Belső és külső áttűnések

Ha!

Folyékony tükör.

Kásás. Két part között

Alig halad. Varjak

Nézik benne magukat, s –

Néha egy-egy ezüstlő gép-

Madarat. Szemedben én

Tükröződöm még… Az egy-

Másra exponált évek –

Otthoni-és itt-

Honi mélységek…

Zenitjén az egyensúlyt

Szerelmünk képezte –

Le. Alant is – föl, csakhogy! A

Lankáknak már vége. A szmogos,

Szürke fény – homlok-

Meredek hegynek támasztott

Tükör. Homályos, néma, mint

Megfagyott vízesés, ha!

Holdidő

Hogy törtet – szívem,

Vágtat, hová, nem értem. Futó-

Bolondok nyüzsögnek szerte-

Szét. Riannak évek –

Seszínű szárnyuk – keresztül-

Kasul, és honnan hovább, de!

Miért ily vadul.

Lézerfény villózgat

Estelente. Hátrafelé kaparnak

A napok. Dübör’g a szó, ha!

Tudnám, mit, némául.

Csupán csak semmit. Csende-

Sül a csönd, de! Én, ó,

Minő félvállról…

Hogy törtet szívem, kalukk,

Kalukk, hová, miért nem

Értem. Műszénát villázzak

Virtuál fejősnek? Szélkakas

Kikiril, hogy! Mit miért

Is értsem. Bölcs vagyok,

S a tyúkoktól megkérdem.

Hogy törtet – a Szívem, még

Vénen se – értem. Ó, ifjúság,

Te hol volt, hol nem – volt

Bolond. Lassíts, Idő! Szemem

Torz tükrében… Csillagok

Havaznak, és! Pajtabeli lámpás

A téli telihold. Lecsavarom.

Jó reggelt, világ. Nagy

Levegő, saztán! Elfúvom.

Félszárnyú

Nézd – az ég kékjét

Milyen nehezen hívja

Elő a Nap. Hideg. Neonos.

Tályog a köd, és vaksi az

Út – Hozzád. Nem

Tükröződik a táj, de! Már

Kívül is dobog. Kívül is

Röpdös a Szív,

Megvénült Időben, mint

Március idusán –

Érzed, látod, Kedves –

Ó, te félszárnyú

Vers. Lelőtt álmú,

Széptollú madár, énekelj,

Énekelj – Főnix madár.