A Barót-Zsögödfürdő kék háromszög felújítása

Közzététel dátuma: 2017.08.20. 11:23:13

A 2007-ben felmért, majd 2008-2009-ben felfestett, és 2009-ben felavatott Barót-Zsögödfürdő kék háromszög turistaút felújítását tűztük ki célul 2017-re. Na nem az egész 46 kilométert, hanem a Hargitán átvezető, legnehezebb, legkalandosabb szakaszt, amelyről azt gondoltuk, hogy egyrészt ez a szakasz van kitéve legjobban az időjárás viszontagságainak, másrészt itt festettünk legtöbbet sziklákra és az ösvényen fekvő kövekre, itt a leggyorsabb a növényzet változása, tehát valószínűleg itt tűnt el, semmisült meg, kopott le a legtöbb jelzés.

A felújításra kijelölt útszakasz a Barót- és a Fekete-patak összefolyásától Magyarhermány felett a Hargita gerincén át a csíki oldali hegylábig ("Sorompó"). A legmagasabb pont a Kőhíd teteje a kakukk-hegy szomszédságában.

A legmeglepőbb tapasztalatunk az volt, hogy a festéshez tíz év óta használt festékünk, a Trinát kül- és beltéri zománc igen jól bírja az időjárást. Ahol más külső körülmény nem rontotta el a jelzést (pl. a fa növekedés miatt "szétnőtt" a jel, a fenyőgyanta elmosta el vagy betakarta), még a kocsiúton fekvő sziklára festett jelzés is szinte tökéletes állapotban maradt meg.

Így néz ki egy tíz évvel ezelőtt festett jel kb. 1300 méter magasságban

Ettől függetlenül minden meglévő jelzést újrafestettünk, a fadöntés, korhadás, stb. miatt elveszett jelzéseket pótoltuk, ahol kellett, besűrítettük. Az aljnövényzettel benőtt jelzéseket megtisztítottuk, a takaró ágakat lenyestük.

Az utazással együtt 6 napos programból 3 napot terveztünk festésre, és szerencsénk volt, csak az egyik nap kellett az éjjeli-délelőtti eső miatt délutánra csúsztatni a programot.

Az első nap az erdővidéki oldal nehezebb szakaszát jártuk be. A Fekete-patak völgyében a néhány éve elkészített, autóval is jól járható erdei úton fel tudtunk menni 6 kilométert, onnan gyalogoltunk fel újabb 6 kilométert a Kakukk-hegyre, majd a Kőhíd tetejére, 500 méter szintkülönbséget legyőzve. Közben figyeltük a régi jelzéseket, hogy lefelé jövet már ne kelljen keresgélni, lássuk, hol milyen festési teendőnk lesz. Fárasztó, két és fél órás kapaszkodás.

Meglepetés: egy nemrég épült menedékház/bivakszállás a Kakukk-hegy oldalában. Nagy segítség a Hargita gerinctúrázóinak, köszönet érte a Salvamontnak, a román hegyimentő szolgálatnak!

Jól megérdemelt piknik a Kőhíd tetején. Két nap múlva ugyanitt piknikezünk a festés előtt, csak akkor a csíki oldalról mászunk fel ide. Erre a napra csatlakozott hozzánk Nagy Gellért Kisbaconból, aki a korábbi években is többször volt festőtársunk és segítőnk.

Másnap az eső miatt délután végeztük el az erdővidéki oldal alsó 6 km-es szakaszának festését. Ez volt a legkönnyebb, mert autóval felmentünk a kiépített erdészeti út végéig, és innen lefelé, autós hátvédelemmel festettünk a Barót-patakig. Az autó nem csak azt könnyítette meg, hogy a csapat mögött nem kellett külön hátvédnek mennie medvefigyelő és -riasztó szolgálatként, hanem azt is, hogy a festőeszközökön kívül már terhet nem kellett cipelni.

A harmadik napon korán indulva Erdővidékről átautóztunk Csíkba, és Csíkszentkirálynál ráfordulva a Büdösfürdő felé tartó (már aszfaltozott!) útra, a régi zagytározónál délre induló, gyakorlatilag az erdőhatáron húzódó kocsiúton közelítettük meg az Almás-patakot. A kék háromszög jelzésünk itt bukkan ki az erdőből. A valaha itt állt sorompónak már csak az egyik lába élt, így 2 kilométert még tudtunk felfelé autózni a rosszul járható erdei úton. Innen a hátunkra vettük az ellátmányt és a festőeszközöket, majd 6 kilométert kapaszkodtunk fel a korábbihoz hasonlóan nehéz terepen 600 méter szintkülönbségen a Kőhíd tetejére. Az energiapótlás és erőgyűjtés után lefelé festettünk, de az autóig tartó 6 km után még a sorompóig hátralévő 2 km-t is teljesíteni kellett, így aznapra kb. 15 km gyaloglás jutott, plusz kétszer 80 km autózás.

A festésről még több kép a Belépő oldal alján látható bemutatóban (Ilike, Luca, Gábor felvételeiből).

Az erdővidéki jelzésfestéseink eddig is tartogattak izgalmakat pásztorkutyák és medvék miatt, ezúttal azonban komoly volt a medvepara. Az első festési napon reggel azzal örvendeztettek meg ismerőseink, hogy pont jófelé megyünk, mert két nappal azelőtt az út menti pataknál csapott agyon a medve két marhát. És tényleg, felfelé gyalogolva már összefutottunk a tehenek gazdáival, akik traktoron kapaszkodtak a tetthelyre, és hamarosan utol is értük őket, ahogy szemrevételezték a helyszínt. A Fekete-patak völgye itt már szűk, a hegyoldalban kanyarog a nagyon sziklás, keskeny út, és néhány méterrel lejjebb, a mederben ott az egyik tetem, feltépett hassal. Megpróbáltunk fényképezni, de a mederben túl sötét volt. Azt hiszem, mindegyikünkben benne volt, hogy legjobb lenne azonnal visszafordulni, de senki nem merte kimondani. Éppen csak elindultunk, még szinte a teljes út előttünk volt. Úgy hogy a szokásos óvintézkedések mellett haladtunk tovább, de még több mint egy óra kellett, hogy a sűrű erdőben, cserjésben vezető ösvényünk kicsit áttekinthetőbb terepre érjen ki. Visszaúton azt láttuk, hogy a tetem el volt mozdítva helyéről, a hasa még jobban nyitva volt, tehát a két "látogatásunk" között eltelt négy-öt órában megint ott járt a medve - talán azt gondolta, mi akarjuk a zsákmányát.

A csíki oldal sem sokkal különb, bár medveürüléken és -nyomokon kívül közvetlen élményünk nem volt. Kicsit nagyobb biztonságban akkor érezheti magát a túrázó, ha aljnövényzet nélküli, jól belátható fenyőerdőben jár, vagy havasi legelőkre, tisztásokra jut ki. Ez utóbbi helyek kínálják a magashegységi túrázás legszebb élményeit, a páratlan panorámákat.

Elgondolkoztunk azon, vajon mi lesz a hagyományos módon festéssel jelzett turistautak jövője. A mostani tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy az általunk festett, közel 200 km-es erdővidéki turistaút-hálózat egyelőre nem igényel felújítást, mivel a jelzések jó állapotban vannak. Az idő haladtával pedig folyatódik a műholdas helymeghatározás és a digitális térképek térhódítása. A GPS (és hamarosan az Európai Unió Galileo rendszere) gyakorlatilag mindenki számára elérhető, és a mobiltelefonjaink révén a zsebünkben hordjuk. A szabad felhasználású térképek adatállománya exponenciálisan nő (a fentebb említett Kakukk-hegyi menedékház is rajta van, pedig az elég eldugott hely), megbízhatósága folyamatosan javul, hiszen felhasználók milliói szerkesztik. Elképzelhető, hogy néhány év múlva már senki nem fest újabb turistajelzéseket, hanem egy újabb útvonalat egyszerűen feltesz a túrázó az OSM-re (mint ahogy mi is tesszük ezt). Az útvonalakat fenntartó turisztikai szervezetek pedig legfeljebb csomóponti táblákat tesznek ki a fontosabb pontokra (ha egyáltalán).

Jó tanács az Erdővidékre utazóknak: Lassan felejtsük el a megszokott északi utat (Nagyvárad-Marosvásárhely), legalább is addig, amíg meg nem épül az A3 autópálya a magyar határtól legalább Marosvásárhelyig (dolgoznak rajta). Órákat lehet nyerni, ha Hajmáskérnél rámegyünk a 8-asra, és autópályán Temesvárig (ill. még egy darabon utána is). Innen kb. 40 km nyűgös, lassú országút (itt is nagyon építik a hiányzó autópálya-szakaszt), Dévától Nagyszebenig megint autópálya. Innen országút Fogaras-Sárkány, majd északra Olthévíz felé (ezt a 24 km-t két éve aszfaltozták), Szászmagyarós-Apáca (nyitva az új híd az Olton)-Barót. Igaz, ezen a szakaszon nincs Korond, Kőrösfő, de ahogy egy útitársunk megjegyezte, ezekről a helyekről már mindent megvettünk ajándékba az évek alatt, amit érdemes volt.