Nézőpont dimenzió

Nézőpontok

A történetek egyik – ha nem a legfontosabb – jellemzője, hogy honnan, milyen nézőpontból látjuk az eseményeket. Itt nem kizárólag a leírás szempontjából lényeges láttatási helyszínt értjük alatta, bár azt is befolyásolja.

Szerintem már te is érezted, hogy szinte benne vagy valamelyik szereplő bőrében, és talán éppen ez késztet arra, hogy írj magad is.

Ennek a modulnak az a célja, hogy minél jobban, helyesebben tudd átadni írásodban a benned lévő történetet. Ne kezdj csapongani egyik szereplőd fejéből a másikéba, megtörtént eseményekből az éppen folyó történésekbe, céltalan és oktalan utalásokkal. Megismerd és tudatosan használd a nézőpont dimenzióit, ha valamelyiken változtatni akarsz, akkor ezt úgy tudd kivitelezni, hogy nem zavarod össze vele az olvasódat, nem kerülsz logikátlan, hiteltelen helyzetbe a közölt képpel.

Egy történetben minden jelenethez el kell tervezni, hogy miként, kinek a szemén át láttatjuk a dolgokat, kinek a gondolatait, érzéseit közvetítjük közben. Tudatosan kell kezelnünk a mesélőt és a rezonőrt, tisztában kell lennünk a két szerep közötti különbségekkel, még akkor is, ha egyazon személyre osztjuk mindkettőt. Kézben kell tartanunk az események időbeni sorrendjét, még akkor is, ha a történetünkben visszautalásokat (flashback), vagy előreutalásokat helyezünk el. Mivel a legtöbb nagyobb terjedelmű alkotás nem lineáris elbeszélés, hanem fejezetenként, vagy akár sűrűbben is tartalmaz váltásokat a helyszínben, a szereplőkben és az időben, az ezekkel az “ugrásokkal” együtt járó technikákkal is tisztában kell lennünk.

Az írást a leírás szempontjából hasonlíthatjuk a festéshez. Ahogyan a festményen is fontos, hogy a néző honnan látja a képet és ehhez viszonyítva hová esik a fókuszpont, ugyanígy az írott történet perspektíváját is meghatározza a nézőpont. Még egyszer hangsúlyozom; ez a nézőpont nem a leírásokra vonatkozik, ítt a meghatározott fókuszpont az a helyzet, ahová a történetünket akarjuk kifuttatni, ahol a cselekményvonalat szeretnénk lezárni, filozófiai, erkölcsi, stb. mondanivalónk tervezett kifejtésével és az ezt láttató alaphelyzet a mi nézőpontunk. Mindezt kisebb egységekben is el kell végeznünk, azaz cél- és okszerűen kell a nézőpontot felállítanunk, avagy fenntartanunk minden egyes jelenetben. Nélküle nem lehet egzakt írásművet alkotni, előbb-utóbb szétesik, elcsúszik a közvetített kép.

Ahhoz, hogy jó legyen az alkotás, tervezni kell. Jó esetben a történet írásakor már van egy rögzült elképzelés az alkotó fejében arról, hogy kik lesznek a története főbb szereplői, nagyjából mi a helyszín és a jelenet milyen szituációt fog ábrázolni. Ekkor még fel kell tennünk magunknak néhány kérdést, amivel egyértelműsítjük az írásunk főbb dimenzióit:

– Ki mesél, kinek és mikor?

– Ki az, akinek a szemével látjuk a világot?

– Mikor történik az az esemény, amiről szó van?

– Honnan látjuk az eseményeket (ott vagyunk a „sűrűjében”, kívülről vagy felülről látjuk, stb.)

Ha ezekre e kérdésekre tudjuk a választ, akkor kezdhetjük csak el az írást. Van úgy, hogy több nézőpontból is elmesélésre kerül ugyanaz a történet. ilyenkor minden egyes nézőpont esetén el kell végeznünk a dimenzionálást, mivel csak ennek függvényében írhatjuk le helyesen.

A nézőpont egy szubjektív fogalom, nem fogható meg sem a mesélő, sem a rezonőr karakterén keresztül, és az idősíkok is csak részét képzik. A nézőpont kialakulásában benne van az író személyisége, stílusa, saját erkölcsi világnézete és az is, amit az adott művel láttatni akar, továbbá a közvetítő karakter elképzelt jelleme. Olyan ez, mint a zenekari karmester munkája: egy hangot sem ad a megszólaló zenéhez, mégis, ha kiveszed a szimfonikus zenekar elől, nagyon hamar szétbomlik az előadás. Azoknál az alkotóknál, akik még nem tudatosítják a művük nézőpontját, vagy nézőpontjait, gyakran fellelhető a nézőpont jelöletlen váltása, változása. Élesen elüt a korábban írt rész attól, amit a “belendülés” után alkottak, könnyen előfordul, hogy olyan részt írnak a történetbe, ami egy másik értékrend alapján osztja fel a leírások, párbeszédek arányát. Ezzel a hibával sok író küzd éveken át, és gyakori, hogy már megjelent műveiket írják újra azért, hogy megszüntessék ezeket a hibákat. Törekednünk kell tehát arra, hogy a megírást mindig egy alapos megtervezés után, világosan kijelölt céllal kezdjük el, amivel elkerülhetjük az időközbeni hangulatváltozásokat, erkölcsi pálfordulásokat, melyekkel együtt járnak a nézőpont hibái.

Az is okozhat még hibát, ha a megírás közben egy nagyobb szünet iktatódik be. Eltelik néhány év, és hiába vesszük fel a történet fonalát ugyanazokkal a beállításokkal, ugyanazzal a mesélővel, rezonőrrel, idősíkkal, egyvalami véglegesen megváltozott: maga az író. Ilyen esetben bizony elkerülhetetlen az újraírás, ami nem csak egy gyors átolvasást jelent, hanem minden egyes mondatnál el kell gondolkoznunk afelől, hogyan fogalmaznánk meg újra.