A sápadt, vérivó leányok
keringenek szivem körül;
zsineget fonnak zabolának –
hajrá! a Sátán úgy örül!
Zsineget fonnak zabolának
vacogó fogaim közé –
a legderekabb fiu lesz ma
az ördögé! az ördögé!
És megnyergelnek, megnyargalnak –
milyen gyönyörüség nekem! –
Puha combjuk hideg nyomását
borzongó háttal élvezem.
Borzong a hátam, ing a véknyam,
hol mélyebb ágyékuk tüzell:
jaj mért vagyok velük magamra?
mért hagytál engem, szent Szüz, el?
Egednek kék legét ha színám
s emléked lelkesítne még,
keresztet kennék szemeimre,
s buzgón kiáltanám: „Elég!”
„Elég ti létlen boszorkányok!
vad semmi! vampir-elmerajz!
Lelkem tinektek zárva; nálam
a titkos kulcs; az égi pajzs.”
Mária, elefántcsontbástya,
szivet erősítő kehely,
Mária, győzhetetlen zászló,
mért hagytál, szent Szüz, engem el?
Első megjelenés: Szerelem címmel, Magyar Szemle, 1906. augusztus 30.