A kortárs magyar líra egyik legkiválóbb alkotója, a bármely hangon megszólalni képes erdélyi költő, Kovács András Ferenc (KAF) 2000-ben egy európai körutazást tett más alkotók társaságában, közvetlenül ez „ihlette” Babits versének átírására.
(Demeter Katalin)
Kék Portugálhon, bor hona!
Gitár, sikátor, orgona.
Napfény zenél, a szél ha fú.
Tömjén, spaletta, mélabú.
Madrid. Spanyolhon. Semmi rét.
Se donna, balkon, minarét.
Csak múzeumban lótfutás…
Magány. A sarkon skót dudás.
Frankhon. Mindenki francia!
Kelendő dal, klapancia.
A versvásáron szó forog.
Akárki költő, s kódorog.
Belgák hazája! Csipke, hab,
Cukrászda, búzaser, kebab.
Viták… Flamandok, vallonok
Utálnak, vágynak, vallanak.
Némethon. Gépek, Ruhr-vidék.
Kimért modor, rideg bidék.
Hajnalban germán bülbülök.
Hotelszobákban bambulok.
Poroszhon, majd Polónia.
S a szovjet fajkolónia:
Kalinyingrád a hantokon!
És díszbeszédek Kant okán.
Borostyános Litvánia,
Mint dús, barokk litánia!
Lettország! Észthon! Balti rév.
Vidámság, tágas, parti stég.
Oroszhon. Körtánc, térzenék.
Kilóg a hős múlt férce még.
Sampányt, uborkát rágdalok:
Röpítnek bús kozák dalok.
Fehérorosz föld. Kecskenyáj.
Szögesdrót rezzen. Szürke táj.
Vak égbolt – megrokkant, inog.
Mosolykampány, pártkantinok.
Ó, Európa, hány határ!
Képeskönyv, ábra, példatár!
Hány elvetélt nép, látomás!
Ó, Berlin, víg végállomás!
De Lisszabon turistakék…
Bíztatni térnék vissza még
A bronzba burkolt Pessoát*:
„Szoronghatsz. Nem repedsz tovább!”
2000
Pessoa: Fernando António Nogueira Pessoa portugál költő (1888-1935). Tanulmányait Dél–Afrikában, Durbanban, majd a Fokvárosi Egyetemen folytatta. Angolul, görögül, németül, franciául olvasott műveket, filozófusokat és szimbolistákat. Ígéretes egyetemi előmenetelét feladva 1905-ben hazatért Lisszabonba, hogy a portugál irodalomnak szentelje magát. Nyelvismeretét felhasználva egy kereskedelmi vállalatnál helyezkedett el levelezőként. Barátaival megalapította az Orféu című folyóiratot.
Bizarr személyiségnek, „hisztérikus neuraszténikus” típusnak tartották. Élete végén lett ismert költő hazájában, 1934-ben jelent meg költészeti életművét összefoglaló, első önálló portugál kötete Mensagem (Üzenet) címmel.
A portugál „modernismo” legkiemelkedőbb egyénisége legalább nyolcvanhat álnéven és stílusban írt, valamint saját neve alatt is publikált különböző nyelveken, vélhetőleg az énkeresés sajátos formáját jelentette nála a személyiség megtöbbszörözése. Minden alteregóhoz külön életrajzot, horoszkópot és aláírást is kitalált.
Ismertebb heteronímjei: Alexander Search, Charles Robert Anon, Pantaleâo, Barao de Teive, Dr. Gaudêncio Nabos, Chevalier de Pas, Jean Seul, Raphael Baldaya, A. A. Cross, Maria Jose, Adolf Moscow, Jean Seul de Méleuret, Viciente Guedes, Barón de Teive, Frederico Reis, Fausto, Antonio Mora, Pero Botelho, Coelho Pacheco, Thomas Crosse, David Marrichi stb. A négy legfontosabb Pessoa-alak, mely egyben a négy alkímiai alapelem „nyelvbe transzponált megtestesülése” is volt:
- Ricardo Reis a halál utáni élet helyett az epikureista bölcsességet hirdeti.
- Alberto Caeiro prózai szabad versekben száll szembe a transzcendentalizmussal. A dolgok rejtett értelme az, hogy „egyáltalán nincs rejtett értelmük”.
- Alvaro Campos a whitmani szabadvers és dionüszoszi óda költője, aki az értelmetlenség futurista bölcsességét hirdeti.
- Fernando Pessoa saját néven hagyományos költői eszközöket használ.
Pessoa négy különböző „énjének” közös vonásai:
- Világa szinte kimeríthetetlen, az érzelmeket és az észt feloldó gondolatmenetek jelennek meg, átéli az elidegenedést, látja a töredékes polgári világot.
- Szerinte az élet csak a titokzatosság szintjén egyetemes jellegű.
- Egzisztencializmus: hajlam az okkult tudományok iránt, borzongás a létezés előtt.
Forrás: Wikipédia: >>>