ABC-sorban

Annak, hogy Őzite ki-bemászkált különböző mesékbe, története van.

Még nagyon az elején gondtalan járkált fel-alá a könyvtárban, hátán – mint egy csiga – a Szépvölgyi mesékkel*, mígnem az egyik könyv megszólította. Nem volt goromba, inkább rendreutasító. Goromba nem is lehetett, mert ezt a címet viseli: Tündérvilág. S a tündérek, ugye, szépen szólnak egymáshoz meg a környezetükhöz, legalábbis azok, abban a könyvben. Azt, hogy léteznek gonosz tündérek is, Őzite később tapasztalta.

Na mindegy, Őzitének még ez a szelíd rendreutasítás is rosszul esett.

„Menj hátrább, lányom, mondta a mesegyűjtemény, itt elől nekünk van a helyünk. Állj te is be az ábécé-sorrendbe!”

Jó, odébb állt, de mert azt nem tudta, mi az ábécé-sorrend, rossz helyet választott újfent. Egy Andersen-kötet tovább küldte. „Mi az A meg az Á vagyunk, a te helyed hátrább van.”

Megfájdult a szíve Őzitének ezekre a szavakra, úgyhogy nem mert az Andersen után beállni, hanem a sokadik könyv után remélte megtalálni a helyét.

Az sem hagyta nyugton, okítani kezdte.

„Én Hauff-meséket tartalmazok, »Há«, téged meg Gergely írt, »Gé«, nem ismered az ábécét?”

Őzite könnyes szemmel kérdezte Anyukájától:

„Mi az az »ábécé«, Anyukám, eszik azt, vagy isszák?

Ezen Őzite Anyuka újra elmosolyodott, de megmagyarázta Őzitének a rendet, amit be kell tartania. Viszont hogy a könyvtártól a kicsinyének el ne menjen a kedve, azt ajánlotta, hogy hagyja őt, meg Kacsát, valamint Vöröshangyáékat, vagyis az egész Szépvölgyet az ábécé-sorrendben, és menjen el ő egyedül világot látni.

Úgy is történt.

A Szépvölgyi mesékből * Forrás: zetna.org

A rút kiskasa (I)

1. Tisztázzuk mindjárt az elején: azért kiskasa, mert kicsi volt, meg selyp. Tehát nincs hiba a címben. A címben nincs hiba.

Továbbá azért detektív, mert keres, sőt kutat a gyökerei után, de mivel egy hattyúnak gyökerei nincsenek, a múltja, egészen pontosan: az eredete után.

Szóval, már nem is rút kiskacsa, ugyanis felnőtt, és szép hattyú lett belőle, ám azt nem érti, hogyan került a tojás, amelyikből ő kikerült, a kacsatojások közé. Ha nem kerül oda, nem teszik tönkre a fiatalságát…

2. …Mert tönkretették. Mármint a gyerekkorát, sőt, serdülőkorát, ami minden élőlény számára a legérzékenyebb. Hogy mindenki csúnyának tartotta, azt megértette, hogy mindenki elutasította, azt is megértette, bár tulajdonképpen mégse, de hogy a saját szülei tolják el maguktól, hát az fájt, az nagyon fájt. Hogyan tehették?! Még hogyha nem is a saját vér szerinti szülei, úgy is! Bár akkor azt nem tudta, senki nem kommunikált.

Nem a szülei? Még saz anyja sem? Utána kell járnia a dolognak. Ő lesz a Tó detektivje, s ez az első feladat. Az anyja tojta az extra méretű tojást, vagy sem?

Amatrice ’16

Komája a romok közül kilógó kezeket látott. Volt, akinek a fél karja kilátszott. Egyikük fehér zsebkendőt lengetett.

“Micsoda lelki erő!” kiáltott fel a koma.

Szkeptikus periódusában Vadmalac így reagált:

“Ennek több helye van a romok között. Ki tudta húzni a zsebéből a zsebkendőt.”

“Maradj nyugton, kiszabadítunk!”, kiáltja a koma a szerencsétlenül jártnak.

Mire Vadmalac megragadja karjánál fogva a komáját, keményen a szemébe néz.

Végül ezt sziszegi, bele a pofájába:

“Tudod!”

Szülinap

Kivántak Vadmalacnak boldog születésnapot. Hogy születésnap, azt értette, de hogy miféle a “boldog”? Ezen kissé eltöprengett. “Tö-töt-tö”, fújta ki két kicserepesedett ajka között, hátha az segit.

Majd megpróbálta befelé szivni ugyanazt.

Mikor nem ment, bokán rúgta, csak úgy, barátságosan a komáját. Csülkön, de humánusan gondolta:

“Te tudod, mi a boldogság?”

Komája nem azonnal válaszolt. Végül kibökte:

“Hallottam harangozni róla.”

Ekkor harangoztak. Azaz csöngettek.

Vadmalac megfordult, s mit lát? Teritett asztalt, bugyborékoló italt a pezsgős pohárban a damaszt abroszon, és pirt a családtagok arcán.

Malacka megszólalt:

“Éljél sokáig!”

Pantomim

Fellépett egy nyári táborban, tulajdonképpen kötelezték – mi legyen, töprengett, mi fejez ki engem?

Álmában pantomim művész volt, amatőr, illetve az alkalom szülte, jeleneteit korábban mindössze eltervezte.

Egy fehér nejlont húzott ki a zakója jobb zsebéből, s ment bejelentkezni a zsűrinél. Ott galacsinná gyúrta, s a szájába dugta.

Egy simát, nem volt rajta reklám, amilyenben, azaz abban a pizzát vitte haza. Kettévágta gondosan, miután a fülét eltávolította.

Illetve nem is, hiszen pantomim volt a jelenet, úgy tett, mintha a szája tele lenne, s úgy húzta ki onnan a képzelt anyagot, műanyagot vagy textíliát. Ami tetszés szerint volt fehér, fekete, akár vörös.

Előbb szembeállt az alkalmi közönséggel, a nyári tábor lakóival, akik félkörben a gyepre telepedtek, majd merőn nézte őket, hogy azok megértsék: róluk van szó, velük történik meg.

Amikor pedig teljesen kihúzta, a közönségnek felmutatta, és eldobta a galacsint, ami a szájában nehezítette a beszédet, na igen, akkor ordítani akart, egy bődületeset, csakis azért, hogy jelezze, hogy baj van, nagy baj. De hangszálai nem szoktak a szabad használathoz, hát valami másabb jött ki a torkán. Inkább nyekergésféle, mint ordítás. Nem ismert rá, szegény Vadmalac az eredeti szándékára.

Azért büszkélkedett, hogy megpróbálta, hogy jelenése volt.

Forrás: Lenolaj.hu