Megdöbbentően korai búcsúzás Kőrös Jánostól, Egyesületünk alapító tagjától
Jancsi nemcsak alapító tagja volt Egyesületünknek, hanem, ha szorosan ragaszkodunk a tényekhez, az, hogy az Erdélyi Baráti Kör immár 23 éve megalakult, valahol neki is köszönhető….
Az pedig úgy történt, hogy jó negyven-negyvenöt évvel ezelőtt, egyik erdélyi csavargása során elvetődött Erdővidékre, Barót városába. Esteledvén kenyeret akart vásárolni a baróti boltban, ami természetesen nem sikerült. Negyven évvel ezelőtt nem hogy kenyeret, de szinte semmit nem lehetett kapni az üzletekben, emlékeimben élénken él, hogy lekvárokkal volt tele a polc, ahol kenyérnek, felvágottnak, sörnek, vagy gyufának volt a helye… János, hogy éhen nem halt, annak volt többek között köszönhető, hogy a boltban éppen ott tartózkodott egy helybéli magyar úriember, aki meghívta vacsorára a megfáradt vándort. A találkozásból barátság szövődött, legközelebb már barátjával együtt látogattak el Erdővidékre, és mivel a családban éppen két szép eladó sorban lévő székely leányka volt, hát nem kell csodálkozni, hogy a véletlen úgy hozta, hamarosan barátja esküvőjére került sor. Így került a családunkba Zsófika. Az egybekelés időpontja pár héttel a romániai rendszer bukása után volt, és az ifjú pár esküvője nagyszerű alkalom volt arra is, hogy körvonalazódjon egy Barót – Zirc testvérvárosi kapcsolat felvételének valószínűsége is.
A testvérvárosi kapcsolat a két város között 1990-ben megkötésre került, 2000-ben pedig – a két város közötti kulturális kapcsolat elmélyítésére, a város lakóinak kapcsolata erősítésére – porondra léptünk mi civilek, és megalapítottuk az Erdélyi Baráti Kör Barótért Egyesületet. A 14 alapító tag egyike volt – természetesen – János is. Kötődését Erdélyhez, és ottani helyi ismeretségét az újonnan megalakuló egyesület azzal ismerte el, hogy Jánost elnökségi tagnak választottuk meg, ezt a bizalmat haláláig megőrizte részünkről.
Egy civil egyesület működésére általában az a jellemző, hogy mindig kevés a pénze, és kevés az abban tevékenykedő tagok ideje. Talán ez a szorítás az, ami egy egyesület tagságát képes mégis összekovácsolni. János, vagy Jancsi, ahogy magunk között szólítottuk, megbízható motorja volt Egyesületünknek. Közös programjainkon – ha munkája engedte, – mindig részt vett, és ha szükség volt rá, természetesen járművel, ami a cipekedéseknél, szállításoknál nagy segítség volt.
2009-ben Egyesületünk meghívott a Kárpát-medence elcsatolt területrészeiről (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság) egy-egy hagyományőrző néptánc csoportot, amely együttesek színesítették XI. Bakonyi Betyárnapok műsorát. A vendéglátás költségeit pályázati forrásból szerettük volna finanszírozni, legnagyobb sajnálatunkra programunkat a pályázat kiíró nem támogatta. Meghívások voltak, pénz sehol, és akkor Jancsi Egyesületünk segítségére sietett. Gavallér módon a vendéglátás több mint felét biztosította, így meg tudtuk szervezni a programot, nem kellett visszamondani a csoportok jövetelét.
Azóta több alkalommal láttuk vendégül a baróti és derceni hagyományőrző néptáncosokat NEA támogatással, és a lebonyolításban Ő is mindig kivette a részét.
Jancsi zavarba hozóan precíz volt. Amikor a 2000-es években Egyesületünk Erdővidék egyes turista útjainak felújítását, új szakaszok felfestését végezte, – ahol természetesen Ő is ott volt, a „teher” gépkocsijával szállítva festési kellékeket meg bennünket, a festőket, – szóval a munka végeztével addig senki nem távozhatott el, amíg az utolsó ecsetet ki nem mostuk, a festékes edényeket rendbe nem tettük, a másnapi munkára szükséges festék mennyiségeket át nem töltöttük (kisebb, zárható edényekbe) stb… Rend volt!
Amikor Egyesületünk tágította a határon túl élő magyarokkal a barátságot, és Dercen települést segítettük Zirc városban összegyűjtött könyvadománnyal, elsők között volt, aki vállalta a könyvek kijuttatását. Játékokat, használt ruhát gyűjtöttünk a derceni kicsiknek. A sok-sok adomány összegyűjtése az Ő feladata volt éveken át.
Ezek a felhozott példák csak kicsipegetett emlékek a 23 év alatt együtt végzett munkából.
Az elfutó évek alatt tettük a dolgunk, szerveztük a programokat, és természetes volt, hogy Jancsira és párjára, Klárira mindig számíthattunk. Neki is szívügye volt, hogy minél több határon túli fiatal jusson el hozzánk, hogy érezzék szeretetünket és összetartozásunkat.
Megdöbbentett bennünket hirtelen eltávozása. Jancsi, nagyon fogsz hiányozni.
Sztana Éva, Erdélyi Baráti Kör Egyesület
„S ha elmennék is én közületek, Mulassatok, ne sírjatok!”
2023. március 27. ZIRC ÉS VIDÉKE – CIVIL PÁLYA 5
A közelmúltban fájdalmas veszteség érte Zirc városát, életének 62. évében elhunyt Kőrös János Gellért erdőmérnök, az Erdélyi Baráti Kör Egyesület egyik alapító és vezetőségi tagja, a városért végzett kimagasló munkásságának elismeréseként „Zirc Város Elismerő Oklevele” címmel kitüntetett polgár. A búcsúztatásán résztvevő nagyszámú gyászoló közösség az élő példája annak, hogy mennyien szerették őt. Hozzá közel álló, a tevékenységét jól ismerő személyek gondolataival emlékezünk rá.
„Általános és középiskoláját a zirci Reguly Antal Iskolában és a zirci III. Béla Gimnáziumban végezte kitűnő eredménnyel. Nagyon sok iskolatársára hatással volt a szorgalma, tudása és a közösségi élete.
Jómagam gyermekkora óta ismertem, Apja és Nagybátyja sportbaráti köréhez tartoztam és a család balatonalmádi nyaralójában többször megfordultunk hétvégi szórakozásra és szüreten. Még mi szórakoztunk, Ő nem érezte zavartatva magát, félrevonult és fent az erkélyen olvasgatott.
Igen fiatalon megérintette a természet, az erdő szellemisége, az erdész munkája – ezért útja Sopronba vezetett. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatójaként elkötelezett közösségi ember volt. A tanulmányai mellett aktívan élt, elsők között vett részt a selmeci hagyományok ápolásában és a diákélet sokszínű eseményeiben.
Tíz évig közös munkahelyen dolgoztunk a zirci BAKONY Mgtsz-ben és azt követően a Bakony-AGRO Kft-nél. Ő, mint vezető erdész irányította a vállalkozás erdeinek szakmai dolgait, az erdők ápolását, a fakitermelést és az újratelepítést. Ezen munkái közben azok elszámolása során közvetlen munkakapcsolatban voltunk. Nagyon fegyelmezetten, precízen és pontos határidőre végezte el azokat a gyönyörű kézírásával. Fontos, közös munkánkban mindig biztosan számíthattam Rá. Később több Erdőbirtokossági Társulás szakmai ügyeit vitte egyéni vállalkozóként.
Mióta ismét Zircen dolgozott, a Csuhás FC öregfiúk focicsapatban együtt rúgtuk a teremfocit. Sajnos a járványhelyzet korlátjai miatt megszűnt a rendszeres sporttalálkozás, és már csak az azonos időben megtartandó „III. félidő” emlékeztet a daliás időkre. Szerteágazó kapcsolatai révén nagyon komoly sportszervezést folytatott, az erdélyi Kézdiszentlélek, a felvidéki Vágfarkasd öregfiúk focicsapatának részvételével oda-visszavágós meccseket szervezett, és tenisztornákkal is erősítette a határon túli kapcsolatokat. Ezenkívül korábban elhunyt csapattársaink (Stampfer Józsi, Penics Jani) emlékének ápolására labdarúgótornákat szervezett nagy lelkesedéssel.
Életének 62 évéből csupán 8 évet töltött szeretett szülővárosától távol. A Bakonyi erdők voltak az életének a meghatározói, mint munkahely, és mint kedvenc kirándulóhelyei. Egy soproni diáknóta strófája szerint, amelyet oly sokszor énekeltünk a társaságában: „S, ha elmennék is én közületek, Mulassatok, ne sírjatok!”.
Barátai, tisztelői, próbáljuk meg! Biztosan Ő is így akarta volna. Béke veled, Jani!”
Sporttársaid nevében: Répás József ny. agrár üzemmérnök
