Horvátország

A horvátországi Adria -idegenforgalmi szempontból- az északi Umag városától a legdélebbi Cavtat településig tart. Tájegységeket tekintve öt jól elkülönülő térséget jelölnek az útikönyvek. Ezek az Istria, a Kvarner-öböl és az Észak-, Közép-, és Dél-Dalmácia vidéke. Aki a felfedezésükre indul, tobzódhat a változatosságukban. A tengerpart igazi sztárjai azon ódon hangulatú városok melyek nélkül az Adria nem jelenthetné azt amit jelent. E gyönyörű, épségben megőrzött települések koronázzák meg a természet maga nyújtotta maximumát.  A múltról és a jelenről beszélnek, a történelem viharairól, melybe olykor - olykor belekeveredtünk mi magyarok is. Az egykori Jugoszlávia részeként e tájegység teljesen megújult arccal várja a nemzetközi utazóközönséget.

Brac szigetén  a kéklő tenger és a haragos zöld fenyőerdők szín kavalkádja összeér, de nem keveredik egymással. A délszaki vidékre jellemző perzselő hőség, Bol városka meseszép házai között veri fejbe azt, aki kimerészkedik a pinea erdő óvó - védő ernyője alól. A kis halásztelepülés ma a térség közigazgatási centruma. Kikötője fogadja és búcsúztatja az ide érkezőket. Mindemellett otthont ad a turizmusban, mezőgazdaságban, halászatban dolgozóknak. A boli lakososok büszkék évszázados épületeikre. Eszükbe se jutott soha azok hangulatát megbontani, külsejüket modernizálni. Tudták, épített életterük így  harmonizál a természeti szépségekkel. E kettő alkot egyet, azt amire igenis van, és  egyre nagyobb a fizetőképes kereslet.

Bol egyedülálló! Amit kínál, nincs máshol az Adrián, de talán a világon is kevés a hasonló természeti ritkaság. Ez pedig a Zlatni-rat, az Arany - szarv.  A kavicsokból kialakult, mintegy másfél, két kilométer hosszú földnyelv csalogatja ide messze földről is a nyaralókat.  Itt bátran elfelejthetjük az Adria szerte tapasztalt sziklás partok emlékét, ahol oly keserves egy-egy fürdőzés kezdete és vége.  Az apró kavicsok szinte maguktól gördítenek a hátukon, a  hívogató hullámok felé. Külön figyelemre méltó  az is, hogy széliránytól függően míg a földnyelv egyik oldalán a víz csendes a másikon erős a hullámzás. A kavicshalmazt a vízáramlás lassan elmozdítja, rég fotók tanúsága szerint a Zlatni- rat csúcsa száz évvel ezelőtt pont az ellenkező irányba kunkorodott.

Dubrovnik a világörökség része, egyben a horvátok szabadság-jelképe. Ezt annak köszönheti, hogy függetlenségét nemcsak az elmúlt belháborúban tudta megőrizni. Az itt élők fő megélhetési forrása a kereskedelem volt. Raguza már a XII. században igazi központtá nőtte ki magát. Segítette ebben a megváltott szabad kereskedés joga, fejlett tengeri flottája. Később I. Lajos király terjesztette ki hatalmát Velencére, és mint a velencei uralom alatt élő Raguza  kénytelen volt adót fizetni a magyar királynak.  Ezzel  igazából a szabadságát sikerült megváltania. Súlyos földrengés, osztrák uralom, majd az első világháború után a Jugoszláviához történő csatlakozás  voltak a további feljegyzendő fordulópontok. Napjainkban a világ idegenforgalmi színpadának egyik főszereplője.

Korcula szigetének tíz településéből a legszebb és örökségünk számára a legfontosabb Korcula városa. Képletesen, de talán a valóságban is köszönheti ezt erődítmény szerű bástyáinak, vastag falainak, no meg a félszigetet körülvevő tengernek. A védelmi stratégák tervei jók voltak. Ennek élő bizonysága ez a szabadtéri múzeum. Aki már többször is járt itt, az sem bír betelni a látvánnyal, a hely hangulatával. A történelmi óváros  más-más arcát mutatja reggel, délidőben, napnyugta után. De az sem mindegy, hogy a Szent Márk templom előtti teret mikor látogatod. Ha teheti nézze meg délelőtt és délután is, hiszen a napfény másként rajzolja a meg az épületek gazdagon díszített homlokzatait. Ezek közül is a főtemplom díszítései mesélnek a legtöbbet.

Kornat, a híres szigetcsoport. Több mint száz apróbb és még további megszámlálhatatlan zátonyból áll ez a Nemzeti Park. Hossza eléri a negyven kilométert.  Ide csak belépődíj és külön engedély birtokában teheti be a lábát földi halandó.  A Kornat miközben szigeteinek jelentős része parasztok magántulajdona, nem más mint egy vízzel többszörösen bekerített nagy birkalegelő. Persze  ide nem véletlenül vándorol az Adria vitorlás flottájának zöme. Maga az elzártság, az urbanizáció messzesége mind - mind vonzó tényező.  És milyen érdekes, alig kapaszkodunk fel az egyik dombocskára, melynek magassága nem lehet több száz méternél, felerősödik, szinte viharossá fokozódik a szél. Az Adria időjárását kiismerni nem egyszerű feladat.

Krka az ország méltán híres a vízesése. A parkolóból lefelé kanyargó út megállásra ösztönöz. Pazar a kilátás a völgyre, az előbukkanó folyóra. Leérve,  utunkat a szerteágazó patakok fölött, fapallókon folytathatjuk. Aztán egy kiszögelésnél hirtelen elénk tárul a csoda. A Krka vízesés alázubogó, fortyogó, ezernyi gyöngyszemre széthulló pazar mutatványa. A Skradinski-buk, mely 17 különböző nagyságú és intenzitású vízesésből áll,  ma már Nemzeti Park. Területe megközelíti a másfélszáz négyzetkilométert. Megszámlálhatatlan értékes növény és állat, köztük madár talál itt háborítatlan menedéket. Nem mindig volt ez így. A Monarchia idejében a csendet áramot fejlesztő turbinák verték fel. Innen nyert villanyt Sibenik.

A Kvarner az Adria hozzánk egyik legközelebb fekvő területe. Krk szigetét  az azonos nevű híd köti össze a szárazföldi Kraljevicával. Ezen a vidéken,  a hajós program elengedhetetlen része a tenger felfedezésének. Utunk Horvátország legnagyobb szigete, a Krk mellett halad el. Ennek területe 410 négyzetkilométer. Egykoron, az elmúlt huszadik század elején a közeli szárazföldi Cirkvenica, a mai Crikvenica volt hazánk egyetlen tengerparti üdülőhelye. Itt dédapáink szállodáját, a Therápiát még ma is megcsodálhatja. Egy 1910-ben kiadott könyv írja, hogy eljuthatunk ide a "Fiuméból az Adamich mólóról  induló gőzhajóval, 5-ször naponta, másfél óráig tartó érdekes tengeri úton.  I. osztályú menetár 40 fillér, termes hajón 1 korona 20 fillér."

Opatia, mely Fiume, azaz a mai Rijeka egybeépült folytatása. E település minden rezdülésében őrzi a monarchiabeli hangulatot. A mai sokszínű modern  kavalkád helyére képzelje  el a sötét öltönyös, kalapos urakat, fűzőt, fehér, bokáig érő ruhát viselő, napernyővel sétáló hölgyeket, egyszóval eleinket, amint szorgalmasan rótták köreiket a tenger fölé épült sétányon. A tenger-imádók alkalmanként kifoghatnak egy olyan buszos utat vagy vonatot, mely este indul Budapestről, reggelre ér Rijekába hogy aztán Opatiában egész napos fürdéssel lehessen eltölteni az időt. Így aztán aki nem akar szállodára költeni, mégis elmondhatja, látta a tengert, és fürdött is egy jót. Rijekából, a vasútállomás közeléből helyi buszjárat közlekedik Opatiába.

Plitvice Horvátország kiemelt jelentőségű tóvidéke. A park területileg nem tartozik a tengerparthoz, az erre szakosodott útikönyvek sem felejtkeznek meg róla. Mint ahogy az utazási irodáknak is jól jövedelmező üzlet, hogy egy fárasztóan hosszú buszutazással elhozzák ide azokat, akiket vonz a mese, a természet varázsa. Plitvicét, hála Istennek, megkímélte a  múlt századvégi háború.  A Nemzeti Park megmenekült. Plitvice teljes területe húszezer hektár, egy tizedét borítja víz. Patakok, zúgók, vízesések. A szintkülönbség  megközelíti a másfél száz métert, ez a képzeletbeli motorja ennek megunhatatlan,  örökösen mozgó látványosságnak. Ha ki akarjuk élvezni az összes látványosságát akkor egy bő fél nap mindenképp szükséges ehhez.

Primosten, ezt a pici szigetet  sokan félszigetnek képzelik. Holott egykor sziget volt. Ma rövid földnyelv köti össze a szárazfölddel. A szigetet pár ezren lakják. Menekülő bosnyákok alapították a XVI. században. A dombtetőn a Szent György plébániai templom vigyázza a tájat. A település lakóninak fő megélhetési forrása a turizmus, halászat és a remek primosteni bor.  Úgy mesélték nekem a helyi turisztikai szakemberek, még Jugoszlávia fennállásának idejében Primostent főleg az angol turisták látogatták. Magán a történelmi központban nincs is szálloda, talán néhány privát szálláshelyen foglalhat magának szobát, aki itt akar lakni. De a környék gyönyörű, tehát érdemes erre a tájra koncentrálni a nyaralásunk tervezésekor.

Pula, fő éke, mondhatni világhíres műemléke az Amfiteátrum. Az a tér melyet ezen monumentális falak körbevesznek nem kör alakú, hanem ovális. A két tengelye  133 illetve 105 méter. Krisztus előtt 30-ban megkezdték és mintegy 44 év után befejezték építését, az Amfiteátrum még közvetlenül a tengerparton állott. Mára kicsit beljebb szorult a víztől. Monumentalitása lenyűgöző. Az alsó szinten várakoztak a gladiátorok és a ketrecekben a vadállatok. A küzdelmükre kíváncsi nagyszámú nézőközönséget kőből faragott ülések várták.  Az épület tenger felőli oldalon három, ezzel ellentétesen két szintes, az első szinten  72 árkád öleli körbe. Pula egyébként élénk forgalmú kikötőváros. Hosszabb időre nem marasztalja látogatóit.

Rab szigete  mindösszesen 91 négyzetkilométer. A szigeten több száz az édesvízi források száma. Beérve az óvároshoz, láthatjuk, hogy a település ősi magja egy földnyelvre épült. Hosszanti irányba nem szeli azt át több mint két-három utca. A városfalak által övezett utcácskákban se szeri se száma a Rab látképére oly jellemző templomoknak, kápolnáknak. A harangtornyok együttese a városka jelképe is egyben. A parti sétányon kora reggeltől másnap hajnalig zajlik az élet. Úgy ahogy egy délszaki településtől ez elvárható. Rab kikötője az egész szezonban igen forgalmas. Itt nem autók,  buszok és villamosok, hanem csónakok, vitorlás-jachtok, motoros utasszállítók kerülgetik egymást, a vízi Kresz szabályai szerint.

A látogatók népes száma kikövetelte, hogy szinte elsőként vezessen Rijekába Budapestről vasútvonal. Az éjszakai járattal érkeztek a magyar újságok, de még a sütemény is a Gerbeaud-ból. Az egykori nyugodt életre jellemzően a máig is megőrzött és működő vasútállomáson déd szüleink fürdőt véve megpihentek, hogy aztán konflison vágjanak neki a szállodákig tartó útnak. Rijeka ma nyüzsgő életével igazi vérbeli kikötőváros. Sok magyar is rója utcáit, keresve dédapáink lépteinek nyomát. De ha azt nem is, megtalálja a város életigenlő, bizakodó lüktetését. A település az Adria jelentős kikötővárosa is egyben. Ami a turistákat érdekli, innen indulnak a komphajók, a déli Dubrovnikba. Ezeken a járatokon a gépkocsijainkat, de a csoport buszát is is elszállítják.  

Rovinj, annak is mesébe illő óvárosa lenyűgözi az ideérkezőket.  Rovinj egykönnyen nem adja át magát a vendégeinek. A félszigetre vezető úton sok-sok látnivaló, vásárlásra csábító lehetőség, a sokszínű tömegtől nyüzsgő sétány kávézói és pubjai hátráltatják a felfedezni vágyó idegent.  A mai félsziget egykor sziget volt.  A szakavatott világjárók szerint az atmoszféra ma is hűen őrzi a velencei fennhatóság emlékét, mint ahogyan az itáliai építészeti stílus is  itt hagyta keze és lába nyomát az  Adria egész  keleti partvidékén. Tény, hogy a második Világháború után az itt élő olaszok elhagyni kényszerültek Rovinjt és házaikat.  Szinte adta magát, hogy az üres otthonok művészeti galériákként éljék tovább életüket.

Split, mely e térség fővárosa, forgalmas kikötőhely.  Ez a közigazgatási székhely nem igen alkalmas az üdülésre. Legtöbben átutazóként keresik fel, jövet vagy menet. Innen indulnak a komphajók a közelebbi és távolabbi szigetekre. A város fő attrakciója a Diocletianus által építtetett, ma a nevét viselő palota együttes. De idegen vigyázzon! Ne keressen egy  jól körülhatárolható műemléket. Az évszázadok alatt a palotát beszőtte a város, minden talpalatnyi helyre felhúzta saját házait. Így ez a buja szövevény mára a nagy összevisszasága ellenére igenis egy harmonikus egység. Ez Split belvárosa.  Ezért is élvezi az Unesco megtisztelő védelmét. Split maga a múlt, jelen és jövő, így, ahogy évszázadok alatt a maguk arcára alakították polgárai.

Trogír igazi jelentős életét a XIV-XVII. században élte. Voltak itt hatalmon Krisztus előtt a görögök, később rómaiak, bizánciak, horvátok aztán jött a velencei uralom. Ezt követően a település elveszítette vezető szerepét. Azóta múltjának dicsőségére emlékezve éli csendes mindennapjait. A történelmi városrész egy hajdanán volt félszigetre épült. Ám pont fordítottja történt itt, már ami a természet átalakítását illeti. Az idők kezdetén, a görögök elvágva a szárazfölddel összekötő köldökzsinórt, szigetté alakították azt a területet amire az ősi falakat építették. Így e zárt egységben valóban megőrződött a hajdanvolt építőmesterek napjainknak is szóló üzenete, a trogiriak büszkeségére, az idelátogatók nagy gyönyörűségére.

Zadar forgalmas kikötőváros, kiinduló és érkezési pontja az itt fekvő szigetvilágba vezető hajóutaknak. Ezt a várost -bár van belső szállodája is- nem igazán nyaralásra találták ki. Aki szeret barangolni a múlt emlékei között az szánjon erre egy kis időt. Megéri! Zadar óvárosa olyan mint egy nagy szabadtéri múzeum. A városképben itt is dominál a templomok, kolostorok látványa. A szomszédságukban látható régebbinek látszó romokat mára folyamatosan restaurálták és rekonstruálták. A  római korból származó együttesük a második világháború bombázásait követően, a romeltakarítás során kerültek a felszínre. Az egykori Főtér, a római Fórum  elegáns oszlopcsarnokából napjaink szemlélődője csupán egy korinthoszi oszloppal találkozhat.

Vis a szárazföldtől az egyik legmesszebbre fekvő horvát sziget. A térképek szerint több mint negyven kilométer a távolsága a szárazföldtől. Felszínét magas hegyek uralják,  ám ezek többsége dús vegetációjú, tehát Vis zöld sziget. A természet úgy alkotta, hogy területén két fontos kikötő számára biztosított öblöket. Az egyik a sziget nevét is viselő Vis városa, a térség központja. Ide érkeznek és innen indulnak a hajójáratok és a komphajók. Aki eljutott ide,  állítja ez a maga földi Paradicsom. Úgy tetszik, már nem is a horvát Adrián vagyunk, hanem valahol egészen máshol, egy távoli kontinens egzotikus zugában. Pedig ez Vis, a mely most ébredezik évtizedes álmából. Várja, hogy felfedezzék a turisták, a turisták pedig várják, hogy felfedezhessék Vist.

Vis és Komiza  lakosainak fő foglalatossága a szőlőtermesztés, a borkészítés. A sziget másik települése Komiza.  Ez egy vérbeli, kis lélekszámú halászfalu. Unalmas múlttal, viszont az idegenforgalom miatt, kecsegtető jövővel. Azért is, mert van itt még valami, ami nagyon különleges. Kishajóra szállunk. Elindulunk egy távoli, a párában alig látszó szigetecske felé. Ahová tartunk, Bisevonak hívják. Mindösszesen talán kétszáz lakóval büszkélkedhet, és a különleges Kék-barlanggal. Megtudjuk, hogy maga a természeti tünemény nem figyelhető meg bármikor. Ha hullámzik a tenger, akkor még a kis csónakok sem tudnak bebújni a víz vájta szűk alagúton, a bent kiszélesedő barlangba. Aztán ha nem süt a nap akkor elmarad a csoda.

Négy év alatt sok-sok hetet töltöttem e gyönyörű tengerparton, és magán a tengeren! Sok baráttal lettem gazdagabb. Szállodaigazgatókkal, hajóskapitányokkal, turisztikai szakemberekkel találkoztam, akik mindig a legkészségesebben segítették a munkámat. Volt is rá szükségem, hiszen amikor 1998-ban először készítettünk filmet itt, még szinte mindent csak felszínesen ismertem. Aztán fokozatosan lett barátom a tengerparti Magisztrál, az autóút, mely északról délig  kalauzolja az utazót. Találkoztam vele perzselő napon, zuhogó esőben és télen, amikor már az őt övező hegyeket bizony hó borította. Ismerem a kanyarokat, amelyek veszélyesek ugyan, de újabb és újabb városok látványával ajándékoznak meg minket,  utazókat.