minden lelkierejét összeszedve megmondta a már felkelt Karcsinak, hogy a zokni az övé, és hordani is akarja. A kopasz izomkolosszus (Karcsi), aki szabad idejét általában bírósági tárgyalásokon töltötte. Lazára vette a dolgot és azon merengett, hogy a tegnap kimosott mintegy hat tiszta zoknijából miért nem talál egyet. A retorzió elmaradt tehát. A szállón elszaporodott lopások miatt Bourban a szálló ügyeleti szobájában szokta hagyni a mobiltelefonját. Reggel azonban elkérte, mert régi barátja, Benő hívását várta. Ehelyett azonban egy sms várta. Feladója ritka jó lelkű ember volt, a falu egykori kocsmáros, aki hosszú évek óta minden hétvégén Itókfalván tölti a weekendjét, feleségestül. Az sms rövid volt- „ Dody szilánkos lábtörést szenvedett.” Öröm az ürömben., noha az író nem volt haragtartó típus. Az összes ezoterikus érdeklődéssel megáldott ember, ugyanis, akikkel Bourban az elmúlt időkben összeismerkedett, azt mondta ugyanias, hogy nem szabad a másikat gyalázni, szapulni, keservét kívánni, mert visszaüt. Hogy aztán, hogy tudja az egykori főbérlő a fűtését,(kazánja is felrobbant azóta)étkezését megoldani, az tökéletesen sötétben marad.

Akár az élet lényege.