Egy adventi délután a Szent Bernát Idősek Otthonában

Az Intézményvezető, Takács Réka igazgató asszony üdvözölte az Otthon lakóit, a finnbarátok és erdélyi barátok tagjait, és megköszönte, hogy ismét gondoltunk rájuk, az ott élőkre, színesítve a Karácsonyra készülődés ünnepi eseményeit. 

   Mivel is lehetne egy rövid ünnepi „műsort” megnyitni, mint Ady Endre csodálatos, Karácsony című versével, amit Stenger Kató adott elő. Ez a vers mindig könnyeket csal a szemembe, a gyerekkort, a tisztaság, a jóság üzenetét közvetíti:

„Az én kedves kisfalumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.”

Nehéz volt megszólalni ezek után a szép gondolatok után. Az Erdélyi Baráti Kör Egyesület nevében – Horváth István elnök helyett, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni – én köszöntöttem a jelenlévőket:

   „Nagy tisztelettel köszöntjük Önöket, és köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat erre a karácsonyváró kis ünnepségünkre. Eljöttünk, hogy együtt, ebben a nagy családban, közösen is átéljük a várakozás  örömét, a karácsonyra készülődés meghitt pillanatait.

   Keresztény kultúránkban az egyik legnagyobb, legmagasztosabb ünnep a Karácsony, a kisded Jézus megszületése. De ugyanilyen mély gyökerekkel honosodott meg szokásainkban, hogy ebben az időszakban jobban figyelünk egymásra, hogy örömet szerezzünk a körülöttünk élőknek. Mi is szeretnénk kedveskedni, egy kis ajándékot átnyújtani Önöknek az elkövetkező percekben. Látogatásunkkal szeretnénk kifejezni tiszteletünket, nagyrabecsülésünket, fejet hajtva az önök bölcsessége, élettapasztalata előtt.

   Nem először vagyunk itt mi, civilek. Szinte hihetetlen, hogy az első látogatásunk óta már három év eltelt. Önök is, mi is megszenvedtük ezt a világjárványt, de jó körülnézni, és a sok kedves ismerős arcot újra látni. Reméljük, hogy most már nem kell három évet várni ahhoz, hogy visszajöjjünk, tényleg hagyományt tudunk teremteni látogatásunkkal.

   És most engedjék meg, hogy néhány mondatban elmondjam, kik is vagyunk mi: Egyesületünk, az Erdélyi Baráti Kör 2000 évben alakult, az akkor már 10 éves Barót – Zirc testvérvárosi kapcsolatra alapozva. Azért vettük fel ezt a formát mi, Erdélyt szerető emberek, hogy ne csak a hivatalos delegációk látogatása jelentse a testvérvárosi kapcsolatot, hanem a két város lakosai, a családok, fiatalok is találkozzanak, barátkozhassanak. De nem elhanyagolható cél volt az is, hogy pályázati pénzekhez csak formális, bejegyzett közösségek férhettek hozzá.

   Az elmúlt 22 év alatt nagyon sok csere-csoportot fogadtunk, a mi munkánk eredménye volt pl. a nyáron a derceni és baróti fiatalok vendégül látása, és fellépése – többek között – itt az Otthonban. A zirci gyerekeknek pl. tavaly is, az idén is, Karácsony táján programot szerveztünk, de a Nyuszi túra megszervezése is eredményes volt.

   Mivel Egyesületünk nem csak a Kárpát-medencei testvértelepülések ápolását tűzte zászlajára, hanem a környezetvédelmet is, Erdélyben és itt Zirc környékén több turistaút felfestését, felújítását végeztük el. Ezzel segítve a kulturált erdőjárást, a természet csodáira nevelést.

   Természetesen munkánkat nem magányos remeteként végezzük, hanem a társ civil egyesületekkel karöltve, mint pl. a mai napon is a Bakonyi Finnbarátokkal látogattunk el Önökhöz.

   Egyesületünknek jelenleg 22 fő tagja van. Mindenkit szeretettel várunk közénk, akik szívügyüknek érzik a határon túl élő magyar közösségek felkarolását, akik Zirc város közösségi életében részt kívánnak venni, és akik természetszeretők.

   Ennyi fért a dióhéjba, azzal még el kell dicsekedjek, hogy Egyesületünk 2015-ben Zirc város Pro Urbe díját is megkapta.

   Köszönöm, hogy meghallgattak, és mielőtt átadom a szót a barátainknak, Egyesületünk minden tagja nevében áldott, békés Karácsonyt kívánok, és nagyon jó egészséget!”

Wenczel Zsuzsa, a Bakonyi Finnbarátok Egyesület elnöke is bemutatta Pro Urbe díjas egyesületét:

   „Szeretettel köszöntöm a Szent Bernát Idősek Otthona kedves lakóit a Bakonyi Finnbarátok Egyesület nevében.

   Egyesületünk 26 éve alakult a karácsonyt megelőző napokban, így ez az időszak nekünk nem csak a várakozásról, de az örömről is szól: hogy mi, jelenleg 42-en, azóta, 1995 óta együtt tartjuk bensőséges ünnepeinket, együtt ápoljuk a finn hagyományokat, szolgáljuk a rokon népek (és a magyarság) kultúrájának ügyét. Teszünk azért, – ahányan vagyunk annyiféleképpen gondolkodva, de egyet akarva, – hogy szolgáljuk nagyobb közösségünk, a város kultúrájának ügyét, s testvérvárosi kapcsolatot ápoljunk a finnországi Nivala várossal.

   Tesszük ezt szívből, szívesen, szolgálatkészen, önzetlenül. Azzal a hittel, meggyőződéssel, hogy érdemes, mert mi is többek, erősebbek leszünk általa. A PRO URBE díjjal kitüntetett egyesületünk minden tagja, – legyen az könyvelő, ügyvéd, néprajzos vagy víz- és központi fűtésszerelő, – egyetért abban, hogy a közösséghez való tartozás, a közösség önzetlen szolgálata mennyire fontos ma, különösen most, ebben a világban.

   Hagyományos rendezvényeink a Kalevala-nap, a Juhannus, a Reguly Fesztivál, a Rokon Népek Napja, a betlehemezés, a finn karácsony és még sorolhatnám. A szép tavasztól őszig tartó időszakban otthonunk a Barátság park, Zirc legszebb ligete. Háromszor jártunk Finnországban, s azóta is évente teszünk közös utakat, gyűjtve a minket összekovácsoló szép élményeket. Nincs olyan hónap, hogy ne lenne 2-3 rendezvény, amelyben házigazdák vagy résztvevők, netán előadók, szereplők vagyunk. Mert mi verselünk, dalolunk, táncolunk, szerepekbe bújunk, ha kell. Együtt örülünk, s osztozunk egymás fájdalmaiban is.

   Azt gondolom Charles de Foncauld gondolatai kifejezik egymáshoz való viszonyunk legfőbb sajátosságát, s egyben üzen is: „Szeretni valakit azt jelenti, hogy mindig reménykedni benne. Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéljük, korlátozzuk iránta bizalmunkat, egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal, amit tudunk róla, és felhagytunk azzal, hogy szeressük. Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes jobbá és nagyobbá válni, hiszen bezártuk őt.

Minden jót feltételeznünk kell a másikról, és mernünk kell A SZERETETNEK lenni ebben a világban, amely már képtelen szeretni.”

Karácsonyi énekek csendültek fel német és magyar nyelven a Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör Egyházi Kórusának előadásában, amit több alkalommal a hallgatóság együtt énekelt az előadókkal. Köszönjük nekik a felemelő műsort, Schöffer Zoltán atyának pedig a munkáját, amivel a Kórus felkészüléseit irányítja. 

A „Szállást keres a Szent Család” adventi ájtatosságot az Olaszfalui Imaközösség imádkozta, énekelte el. Ádvent heteiben sok helyen hagyomány ez a közösségi ünnepvárás. A Szent Családot ábrázoló kép, festmény, melyet előzőleg megáldanak a templomban, egy-egy napra egy befogadó családhoz kerül. Az ünnepvárásban részt vevő családok közös imádkozással, énekléssel, – amelynek szövege kötött, – tovább adják egymásnak a „Szent Családot”. Így minden nap találkoznak, így kerül a „Szent család” minden nap újabb befogadó családhoz. Az előimádkozó fohászait itt is az Imaközösség tagjainak és a hallgatóságnak közös imája kísérte: „Jézus, Mária, József” hallgassa meg könyörgésünket. 

A délután emelkedett hangulata visszaigazolta, hogy elképzelésünk, miszerint látogatásunkkal örömet szerzünk, mosolyt tudunk az Otthonban lakók arcára varázsolni, beigazolódott.

   De nem csak az ott élőknek, nekem is tanulságos volt. Elgondolkodtam azon, milyen kár, hogy leszoktunk az éneklésről! Felemelő érzés volt, és mennyivel jobban célt ért érzelmileg, hogy közösen énekelhettünk. Sok szó esik az éneklés gyógyító, léleknemesítő hatásáról, hát valami ilyet éltem át, amikor el-elcsukló hangon csatlakoztam a teremben felhangzó dicsőítéshez. Rácsodálkoztam arra is, hogy eleink milyen okosan és céllal tudták a közösségi életüket élni. Az adventi időszakban is nem a TV távkapcsolóját nyomkodva, bezárkózva próbálkoztak valami lelket megérintő adást találni, hanem felkeresték egymást, bekopogtattak a szomszédokhoz, rokonokhoz, barátokhoz. A közös imádkozáson túl szót tudtak váltani egymás örömeiről, gondjairól, elmondhatták egymásnak bújukat-bajukat. Közhelynek számít már, hogy a ma embere elmagányosodott, beforduló, netán (enyhén) depressziós, de hát mi tehetünk róla! Ki ne érezte volna közülünk egy kellemes beszélgetés, egy kellemes közösségben eltöltött idő tisztító erejét!

   Ilyen érzések kavarogtak Bennem, és talán írhatom a többi jelenlévő nevében is, hogy ezt, akkor, kimondatlanul, de mindannyian átéltük! A magunkba szívott élmények mellett a sok finom sütemény, a meleg tea, a baráti beszélgetések emlékezetessé tették ezt a délutánt.

   A legnagyobb elismerés az volt, amikor arra kértek az Otthon lakói bennünket, hogy menjünk vissza, és meséljünk nekik arról, milyen is az a finn és a székely nép, hol élnek, milyen szokásaik vannak, milyen élmények kötnek oda bennünket. Ennek a kérésnek is örömmel teszünk eleget!

Sztana Éva

Fotók: Encz Ilona, Müllerné Wenczel Rita, Szent Bernát Idősek Otthona facebook