A leírás dinamikája

3. Irányok

A bevezetőben már volt szó arról, hogy a leírásnak mindig van iránya.

Ennek a szintnek az a célja, hogy átvegyük ezt a kérdéskört.

A leírás iránya legfőképpen a rezonőrtől függ – az ő fizikai helyzetétől (honnan látja a jelenetet), érzelmi hozzáállásától (nem mindegy, hogy a vár védője vagy a támadó sereg katonája) és a fókusza – ezzel egy későbbi feladatban foglalkozunk

3.1. Közelítés, távolítás, fókusz

Leírásnál nagyon fontos az is, hogy a látványból mikor mit láttatsz az olvasóval. Ismét csak a filmek kameramozgására utalnék: képzeld el, mondjuk, ahogy egy filmben távolról látsz egy várost, ami fürdik a lemenő nap fényében, de közelről piszkos, az utcák szemetesek, a házak omladoznak.

Vagy fordítva: repülőgépen hagyod magad mögött a várat, melynek hatalmas falai egyre kisebbé és kisebbé válnak.

Ez a technika legalább annyira fontos, mint az irányok megtartása egy leírásnál, hiszen ez (is) adja meg a történet alaphangulatát.

A közelítés és a távolítás mellett a harmadik a fókusz. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy mi az a részlet a látványból, amire koncentrálsz, hiszen nem kell, sőt, nem is szabad mindent aprólékosan leírni!

Gondolj csak vissza arra a képre, amin az irányokat gyakoroltuk! Ott már volt erre példa, hiszen, amikor azt kértem, hogy a kép közepén lévő ember szemszögéből írd le a látványt, akkor fókuszáltál – ráközelítettél – erre az emberre.

3.2. Statikus és dinamikus leírások,

Az eddigi feladatok során leginkább azt gyakoroltuk, hogyan kell leírni egy álló képet, olyan valamit, ami nem mozog. Persze, előfordult olykor a leírások során, hogy mozgást írtál le, de többnyire a saját – a szemlélő – mozgását.

Vannak azonban olyan estek, amikor a látvány, amit szavakkal meg akarsz jeleníteni, nem statikus, azaz nem mozdulatlan, hanem tele van mozgással. Gondolj például egy csatajelenetre, vagy az utazás közben látott elsuhanó tájra.

A következő feladatokban azt fogjuk gyakorolni, hogy mi a különbség a mozgó és az álló képek leírása között.

Amire nagyon kell vigyáznod: ezúttal nem a kezedben levő képzeletbeli kamera mozog, hanem az, amit látsz, tehát cselekvéseket, történéseket kell leírni úgy, hogy közben alkalmazod a korábban tanultakat.

Az emberi mozgás mindig önkifejező, és különösen igaz ez a táncra, amit kezdetektől fogva önkifejezésnek teremtett az ember. Emiatt könnyebb úgy leírni egy ember mozgását, ha a kifejezőértékét, például a célt, mögöttes élményt, érzelmet, gondolatot jelenítjük meg. (Dühös karmozdulatok, szédítő pörgés, stb.) Ebben a feladatban azt próbáljuk ki, hogy milyen az, amikor egy ember mozgását kell leírnod.