Az első derceni iskoláscsoport Balaton-napja
Közzététel dátuma: 2015.07.24. 9:58:02
Az előző napi túra- és kalandnap után a derceni iskolások csütörtöki – július 23-i – programja a Tihanyi Apátság megtekintésével kezdődött, majd az altemplomban I.András királyunk sírhelyét néztük meg. Gyönyörködtünk a balatoni panorámában és kipróbáltuk a tihanyi visszhangot is, amely azonban nem válaszolt (nekünk sem)!
A kora délelőtti tikkasztó melegben jól esett a hűsítő levendula, menta, tökmag fagyi, ami erőt adott a tihanyi belső tóhoz való sétához, ahonnan Balatonfüredre vettük az irányt. A Tagore sétányon megkóstoltuk a savanyúvizet, majd egy bőséges ebéd után, pihentetésképpen a hattyúkat és kacsákat etették a gyerekek. Kettőkor indultunk sétahajókázásra, és bizony a tűző nap hatására néhányan beduinná változtak, így óvták magukat a naptól, amire igen nagy szükség volt, hiszen egy órát töltöttünk a vízen, rekkenő hőségben. Szerencsére mindenki megúszta napszúrás nélkül a hajókázást, és mire partot értünk, kissé beborult az ég. Persze ez nem lehetett akadálya a fürdőzésnek. Sajkodon árnyas fák között (is) lehettünk volna, de a gyerekek csak addig voltak kinn a vízből, amíg a lángost és a palacsintát megették, aztán irány vissza a kicsit sem hűsítő vízbe. Bár a néha erősebb szél elől a vízbe merültünk melegedni, kifejezetten örültünk mindannyian, hogy nem tűzött a nap, mert az már esetenként az elviselhetetlenség határát súrolta. Az esti vacsora után azonban még mindig volt erejük, energiájuk a fiúknak, hogy revansot vegyenek a zirci focicsapaton a hétfői vereség után, így most 1:1 az állás.
A mai szervezők: Sztana Éva, Koósné Stohl Ilona, segítők: Lamszider József, Wágenhoffer-Koós Raul, Wágenhoffer-Koós Bálint.
Képek: Koósné Stohl Ilona