Írásjelek

Az írásjelek használata

Az AkH. 239. pontjától kezdődően találhatóak az írásjelek használatát leíró szabályok. A szépírók számára kulcsmondat lehet a következő idézet: „Az írásjelek változatos és kifejező használata fontos eszköze az értelmileg és érzelmileg egyaránt árnyalt közlésmódnak, ezért csak szépíróktól fogadható el – egyes esetekben, tudatos eljárásként – az írásjelek részleges vagy teljes mellőzése.” Az idézetből kiemelném a tudatos eljárást, mint az elfogadhatóság mércéjét, és ezzel meg is érkeztünk oda, hogy első feladata minden írónak a szabályok megismerése, és csak azután lehet azokat elhagyni.

Ha eddig nem tudtad, hogy a mondatokat nagybetűvel kell kezdeni, ne is olvass tovább, mert boldogok a lelki szegények stb.

A kezdet legyen most inkább a vég: a mondatokat lezáró írásjelek.

2. Írásjelek

Az írásjelek fontos szerepet játszanak a szövegben. Segítenek eligazodni, megnehezítik a TSZ dolgát, indokot szolgáltatnak arra, hogy visszadobjunk egy írást. A betűkön kívül helyezkednek el, a billentyűzeten néha egészen megfoghatatlan helyen tartózkodnak. Amiről most szó lesz: vesszők, mondatvégi írásjelek (pont, felkiáltó- és kérdőjel), kötőjelek és gondolatjelek (róluk már volt szó, de most megint lesz), idézőjelek, zárójelek, egyéb karakterek.

A mondatok végére leggyakrabban pont kerül, különösen, ha kijelentő mondatról van szó. Kérdő mondatnál a kérdőjel a leggyakoribb. Felszólító, felkiáltó és óhajtó mondatoknál a felkiáltójel a megszokott és elvárt. Vannak persze kivételek. Lehet a kérdő mondat egyben felkiáltó, és ilyenkor felkiáltó jelet érdemes használni: „Miért ver engem a sors!” De a halmozott írásjeleket sem tiltja semmi:„Nem látsz a szemedtől?!” Ilyenkor azon kívül, hogy a helyesírásellenőrző-program aláhúzza, semmi egyéb baj nem történik, az érzelmek hullámzásának bevált eszköze az ilyesmi: „Mi van??” „Vigyázz!!!” (AkH. 240.) Túlzásba vinni tehát szabad, legfeljebb az a kérdés: érdemes-e?

Sokan használják a hármaspontot a mondataik végén, holott ez az írásjel az AkH. szerint másra hivatott: a befejezetlen gondolatok jelölésére. (AkH. 264.) Két irányból is működik, mert a gondolatnak hiányozhat a vége, és hiányozhat az eleje. Mindkét esetben három pontot teszünk. (A tipográfusok mind a mai napig vitatkoznak azon, hogy a hármaspont egy darab jelnek számít-e, avagy három pont is megfelel helyette. Az AkH. mindenesetre három pontnak hívja a tipográfusok által kedvelt hármaspont kifejezés helyett.) Íme, egy példa: …nem emlékszem, honnan… A három pont tehát nem a leírásoknál, hanem inkább az idézett gondolatok esetleges szaggatottságának, hiányosságának jelzését segíti. Ne használjuk nyakra-főre!

Mellérendelő összetett mondatok esetében az utolsó tagmondat szabja meg a végére biggyeszthető írásjelet, alárendelő mondatoknál pedig a főmondat az irányadó. Például: Miért dideregsz, nincs is hideg. Nincs is hideg, miért dideregsz? Avagy: Tudod-e, hogy a nyelvtan nehezebb, mint a számtan? Mondd meg, miért!

Mindig vannak kivételek, így a mondatvégi írásjelek is inoghatnak kissé. Jellemző eset például, ha az alárendelő mondat főmondata csak a figyelem felkeltését célozza: Mondd csak, hány óra van?

- Mondatvégi írásjelek

Pont, felkiáltójel, kérdőjel. Mondatvégen alkalmazzuk. Néha mondat közben is, a pont kivételével (a mondatközi pont innovációja csak a hibás központozású szövegekben tűnik fel). Utóbbit csak a gyakorlottabb TSZ-eknek ajánlom. Előttük nincs, utánuk van szóköz; általában nagybetű követi (mivel új mondat jön). Pontot kijelentő mondat után, kérdőjelet kérdő mondat után, felkiáltójelet felkiáltó, felszólító, illetve óhajtó mondat után teszünk. (Aki ezeket nem ismeri, vagy nem tudja megkülönböztetni, az tanuljon fuvolázni.) Egy műben nem feltétlenül szükséges mindhárom írásjelnek megjelennie, jó példát szolgáltat erre nem egy XX. századi regény (kedvenc példám Saramago Kőtutaj című regénye, amiben csak pont van, ha emlékeim nem csalnak). Mindenesetre nem árt.

Halmozás is lehetséges, két elfogadott formája a hármaspont (...) illetve a kérdő-felkiáltójel (?!). Előbbit lezáratlan gondolatoknál szokás alkalmazni, utóbbit kérdő-felkiáltó mondatban (ordítva kérdezés, például). A sima pont nem helyettesíthető hármasponttal, még akkor sem, ha sokan úgy érzik, attól lesz életszerűbb a szöveg. Attól csak... szaggatottabb... lassabb... szakadtabb... lesz.

- Kötő- és gondolatjelek

Előbb már szóltam róluk, de most is megemlítem. A hosszukban is különböznek, de az oldal úgysem jeleníti meg a különbséget, HTML-kódolni nem fogok. A szemléltetés kedvéért ez a kötőjel: - ; és ez a gondolatjel: – (endash). Igaz, itt mindkét helyen voltak szóközök, de csak az elválasztás kedvéért. A gondolatjelet a központozási problémáknál használjuk (párbeszéd, elválasztások), illetve ezzel választunk el mondaton belül mondatrészeket - az ilyen közbevetéseket is. Előtte-mögötte szóköz! A kötőjelet tulajdonnevekben használjuk, elválasztásnál, összetett szavakban (szótagszámlásás!), szókapcsolatoknál, képzők vagy toldalékok kapcsolásánál (már ha kell). A kötőjel cseles fajtája a ritkán alkalmazott nagykötőjel, ami egy szóköztelenített gondolatjel. Szintén összekapcsolásoknál használjuk, aki alkalmazni akarja, az tanulja meg, mikor kell (Boyle–Mariotte-törvény, de Guy-Lussac-törvény). A magyar helyesírás szabályai, 263.

Az elválasztásról még szót kell, ejtsek. Szükséges lehet, hogy a szövegben legyen elválasztás (szavaké), mert úgy lesz csinos. Sorkizárt formátumban nem szép, ha az egyik sorban sűrűn ülnek a betűk, a másik meg olyan szellős, hogy az olvasója huzatot kap. Ilyenkor a hosszú szavakat nyugodtan el szabad választani. Ennek szabályait elvileg mindenki tanulta (aki csak elméletben, az tanuljon fuvolázni). Hivatalosan szótagoló olvasási módszerrel tanítanak olvasni a legtöbb iskolában (kivételt képeznek az alternatív módszert preferálók, de ők vannak kevesebben), ezért feltételezem, hogy sokan tudnak elválasztani, szótagolni... De az egy dolog, hogy otthon a szövegszerkesztőben hogy néz ki a szöveg. A TSZ felteszi bármelyik netes oldalra, és az egész formázás megváltozik, már csak azon oknál fogva, hogy a sorok hossza nem ugyanaz. Ilyenkor az otthon szépen beállított sorvégi elválasztás a sor kellős közepére kerül, amit javíthat (ha van rá lehetősége). Pályázat esetén ez durvább is lehet (ha más behúzásokat kérnek, mint az otthoni beállítás, minden elcsúszik, és javítani nem lehet... totális bukás). A megoldás a feltételes kötőjel, ami egy nagy trükk. Rejt/mutat jele egy letört végű kocsirúd, ¬ . (A pontot csak a jobb elválás kedvéért tettem arrébb.) Karaktertáblás neve "not sign". Hivatalos billenytűparancsa nincs, mindenki beállíthatja magának. Azért trükkös, mert a sor végén megjelenik, de ha a sor közepére csúszna, eltűnik. Hogy az oldal meg tudja-e jeleníteni, az kérdéses, de van HTML-kódja.

- Idézőjelek

Használjuk, ha idézünk. Akkor is, ha nem, hanem, úgymond, más hangsúllyal, más értelemben mondunk valamit. (Akinek ötlete sincs, mikor kell alkalmazni, az tanuljon fuvolázni.) Bár az oldal angol mintára felső idézőjelet ír (de tud alsót is), magyarban a kezdő idézőjel alul, a záró felül helyezkedik el. Közrezárják a szöveget, vagyis tapadnak a szavakra - az alsó mögött, a felső előtt nincs szóköz. (A kavarás végett: az alsó előtt, a felső mögött van szóköz.) Ha egy idézőjelezett szövegen belül egy újabb idézet következik, azt másodlagos, vagy belső idézőjelekkel szokták jelezni, amire az Odüsszeia sok-sok szép példát szolgáltat. Lúdlábnak nevezik, két egymásba csúsztatott nyilacska, > > és < < is lehet a jelölése (vagyis kacsacsőrökkel). A szimbólumtárból is kiválasztható ››és akkor ilyen lesz‹‹. Harmadlagos idézőjel az aposztróf. Fontos: aposztrófot csak az angolok használnak idézőjelnek! A magyarban az aposztróf hiányjel. Ezen kívül sok nyelv van, ami különféle idézőjelekkel dolgozik, ha valaki más nyelvű szöveget szeretne írni, nézzen utána a nyelv helyesírásának és tipográfiájának.

- Zárójelek

Újabb elválasztási formulák. Közbevetésnél, "zárójeles résznél" használjuk. Több fajtájuk van, matematikából ismertek lehetnek (akinek nem, az tanuljon fuvolázni). Gömbölyű: ( ); szögletes: [ ]; kúpos: > < (ez a kacsacsőr, matekban nem alkalmazzuk zárójelként); kapcsos: { }. Hierarchiájuk is ez, de a kúpost általában nem használják, különösen nem Internetes szövegekben, hiszen a HTML-kódokat is kúpos zárójel nyitja, zárja.

A nyitó zárójel előtt van szóköz, utána nincs (ő is tapad), a berekesztő előtt nincs, de utána van (szintén tapad). Kivételt képeznek az írásjelek: berekesztő zárójel után, ha írásjel követi (vessző, például), nincs szóköz. Ugyanígy működik a gondolatjel is, de akkor nem akartam senkit ezzel összezavarni (azaz ha írásjel követi, az tapad hozzá, nincs szóköz, például –, lehetséges). Irodalmi szövegben nem mindig alkalmazzuk, de ha a TSZ-nek ez a mániája, hát legyen. Vicces tud lenni egy többszörösen beágyazott zárójeles szöveg, nagyon bonyolult átlátni, ezért legalább a szerzőnek tökéletesen kell alkalmaznia, hogy az olvasónak esélye legyen. [Szolgálati megjegyzés: én szeretem alkalmazni, tanulmányi célokból olvasgassátok a véleményeimet.]

Szögletes zárójelet szokás alkalmazni idézetnél, ha kihagyunk egy részt, vagy utalunk valamire. Erre kivételesen mutatok példát:

"...de a kettő [bércfal] között megszoruló légnyomás oly szeszélyessé válik, mint egy nagy város utcáiban kódorgó szél: majd elöl, majd hátul támad, minden kanyarodónál más irányból tör ki; egyszer-egyszer tökéletesen megszűnik, aztán megint egyszerre valamely völgyzugolyból, mint a lesből rohan elő, megkapja a hajót, kicsavarja a kormányt, dolgot ád minden kéznek, belerántja az egész vontató lócsapatot az alattságnál fogva a vízbe; aztán megint egyet fordul, s oly sebesen tolja előre a megkapott faalkotmányt, mintha az víz mentében úsznék; a hullám úgy porzik előtte, mint az országút, mikor végigsöpör rajta." (Jókai Mór: Az arany ember)

- Egyéb karakterek

Itt lesz szó a kettőspontról, a perjelről (törtjel, nem, nem az a perjel), a csillagról, a hullámról, a százalékról, et jelről és a számokról. A többit nem nézem, azokat úgyis csak indkolt esetben alkalmazzuk. A dollárjelre sem térek ki, ha valaki dollárt akar írni, írjon helyette USD-t, esetleg simán dollárt. Könyvelésben persze dollárjel.

Kettőspont: általában egy értelmező mondatrészt vezetünk be vele. Sokszor használnak helyette vesszőt vagy pontosvesszőt, ízlés dolga. Tudni kell alkalmazni. Tapad az előtte lévőkhöz, legyen az írásjel (zárójel), vagy szó; csak utána van szóköz. (Itt jegyzem meg: kurzívban a tapadó írásjel is kurzív a szöveggel együtt, de a szóköz már nem. Aki nem tudta értelmezni, nézzen utána, vagy tanuljon fuvolázni.)

Perjel (/): Legtöbbször nem használjuk irodalmi szövegben. Kifejezhet választást/helyettesítheti a vagy szót/angol szavaknál a kötőjelet. Néha alkalmazzák zárójelként is /gyakori formula, főleg belső zárójelnek, illetve idézet után szokás ezzel zárójelezni a szerzőt és a címet/. Leggyakoribb alkalmazása a lírából átvett idézet esetén van: ha prózai formában akarjuk megjelenítíeni, akkor törtjellel jelöljük a sortörést. Akkor előtte és mögötte is szóköz található (és ki kell tenni az írásjeleket is!), különben nincs szóköze.

Csillag (*) jegyzeteknél szokták használni, előtte nincs szóköz, utána van. Ha írásjel követi, akkor nincs utána sem. (Ugyanígy a legtöbb írásjel... az aposztrófot említettem már?) Ha lehet, irodalmi szövegben kerüljük, esetleg nagyobb részek elválasztásánál jól jöhet.

Hullám (~): szótárak, enciklopédiák jelzik így a szócikk szavát... irodalmi szövegben ekkor használható, ha így idézünk. Elválasztáshoz használható még, illetve jelölhet is valamit, ha a TSZ úgy gondolja.

Százalék (%): ne használjuk, ha egy mód van rá. Írjuk ki, hogy százalék. Ha használjuk, nyomtatásban előtte nem törhető keskeny szóköz található, de ezt tényleg csak nyomtatásban szokták alkalmazni (és ott sem irodalmi szövegben, ha lehet).

et jel (&): néha helyettesíti az "és"-t. Csinos kis jel, de magyarben nem elterjedt a használata.

számok: ha egy mód van rá, betűvel! írjuk ki. Ne használjuk. Inkább gyakoroljuk a helyesírást.

Ide tartoznak a mértékegységek is, nekik nem akarok külön blokkot. A mérőszámtól a mértékegységet szóközzel választjuk el, méghozzá gyakran nem törhető szóközzel, nehogy egy formázási probléma miatt elcsússzon a mérőszám a mértéktől. És betűvel, mindent, nem rövidítünk!

- Vesszők

Az emberi fogyasztásra alkalmas írásművek általában nem tőmondatokból állnak, már csak azért sem, mert igen nehéz csupán az alany és állítmány kettőséből hosszabb és maradandó művet alkotni. Legalábbis olyat, ami túlmutat a kísérletezésen. Szóval a mondataink jobbára bővítettek és gyakran összetettek, akár többszörösen is.

A legfontosabb elválasztó elem a vessző. Nincs arra vonatkozó kötelező érvényű szabály, hogy kettőspontot, pontosvesszőt, zárójelet, gondolatjelet milyen esetekben kell a vessző helyett vagy éppen mellett használni, annyi bizonyos, hogy aki már a vesszőkkel sem köt barátságot, nehezen fogja megérteni az izgalmasabb esetekben alkalmazott módszereket.

Az összetett mondatokkal az a baj, hogy olyanok, mintha több mondatból állnának, mint ahogy így is van, és a mondat elemei között egy-egy jól elhelyezett vessző, megváltoztathatja az egész gondolat jelentését. Gondoljunk csak a híres válaszlevélre, amit Merániai János esztergomi érsek írt a magyar főuraknak a Gertrudis királynő elleni merénylet jóváhagyásaként avagy éppen tiltásaként. „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” Nem lövöm le a poént, aki akar – és nem ismerte –, nézzen utána, hogyan változik az értelem a vesszők elhelyezésével és tologatásával, és miféle kalamajka lett az elmés üzenetből.

Az azonos szerepű mondatrészek – egyszerűbben a felsorolás – tipikus eleme a vessző, ezzel választjuk el egymástól a felsorolt elemeket, ha nincs közöttük az „és” kötőszó. Például: Vettem kenyeret, tésztát, tejet és sonkát. Figyeljük meg, hogy az „és” előtt nincs vessző. Ez azonban csakis ebben az esetben van így, ugyanis az „és” kötőszó nemcsak felsorolásban, hanem mellérendelő összetett mondatok kapcsolására is használatos. Ilyenkor kötelező a vessző. Például: Vettem délelőtt egy liter tejet, és sonkát füstöltem délután. Az összetett mondatok tagmondatait is el kell választani egymástól, és leggyakrabban erre is vesszőt használunk függetlenül attól, hogy van-e kötőszó, és alá- vagy mellérendelő mondatokról van-e szó. Például: Vettem délelőtt egy liter tejet, délutánra megaludt az egész. Az alárendelő mondatoknál könnyebb a dolgunk, mert mindenki emlékszik az iskolában tanultakra: mert, mint, hogy elé vesszőt kell tenni. Ezt annyival egészíteném ki, hogy amennyiben tagmondatokat választanak el.

Összefoglalva: A tagmondatok közé mindig kell vessző, akkor is, ha a kötőszó hiányzik. Ebből következik, hogy a kötőszavak elé nem mindig kell vessző, de ha két tagmondatot kötnek össze, akkor igen. Például: Gyalog jöttünk, mert siettünk. Kis juhocska mondta, (hogy) biztos, (hogy) itt lakik a…

Reprezentatív felmérések kimutatták, hogy a vesszőkkel van a legtöbb baj, még az írásban is. Ezek azok a fura vonások a betűk talpánál, a jobbak már találkoztak velük. Tipográfiai szabály, hogy a vesszők előtt nincs, utánuk viszont van szóköz, ez igaz a többi írásjelre is (kivétel a halmozásuk, de arról még szó lesz). A legáltalánosabb elválasztásra használt jelek, mindig mondaton belül használjuk! Ezt általában tudni szokták a TSZ-ek. Alkalmazása például összetett mondatoknál tagmondatok elválasztásához; felsorolásoknál (vagyis "azonos szerepű mondatrészek elválasztása esetén"); közbe- vagy hátravetésnél; értelmező előtt; szervetlen mondatrésznél. A tizedesvessző estét nem tárgyalom (neki nincs szóköze, ebben különbözik a tesójától), mivel irodalmi műben a számokat általában betűvel írjuk ki. Ha valaki tizedestört írására vetemedne, nézzen utána.

Általában akkor alkalmazzuk, amikor két tagmondatot akarunk elválasztani, vagy felsorolunk. A különféle közbevetések vagy hátravetések, értelmezők, szervetlen mondatrészek tekinthetők a tagmondat egyik fajtájának. Általános iskolás módszer, hogy ha kötőszót látunk, tegyünk elé vesszőt. Ez sokszor bejön. Több, egymást követő kötőszó esetén csak az első elé kell vessző. Ha nincs kötőszó, baj van, de némi intelligenciával bármely mondat átalakítható "kötőszóval tűzdelt" szerkezetűvé. (Akinek ez nem megy, az tanuljon fuvolázni.) Ha a kötőszó elöl van, akkor keressük az utalószót (már ha van), és az elé tegyük a vesszőt. Szervetlen mondatrészek (megszólítás, indulatszók), értelmező (visszautaló jelző) elé-mögé szintúgy kell vessző.

Páros kötőszavaknál megintcsak ki kell tenni a vesszőt.

A probléma akkor áll fenn, ha felsorolás vagy halmozás van - azaz azonos szerepű mondatrészekkel kerül szembe a TSZ. Itt az és, s, meg, vagy kötőszavak esetén az utolsó tagnálnem kell kitenni a vesszőt. Ez így bonyolult, tudom... Egyszerűbben: felsorolásnál (halmozásnál), ha a fenti kötőszavak megjelennek, nincs vessző. Minden más esetben ajánlott, jobb biztosra menni. Nagyon fontos: nem minden és, s, meg, vagy előtt kell elhagyni a vesszőt! Ha tagmondatokat választ el (mellérendelő mondatban), akkor ott van!

A vessző testvérei: a tizedesvessző, erről nem beszélek és a pontosvessző. Utóbbit akkor szokás alkalmazni, ha a vessző már kevés, de a pont túl sok. Mondjuk egy hat tagmondatból álló mondatnál három-három tagmondatot választhat el (ez csak példa) - "nagyobb blokkokat".

- kettőspont, pontos vessző

A vesszőkkel ugyan eléggé jól tagolhatók a mondat elemei és részei, mégis, olykor többet szeretnénk. Íme, a következő két lehetőség: a kettőspont és a pontosvessző.

A pontosvessző használata az első lépés, ami kissé túlmutat a vesszőn. Olyan esetekben van létjogosultsága, amikor többszörösen összetett mondatokat használunk, és erről nem tud bennünket senki lebeszélni. A hosszú és bonyolult összetett mondatok kettéválasztása helyett pontosvesszőt tehetünk azokon a helyeken, ahol lazább az összefüggés a tagmondatok között. Például: Lujza és Jenő hosszan vacsoráztak; a pincérek alig várták, hogy végre távozzanak.

Ha a mondat felsoroláscsoportokat tartalmaz, ezeket is pontosvesszővel tagoljuk: Szeretem a pirosat, kéket, sárgát; kalapot, sapkát, kendőt; zöldséget és gyümölcsöt.

A kettőspont funkciója könnyen megérthető: a mondat első fele felhívja a figyelmet a másodikra, ahol valami lényeges dolog lesz kifejtve vagy magyarázat következik. Amennyiben több mondatból áll a magyarázat – a kettőspont utáni rész –, nagybetűvel kezdjük az elsőt is. Külön példát nem is írok, mert néhány sorral feljebb és lejjebb is találsz.