Egyeztetések

Mondatrészek egyeztetése, szórend

Az egyik leggyakoribb hibaforrás a hibás egyeztetés. Ez magában foglalja az elrontott egyeztetést és a hiányzót is. Mindkettő hiba, nem lehet arra apellálni, hogy talán senkinek nem tűnik fel a hiánya. Most a nyelvtani részre térek ki, illetve megemlítem a logikát is, mivel az is egyeztetést kíván.

Elméletben tanítottak az iskolában olyat, hogy mondatelemzés. Meg szövegtan. Ezt tessék átnézni, ha már nincs meg, mert alap. Itt most csak a szépírás során gyakran előforduló tévesztési lehetőségeket vesszük át.

Az egyeztetés legalapvetőbb aspektusait vizsgálom csak, így a mondaton belüli egyeztetést (mondatrészek között), illetve a "mondaton kívüli" egyeztetést (lineáris kohézió). Igaz, pontos nyelvtani definíció szerint egyeztetésnek csak az elsőt nevezzük, amely része a lineáris kohéziónak, mely az utóbbi neve (és a szövegfolytonosságot biztosítja az utalásrendszerrel, hiányokkal, kapcsolatokkal együtt); de a hozzászólások során mindkét jelenségre használjuk az egyeztetés szót.

Az állítmány és az alany ragozását egyeztessük, a birtokost a birtokkal, az állandó határozókat az igével, egyeseket és többeseket, igeragozást stb. A lineáris kohézió jelenségköréből a téma-réma egyeztetésnél, az utalószavak egységességénél szokás egyeztetést emlegetni. Itt is egyszerű a képlet: azt kell alkalmazni, ami logikailag jön. Vagyis közelre mutató névmások összessége szintén közelre mutató névmás, de többes számban (ez meg ez az ezek); távolra mutató névmással jelölt katafora (előremutatás) után közelre mutató névmás jöhet.

A lineáris kohézió biztosítja a szövegfolytonosságot, vagyis azt, hogy az adott mondat a szövegbe beszerkesztett. (A másik rész meg azt, hogy önmagában megszerkesztett.) Amit említettem, azok közül először téma-réma kettős jöjjön. Téma: ismert elem, réma: új információelem. Minez pár mondaton belül érvényes csak, általában két mondatot néznek ilyenkor. Ami az első mondatban réma, az a kötvetkezőben téma lesz, de lehet mellette réma is, ami meg a következőben... A téma határozott névelőt kap, a réma általában határozatlant. Ez gyakran hiba, ezért felhívom minden TSZ figyelmét arra, hogy új elemet nem vezethet be ok nélkül határozott névelővel. Kivételt képeznek az "A fiú futott." jellegű első mondatok, ahol a fiú egyfajta téma, bár az olvasó még nem találkozott vele. Ugyanígy nem szükséges szimbólumokat, ismert tényeket rémaként kezelni.

A következő a névmások. Ezek az utalás eszközei (a ragozások, határozók, közőszók, utalószók mellett). Háromféle utalás van a szövegben: előre~ (katafora), hátra~ (anafora), ki~ (a beszédhelyzetre; deixis). Az egyeztetés abból áll, hogy ezeknek egységet kell alkotniuk, tehát nem utalhatunk vissza valamire, ami még nem jelent meg, ahogy nem utalhatunk előre valamire, ami az adott rész mögött van. A kiutalást sem szabad felelőtlenül használni, mert az mindig az adott beszédhelyzetre utal ki a szövegből, azaz túlmutat rajta. Az, hogy én itt írom ezt, kiutalás, de ugyanezt nem teheti meg a TSZ egy E/3.-as múlt idejű elbeszélés közben (csak úgy, hogy XY ott írta azt, amit).

Az utalások fontos eleme még az utalószavak, kötőszavak rendszere is. Alárendelő összetett mondatokban utalószó és kötszó van, bár nem mindig jelölt mindkettő. Ezek segítségével lehet tájékozódni vesszők területén is. Kötőszavak a mellérendelő mondatok között is vannak, ott ők a fontosabbak.

A következő elem az ellipszis, vagyis hiány. Már sokszor utaltam rá, mivel gyakran megesik, hogy említett elemet kihagyunk a mondatból, nem ismételünk. Szóismétlések elkerülésének legjobb eszköze a hiányos mondat, de a végtelenségig nem szabad alkalmazni. Csak.

Végül, de nem utolsósorban a szórend. Ez a hangsúlyozás szempontjából fontos. A magyarban a hangsúly az állítmány (általában ige) előtti elemre esik (ha ilyen nincs, akkor értelemszerűen az első elemre), ezért nagyon fontos a szórend, hiszen egy pici változás is okozhat értelmi torzulást. És fontos tudni, mi az állítmány (névszói, névszói-igei állítmányok). Igaz, ez már-már kívül esik az egyeztetésen, de fontos, és itt tárgyaltam.

Most jöjjön a logikai egyeztetés, vagyis a történet. Erről nem sok szót ejtenék, lényegében az utalások helyes alkalmazásáról van szó. Vissza nem utalhatunk olyanra, ami nem jelent meg, előre meg olyanra, ami nem fog megjelenni. Ugyanígy nem használhatunk témaként rémát és fordítva. Nem egyeztethetünk másik mondat alanyával állítmányt, ha az nem közös (és egyeztetni kell, ha az). A megfelelő összetett mondatot kell használni a kifejtésekhez (alárendelő, ha egy mondatrészt "magyarázunk"; mellérendelő, ha a két tagmondat egyenlő, és a köztük lévő viszony a fontos). Ez egyértelműnek tűnik, de ezzel van a legtöbb baj.