Monda az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menj
Ninivébe*, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák."
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.
Kerülvén azért Jáfó* kikötőbe
hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis* felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!
Az Ur azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett
s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor
ingó és hulló kék hullámfalakból,
mintha egy uj Ninive kelne-hullna,
kelne s percenként összedőlne ujra.
Forgott a hajó, kettétört az árboc,
deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz.
A görcs* hajósok, eszüket veszítve,
minden terhet bedobtak már a vízbe,
s míg arcukba csapott a szörnyü sóslé,
kiki a maga istenét üvölté.
Jónás mindent kiadva*, elcsigázva,
betámolygott a fedélközi házba,
le a lépcsőkön, a hajófenékre,
s ott zuhant bódult félálomba végre,
gurítván őt az ázott, rengő padlat*.
S így lőn hogy a kormányos belebotlott,
a deszkákat vizsgálva, s rája szólt:
"Mi dolog ez, hé, te nagy alható?
Ki vagy te? Kelj föl, s kiálts a keserves
istenedhez, talán ő megkegyelmez!
Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet
szült? Nem te hoztad ránk a veszedelmet?
Mely város vall polgárának, büdös?
S e fene vízen át velünk mivégre jössz?"
S ő monda néki: "Zsidó vagyok én
s az Egek Istenétől futok én.
Mi közöm nékem a világ bünéhez?
Az én lelkem csak nyugodalmat éhez.
Az Isten gondja és nem az enyém:
senki bajáért nem felelek én.
Hagyjatok itt megbujni a fenéken!
Ha süllyedünk, jobb itt fulladni nékem.
De ha kitesztek még valahol élve,
tegyetek egy magányos erdőszélre,
hol makkon tengjek és keserű meggyen
békében, s az Isten is elfeledjen!"
De a kormányos dühhel csapta vissza:
"Mit fecsegsz itt erdőről össze-vissza?
Hol itt az erdő? És hová tegyünk ki?
Innen csak a tengerbe tehetünk ki!
Ki is teszünk, mert nem türöm hajómon
az ilyet, akit mit tudom mi bűn nyom.
Már biztos hogy te hoztál bajba minket:
magad mondod hogy Isten átka kerget.
Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg.
Hé, emberek! Fogjátok és vigyétek
ezt a zsidót!" S már nyolc marok ragadta,
nehogy hajójuk süllyedjen miatta,
mert nehéz a kő, és nehéz az ólom,
de nehezebb kit titkos súlyu bűn nyom.
Jónás azonban jajgatott s nyögött
és meglóbálták a tenger fölött.
"Vigyázz - hó-rukk! Pusztuljon aki nem kell!"
S nagyot loccsant... s megcsöndesült a tenger,
mint egy hasas szörny mely megkapta étkét.
S már a hajósok térdencsúszva, kétrét
görbedve sírtak és hálákat adtak,
könnyelmü áldozatokat fogadtak,
s a messzeségben föltünt a szivárvány*.
A víz simán gyürűzött, mint a márvány.
Ninive: az őskor, az i. e. 7. évezred óta lakott település; az Újasszír Birodalom fővárosa volt i. e. 705 és 612 (a birodalom bukása) között; ekkor a méd-babilóni seregek lerombolták. Romjai az iraki Moszul városban találhatók. Jónás próféta feltételezett nyughelyét ma is számon tartják a városban.
Jáfó: mai nevén Jaffa, Jeruzsálem kikötővárosa
Tarsis: vagy a kis-ázsiai Tarszoszt, vagy a spanyolországi partokat jelöli, Jónás heves menekülési szándéka ez utóbbit valószínűsíti. Az úgynevezett Tarsís-hajók (אֳנִיּוֹת תַּרְשִׁישׁonijjót tarsís) a korban fogalomnak számító közlekedési eszközök voltak. (a jegyzet forrása: Wikipédia: >>>)
görcs: itt: görcsös, görcsösen tevékenykedő, kétségbeesetten kitartó
mindent kiadva: értsd: mindent kihányva (tengeribetegségtől)
padlat: padló
a szivárvány: bibliai jelkép, az eget és a földet összekötő jelenség, Isten Noénak tett ígéretének jele, mely szerint többet többet nem pusztítja el az emberiséget özönvízzel (lásd 1Móz 9,8-17)
A Jónás könyve Károli Gáspár fordításában, még az 1908-as revízió előtti változatban:
1 És szóla az Úr Jónásnak az Amittai fijának s monda:
2 Kelj fel, menj el Ninivébe nagy városba; és kiálts az ellen: mert az ő gonoszságok én előmbe felhatott.
3 És felkele Jónás, hogy szaladna Társisba az Úr elől: Annakokáért Jáfó városba menvén és ott hajót találván, melly Társisba menne, megadá a hajóbért, és bészálla a hajóba, hogy ő velek elmenne Társisba az Úr szine elől;
4 De az Úr támaszta nagy szelet a tengeren, és lőn felette igen nagy szélvész a tengeren, annyira hogy azt alitanák, hogy a hajó elromlana.
5 És megrémülvén a hajósok, kezdének kiáltani kiki mind az ő Istenéhez, és a hajóban való terhet hányják vala a tengerbe, hogy attól megkönnyebbitenék: Jónás pedig a hajónak egyik oldalába leszállott vala és veszteg feküdvén aluszik vala.
6 És hozzá menvén a kormányosmester, monda néki: Mi dolog te nagy alható? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez, talán megkegyelmez az az Isten minékünk, hogy el ne vesszünk.
7 Azután mondának egymásnak: Jer vessünk sorsot, hogy tudhassuk meg, mi okért szállott e veszedelem reánk? Sorsot vetének azért; a sors pedig esék Jónásra.
8 És mondának néki: Beszéld meg most nékünk, miért szállott reánk ez a veszedelem? Micsoda rendbeli ember vagy? és honnan jösz? micsoda a te hazád? és micsoda nemzetből való vagy?
9 És monda nékik: Zsidó vagyok én, és a mennyeknek Urát Istenét tisztelem, én a ki a tengert és a szárazt teremtette.
10 Megrettenének azért azok az emberek felette igen, és mondának néki: Miért mivelte ezt? mert tudják vala azok az emberek, hogy az Úr szine elől futna, mivelhogy nékik megbeszélette vala.
11 És mondának néki: Mit cselekedjünk te veled, hogy a tenger megszünjék mi tőlünk? mert a tengernek habjai hova tovább inkább nevekednek vala.
12 És monda nékik: Fogjatok engem és vessetek a tengerbe, és megszünik a tenger ti tőletek; mert tudom, hogy én miattam támadott e nagy háboru ti reátok.
13 És igyekeznek vala azok az emberek, hogy a szárazra visszahoznák a hajót, de nem lehet vala: mert a tenger habjai inkább-inkább nevekednek vala ellenek.
14 Kiáltának azért az Úrhoz, mondván: Kérünk téged, Uram, ne vesszünk el ez embernek lelkéért, és ne büntess meg minket ennek ártatlan véréét: mert te, Uram, a mint akarod, ugy cselekeszel.
15 És ragadván Jónást veték a tengerbe: és megszünék a tenger az ő háborgatásától.
16 Annakokáért azok az emberek nagy félelemmel félék az Urat, és áldozatot tőnek, fogadásokat is fogadának az Úrnak.