Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró

fekete, síma bársonytakaró,

melyet terít egy óriási dajka,

a féltett földet lassan eltakarja

s oly óvatossan, hogy minden füszál

lágy leple alatt egyenessen áll

és nem kap a virágok szirma ráncot

s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán

nem veszti a szivárványos zománcot

és úgy pihennek e lepelnek árnyán,

e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,

hogy nem is érzik e lepelt tehernek:

olyankor bárhol járj a nagyvilágban,

vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,

vagy kávéházban bámészan vigyázd*,

hogy gyujtják sorban a napfényü gázt*;

vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel

nézzed a lombon át a lusta holdat;

vagy országúton, melyet por lepett el,

álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;

vagy a hajónak ingó padlatán

szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;

vagy idegen várost bolygván keresztül

állj meg a sarkokon csodálni restül

a távol utcák hosszú fonalát,

az utcalángok kettős vonalát;

vagy épp a vízi városban, a Riván*

hol lángot apróz matt opáltükör*,

merengj a messze multba visszaríván,

melynek emléke édesen gyötör,

elmúlt korodba, mely miként a bűvös

lámpának* képe van is már, de nincs is,

melynek emléke sohse lehet hűvös,

melynek emléke teher is, de kincs is:

ott emlékektől terhes fejedet

a márványföldnek elcsüggesztheted:

csupa szépség közt és gyönyörben járván

mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:

ez a sok szépség mind mire való?

mégis arra fogsz gondolni árván:

minek a selymes víz, a tarka márvány?

minek az est, e szárnyas takaró?

miért a dombok és miért a lombok

s a tenger, melybe nem vet magvető?

minek az árok, minek az apályok

s a felhők, e bús Danaida-lányok*

s a nap, ez égő szizifuszi kő*?

miért az emlékek, miért a multak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő?

vagy vedd példának a piciny füszálat:

miért nő a fü, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?

vigyázd: értsd: figyeld

napfényű gáz: a gázlámpa fénye; a közvilágítás a vers keletkezésekor még nem villany-, hanem gázüzemű volt.

Riva: a velencei dózsepalotától az Arzenálig vezető Riva degli Schiavoni nevű, márvánnyal borított partszakasz.

lángot apróz matt opáltükör: értsd: a hullámzó víz széttördelve tükrözi vissza az utcai lámpák fényét

bűvös lámpa: latin nevén laterna magica - a 17. században feltalált, és azóta tökéletesített vetítőkészülék. Szekrényforma kamarájában foglal helyet a fényforrás (olaj- vagy petróleumlámpa, később gáz- vagy elektromos fény). A kamara elülső falán van a gyűjtőlencse, a hátsón homorú tükör. Ezek adnak erős megvilágítást az üvegre festett, áttetsző képeknek. A képtartó előtt vetítőlencse (objektív) helyezkedik el, amely a vetített képet felfogó ernyőn jeleníti meg. Babits egyik legkedvesebb gyerekkori játékszere volt. (A szemléltető videót lásd a versszöveg alatt!)

Danaida-lányok: a görög mitológia szereplői, Danaosz ötven lánya, akik nászéjszakájukon megölték férjeiket, Aigüptosz ötven fiát. Az alvilágban büntetésül repedt korsókban kellett szüntelenül vizet hordaniuk. Itt a felhők hasonlóan hasztalan munkáját jelzik: a felhők ugyanis esővé lesznek, a földi vizek pedig ismét felhőkké.

a nap, ez égő szizifuszi kő: a hasztalan felkelő, mert úgyis lenyugvó, és hasztalan lenyugvó, mert úgyis felkelő napot példázza Sziszüphosz (vagy latinosan: Szizifusz), Aiolosz fiának  munkája. Sziszüphosz a görög mitológia hérosza, a Föld legősibb lakói közé tartozik. Ravaszságával még az istenek eszén is túljárt,, így szabadult meg Thanatosztól, a halál istenétől. Mikor idősen mégis meghalt, az alvilágban örök, hasztalan munkával bűnhődött. Mert megpróbálta elgördíteni magától minden halandó sorsát, Hadészban örökké felfelé kell görgetnie egy követ egy hegycsúcsra, de mikor már-már felérne, a kő mindig visszaesik.