Morcos az arcod,
Ütésre áll kezed,
Oldjam haragod,
Vízzel leöntelek.
Befutna egy vonat,
S elkapna a kerék,
Kikerülnék onnan,
Mint embertörmelék.
Ki gondolna akkor
József Attilára?
Halálom világnak
Talán nem is fájna.
Ha én Toldi ivadéka lennék,
Dühödt bikával szembemennék,
Az biztosan szarvára kapna,
S mint legyőzőjét, fölmutatna.
Belém kapaszkodott,
Ne hagyjam cserben,
Szerető tüskéje
A tenyeremben.