- Egy képhez -
Teréza szól:
„Fekete éjszaka, hajnal előtt
gépkocsi áll meg a házunk előtt.
Benn a szobában légy nesze se hallszik
– anyám is alszik, a hugom is alszik –
Fekete éjszaka, hajnal előtt.
De hallom a gépkocsist, hallom én Őt.
Ül visszadőlve az emberek Réme,
nagy símaszőrös a bundája préme,
szemvédő alól hiányzik a szem –
(hol lehet hidegebb, künn-e vagy benn?)
Fekete szemvédő, rémes az arca –
Dérlepett rónákon kereke karca
– földi hideg villám – szerte cikáz
s villanyos borzalom kit nem igáz?
Dérlepett rónákon kereke karca.
S mindig kijár neki iszonyú sarca,
télben is, dérben is, mindig kijár:
maga a Törvény ő, ő a Király.
Nem szól: csak foga van, nincs neki szája –
messze az éjbe ki villog kaszája.
Nem alszik, nem is hall, nincs füle sem,
szemvédő mögül hiányzik a szem.
Nem is kormányoz ő, utat se lát ő,
gondtalan gurul a síkokon át ő:
nem alszik, nem is hall, nincs füle sem.
Hol lehet hidegebb, künn-e vagy benn?
Rejts el, én vánkosom, pamlagom, arcra!
Déren künn titong a kereke rajza,
dereng a holdvilág, téjszin a köd:
ő maga sötét e puszta fölött.
Tudom, miért ide, s tudom, kiért jött:
háziurunk fia halódik, vért köp –
ő, az a mélaszemű fiatal,
jó fiú, szép fiú, mégis meghal.
Tudom, a rém kiért, s tudom miért jött.
Ó én már vénülök, mindent megértek:
meg kell ma halnia, mert sokat élt,
mert sokat szeretett, keveset félt.
Fullad a melle most – reszket a szája –
Künn már a gépkocsis. S villog kaszája.
Gépkocsi állt meg a házunk előtt.
Vad kocsis! hiába viszed el őt!
Lám fejemben milyen gondolat forgott:
meg kell ma halnia, mégis ő boldog:
vad kocsis, hiába viszed el őt!
Fojtsad a mellet és száríts velőt –
mi baj, ha kereked érettekért jár?
Nyugodtan halhat meg az, aki élt már –
virágnak váza, galynak kandaló:
teljesült ifjuság tűzre való: –
Galy s virág – borzadok! – hideg van – tél van.
Zörren az ablak is: odakinn szél van.
Reccsen a gépkocsi, kuccan az eb:
álmatlan éjnél nincs keservesebb.
Mi az ott? – óra üt – mennyit üt? – éj van.
Fehér madár az ott, barna taréjban:
lebben és rebben és párjára tör.
(– Vén leány! – – –) éles gyö... éles gyönyör!
Komikus vén leány, fonnyad az orcád:
Dérlepett rónákon kergeti karcát,
kereke karcát a fekete rém –
Jó fiú, szép fiú, mit állsz elém?
Porzója bogárülten, magja kirázva:
ó boldogan hal meg az, aki virágza:
átkozott csak ki nem élt sohsem: én,
álmodó, únt leány, komikus vén. –
Hogy ketyeg! – borzadok! – recsegés hallszik.
Anyám is alszik, húgom is alszik:
fekete éjszaka, hajnal előtt
gépkocsi vág tova házunk előtt.”
Első megjelenés: Szeged és Vidéke, 1907. december 25.