Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik
szívben még Jónás szava kicsirázik
mint a jó mag ha termőföldre hullott,
s pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt.
S gondolta: "Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, míg láng lesz belőle;
bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más",
így gondolá az Ur, csak ezt nem tudta Jónás,
s azért felette* megharaguvék,
és monda: "Mikor ide kijövék,
s azóta napról-napra s egyre többen
jöttek a városból kérdezni tőlem,
kicsit gúnyolva, kicsit félve-bánva,
hány nap van hátra még? S én számról-számra
közlém pontossan. S most szégyenben hagytál!
Hazudtam én, és hazudott a naptár.
És hazudott az Isten! Ezt akartad?
Bünbánók jószándékát megzavartad.
Hiszen tudhattam! Kellett volna tudni!
Azért vágytam hajón Tarsisba futni...
Mert te vagy aki fordít rosszat jóra,
minden gonosznak elváltoztatója.
De már az én lelkem vedd vissza tőlem,
mert jobb nekem meghalnom, hogysem élnem."
Tudnivaló pedig itt hogy kimenve
a városból Jónás, ül vala szembe,
a város ellenébe, napkeletnek,
árnyékban, mert egy nagylevelü töknek*
indái ott fölfutva egy kiszáradt,
hőségtől sujtott fára, olyan árnyat
tartottak, ernyőt eltikkadt fejére,
hogy azalól leshetett Ninivére
fátylában a nagy fények fonta ködnek.
S örüle Jónás módfelett a töknek.
Aztán egy reggel, hajnaltájra, szerzett
a nagy Uristen egy kicsinyke férget,
mely a töknek tövét megrágta volna
és tette hogy indája lekonyulna,
levele megpörögve kunkorodna
s az egész tök elaszva szomorodna.
Oly vékonnyá fonnyadt, amily nagyra felnőtt:
nem tartott többet sem árnyat, sem ernyőt.
S akkor az Isten szerze meleget
s napkeleti szárasztó szeleket
s lőn hogy a nap hévsége megsütötte
Jónás fejét, és megcsapván, felette
bágyadttá szédítette, ugyhogy immár
úgy érzé, minden körülötte himbál,
mintha megint a hajón volna; gyomra
kavargott, és gyötrőn égette szomja
s ezt nyögte csak: "Lelkem vedd vissza, kérlek,
mert jobb már hogy meghaljak, semhogy éljek."
S monda az Ur Jónásnak: "Lásd, valóban
méltán busúlsz s vádolsz-e haragodban
a széleslombu, kövér tök miatt,
hogy hűs árnya fejedről elapadt?"
S felelt, kitörvén Jónásból a méreg:
"Méltán haragszom azért, mígcsak élek!"
És monda akkor az Isten: "Te szánod
a tököt amely egy éjszaka támadt
s egy másik éjszaka elhervadott;
amelyért kezed nem munkálkodott;
amelyet nem ápoltál, nem neveltél,
lombja alatt csak lustán elhevertél.
És én ne szánjam Ninivét, amely
évszázak folytán épült vala fel?
melynek tornyai vetekedve kelnek?
mely mint egy győztes harci tábor terjed
a sivatagban, és utcái mint
képeskönyv amit a történet* irt,
nyilnak elém? Ne szánjam Ninivének
ormát mely lépcsőt emel a jövőnek?
A várost amely mint egy fáklya égett
nagy korszakokon át, és nemzedékek
éltek fényénél, s nem birt meg vele
a sivatagnak annyi vad szele?
Melyben lakott sok százszor ezer ember
s rakta fészkét munkálva türelemmel:
ő sem tudta, és ki választja széllyel,
mit rakott jobb-, s mit rakott balkezével?
Bizd azt reám, majd szétválasztom én.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi
az én szájamban ugyanazt jelenti."
Igy szólt az Ur, és Jónás hallgatott.
A nap az égen lassan ballagott.
Messze lépcsős tornyai Ninivének
a hőtől ringatva emelkedének.
A szörnyü város mint zihálva roppant
eleven állat, nyúlt el a homokban.
1937-1938
felette: nagyon, módfelett (a bibliai szóhasználatban még: felette igen...)
tök: A magyarban így fordított szó egy ismeretlen növény neve, eredetiben qíqájón (קִיקָיוֹן), és itt fordul elő egyetlenegyszer. Rokonságot az akkád kukkânîtum és az egyiptomi kỉkỉ (κρότων) szavakkal mutat. A kutatók valamely gyorsan növő ricinusfajjal hozzák kapcsolatba, dr. Tarjányi Béla katolikus Jónás könyve-fordításában ricinusbokor szerepel. (A jegyzet forrása: Wikipédia: >>>)
történet: értsd: történelem
1 Semmiképen nem tetszék pedig ez Jónásnak, és megharagvék.
2 Könyörge azért az Úrnak, és monda: Kérlek Uram, avagy nem ez vala é az én mondásom, még mikor volnék az én földemben? azért futottam vala Társisba: mert tudom vala, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, nagy türhető, és nagy irgalmasságu; és a gonosznak elváltoztatója vagy.
3 Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem: mert jobb nékem meghalnom, hogynem élnem!
4 És monda az Úr: Avagy méltán gerjedt é fel a te haragod!
5 Mert kimenvén Jónás a városból, ül vala a város ellenébe napkelet felől; holott csinált vala magának hajlékot, hogy az alatt ülne árnyékban mind addig, mig meglátná, mint lenne a városnak dolga.
6 Mert készitett vala az Úr Isten egy tököt, hogy felmenne az a Jónás hajlékára, hogy árnyékot tartana a Jónás fejének, és megoltalmazná a hévségnek bántásától, és örüle Jónás a töknek felette igen.
7 Azután szerze az Isten egy férget másodnapon reggel hajnalban, melly a töknek tövét megrágá, és megaszá.
8 És lőn napkeletkor, hogy az Isten napkeleti száraztó szelet támasztana, és a napnak hévsége megsütné Jónásnak fejét, annyira, hogy elbággyadna, és kivánna magának halált, ezt mondván: Jobb nékem holtom, hogynem éltem!
9 És monda az Isten Jónásnak: Valyon méltán haragszol é azért a tökért? és monda: Méltán cselekszem, hogy haragszom mind halálig!
10 És monda az Úr, Te szánod a tököt, mellyért nem munkálkodtál, és a mellyet nem neveltél, melly egy éjjel felnevekedett, és más éjjel elhervadott.
11 És én ne szánnám Ninivét a nagy várost, mellyben több vagyon tizenkétszer tizezer embernél, kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezek között, mellyben barom is sok vagyon?