Közzététel dátuma: Jun 22, 2020 12:53:28 PM
melyben a költő saját lelkét szólítja meg és nagyon kegyetlen dolgokat mond neki
Ó lélek, lélek, mivé kelle válnod!
Idétlen* fényre szülted ezer álmod.
Utolsót holtan hordozod magaddal,
mint holt gyermek lelkét viszi az angyal.
De néha éjjel, éjes éjszakákon
mikor magad vagy az egész világon
s az egész világ egymagadba mélyed
minthogyha megmozdulna néma méhed.
Mert ami meghalt, nincsen eltemetve,
mit megtagadtál, nincsen elfeledve
s a megölt gyermek, mint fájdalmas árnyék
kisértetes méhedbe visszajár még.
idétlen: időnek előtti, idejekorán való, még nem időszerű (az idétlen szó az időtlen alakváltozata, abban az értelemben, hogy valami vagy valaki saját idejének, korának, életkorának nem felel meg, és emiatt torz, nevetséges, kárhoztatandó)
1911
Eredetileg a Nyugat 1911./4., február 16-ai számában
Az 1916-os Recitativ kötet Forgaras ciklusának 7. verse