Ady Endrének

Ez, és a következő versek* pro domo* íródtak, igazában nem is nyilvánosság elé. Az Adyhoz írt vers kiadását ma* éppen az indokolja, hogy tartalma teljesen elavult, s már kizárólag művészi szempontok szerint értékelhető. Nagy elkedvetlenedések idején született ez, alig látott akkor valamit tőlem a közönség, azt hittem, talán sohasem fogok többet verset írni. (Adyt még akkor személyesen nem ismertem.)

1.

Hajdan mint bajnok társa mellett,

melletted mentem harc elé:

neked egyfelé győzni kellett,

nekem harcolni kétfelé.

Győztél, s a harc uj harcot ellett,

visszáját untig meglelé,

s harccal a szívem ugy betellett:

alélva kérdem: több jön-é?

Ó te rég ismert ismeretlen,

ki mellé csúful emlegettek,

kinek nem tudtam lenni társa,

de egy anyánk volt: Magyarország:

Mégis vérek vagyunk mi ketten,

bár ellentétek, együtt eggyek,

harcom a harcod folytatása,

s testvérül szólok ime hozzád:

2.

Kit nem értek, kit sose láttam,

ki mellé csúful emlegettek,

ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,

jobb mint sokan, akik szerettek,

halld, már a hangom alig hallszik,

mint lámpa, melyet elfeledtek,

egyedül és lassan kialszik,

s a koncert egy hanggal fakóbb,

s egy szinnel némább lesz a rajz itt,

hol együtt voltunk hallhatók:

megint álomba hull Magyarhon?

szólnak már titkos altatók.

Még egyedül te állsz a parton,

éjig a bukó napra nézve,

s hogy jő mögötted, nő az alkony

hátad mögött, nem veszed észre:

Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod,

hogy a hazug hold megigézne?

Neked kell mindent megcsinálnod,

azt is ám amit én akartam:

te kiállod! (Én már kiállok.)

Én már elhallgatok zavartan,

Nem értek hangos lenni. Téged

Meghallanak. (Én már meghaltam.)

És kincsemet hagyom tenéked:

elődöm voltál, légy utódom:

az üszköt, ami bennem égett,

máglyádra vetve, elhuzódom.

3.

Nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Nem! nem! Bűn volt, amit beszéltem,

mikor a szivem arra gondolt,

hogy száljon el dalom a szélben:

amit zengtem, örökre zengtem,

és nem halhatok meg, ha éltem,

Nem értek néma lenni. Nem, nem!

S szavam pelyhét nem vethetem

idegen ajk sodrába. Ennen

törvényem lenni végzetem...

....................................

....................................

....................................

s mig képet oltáromra vágni,

avagy szinnel igézni birok,

idegen kép nem fogja látni

hajolását acél nyakamnak,

s csak oly istent fogok imádni,

akit én alkotok magamnak.

ez, és a következő versek: értsd: a Versek, előszavakkal című sorozat Adyról szóló, valamint a többi négy darabja

pro domo: szó szerint: "a ház számára" (latin); értelme szerint házi használatra írt, kiadásra nem szánt írásművet jelent.

ma: értsd: a folyóiratbeli megjelenés pillanatában, 1915-ben