12. Hegeso sirja

A kedvesem kétezer éve alszik,

kétezer éve meghalt s vár reám.

A neve Hegeso. – Lábhegytől arcig

márványszinű – s komoly görög leány.

Élő, habár lehellete se hallszik,

keble átduzzad ráncos khítonán,

Fürtös fejében ki tudja mi rajzik?

Ül meghajolva. Méla. Halovány.

Előtte állva szolgálója tartja,

rabszolgalány, a drága ládikát,

amelyből ékszereit válogatja.

Talán azt nézi (lelkem bús reménye!),

melyikkel ékesítse föl magát,

ha megjövök majd én, a vőlegénye.

Hégészó síremléke az i. e. 4. század utolsó harmadában készült nagyszámú domborműves halotti sztélé egyike (fényképét lásd a versszöveg alatt, az oldal alján). A peloponnészoszi háborúk idején a hozzátartozók emléket akartak állítani a háborúkban elesetteknek, és az Athént i. e. 429-ben sújtó pestisjárvány áldozatainak. A halotti sztélék általában nagyméretűek, felül kis oromzattal, ahova az elhunyt nevét vésték. Hégészó sztéléje i. e. 410 körül készülhetett, neve a kőlap tetején kialakított architrávon olvasható (Hegeso Proxeno). A fiatal nő egy széken ül, és egy ékszert tart a kezében. Az ékszert egy ékszeresdobozból vette ki, amelyet szolgálólánya tart a kezében. Az úrnő és szolgálólány ábrázolása között éles kontraszt figyelhető meg. Hégészó egy elegáns vonalú széken ül, khitónt és himatiónt visel, amelyek kirajzolják testének formáját. A szolgálólány is khitónt visel, de Hégészóval ellentétben a művész csak sejteti alakját. A sztélén a halál jelenléte csak az elhunyt Hégészó szomorú, belenyugvó arckifejezésén tükröződik. Hégészó sztéléje az i. e. 4. század végének egyik kiemelkedő alkotása, jelenleg az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik.

Forrás: Wikipédia: >>>