S. Sárdi Margit: Verne utópiái

Verne Gyula születésének 2013-ban éppúgy évfordulóját ünnepeljük, mint Morus Tamásénak: február 5-én 535 éve lesz, hogy Morus megszületett, Verne születésének pedig február 8-án lesz 185 éve. A kettejüket összekötő közös témául az utópiákat választottuk.

Verne – akárcsak Morus – ügyvéd fia volt, de ő ellene szegült annak, hogy kövesse apját a jogi pályán. Elvégezte a jogi egyetemet, de nem volt hajlandó ügyvédi gyakorlatot kezdeni, inkább a szabadúszó értelmiség bizonytalan hivatását választotta. Eleinte sokat nélkülözött, mindenféle munkát elvállalt, tőzsdeügynökösködött, színdarabokat, operaszövegeket írt. Dumas volt az, aki biztatta, s ez sokat jelentett Verne számára: utóbb Dumas nyomán írta és neki ajánlotta egyik legnépszerűbb főhősének, Sándor Mátyásnak kalandjait (1885).

Első komolyabb sikerét az Öt hét léghajón című művel érte el 1862-ben. Kiadója, Jules-Pierre Hetzel húsz évre szóló szerződést kötött vele. Ezzel a regénnyel indult Különleges utazások (Voyages Extraordinaires) c. sorozata, amely 54 regényből áll. A sorozaton kívül 21 műve jelent meg, utolsóként 1914-ben A Barsac-expedíció története, amelyről még lesz szó. Egy 1863-ban írt, de borúlátó jövőképe miatt ki nem adott regénye kéziratát csak 1994-ben találták meg (Párizs a 20. században). Nagyjából két évente három regényt tett közzé.

Életművének csúcsa a nagy trilógia (Grant kapitány gyermekei, 1868; Nemo kapitány, 1870; A rejtelmes sziget, 1875), de számos regénye vált igen népszerűvé. A világ valamennyi irodalmi nyelvére lefordították, és hatása a sci-fi irodalomban meghatározó, egyebek közt a magyar sci-fi irodalomban is (Jókai Mór). KedvelteSzilárd Leó ésTeller Ede; Karinthy Frigyes szellemes paródiája ( A Csömöri úttól egészen a Filatori-gátig = Így írtok ti) szintén közismertségére utal.

Verne regényeinek ugyan az érdekes epikum a fő vonzereje, de nagy érdeme, hogy a természettudományokat érdekessé, vonzóvá tette az olvasók számára. Műveiben számos technikai újdonság bukkan föl. Ezek nem teljesen légből kapottak, hanem jórészt már létező technikai eszközök, eljárások tovább gondolásai vagy létező igényekre kieszelt „találmányok”.

Mondják ugyan róla, hogy karosszékben kalandozta be a világot, ez azonban nem teljesen igaz. Harminc évesen egy jachton körülhajózta Dél-Angliát, ez az emlék A zöld sugár c. regényben tér vissza (1882). 1867-ben a Great Eastern hajón elutazott Amerikába, ott a Nagy-tavakhoz látogatott el; a hajót Az úszó városban örökítette meg (1871). Utóbb, amikor már gazdag volt, a saját jachtján tett kisebb utakat a Mediterráneumban meg Európa nyugati partjai mentén. Nagy világutazásait azonban valóban karosszékében, útleírások és kézikönyvek segítségével tette.

Nem volt mentes a nemzeti elfogultságtól. Hőseinek többsége – érthetően – francia, s a francia gloire-t szolgálják mindenekelőtt. Nagyra értékelte az amerikaiakat (számos vonzó hőse amerikai, ill. kanadai), becsülte az oroszokat (Franciaországban sok orosz arisztokrata élt, akik ab natura et arte, szokásból és tanulásból jó franciás műveltségükkel elismertséget szereztek; például az 1876-ban kiadott Sztrogof Mihály tanúsítja az író megbecsülését). Rokonszenvezett a magyarokkal, nekünk ajándékozta Dumas-nak ajánlott regényének, a Sándor Mátyásnak hőseit; Magyarországon játszódik a Várkastély a Kárpátokban (1892) és a Storitz Vilmos titka (1911), részben A dunai hajós is (1908). Sokáig az angolok voltak azok, akiken a nyelvét köszörülte, 1879-ben azonban látogatást tett a németek kieli arzenáljában, és a német militarizmus megriasztotta őt, úgyszólván lehetetlenné téve, hogy eztán német szereplő pozitív legyen. A világháború küszöbén, 1914-ben e militarizmusra figyelmeztet A Barsac-expedíció különös története.[1]

Verne utópiái egyszerre társadalmi és technikai jellegűek: a 19. század sci-fi jövőképeihez hasonlóan olyan társadalmakat rajzolnak, amelyeknek szervezettsége fejlett technikán alapul. Az effajta utópia összetevői a magas technikai színvonal, a (kiválogatott) lakosság és az irányítási struktúra (egyszemélyi vezető vezetési stílusa). Ezen összetevők közül Vernét legjobban és mindenekelőtt a technika érdekelte. Számos regénye voltaképpen egy találmány sorsát, diadalát kíséri nyomon: Öt hét léghajón, Utazás a Holdba, Utazás a Hold körül (1864, 1870); a Várkastély a Kárpátokban a holovíziót „találja föl”, a Storitz Vilmos titka a láthatatlanságot. Nemegyszer a találmány adja a hősök fölényét, győzelmét: Nemo kapitányét a tengeralattjáró, a Hódító Roburét (1886) a kormányozható léghajó (megjegyzendő, e találmányt megelőzi Jókai kormányozható léghajója A jövő század regényében, 1872-1874), A Világ uráét (1904) a rendkívül gyors négyéltű jármű. Sőt, a természettudományos felismerés bűnügy földerítésének is lehet döntő mozzanata: abból az elterjedt elképzelésből kiindulva, hogy a szem úgy működik, mint a fényképezőgép, A két Kip testvérben (1902) a gyilkost az áldozat retináján maradt kép leplezi le (elfelejtve, hogy a szem úgy működik ugyan, mint a blende, de nem exponál).

A regények cselekménye sokszor utópisztikus kisközösségekben zajlik. Ezek zárt kisközösségek, mert az írói ábrázolás számára ez hasznos (és kényelmes is), ugyanakkor utópisztikusan problémátlanok: árulók akadhatnak bennük, de maga a kisközösség azonos és rendületlen marad. Ennek oka az, hogy Vernét csak felszínesen érdekelték az emberi problémák. A kisközösségek zártsága, a kevés ember valami oknál fogva egy helyre záródása több módon valósulhat meg. Lehetnek expedíció résztvevői (Keraban, a vasfejű, 1883; Cirkuszkocsival a Sarkvidéken át, 1890;A Barsac-expedíció), hajó utasai (Az úszó város; Az ostromzáron keresztül, 1871), különleges járművek utazói ( Öt hét léghajón, Hódító Robur, Utazás a Holdba/Hold körül, Nemo kapitány). Lehet a kisközösség összezáródásának oka hajótörés (A rejtelmes sziget; A Chancelor, 1875; Kétévi vakáció, 1888), de akár űrbaleset is: a Hector Servadac (1877) cselekménye szerint egy elhaladó üstökös úgy kap ki egy darabkát a Mediterráneumból, ahogy a fagyiba belenyalunk, majd két év múlva „visszanyalja” (ami persze a fagyival már nem történhet meg). Egy-egy mű két módszert is sűrít, pl. hajóutat és expedíciót (Grant kapitány gyermekei, A tizenöt éves kapitány, 1878).

E kisközösségekben a vezető szerep a tudós tájékozottságú gyakorlati emberé, ő Verne eszménye: Cyrus Smith, Barbicane, Hector Servadac, Sándor Mátyás. Az akadémiai tudományok képviselői részéről Vernének elég sok szurkálódásban volt része, így nem csoda, hogy több regényében kap szerepet szobatudós, aki fölött parodisztikus ábrázolással mond ítéletet: a Grant kapitány gyermekeiben a földrajztudomány, a Hector Servadacban a csillagászat, A tizenöt éves kapitányban az entomológia, A Barsac-expedícióban a statisztika képviselője válik nevetségessé.

Az eszményi vezető egyben meghatározza a szereplők rendszerét: annál pozitívabb ábrázolást kapnak a szereplők, minél közelebb állnak a vezetőhöz, minél inkább támogatják őt. Üdvözlendő jelenség, hogy e vonatkozásban számos kemény, kitartó, önálló nő is rokonszenves ábrázolásban részesül, hűséges hitvesek és húgok, a hősök segítőtársai, mindenekelőtt Branicanné asszony (1891), hozzá hasonlóan Weldonné (A tizenöt éves kapitány), Jane Buxton (A Barsac-expedíció).

De Verne eszményeit, utópiáit leginkább az utópisztikus településekből ismerhetjük meg, amelyeket néhány regényében megalkotott. Három regényt emelek ki. A bégum ötszázmilliójában (1879) az örökölt pénzösszeget két tudós, a francia Sarrasin és a német Schultze egy-egy város alapítására fordítja; ezek egymásnak ellentétei, tudatosan és tervszerűen.[2] Sándor Mátyás (1885) Antekirtta szigetén hoz létre települést, amit erdélyi kastélya nyomán Artenaknak nevez. A Barsac-expedíció különös történetében (1914) a bűnöző Harry Killer hoz létre a sivatagban egy termékeny oázist, amely egyben hatalmának s a helikopterszerű légisiklóknak bázisa lesz. (Verne e regénye nagy eséllyel szolgált kiindulópontul Rejtő Jenő A Sárga Garnizon c. regényéhez: abban is titkos csodaváros épült a sivatagban, angol lord felesége keresi a lord eltűnt fiát, a hőst összetévesztik egy naplopóval stb.)

A négy utópisztikus település közül kettő eutopikus: Artenak Antekirtta szigetén és Sarrasin doktor Franceville-je, kettő pedig disztopikus: Schultze doktor Acélvárosa és Killer Fekete városa (Blackland). Valamennyi mesterségesen létrehozott város, egy alapító tudatos, tervszerű építése, jeléül annak, hogy Verne már nem hiszi, hogy eutopikus város szerves fejlődés végeredménye lehet: a természetes városokat sem lakosságuk, sem elhelyezkedésük, sem vezetésük erre nem teszi alkalmassá.

Nagyjából ugyanezért valamennyi város valamilyen módon elzárt a külvilágtól: Artenak szigeten fekszik, a Fekete város sivatagban, Franceville és Acélváros pedig Észak-Amerika még be nem lakott vidékén. A külvilág befolyása bizonyára föllazítaná az utópiát.

Verne – eltérően az elődöktől – figyelembe veszi, hogy ekkora városok alapításához jelentős tőke kell, legyen az a bégum ötszázmilliója, Sándor Mátyásnak a dúsgazdag szírtől örökölt vagyona vagy – Killer esetében – bankrablás.

E városokban a technika alkalmazása magasabb civilizációs szintet eredményez. Artenak esetében ebből csak annyit tudunk, hogy elevátorok tartják mozgásban a csatornák vizét, hogy frissességüket biztosítsák, valamint hogy Antekirtt doktor a villamosságot a város céljaira is fölhasználja, „aminő volt például a vízvezeték, a város világítása, távíró, telefon, szállítás síneken”; a technikát a sziget védelmére is fölhasználja. Acélváros egyetlen magas szervezettségű, óriási gyár.[3] A Fekete város ugyan disztopikus, de „Ettől eltekintve Blackland nagyon tiszta, jól karban tartott és minden kényelemmel ellátott város volt. Minden Merry Fellows- és Civil Body-lakásba távbeszélőt szereltek. Sem utca, sem ház nem volt, a rabszolganegyed kunyhóit is beleértve, amelyben ne lett volna vízvezeték és villanyvilágítás. A tíz éve alapított város körül csodálatos élet virult.” Franceville irányítói ugyancsak a lakók érdekében használják a technikát: „Bíráskodásuk még a mosodákra is kiterjed. Ezek mind magas alapzatra épültek, gőzgépekkel, mesterséges szárítókkal és főként fertőtlenítő kamrákkal fölszerelve. Minden testi fehérnemű alaposan kimosva kerül vissza a gazdájához, és különös gonddal ügyelnek arra, hogy két család szállítmányai soha érintkezésbe ne kerüljenek.” Modern technikával (konferenciabeszélgetéssel) történik a polgártanács tanácskozása, számozott szócsőkagylók segítségével:

„– A távbeszélő – mondta az orvos – lehetővé teszi, hogy Franceville városi tanácsának tagjai hazulról vehessenek részt a megbeszélésen. – Az orvos megnyomott egy gombot, amely minden egyes tanácstag lakásán megszólaltatta a hívójelt. Három perc sem telt belé, a vezetékek útján egymás után jelentkeztek a felhívottak, együtt volt a tanács. […] A polgártanács ülése tizennyolc percig tartott, és senkit sem mozdított ki otthonából.” „A népgyűlést ugyanily egyszerű és ugyanily hatékony módszerrel hívták össze. Alighogy doktor Sarrasin a városházának jelentette – megint távbeszélő útján – a tanács szavazásának eredményét, megszólaltak a város kétszáznyolcvan útkereszteződésénél fölállított, oszlopokra szerelt, erős hangú villanycsengők. Mindegyik csengő felett egy kivilágított óralap látszott. A villanyárammal mozgatott mutatók fél kilencet jeleztek, a gyűlés kezdetének pontos idejét. Negyedóráig berregtek a csengők. A fölriasztott polgárok kiszaladtak a házból, vagy az ablakon át nézték meg a legközelebbi óralapot. Látva, hogy hazafiúi kötelességük gyűlésre szólítja őket, sietve elindultak a városháza felé.”

A településszerkezet tekintetében új jelenségre figyelhetünk föl. Mindeddig az utópia-városok koncentrikus övezetekben épültek. Verne utópisztikus települései közül azonban csak a disztópiák koncentrikusak, ezek az Acélváros esetében körök,[4] a Fekete város esetében félkörök.[5] Ez az elrendezés a hierarchia kifejeződése, s a lakócsoportok elszigetelődését a falak jelképezik.[6] Ez a berendezkedés az utópiák félezer éve alatt kifejezte a világ eszményi berendezkedését: ám a 19. századra föltalálták a demokráciát, és a hierarchia többé nem volt pozitív jelenség. Az eutópia-városok fölépítése egyenlőséget sugall: ez Franceville-ben a szabályos, derékszögű elrendezés,[7] Artenak esetében a kertvárosi szabálytalanság, a kikötő fölé amfiteátrumszerűen emelkedő hegyoldalban tág marokkal szétszórt házak vidám elegye. [8]

További figyelemreméltó jelenség, hogy a disztópiákban hangsúlyosan ott komorlik a város jólétét biztosító ipari háttér. Acélváros maga a gyár, komor és riasztó: „A munkástelepek középpontjában, kimeríthetetlen kőszénkincseket rejtő hegyek alján óriási, komor, idegenszerű épülettömb emelkedik. Mértani szabályosságú homlokzatok, szimmetrikus ablaksorok, vörös cseréptetők tömkelegéből henger alakú kémények erdeje magasodik. Számtalan kürtőből szünet nélkül gomolyog a fekete szénfüst, sötét függönnyel vonja be az eget, és percenként vörös szikrák cikáznak át rajta. Távoli morajlást hord a szél; olyan ez, mint a mennydörgés vagy a viharzó tenger zúgása, de szabályosabb és zordonabb.” „Szakadatlan sürgés-forgás folyt ebben az óriási kovácsműhelyben. Szíjáttételek száguldása, tompa ütések az állandó mély zúgásban, vörös sziporkák tűzijátéka, fehéren izzó kemencék vakító sugárzása. A leigázott anyag dübörgése és dühöngése közepette szinte gyermekké törpült az ember. Hiába, nyomasztó volt ez a légkör, akármennyire megkeményítette az itt lakókat a vasfegyelem.” A Fekete városban egyensúlyban van az irányító központként szolgáló Palota, valamint az Üzem: „Az Üzem önrendelkezéssel bíró, független erősség volt, amelyet a Főnök elárasztott pénzzel, s messzemenő tisztelettel övezett; és amelytől, anélkül hogy önmagának is bevallotta volna, félt is egy kicsit. A várost ő teremtette, őt viszont az Üzem tette azzá, amivé lett; az Üzem biztosította számára a legkorszerűbb műszaki ellátottságot, többek között olyan rendkívüli találmányokat is, amelyeket Európa csak Blackland pusztulása után sok-sok évre rá fedezett föl.” Az eutópiákban efféle csúfságról nem esik szó. Artenak kikötő- és kertváros, Franceville-ben pedig „minden polgár szabadon űzhet ipart és kereskedést”, ám gyárakról szó sem esik. Sok téren alighanem mindkét város behozatalra szorul, hogy megőrizze tisztaságát. Ez a finnyásság félezer év óta kíséri az eutópiákat: kell a magas technika, de ne legyen piszkos, zajos; kell a marhasült, de ne legyen vágóhíd. Érdekes, hogy A bégum ötszázmilliója végén Marcel és az orvos fölismerik a gyáripar jelentőségét: „a föltámasztott Stahlstadtban olyan hatalmas fegyvergyár kerül a birtokunkba, hogy senki a világon nem merészel majd bennünket megtámadni! És amikor mi leszünk a legerősebbek, ugyanakkor igyekszünk a legigazságosabbak lenni, megszerettetni a béke és igazság áldásait egész környezetünkkel. Gyönyörű álmok, Marcel!” De hogy hogyan fog sikerülni egyesíteni az Acélváros gyáriparát és Franceville tiszta szépségét, a szemünkkel nem látjuk.

Három utópisztikus település hangsúlyozottan kellemes elhelyezkedésű. Artenak esetében „a kikötőt, amelynek hátterében amfiteátrumszerűen emelkedett a kis város, a természet alkotta, de tetemes emberi munka javította meg.” Franceville kellemességét megadja „a napsütötte vidék egészséges volta és termékeny talaja; a közelben húzódó hegylánc, mely véd az északi, déli és keleti szelek ellen, de utat enged a Csendes-óceán felőli légáramlatoknak, hogy állandóan üdítse a város levegőjét; a sebes folyású, friss folyócska, mely útközben több vízesést zuhogtatva, kristálytisztán hömpölyög a tengerig; végül a kampóformán visszahajló, hosszú földnyelvvel határolt természetes kikötő, melyet könnyű kiépíteni mesterséges gátakkal.” Még a Fekete város is „minden szempontból csodálatos település volt”, „valóban csodálatos alkotás”, amely „viruló kertté” varázsolta „a száraz, meddő vidéket”. Mindhárom település természetbarát, kertekkel, veteményesekkel vagy parkokkal. Artenak benne él a természetben: „A házfalak viruló kertek közepett emelkedtek, a háztetők a fák koronái közé rejtőztek […]. Mindez friss, kellemes, vonzó benyomást tett.” Franceville-ben kötelező a virágoskert a kerítés és a ház között, s az egész város tele van fasorokkal és parkokkal.[9] Még a Fekete városban is van Várkert, s az Üzem egy részében veteményes húzódik, bizonyos mértékig az önellátást, az önállóságot, a Palota és az Üzem egyensúlyát biztosítva.

Mindeme városok inkább kisvárosi méretűek, az Acélváros lélekszáma harmincezer,[10] Antekirtt doktor „körülbelül háromszáz európai és arab családot bírt rá ajánlataival és gondtalan megélhetés biztosításával arra, hogy ide áttelepedjenek és kis gyarmatot alkossanak, amely mindössze körülbelül ezer lélek lehetett”. A Fekete város lélekszámát akár pontosan is kiszámolhatnánk, hiszen az író mindhárom övezetnél pontosan közli a lakók számát, de elegendő annyi, hogy mintegy hat és félezren lehetnek. Franceville a legnépesebb, itt mintegy százezren laknak. Annyi azonban bizonyos, hogy Verne nem föltételezi, hogy nagyváros utópisztikus lehessen.

A lakosság valamennyi város esetében kiválogatott. Sándor Mátyás, láttuk, szegényeket válogatott ki, akik megbecsülték a szigeten kapott jólétet. Acélváros, Fekete város szakembereit szigorúan megválogatják, és Franceville-be bejutni sem könnyű. „Bérfizetéskor minden kulinak köteleznie kellett magát, hogy nem tér vissza Franceville-be. Ez a kényszerű óvintézkedés azt célozta, hogy távol tartsa ezt a népséget, mely előbb-utóbb károsan befolyásolta volna az új város jellegét. […] a város alapítói fenntartották maguknak a letelepedési engedély megadásának vagy megtagadásának jogát. […] Letelepedési engedélyt az kaphat, aki igazolja feddhetetlen előéletét, az ipar, a tudomány vagy a művészet terén hasznos működés kifejtésére alkalmas, és kész alávetni magát a város törvényeinek. Semmittevőknek Franceville-ben nincs helyük.”

A lakosság a disztópiákban kiemelt fizetést,[11] az eutópiákban magas civilizációs szintet és életminőséget kap,[12] cserében azonban vállalnia kell olykor szigorú szabályokat. Még Artenakban látszik legnagyobbnak a szabadság, bár honvédelmi kötelezettség ott is van: „A sziget lakói tizennyolc esztendős koruktól negyven esztendős korukig be voltak már osztva katonai csapatokba, fel voltak szerelve gyorstüzelő fegyverekkel, és gyakorlottak voltak a tüzérségi manőverekben. A katonaság színe-java képzett parancsnok volt, és az egész haderő, amelyre számítani lehetett, öt-hatszáz főnyi volt”. A disztópiákban a fegyelem nem önkéntes, kényszer, kizsákmányolás kíséri. Az Acélvárosban reggel 7-től este 7-ig tart a munkaidő, és „egyetlen büntetés azonnali elbocsátás.” Mindenki csak apró részleteket ismer és művel, ez a gondolkodó főt (Marcelt) fárasztja és kiábrándítja. A Fekete várost a rabszolgák munkája tartja fönn. A Palotát körülvevő övezet „katonai szervezettel rendelkezett […]; a Merry Fellows Blackland elithadserege volt, és kifejezetten háborús célokat követett. Dicstelen hadjáratokat viselt, amelyeknek célja a rablás, a nyomorult falvak felprédálása, valamint a rabszolgaságra alkalmatlan lakosság lemészárlása volt.” Az Üzem válogatott száz szakmunkása voltaképpen az Üzem területére van internálva: miniszteri fizetést kapnak ugyan, és elméletileg hazatérhetnek, de valójában a városon kívül lemészárolják őket. „Azt az ismeretlen birodalmat, amelynek Blackland volt a központja, terrorral kormányozták, s a Főnök terrorral tartotta fenn iszonyú tekintélyét.”

Franceville önkéntes fegyelme is erős szabályozáson alapul:

„ A bizottság egyébként a magánosokat nem kötelezte típusépítkezésre, sőt határozottan ellene volt az unalmas, sivár egyhangúságnak. Megelégedett néhány előírással, amelyhez az építészeknek alkalmazkodniok kellett:

1. Minden ház fákkal, gyeppel és virágokkal beültetett telek közepén álljon, és egyetlen családnak szolgáljon lakásul.

2. Két emeletnél magasabb egy ház sem lehet; a levegőt és világosságot senki se bitorolhassa mások kárára.

3. Minden ház az utca vonalánál tíz méterrel beljebb álljon, attól mellig érő vasrács kerítse el, és a közbeeső térség virágoskertet alkosson.

5. A tetőt teraszszerűen, mind a négy irányban kissé lejtősen kell kiképezni. Magas korláttal kell szegélyezni balesetek megelőzésére, aszfalttal burkolni és esővízcsatornákkal ellátni.

6. Minden ház legyen alápincézve úgy, hogy a lakásul szolgáló legalsó emelet alatt szellőztetésre alkalmas alagsort és pitvart képezzen. A vízvezetékcsapok és lefolyók a pince középső pillérén láthatóan legyenek elhelyezve, hogy állapotukat mindig ellenőrizni lehessen, és tűz esetén az oltáshoz szükséges víz rendelkezésre álljon. A pitvar padlóját öt-hat centiméterrel az utca szintje fölött, homokkal kell felhinteni. Innét külön ajtó és lépcső vezessen közvetlenül a konyhába és az éléskamrába, hogy minden háztartási munkát tisztán és bűztől mentesen lehessen elvégezni.

7. A konyhát, az éléskamrát s a többi mellékhelyiséget, a bevett szokástól eltérően, a ház felső emeletén kell elhelyezni úgy, hogy a tetőteraszra nyíljanak, onnét kapjanak bőségesen friss levegőt. Teherszállításra alkalmas felvonószerkezet közlekedjék a felső emeletre. Ennek használatáért, valamint a villany- és vízfogyasztásért a lakók mérsékelt díjat fizetnek.

8. A lakások berendezésében az egyéni ízlés szabadon érvényesülhet. Szigorúan tilos azonban a szőnyeg és a papírtapéta, mert ezek valóságos fészkei az egészséget veszélyeztető, járványokat terjesztő miazmáknak. […]

9. A hálószobát külön kell választani a mosdóhelyiségtől. Ajánlatos, hogy ez a szoba, ahol az ember életének egyharmadát tölti, tágas, szellős és egyszerű berendezésű legyen. Ne szolgáljon másra, mint alvásra. Bútorzatnak tökéletesen elegendő benne négy szék és egy vaságy, szellős lószőr matraccal és gyakran porolt gyapjú derékaljjal. Dunyhák, paplanok és a ragályok hasonló terjesztői természetesen kerülendők. Kitűnően pótolják ezeket a könnyű és meleg, könnyen mosható gyapjútakarók. A függönyöket és drapériákat a hatóság nem üldözi, de tanácsolja, hogy olyan anyagból készüljenek, amely állja a gyakori mosást.

10. Minden szobába fával vagy szénnel fűthető kályhát kell állítani, de minden kályhából szellőzőnyílás vezessen a szabadba. A füstöt nem a háztetőn át kell elvezetni, hanem föld alatti csöveken keresztül különleges kemencékbe, amelyeket a város saját költségén állít fel a házak mögött, kétszáz lakónként egy kemencét. Ott a füst megtisztul a magával vitt szénrészecskéktől, és színtelen állapotban harmincöt méter magasságban oszlik szét a levegőben. ”

Kételkedem abban, hogy ennyi előírás között „az egyéni ízlés szabadon érvényesülhet”. Amennyiben „a függönyöket és drapériákat a hatóság nem üldözi”, annyiban a szőnyegeket, a papírtapétát, a dunyhákat és paplanokat igen, a hálószobában csak vaságyat és négy széket engedélyez. Gondolom, olykor ellenőrzik a szabályok betartását. Mint láttuk, ellenőrzik a mosodákat; szigorúan ellenőrzik a kereskedőket is, nehogy a közegészség rovására spekuláljanak. A város irányítói erősen ellenőrzött, részben vallásos, részben katonai nevelésben részesíti a gyermekeket négy éves koruktól. [13] „Oly szigorúan rászoktatják őket a tisztaságra, hogy szégyennek számít, ha akár a hétköznapi ruhájukat is bepiszkítják.” Mindez (a dunyharendőrséggel) nekem elég falanszteresnek tűnik, de Verne idejében alighanem a demokratikus berendezkedés záloga volt. A gyermeknevelésre fordított nagy gond egyébként az utópista szocialisták (Saint Simon) öröksége, akik a gyermeknevelést igyekeztek kivenni a család kezéből, és ellenőrzött állami feladattá tenni.

A vezetés, irányítás módja ritkán izgatja Vernét, általában az egyszemélyi vezető erkölcsi minőségében látja a biztosítékot arra, hogy az alárendeltek sorsa jó legyen. Jónak láttatja a patriarkális autokráciát, amelyben például Sándor Mátyás szigete lakóival él: „A szigetlakók sem rabszolgái, sem alattvalói nem voltak az orvosnak, hanem főnöküknek ragaszkodó társai voltak”. Az alább elemzendőn kívül talán csak egy ízben fordul elő, hogy egy hőse vezetési stílusát egy másik kritizálja, nevezetesen Cyrus Smith Nemo kapitányét A rejtelmes sziget végén. Ám mint kiderül, ő sem a kapitány meglehetősen autokratikus vezetési stílusát kárhoztatja, hanem az angol gyarmatosítók ellen vívott partizánharcát.

Annál érdekesebb, hogy A bégum ötszázmilliójában a vezetés központi, a a regényt szervező problémává válik. A két, egymás ellen épített város a két alapító egyéniségénél fogva két vezetési stílus ellentétét testesíti meg: a diktatórikus és a demokratikus (vagy akként láttatott) vezetési stílusét. Schultze tehetséges tudós, de „mértéktelen, kapzsi önzés” és „ádáz hiúság” jellemzi (no meg fajgyűlölő is). Az ő irányítása alatt álló Acélváros a „leigázott anyag” és a leigázott ember világa. Az Acélváros bukását (Schultze halálos balesete után) az ő hatalomféltéséből fakadó hatalomkoncentráció okozza: „De a végletekig vitt központosítás oly tökéletes rendszerré merevedett Stahlstadtban, a tulajdonos annyira kezében tartotta az ügyek intézését, hogy távollétében rövidesen meg kellett állnia a gépezetnek.” „Minden tekintélyt és kezdeményezést nélkülöző, szó nélkül engedelmeskedő saját egyeduralmi rendszerének lett az áldozata; annak, hogy minden rendelkezésére álló erőt szinte hihetetlen következetességgel a maga kezében tartott, abban a tévhitben, hogy egész művének egyedül ő lehet a kulcsa.” „Schultze tökéletesen hibás elvből indult ki. Mert nem az-e a legjobb kormányzat, amelynek fejét halála után legkönnyebb helyettesíteni, amely zavartalanul működik tovább, éppen mert szervei előtt nincsenek titkok?” Vele szemben Franceville lakói részesei a város szervezésének (mint láttuk, városi tanács, ill. népgyűlés dönt az ügyekben), önként részt vesznek a város védelmében, és – amennyiben Sarrasin doktor jól ismeri őket – az életüket is hajlandók föláldozni érte.[14]

Van még egy elem, amely új az utópiák (disztópiák) történetében. A disztopikus városokban a magas technikai színvonal rossz célt szolgál: 1914-ben, a világháború előestéjén A Barsac-expedíció lapjain Verne fölvetette a feltalálók felelősségét. A Fekete város Európában is ismeretlen technikai szintjét egy feltaláló, Camaret hozta létre. „Killer lehetővé tette, hogy a tudós megvalósítsa az álmait: magával vitte a feltalálót a sivatagba, éppen oda, ahol Blackland állt, és így szólt hozzá: „Itt hulljon az a megígért eső!” S az eső hullni kezdett. Azóta Camaret állandó lázban égett. Rendre minden álmát megvalósíthatta. Az esőcsináló gép után száz más találmánnyal tette gazdagabbá Harry Killert, anélkül, hogy akár csak egy kérdésecske erejéig is érdeklődött volna, miként használják fel azokat. Vajon a feltaláló egyáltalán nem felel a gonosztettekért, amelyeknek eszközét, azaz közvetett okát ő hozta létre? Igaz, senkinek sem jut eszébe a pisztoly feltalálóját felelőssé tenni mindama bűntettekért, amelyeket e lőfegyver nélkül nem lehetett volna elkövetni. Viszont, aki e gyilkos eszközt megalkotta, tudnia kellett, hogy egy ilyen fegyverrel lehet, sőt szükségszerű ölni, hiszen éppen erre a célra hozta létre.”

Nos, lehet, hogy Verne utópiái jóval inkább technikaiak, mint társadalmiak, de számos ponton megújították és gazdagították az utópiák történetét.

Előadás a Steampunk találkozón, 2014

Illusztrátorok: Édouard Riou és Alphonse Marie de Neuville

a Barsac-exp. illusztrátora Georges Roux

[1] „A professzor hallott vetélytársa tervéről, hogy egy francia várost készül alapítani a testi és lelki higiénia olyan feltételei közt, amelyek alkalmasak arra, hogy a faj minden jó képességét kifejlesszék, és erős, egészséges fiatal nemzedékeket neveljenek föl. Erről a vállalkozásról azt tartotta, hogy képtelen, és bukásra van ítélve, mert ellenkezik a haladás törvényével, mely kimondja, hogy a latin faj összeomlik, a germán faj rabszolgájává süllyed, aztán pedig végleg eltűnik a föld színéről. Ezek a fejlemények azonban késleltethetők, ha a doktor terve a megvalósulás küszöbére ér, még inkább akkor, ha az emberek hisznek a sikerében. Ezért minden német, az egyetemes rend érdekében és egy megdönthetetlen törvénynek engedelmeskedve, köteles tőle telhetően meghiúsítani ezt az őrült vállalkozást. Az adott körülmények közt nyilvánvaló, hogy ő, dr. Schultze, a kémia „magántanára” a jénai egyetemen, az összehasonlító fajkutatásról szóló számos tudományos munka ismert nevű szerzője – ezekben a munkákban bebizonyította, hogy a germán faj szükségképpen föl fogja szívni a többi fajt –, igenis nyilvánvaló, hogy ő van kiszemelve az állandóan teremtő és pusztító természeti őserők által, hogy megsemmisítse a törpéket, akik föllázadnak a természet ellen.”

[2] „Pontosan az ellenkezőjét tesszük itt annak, amire Franceville alapítói vállalkoztak. Mi az élet megrövidítésének titkát keressük, míg ők azt kutatják, mily módon lehet az életet meghosszabbítani. De az ő munkájuk kudarcra van ítélve, s az élet abból a halálból fog sarjadni, amelynek magvát mi hintjük el.”

[3] „Roppant tőkéjének erejével óriási gyártelepet varázsolt elő, valóságos várost, amely egyszersmind mintaüzem.” „A gyár termelvényei minőségi fölényükkel néhány hónap alatt világhírre tettek szert.”

[4] „Bal kéz felől a széles út és a tömör épületsorok közt egy iparvasút sínpárja látszott, azon túl egy második körfal, hasonló a külső körfalhoz, amely az Acélváros határát jelezte. Kör alakú területen feküdt a hatalmas gyártelep. […] A kapunál kezdődő út volt a körcikk tengelye. Jobbról-balról derékszögben húzódtak egyforma épületsorok.”

[5] „A város tökéletes félkör alakban épült”. „Közvetlenül a folyó mellett […] mintegy kétszáz méter sugarú félkörön terült el az első övezet. Ezt a folyó mellett végighúzódó széles út kötötte össze a második, és azon végighúzódva a harmadik övezettel. […] Ebben az övezetben lakott Blackland előkelősége, akiket Merry Fellowsnak neveztek. […] A harmadik, a központtól legtávolabb eső övezet egy hatszáz méter sugarú és ötven méter széles, félkör alakú terület volt, amelynek végei a Red Rivernél az első övezettel voltak egybekötve; ez a lakónegyed körülölelte az egész várost, s a külső fal, valamint a középső övezet fala között terült el; a középső övezetben, mint állatok a karámban, a rabszolgák voltak bezárva. Ebben a harmadik övezetben lakott a Civil Body nevű csoport, amely csupa fehérekből állt; olyanokból, akik még nem léphettek be a Merry Fellowsba.”

[6] Acélváros: „Egyes részlegeit a középpontból sugár alakban kiágazó falak szegélyezték, úgyhogy egymástól el voltak különítve, csupán a közös fal és árok foglalta egységbe valamennyit.” Fekete város: „A mintegy ötvenhat hektár terület három különböző nagyságú övezetre oszlott; minden övezetet áthatolhatatlan vertagyag fal vett körül, a falak közös középpontú félkörökben övezték a városrészeket, tíz méter magasak voltak, és alul-felül egyforma szélesek.”

[7] „A város tervrajza egyszerű és szabályos, minden irányban fejleszthető. Az utcák egyforma szélesek, derékszögben metszik egymást, egyenlő távolságban húzódnak, fasorokkal vannak szegélyezve és sorrendben számozva. Fél kilométerenként az utca körút vagy sugárút módjára kiszélesedik, és egyik oldalán nyitott mélyedésben futnak a közúti vasutak sínei. Minden utcakereszteződésnél nyilvános parkká kiképzett térségen híres szoborművek másolatai díszlenek, addig is, míg majd Franceville művészei méltó eredeti alkotásokkal cserélik ki azokat.”

[8] „Ahelyett, hogy négyszögben épült volna, amerikai mintára, egyenes utcákkal és fasorokkal: a házak szabálytalan rendben emelkedtek a hullámos talajon.” „A házak formája tarka összevisszaságban részint európai, részint arab stílusú volt.”

[9] „Oleander- és tamariszkbozótok sűrűjében kecsesen nyúlt el a város a Cascade Mounts alján. Márvány rakpartjait szelíden locsolták a Csendes-óceán hullámai. A gondosan öntözött, szellős utcák a derű és üdeség gyönyörködtető képét tárták a szem elé. Árnyas fasorai lágyan susogtak a frissítő alkonyi szellőben. Zöldellő pázsit mindenfelé. A parkokban kinyíltak a virágkelyhek, és csak úgy árasztották a bódító illatot. Fehérségükben tetszelegve, békésen mosolyogtak a házsorok. Enyhe volt a levegő, az ég kék, mint a tenger, mely remegve csillámlott a hosszú sétányok távolában.”

[10] „Harmincezer, túlnyomórészt német nemzetiségű munkás telepedett le a város körül, ezek lakják a kültelkeit.”

[11] Fekete város: „száz munkás, akiket különböző országokból, de leginkább Angliából és Franciaországból toboroztak; valamennyiüket a szakmájuk legkiválóbbjaiból válogatták ki, s csodálatosan meg is fizették őket. Mindeniknek egy-egy miniszteri fizetést adtak, viszont engedelmeskedniük kellett Blackland hajlíthatatlan törvényeinek.”

[12] Franceville: „A városba érkező utast meglepte volna a lakosok viruló egészsége, az utcák lüktető elevensége.” „Az általános kép nyugalmat és elégedettséget mutatott.” „A teljes adómentesség, a kis elszigetelt terület politikai függetlensége, az újdonság varázsa, az enyhe éghajlat is erősen vonzotta a kivándorlókat, s jelenleg Franceville lakosainak száma megközelíti a százezret. Kilencven-száz év lesz az átlagos korhatár, az emberek csak aggkori végelgyengülésben fognak meghalni, mint a legtöbb állat vagy mint a növények!”

[13] „A gyermekek négyesztendős koruktól kezdve kötelezően, értelmi képességüket és izomerejüket fejlesztő gyakorlati nevelésben részesülnek.” „Gondos tanítók rendszeres elmetornával fejlesztették a gyermekek természetes, velük született képességeit.” „Az általános oktatás keretében a katonai nevelésnek is fontos szerep jutott. Az ifjak, akik a líceumot elvégezték, tudtak bánni a puskával, ismerték a hadászat és harcászat alapelemeit.”

[14] „Önök, polgártársaim, akik megértették a nagy célt, mely a mintaváros alapítóinak szeme előtt lebegett, akik el tudták fogadni a város törvényeit, csak bátor és okos emberek lehetnek. Mint a haladás őszinte, harcos hívei, mindent el fognak követni, hogy megmentsék ezt a páratlan várost, az emberiség javának szolgálatára emelt dicsőséges alkotást! Tudják kötelességüket, életüket is feláldozzák, ha kell, a szent ügyért.”