Búcsú Lamszitól

Lamszi 1989. január 1-jén került gépkocsivezetőként a zirci Városi Tanácshoz.  Tisztában volt azzal, hogy csak biztonságos és szabályos gépkocsivezetéssel szolgálhatja a várost, amiért 2020-ban neki ítélték a „ZIRC VÁROS KÖZSZOLGÁLATÁÉRT” szakmai kitüntetés keretében a Zirc Város Tisztviselője díjat. Büszkék voltunk és vagyunk rá!

Egy évvel később -2021-ben - nyugdíjba vonult, azonban nyugdíjasként visszaült a volán mögé, tovább dolgozott egészen ez év március 31-ig és nyugodt szívvel kijelenthetjük, jól végezte munkáját mindvégig.

De nem csak a munkáját végezte jól! Élt a közösségi munkákért! Kevés olyan rendezvénye volt a városnak, amelyben ne vállalt volna szerepet, munkát, ne végzett volna valamilyen tevékenységet, amire éppen szükség volt.

Szinte végig – 1991-től kezdve - tevékenyen kivette részét a Zirci BULI-k szervezéséből, bonyolításából.

Az Erdélyi Baráti Kör Egyesületbe 2013-ban kérte felvételét, aztán már annak tagjaként festette a túra útvonalakat itthon, Zirc környékén és Erdővidéken egyaránt, mindamellett, hogy balesetmentesen, biztonságosan szállította az Egyesület tagjait erdélyi testvérvárosunkba, Barótra.

De mindig ott volt akkor is, amikor kárpátaljai testvértelepülésünk, Dercen táncoslábú fiataljait látta vendégül a város és az Egyesület. Kísérte őket, játszott és sokat beszélgetett velük, amiért nagyon hálásak voltak a gyerekek.

Nagyon sok mindent csináltunk együtt!

A Baráti Kör tagjai így emlékeznek:

Raul azt mondta: Arra emlékszem, hogy igazándiból mindig is rengeteg energiája volt és nem fogott rajta az idő. Amikor kicsiként túráztunk, akkor is sokat beszélgettünk és mindig volt ereje hogy játsszon velem. És most, mikor csak látogatóba jöttem haza Ciprusról, akkor is akárhányszor találkoztunk, ugyan olyan vidámsággal és energiával beszélgettünk, és hiába telt az idő, ő nem változott semmit.

Szilvi így írt: Az első közös emlékek, amelyek Bózsival kapcsolatban eszembe jutnak a közös kirándulások alkalmával, az, ahogy Lucával és Raullal viccelődött végig, hosszú kilométereken át. Talán ezeknek is köszönhető, hogy a gyerekek ilyen könnyen gyűrték a kilométereket. 

Télen mindig hozott nagyon finom forralt bort. Emlékszem apám "rosszul volt"  a minden féle ízesítésű pálinkáitól, amire Bózsi nagyon büszke volt. Aztán persze a pálinka mindig elfogyott. Nyáron a lányoknak mindig hozott alkoholmentes gyümölcsös sört, a fiúknak meg alkoholosat. És persze ott voltak az elmaradhatatlan 3-4 féle ízesítésű, általa készített sajttekercsek. Szívesen és hosszasan mesélt mindig arról, hogyan készíti el, és gyakran mesélt arról is, hogy milyen húsokat pácol, mit fog sütni. Bózsival kapcsolatban eszembe jutnak a közös jelzés festések, ahol sokszor voltunk párban. Volt alkalom, mikor a kör jelzést fordítva festettük fel és jót nevettünk rajta, majd gyorsan elsiettünk, mintha nem mi lettünk volna.

Állandó jókedv és vidámság jellemezte, szívesen túráztam vele én is, mert mindig volt téma, amiről beszélgetni tudtunk. Rendszeresen gyalogolt ki reggelente Kardosrétre, akkor mindig összetalálkoztunk.

Hiányoznak a találkozások. 

Éva így emlékezik:  Jóskával az ismeretségünk több mint 36 év.

Fiatal ember volt, amikor a „Zirc városi tanács” munkatársaként, 1989. nyarán megismertem. Az alatt a közel 2 év alatt, míg munkatársak voltunk, gyakran utaztunk együtt, mindig szolgálatkész, udvarias, segítő volt.

Minden utasával megtalálta a hangot, nem volt soha unalmas az utazás. Jóska, a tanács, majd az önkormányzat gépkocsivezetőjeként bizalmi állást töltött be, hiszen sokszor elhangzottak az utazások során olyan beszélgetések, megnyilvánulások, melyeknek nyilvánosságra kerülése, kiszivárogtatása kellemetlen élethelyzeteket okozott volna. De az Ő jelenlétében ettől soha nem kellett tartani.

Aztán útjaink elváltak, én más területre vándoroltam, de kapcsolatunk nem szakadt meg. Ugyanis Barót várossal alakuló testvérvárosi kapcsolatnál – 2000-ben -  Ő is ott bábáskodott, Ő vitte a delegációt Zircről Barótra. Őt is megérintette a találkozás székely testvéreinkkel, ezért a kezdeti időkben is számíthattunk segítségére, ha a vendégek szállítását kértük, munka idején belül, vagy azon túl. Lassan egy barátság alakult ki köztünk, illetve közte és a családom között.

Mint magánember is számíthattam rá. Férjemet 2018-ban műtötték első alkalommal Budapesten. Megkértem, hogy kísérjen el, vezesse az autónkat, mert én férjem kísérésével voltam elfoglalva, a parkolás pedig a kórháznál rémálom volt.  Ugyancsak segítségét kértem, amikor a szegedi Klinikáról hoztuk haza, mert egyedül a betegkísérést és az autóparkolást nem tudtam megoldani. Készségesen, azonnal igent mondott.

Egyesületünkbe 2013. évben lépett be. Ettől az időtől már lelkesen festette a turista útvonalakat, úgy Erdővidéken, mint szűkebb környezetünkben.

Minden egyesületi programban számíthattunk rá, de a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy a derceni, majd benei táncosok szállítását a 8+1 személyes kisbusszal felvállalta.  A 2007. évtől rendszeresen visszatérő programban tudtunk rá építeni, arra az időszakra, amíg a gyerekek vendégeink voltak, szabadságot vett ki, hogy amikor kell, rendelkezésre álljon.

Sajnos, ebben az évben már megtapasztaltuk Jóska hiányát.

Kisbusz ugyan volt, de nem volt aki vezesse!

Nagyon hiányzott a segítsége. És nagyon fog hiányozni!

Rita azt írta: Túrázásaink során előttem a kép, ahogy megy elől, azzal a Lamszis járással, a hátizsákkal, amely mindig valamilyen finomságot rejtett.

Szeretett főzni, sütögetni, minden alkalomra hozta és kínálta a különlegességeit.

Utoljára, személyesen augusztus 9-én találkoztam vele a Művlődési Háznál, mikor a kék körtúra festését csináltuk.

Még csak egyedül voltam ott, és Ő jött a mindennapi sétájából, Kardosrét felől.

Már lefogyva, látszott rajta, hogy probléma van az egészségével.

Megállt, beszélgettünk, sorolta a különböző behívóit a vizsgálatokra .

Még akkor nem tudta konkrétan, hogy mi is a baj.

Hívtam, jöjjön velünk, de elzárkozott.

Aztán telefonon beszéltem vele augusztus 25-én.

Sokára vette fel a telefont, jajgatva a fájdalomtól, tőmondatokban, egy-egy szóval mondta, hogy baj van és hogy holnap lesz eredmény.

Másnap kórházba került.

Egyesületünk tagjait az életből való távozása megdöbbentette, szinte elfogadhatatlan!

A mindig vidám, tettrekész Lamszink, Bózsink itt hagyott minket!

"Tarka mezők, lombos erdők vigyázzák örök álmodat!"

Nekrológ Lamszider József emlékére  

Lamszider Józsefet Zirc Városi Önkormányzat saját halottjának tekinti.