Dimenzióváltások

Nézőpontváltás

A nézőpontváltás akkor hiba, ha indokolatlanul történik. Egyébként szinte elkerülhetetlen egy-egy hosszabb műben, ahol ne adj’ isten több szálon fut a cselekmény, esetleg többféle idősíkkal operál a szerző. Akár több dimenzió váltásáról, akár csak egy lényeges váltásról van szó, ezt is a fejezet, vagy jelenet közben érezheti az olvasó idegennek. Még akkor is, ha a mesélő, stb.ugyanaz marad, de hirtelen elkezdi egészen másképp láttatni az eseményeket. A több szerzős műveknél lehet ilyet megtapasztalni, nekem hirtelen Andrzej Sapkowski Vaják sorozatából a Tündevér jut eszembe, ahol emiatt vagyok biztos benne, hogy egy másik szerző hozzáírt a könyvhöz két fejezetet. Nem árulom el, melyik kettőt, azt keresse meg mindenki magának. Ott, abban a két fejezetben az írói stílus is változik, ami attól lesz igazán durva hiba, hogy a karakterek ennek okán ezekben a fejezetekben szintén másként kezdenek viselkedni, mint a könyv többi részében. A nézőpont váltása tehát ne párosuljon stílusváltással is, mert az még jobban elidegeníti az olvasót. Az ilyen megmagyarázatlan nézőpontváltások miatt a mű veszít a hitelességéből, és ha emiatt szétcsúszik a kép, előbb-utóbb a sarokban landol a könyv.

Ha E/1 személyben fut a történet, általában könnyű tartani az egyféle nézőpontot. Elég szerencsétlen megoldás egyes fejezetekre kilépni ebből, és más eseményeket egy másik szereplővel láttatva bemutatni, mondjuk E/3 személyben. Olvashatunk ilyeneket, de külön feladvány az olvasónak elfogadni a váltásokat. Itt is igaz az, ami a mesélő váltásakor: az olvasónak fel kell adnia az addigi szemléletét, ki kell lépnie az olvasás varázsából és el kell fogadnia egy újabb helyzetet. Ha az újabb helyzet nem nyeri el annyira a tetszését, mint az előző, romlik az olvasásélménye. Ha ez még néhányszor megtörténik, akár el se jut a kötet végéig. Az E/3 személyű történeteknél fejezetváltásoknál megoldható a nézőpont váltás, de csak akkor kell élni vele, ha a történet szempontjából indokolt. Érdekes lehet például a “jó” és a “rossz” szembenállását, a két fél saját érveit és világszemléletét így megismertetni az olvasóval. Hatásosabban lehet érzékeltetni generációs különbségek okozta konfliktusokat, kultúrsokk helyzeteket, párkapcsolati válságot - tehát eszközként használva hálás lehet, csak tudni kell érzéssel, jól alkalmazni. Megengedhetetlen a jelenet közben, vagy oly módon, hogy egy korábbi fejezetben nyitva hagyott gondolatmenet vagy konfliktus félbemarad egy önkényes nézőpontváltás miatt. Vavyan Fable Tündérvágtája például pazar kis váltóregény a maga nemében, érdemes rajta megfigyelni, mennyire tudja érvényesíteni a meséltetett karakterek egyéni stílusát, és mennyire süt át a mindegyiküket megalkotó író egyéni stílusa.

Nézzük át részleteiben a főbb dimenziók váltásait:

Mesélő váltás

Csak nagyon indokolt esetben szabad mesélőt váltani. Az olvasó ugyanis egy úgynevezett valóságfeladással éli bele magát az olvasmányba, amikor is átveszi a mesélő szemszögét, és elhiszi valóságosnak mindazt, amit láttat vele. Ebből rúgja ki páros lábbal az, amikor hirtelen egy másik mesélő másik szemszögét kell elfogadnia. Néha persze adódhat rá ok, például a mesélőnek használt karakter halála a történetben. Technikailag mindig bonyodalmas megoldani, miként mesélje el valaki a saját halálát, de születtek már hitelt érdemlő megoldások. Van olyan történet is, ami több szálon fut, és az E/1 személyű mesélést mindig az a szereplő veszi át, akinek a cselekményszála éppen folyik. Nem annyira szerencsés megoldásként találkoztam már olyannal is, ahol az E/1 személyű elmesélés váltakozott az E/3 személyűvel.

A mesélő váltásának mindig nagyon karakteresnek kell lennie. Egyrészt minimum egy fejezetváltással együtt történjen, amikor az olvasó amúgy is felkészül lélekben a léptetésekre, másrészt rögtön az első mondatokban egyértelműsíteni kell, hogy más a mesélő, mint eddig. A legegyszerűbb, amikor a mesélő egy bemutatkozással kezdi. Az is jó, ha az új mesélő másik nembe (fajba, korba, galaxisba) tartozik, és az ebből származó, szembeszökő különbségek valamelyikével indul a történet. Jó, ha a környezet változása már eleve sugallja a tényt, hogy egy másik mesélő közvetít tovább.

Rezonőr váltás

Nagyon fontos, hogy egy jeleneten belül ne váltogassuk a rezonőrjeineket, hiszen nem láthatunk bele mindenkinek a fejébe. Ez egyedül meseírásnál elfogadott, minden más esetben meséssé komolytalanítja az írást.

Gyakran előforduló hiba, hogy folyik egy párbeszéd, „halljuk” a rezonőrünk gondolatait, amit a kimondott szavaihoz fűz hozzá fejben és ekkor hirtelen a párbeszéd egy másik szereplőjének a fejéből is látni kezdjük a privát véleményét.

Adódhatnak azonban olyan szituációk, amikor mégiscsak szükség van a jeleneten belüli váltásra, mert a korábbi rezonőr pl. elhagyja a helyszínt, elalszik, elveszti az eszméletét – szélsőséges esetben meghal. Ilyenkor érdemes egy kis ideig külső leírással közvetíted az eseményeket, ráközelíteni a rezonőrnek kiszemelt szereplőre, majd megszólaltatni őt – vagy egyszerűen lezárod azt a jelenetet, nyomsz egy entert, és kezdesz egy új fejezetet. A jelenet ugyanabból az időpillanatból folyik tovább, de másik rezonőrrel.

Új fejezetben jóval kevesebb problémával jár másik karaktert bevezetni rezonőrnek.

Párbeszéd közben viszont soha ne válts rezonőrt!

Korábban már kiemeltem, hogy amit a rezonőr nem tudhat, azt ne is tudja. Értem ez alatt egyrészt azt, hogy nem tudhatja a rezonőr, hogy mit gondol vagy érez egy másik szereplő, legfeljebb külső jelekből következtethet (pl. egy csúfondáros vigyor, egy könnycsepp, vagy egy mozdulat is árulkodó lehet). Emellett viszont, ha nincsen tudomása, információja valamiről, akkor ne írjunk róla úgy, mintha tudná. Leggyakrabban karakterek neveinek megmagyarázhatatlan ismerete fordul elő hibaként, amikor a rezonőr egy új szereplő felbukkanása után azonnal a nevén gondol rá. A valós életben ugye van, akinek többször is rákérdezünk a nevére, mire megjegyezzük, régi ismerőseink viszontlátásakor meg gyakorta kínos percek telnek el, mire beugrik a neve. Sokkal életszerűbb valami jelzővel, vagy viszonyhatározóval utalgatni az új szereplőkre egy ideig.

Idősík váltás

Szintén gyakori eset a hosszabb művek esetében, hogy a lineárisan folyó cselekményt néha megszakítjuk, nagyobb időközökkel léptetünk, és egy későbbi időpontról fojtatva göngyölítjük tovább az események menetét. Ez a kihagyás fontos része az írásnak, meg kell tanulnia minden alkotónak, hogy hol, mennyi információval gazdagítsa az olvasót, mi a kevés, és mi az, ami már túlírás, ellaposodás, és már az olvasó figyelmének lankadását, érdeklődésének tompulását okozza. Az e-könyvek terjedésével egyre több ilyen irányú felmérést tudnak elvégezni, érdemes vadászni az eredményekre, ha lesznek publikált tanulmányok, mert sokat lehet fejlődni majd belőlük ebben az irányban!

A flashback is kedvelt eszköz, ahol egy logikai kapcsolat mentén egy adott eseményhez tartozó régmúlt eseményt idéz fel a mű. A kapcsolat legtöbbször előzmény, vagy hasonlóság. Azért könnyen elfogadható írástechnikai elem, mert az agyunk is hasonlóképpen működik, és a megszerzett tapasztalatok felidézéseivel mérlegelünk, mielőtt döntést hozunk. Ebben rejlik a hiba lehetősége is: ha céltalanul, vagy öncélúan, a háttérinformációk közlésének szimpla tényéért használjuk, hamar a könyv érdektelen, átlapozható részeivé válnak az olvasó szemében, és az egész mű értékét csökkenti.

Írástechnikailag az idősík váltása az, amiből elfér néhány akár egyetlen jeleneten belül is. Ha a gondolatok váltását, csapongását, vagy a gyors logikai ugrásokat kívánjuk szemléltetni, akkor például egészen különböző időpontok eseményei követhetik egymást. Ha egy adott jelenetben egy hosszabb monoton, eseménytelen időszak kerül kihagyásra, azért sem kell rögtön új fejezetet kezdeni. Utazásokat szoktunk megoldani egyetlen rövid mondattal, ahol a történet reális idejében akár több óra is eltelik.

Pl. “Mary bedobta táskáját az anyósülésre, majd csikorgó kerekekkel tolatott ki a parkolóból. Minden igyekezete és szitkozódása ellenére mégis jó másfél órába telt, mire átverekedte magát a zsúfolt belvároson. A repülőtéren nyugodott csak meg, amikor látta, hogy a gépe mellé bő két órás késést írtak ki.”

Itt ugye előbb egy tömörítés látható, amivel másfél óra autókázást intézünk el egy mondattal, majd kimarad a reptéri parkolás, besétálás, kapuzás, stb. érdektelen eseménysora, hiszen a következő lényeges információ csak a gép késéséről szól.

A problémát sokszor inkább az okozza, hogy elfelejtünk számolni. Pörögnek az események, utaztatjuk a szereplőinket oda-vissza a helyszínek között, és ha kicsit utána számolunk, már csak az autókázással eltelt harminc, negyven óra, a hőseink meg nem ettek, nem aludtak… Akciós regények hőseinél gyakori, hogy a realitás bőven a fordulatosság és eseménydússág mögé rangsorolódik. Erre rak rá még egy lapáttal, amikor minden akció éjjel, sötétben történik, és egyetlen este kalandjai kis utánaszámolással kitöltenének egy teljes téli skandináv éjszakát. Érdemes kicsit odafigyelni erre is az idősíkok váltogatása során, mivel az olvasóban működik egy kis ketyere, ami a legnagyobb beleélés mellett is jelez, ha valami nem stimmel. Sokan ugyan nem vesznek róla tudomást, de azért ugyanúgy, mint az álmunkban lecsapott ébresztőóra emléke, hagy az olvasóban valami negatív érzületet, ami hozzáadódik az olvasási élményhez.