A leírás statikus elemei

1. Színek-fények, szagok-ízek, felületek, hangok, eszközök

1.1. Színek, fények

A leírásnál a színek használata olyasmi, mint a festőknél. Ha megkérsz egy festőt, hogy egy képen fesse pirosra ház tetejét, nagyon furcsán fog rád nézni. Jó-jó, hogy pirosra, de milyen pirosra?

1.2. Szagok, ízek

Gyakran előfordul, hogy a leírásokból kimaradnak a szagok és az ízek. Ettől az egész kicsit sterillé válik.

Tudom, a legtöbb esetben úgy érezzük, hogy nincs rá lehetőség, túl sok lenne az olvasónak, de ez nem igaz. Itt is az érvényes, amiről fentebb, a színek kapcsán már szó esett: néhány jól megválasztott jelző (és most nem a barokkos, többszörösen összetett, a szinesztézia határát súroló jelzőhalmozásokra gondolok) meghatározhatja az írás hangulatát.

1.3. Hangok

A hangok fontosságát, gondolom, nem kell ecsetelnem, mégis, kevés az a leírás, ahol szerepelnek. Az esetek többségében csak akkor jelennek meg, ha valami különös jelentőségük van (figyelmeztető ágreccsenés, dobbanó léptek, sikoly), pedig néhány szó erejéig hasznos érzékeltetni az általános leírásban is, különben a jelenet olyan lesz, mint egy némafilm.

1.4. Felületek

Az érzékelés egyik fontos eleme a tapintás, pontosabban a bőr.

Mivel bőrünkkel nem csak a felületek milyenségét érezzük, hanem magát az anyagot is, emellett a hideget, meleget, szellőt, ezeknek az érzeteknek is meg kell jelenni a leírásunkban. Persze, „normális esetben” ezek az érzetek csak egy-két szó, kifejezés erejéig kapnak szerepet, de most próbáljunk meg erre fókuszálni.

1.5. Megjelenítési eszközök

Tudom, hogy az alábbi eszközöket általános iskolában tanítják, mégis, a kezdő írók sokszor inkább a körülírást választják, amitől a leírás nehézkessé vagy terjedelmessé válik. Az alábbi összefoglalás inkább csak mankóként szolgál.

Hasonlat: két hasonló fogalom párhuzamba állítása (pl. dereka karcsú, mint a nádszál).

Metafora: egy tömörített hasonlat, pl. a tűzforró.

Megszemélyesítés: egy élettelen dolgot emberre jellemző cselekvéssel, tulajdonsággal vagy érzéssel ruházunk fel. (A nap lenyugszik.)

Allegória: ez kétféle lehet.

1. Egy metaforát, hasonlatot vagy megszemélyesítést hosszabban kifejtünk (több mondaton keresztül használjuk ugyanazt a képet – pl. üveggolyóként szétguruló emlékek).

2.. Egy eszmét vagy egy elvont fogalmat jelképesen megszemélyesítünk (pl. az Igazság, amint bekötött szemmel áll, kezében mérleget és kardot tart).

Szinesztézia: Két vagy több különböző érzékszervünk által közvetített érzetet összekapcsolunk egy képpé (pl.: „meleg szín”, „bársony nesz”, „fehér csend”

Vigyázat, könnyen keverhető a képzavarral, ami viszont írói hiba!

Képzavar: ugyanazon érzékszerv által közvetített érzetek kapcsolása (a kertben hervadó rózsák virítottak), vagy szinonimák összekapcsolása egy szóvá (fényképfotográfia), vagy szólások, szállóigék összekeverése (Örül, mint hal a vízben). A képzavar egyébként lehet írói eszköz, pl. Rejtő Jenő használta sokat, de csak akkor működik, ha a használata tudatos, és görbe tükörként szolgál.

Metonímia: a kapcsolat a kép elemei között valóságos érintkezésen alapul: ilyenkor az érintkezők felek egyikének nevét átvisszük a másikra. Az érintkezés lehet térbeli (Alszik a ház), időbeli (Századok munkája alkotta) vagy anyagbeli (Egy vasam sincs).