Svédország

Svédország déli részén járunk. Azon a földrészen melynek partjait az Öresund csatorna és nagyobb részt a Balti tenger hullámai mossák. Tavasz van, a förgeteges zivatarok között időnként ki- kisüt a nap. A víz hőfoka épp csak most kezd el emelkedni, de a hűs habok kedvelőinek megnyugtatásul álljon itt: e tájakon a legforróbb júliusi - augusztusi napokon is csak tizenhat - húsz fokosra melegszik a tenger, az itt élők nagy gyönyörűségére. Bármilyen csodálatos is a táj, szépek a plázsok, ez nem az a hely amit a mediterránhoz szokott turista fürdési célponttal jegyez elő noteszében. Tavasz Svédországban. A virágok és fák ezer színben tündökölnek. A tulipánok is nyújtózkodtak egyet, hála a fél - félórára rájuk kacsintó napsütésnek. Az égi áldás  itt igencsak megadja a módját :bőven áztat boldog - boldogtalant! Lundban járunk, ebben a talán tipikusnak is mondható kedves svéd városkában.  Kérem tartsanak velünk,  felfedező utunkon.  Fontos látnivaló a Katedrális. Belső terébe lépve, megtudhatjuk, hogy pár évtizede a falak fehérre voltak meszelve, és azokon számtalan sok szép freskó volt látható. A messziről jött érdeklődő nem ismeri, mert nem ismerheti azt a történelmet mely az itt élőknek kötelező iskolai tananyag. Ám mégis! A látogatót itt a Katedrálisban is megérinti a múlt üzenete. Az altemplom egyik  oszlopát ölelő kő  figurája az óriás Finn, aki a monda szerint ezt a templomot építette. A múlt emlékeinek szöges ellentéte, hogy  a város határában forgó modern szélkerekek termelik az áramot, kihasználva az itt gyakran viharos a légmozgást. Az ötletadó szélmalmokból mára itt Lundban csak mutatóban maradt egynéhány. Óvják is ezeket, mint a 150 éves ipari műemléket is. Ebben utoljára 1955-ben őröltek gabonát, hogy aztán sorsára hagyva aludja csipkerózsika álmát, nosztalgiázó napjainkig.  A városban mindenfelét ránk köszönt  a múlt. A centrumban is a régi szép évszázadokról mesélnek a hangulatos utcácskák. Ha valahol drága az ingatlan, hát az ez a tenyérnyi terület.  A svédek művészetszerető emberek. Komoly összegeket költenek mindarra ami értéket képvisel. A tengerhez kötődők pedig különös tekintettel kedvelik egy mára már hazai és nemzetközi hírnevet, komoly rangot kivívott festő - grafikus művész, Bo Cronqvist  képeit. Főleg azokat, melyek e gyönyörű és vadregényes ország tájait, tengerpartját ábrázolják. Egyik fontos témája a tengerpartok világítótornyai.  Ezek története egybeforrt a hajózáséval, hiszen a hosszabb- rövidebb útról hazatérőknek először a szárazföldet jelző tűz, később az egyre komolyabb műszaki megoldású fény jelentette a biztos hazaérkezés garanciáját. Mi, akik Európa szívében élünk, talán bele sem gondolunk mekkora tudomány is a világítótornyokkal történő kalauzolás művészete, ezek építése, felszerelése és üzemeltetése. A korszerű műholdas navigáció bevezetésével sem csökken a jelentősége, hiszen  a legkomolyabb műszerek csak a nagy hajók, kompok, luxus jachtok felszerelési privilégiuma. A szegényes halászbárkák még sokáig a világítótornyokból jövő fényekre támaszkodnak, ez jelenti számukra a vizuális kapcsolatot otthonukkal. Bo képein is megjelenő a vidéki tájra jellemző  házak egyformák. Egy négyzetméterrel sem nagyobb a kelleténél.  A házak vöröses barna színűek, a speciális festék  egy északi, rézbányájáról híres városkából Faluból   származik. Úgy mondják, az 1700 évek óta van ez a kemikália használatban. Országszerte ezzel csinosítják és védik faházaikat a svédek.  

Az általunk is meglátogatott Öland  szigetére késő tavasztól kora őszig vándorolnak a turisták. Mindazok, akiket nem riaszt vissza az a tény, hogy ezen a tájon a legforróbb nyári napokon sem melegszik a tenger vize 16 – 18 fokosnál melegebbre. A világörökséget is jelentő, össze-vissza szaladó kőkerítések   egykoron is, és ma ugyancsak a birtokhatárokat jelezték és jelzik. Kézenfekvő megoldásként alakultak így, hiszen e területet egy hatalmas mészkősíkságra támaszkodik. Ahogy megtudom, kiterjedése mintegy negyedét teszi ki a szigetének. Ami a kőbányászat szempontjából hasznos adottság, az egyben egy átok is az ölandiak számára.  Hiszen ezt a masszív kőzetet csak egy vékonyka talajréteg fedi. Újkori ajándékként, hiszen alig száz esztendővel  ezelőtt itt még minden kopár volt. A mai gazdag és dús növényzet,  az ég felé törő fák a legfiatalabb jövevényeknek számítanak Öland déli részén. A vékony földréteg, az alatta megbúvó kőzet nehezíti az építkezést, és szinte lehetetlen vállalkozás a terület becsatornázás is. Ez a magyarázata annak, hogy a világ egyik leggazdagabb országának ebben a szegletében nincs és talán soha sem lesz vízöblítéses toalett. Fontos még megemlíteni, hogy a svédek ezen kerítésekkel körbezárt magánterületeikről nem tiltják ki az arajáró idegeneket. Feltételezik, sőt biztosak abban, hogy ártó szándékkal senki sem lép birtokukra. A múltjukat itt is egy skanzenbe zárták. 

Belépve az épületek által körülölet udvarban megtudom, itt minden úgy van, ahogy a szorgos kezű kőművesek, ácsok és tetőfedők megalkották ezeket.  Úgy mondják, az egymást követő generációk nem egy közös házban laktak. Ha házasodott a fiú vagy a leány, az idős szülők átadták nekik a lakóterüket, hogy ők az épülettel szomszédos, számukra megfelelő szerényebb hajlékba költözzenek. Ez a tradíció van érvényben itt, emberemlékezet óta. Belépve az nyitott ajtókkal vendégeket fogadó épületekbe, a kíváncsi látogató számára feltárul a múlt. Minden egyes szoba berendezése, az egykori tulajdonosok használati tárgyai mesélnek azoknak akik értenek a tárgyak nyelvén. Tehát mint említettem Ölad szigetén – a sanyarú természeti adottságok miatt – főleg állattenyésztéssel foglalkoztak és foglalkoznak ma is. Egykoron a megélhetést segítette a vadászat, bár a kisember a király magának bekerített vadas parkjába be nem léphetett. Adta magát a kimeríthetetlenül gazdag tenger, így aztán a főleg heringhalászok száma volt, hogy több százat is elérte. Ez a foglalatosság ma is fontos bevételi forrása az ölandi embereknek.  Bejártuk Skandinávia eme különlegesnek számító szigetének legfontosabb szegleteit.  Nem lévén sem szakavatott botanikusok, sem lelkes ornitológusok, semmilyen ilyen jellegű tudományos kutatómunkát nem végeztünk. Vendéglátónk, Bo Cronqvist,  művészember, aki speciális képzeletbeli szemüvegén keresztül látja és látatja alkotói hajlékát és környezetét. Tehát aki velünk tartott az most az ő segítségével fedezhette fel a svédországi Lundot és  Öland szigetét.