Felvértezve tollal
szabad akarattal
békében a Földdel
perben önmagaddal
szövetségben szóval
haragban a késsel
kibékülve sorssal
s a Gondviseléssel
továbbadod holnap
amit tegnap kaptál
sodródások közt is
helyeden maradtál
felvértezve múlttal
beforrott sebekkel
békében a mával
kékülő egekkel
szövetségben csenddel
perben önmagaddal
korlátozott léttel
kötött akarattal
új hazára leltél
új szárnyakat kaptál
sodródásaid közt
mégis megmaradtál
Eltompultak késeink a csendben
és szavak nélkül kiszáradt a szánk
a szerelem csak szálka tenyeredben
és szilánkokra törted éjszakánk
és kicsorbult a poharunk s a lelkünk
a szomjúságtól ajkunk cserepes
a kétségek közt kacatokra leltünk
a tört arany közt nincsen veretes
mert patinás és ódon az a gyűrű
melyre a múltnak hasadéka les
a feledésnek sötétje oly sűrű
hát vesztett kincset senki sem keres
A teremtőhöz szálló sóhajpárák
emelkednek e lét-tetők fölé
fehér köpenyben sorakoznak csendben
az éjszaka szakadt lidércei
a tébolydákból szökött látomások
agyrémekből szőtt kísértetek
a vesztett múlt sötét alkímiája
az önvád felnövekvő árnyai
a leselkedő álom-mumusok
rosszalvó gyermek fojtott motyogása
s a büntetésből térdeplő szavak
sötétkamrákban ázó negatívok
nagyanyánk arcát előhívó jóság
a mindentudók szánó mosolya
szemekbe torzult fájó veszteség
katona fiak csatakiáltása
hazatérők mankón bicegő lelke
– világ sodrása, ó, történelem! –
sorsokat őrlő örök változás
hadakat űző vándorlás a létben
könyvek hamvába hulló üzenet
pattogó szikrák elszálló betűk
a pusztulásban sajgó krónikák
a teremtőhöz szóló fény-fohászok
s a füstjelekkel széledő imák