Élem életem

Írtam egy oldalt a Cetli regénybe. Élem az életét. Alakít valaki vagy valami, mert vagyok. Találkozom emberekkel, eseményekkel. Adva van körülöttem minden. Teszem a dolgom, élem az életem. Boldog vagyok, ha szeretnek. Boldog vagyok, ha szerethetek. Minden megváltozhat, ha felfordul kanyarban az életem, szakadékba torkollik utam.

A Cetli regénynek van egy második oldala is. Álomutazás lehetne címe. Egyszemélyes utazás művészetemben: a jelen érintésével a múltból, a jövőbe visz. Érzelmileg megérint, az értelemhez is szól. Tettre buzdít és cselekvésre késztet. Lelkemet a szép és az elegancia érinti. Ó, jöjj múzsa, művészetem nagy szerelme, ha már nevembe írtad nevedet, győztesként fogjunk kezet a földanyával.

A Cetli regény harmadik oldalát is megemlíthetem. Élem életem. Éltet a poézis. Éltetnek a színek. Segítségemre siet a játékláz öröme. Döcögve haladok, kelepcébe csalnak a piszlicsárok, apadni kezd a játékláz öröme, de nem hagyhatom fölborulni eszményképem.

Őrzöm a Cetli regény többi lapjait is: a sziporkázó ezüst hajnalt, a kölcsönkapott keresztet, a valóságból kilépő pillanatot, az emberi sorsnak csapongó játékát, a szenvedély hevületében úszó mámort. És mindezekben Téged megtalálhatlak. És, ha megtaláltalak, űzzük el a piszkos képet a szürke égről. (2016. november 19.)

Erőpróbatánc

Ideiglenesen vagyok a földön, a vonalak a tenyeremen jelzik is ezt az állapotot. Zsugorodnak ráncaim, a tárolóban helyet kaphatok. Addig még akad tenni valóm bőven. Sutba dobom panaszaimat, és beállítom a naptárt. Szorít a felelősség. Felelősség a művészettel szemben az elkezdett munkáim befejezése érdekében. Kopogtat az élmény, jelzi, hogy szabad a játék. Repülhetnék, de fogynak perceim, s mintha megfeneklett volna a költészet is. Foglya vagyok a művészetnek. Nincs menekvés, lassan, lassan a vízszintes út is járhatatlan lesz. A tárolóból kifolyt a szemét, alamizsnát kér. Elherdált szépségek birkóznak ócska kacatokkal. Sok a kérdés, valamennyire ki tud megfelelni. Bármilyen helyzetben megtalálhatjuk a magunk boldogulását, még akkor is, ha harcba keveredünk, mint a szép a rúttal. Az öröm és a bánat együtt járnak. Szorít a felelősség. Tovább taposom saját utamat. Kitaposott nyomokon járok, így még nagyobb a felelősség, még akkor is, ha hullnak emlékezetem könnycseppjei. Terebélyesedik az időemlék a változtatásokat beleértve. Mutatis mutandi! Magasba emelem ecsetem, s a kárpótlás igényével teszek eleget küldetésemnek. Doppingolok és viszonyulok. Nem vallatom a múltat, a jövőbe nézek. Talán ez lenne az erőpróbatánc. (2016. szeptember 18.)

A romokon is angyalt festek

Ideális szemléletnek vagyok a híve, még akkor is, ha művészetem a drámai hangvétel jellemzi. Kötődésemet az élethez a szellemiek és a lelkiek határozzák meg, és ennek alapján vállalom a feladatot is: maradandóvá tenni ittlétemet. Valamennyien külön úton járunk, és hajlamosak vagyunk a sajátunkat részesíteni előnybe. Belemagyarázunk, hivatkozunk végletekre, szélsőségekre, nosztalgiákra, fájdalmakra és a sort folytathatnám.

*

Keressük helyünket, várjuk elmúlását árnyékboldogságnak. Magamat sem hagyom ki ebből a kereső állapotból. Állandó tanuló szerepem folyamatában élek: mentés és menekülés. Zord hegyek között járok, csörgedező, tiszta patakokból oltom szomjúságomat. A kontrasztokkal együtt élek. Lehámozom a romantikát, s a kongó ürességbe gyömöszölöm a csúcsra törekvő álmaimat. Könnyez az ég, mossa vérem. Jelenbe zuhanok, kapaszkodom a kiürült „paradicsomba”. Valaki játszik odafönt, szikrát vet szeme tiszta fénye. Hív és kitartásra buzdít. Gúzsba kötöz a látvány. Mennék, nincs hová. Maradásra kényszerülve festek és festek. A ROMOKON IS ANGYALT FESTEK. (2016. március 11.)

Forrás: Vár-Lak