Cím

Gyakran ez az első. Előfordulhat, hogy a szerző még két értelmes mondatot se tudna leírni a cselekményből, de már megszállta az ihletett érzület, mert beugrott neki egy pompás cím. Persze az ellenkezője is előfordul, azaz megesik, hogy egy műnek még nincs címe (ez lehet tudatos elem is), vagy esetleg csak egy ideiglenes munkacímmel ellátott íráson dolgozik a szerző mindaddig, amíg ki nem talál neki egy frappáns címet.

A jó cím figyelemfelkeltő, ugyanakkor lehet összefoglaló, a globális kohézió része, reprezentálja az adott művet, ám elképzelhető, hogy a cím egy játék, ami megfejteni segít az írásmű mondanivalóját, vagy elvont fogalom; a mondandó szimbóluma. Akár új jelentést, vagy jelentéstöbbletet is adhat a műnek. Lehet a törzsszövegből választott idézetet is címmé tenni, ha az megfelel a címmel szemben támasztott szerzői követelményeknek.

A cím minden esetben a szöveg szerves részét képzi, hiánya nem megengedett.

A címadás egy viszonylag szabad döntés, ugyanis nincsen rá túl sok szabály. A hosszú és a rövid cím is lehet probléma, nekünk kell megéreznünk, hogy a szövegtörzsünk mekkora címet kíván.Ami szépirodalmi műben ma már kerülendő, az a barokkos bokorcím - a több soron át terjengő, definíciószerű meghatározás.

Arra sem árt ügyelni, hogy ne gyilkolja le az írásmű esetleges csattanóját, pl. krimiben “A gyilkos szobalány” cím nem sok kétséget hagy az elkövető kiléte felől.

Írásjelek vonatkozásában szerencsétlen megoldás a perjeles elválasztás, a gondolatjel, az idézőjel használata. A kettőspont majd a könyvtáros kollégáknak okoz gondot, a matematikai jelek azonban mindenkit zavarba hoznak. Ma már elfogadott lehet az emotok és egyéb sms kifejezések használata (lásd Rövidítések témakör), de azért módjával: a “+veszM a :)-od +1x!” nem biztos, hogy helyettesítheti a “Megveszem a mosolyod még egyszer!” címet. Egyetlen egyszerűsítés - ám ez szabály is! -, hogy a cím végén nincsen pont. Legfeljebb három…

- Frappáns cím

Amikor címet választunk egy műnek, az két külön folyamatból áll. Először saját magunknak kell megfogalmazni azt a legtömörebb jelzős szerkezetet, ami elmondja a mű lényegét. Ez jó lesz munkacímnek. Ezt írhatjuk a dossziéra, vagy az indító ikon nevének a számítógépünk asztalán.

A következő feladat eldönteni, mi legyen a borítóra kerülő cím. Gyakran elkövetett hiba, hogy megmaradunk a munkacímnél. Ez abban az esetben lehet jó, ha a művünk klasszikussá válik, és sok kisdiáknak ad majd segítséget, hogy a címről máris tudja, melyik könyvről is van szó.

Ilyen például a “Pál utcai fiúk”, vagy a “Nils Horgelsson csodálatos utazása a vadludakkal”. Nem sok találgatásra ad lehetőséget. Ellenben egy szimbolikus cím azonnal művészi értéket ad a művünknek, és ebben minél találóbb átvitt értelmet rejtünk el, annál biztosabb, hogy az olvasók már ezért szeretni fogják. A “Tüskevár” azért valljuk be, még nem egy túl messzire szaladt elmejáték. Oravecz Nórától a “Tejszínhab nélkül“ viszont már sokkal ötletesebb.

A mű elkészülte után érdemes elmerengeni rajta, hogy mi az a visszatérő motívum, társítható kép, amin keresztül egy művészi megfogalmazását adhatjuk a történetünknek.

Lehet csalni is; ha az elemzésünk végeredménye mondjuk egy “Hasmenéses monológok” lenne, akkor lehet jobb egy kitalált, hangzatos cím, ami messze elkerüli a negatív kicsengést. Akkor legyen egy “A szenvedés szentélyében” a cím, aztán majd rájönnek, ha akarnak, mi köze ennek a hasmenéshez. Ha az elemzés eredménye egy olyan cím, ami például úgy hangzik, hogy “Szerelem kolera idején”, nos akkor is lódítani kell, mert ez bizony már foglalt.

Nagyon rosszízű fogás, amikor más sikerét lehalászva egy már ismert mű címét nyúljuk le, vagy egy megtévesztésig ahhoz hasonlót adunk a saját művünknek. Például “Az Orinoko folyó dala” cím például sokaknak Enya híres zeneszámát juttatja eszébe, és ha a könyv nem erről szól, máris hitelességrontó hatása van.

Konkrét jogi problémát is okozhat egy ilyen húzás vagy tévesztés, mint ahogy azt a “Californication” című Red Hot Chili Peppers album, zeneszám és a Showtime stúdió ugyanilyen címmel vetített filmsorozata is mutatja. Törekedni kell hát az egyediségre, még ha emiatt fel is kell áldoznunk az eredeti ötletünket! A cím eredetiségének ellenőrzésére nagyszerű eszköz a Google keresője, ahová idézőjelek között kell beírni a tervezett címet, és máris kidobja a leggyakoribb találatokat. Ha az első egy-két oldalon nem tűnik fel másik művészeti alkotás címeként, nyertünk.

- Alcím: kell-e?

A régi barokk címek megmutatják, milyen az, amikor valami nagyon rosszul működik. Ettől függetlenül még ma is előfordul a túl hosszú, magyarázó jellegű cím a szépirodalomban. A szakirodalom még hagyján, ott kell az ETO besoroláshoz, de egy szórakoztató irodalom esetében a négy szónál hosszabb cím már túlzás.

Ettől függetlenül előfordulhat, hogy egyetlen cím nem elég, és ilyenkor kell még valami a borítóra.

Nézzük át, melyek a leggyakoribb esetek:

Ha könyvsorozatot írunk, akkor bizony nem árt egy sorozatcím, és azon belül a köteteknek is egy-egy saját elnevezés. Jól ismert példa erre a Harry Potter, ami sorozatcímként fogható fel, amihez “és a...” kötéssel kapcsolódik a kötet egyedi címe.

A mai napig szeretik a párhuzamos címek használatát, ami magyarul elég egyszerűen felismerhető, mivel az “avagy” és a szinonimájaként használt “vagy” kifejezés választja el a két címet. A frappáns, rövid cím után az avagy szóval kötve egy magyarázó, kiegészítő cím következik. A ókor óta használjuk, hiszen ismert Xenophóntól a “Hierón, avagy a zsarnokságról”, a középkorból Voltaire-től a “Candid, vagy az optimizmus”, és sokáig sorolhatnám a kortárs címeket. Nem teszem, mert ahogy a módszert is kissé ötlettelennek találom, úgy igazán sikeres, híres kortárs művet se ismerek ilyenfajta címmel.

Az alcím más. Igazából nem csak a borítón és a címoldalon kell kisebb betűvel szedni, de a kötetnek eleve meg kell állnia csakis a fő címmel, mint egyedi alkotás. Az alcím kizárólag segítő szerepet kaphat, például ha a túl általános, vagy félreérthető címet kiegészítve egyértelműsít, ha sok hasonló című kötet közül kell elkülöníteni, vagy ha fontos, hogy a címoldalon valami már utaljon a könyv tartalmára. Például a “Kiharu a gésa” című, páratlan mű, amit maga Kiharu Nakamura írt a saját gésa múltjáról, azt az alcímet kapta, hogy “Egy ismeretlen világ rejtelmei”. A könyv tehát ismeretterjesztő hangvételt kap az alcímtől, ezzel szolgálva azt a célt, hogy tisztázza a gésaművészet és a prostitúció közötti hatalmas különbséget, amit a nyugati kultúra valamiért állandóan igyekszik összemosni.

- A fejezetcím ritkán használt címforma, és főleg az ifjúsági regényekre jellemző. Célja a soron következő fejezetet érdekesebbé tenni, jellemzően ezek a címek a fejezet lényegi tartalmára, a fejezetben leírt legérdekesebb momentumra utalnak. Naplóregénynél helyettesítheti dátum, de akár ki is egészítheti a fejezetcímet a dátumozás.

Utaztató regényekben gyakran helységnevek a fejezetcímek, feladata a fejezet helyszínének meghatározása.