Horváth László: Lett este és lett reggel

Horváth László, Lett este és lett reggel,

Budapest, Magvető, 2014.

A második világháborút a náci Németország nyerte. Ez az alapja Horváth László Imre Lett este és lett reggel című disztópiájának. A naplószerű regény ezt a közkedvelt „mi lett volna ha” témát dolgozza fel, amelyben egyes szám első személyben olvashatjuk végig Klaus Arme bejegyzéseit 1942-től 2013-ig. Az elején nehéz nem egyetérteni, együttérezni az apjának megfelelni akaró fiúval, ám a mű végére már csak szánalom és egy kis sajnálat marad bennünk Klaus iránt. A cím idézet a Bibliából, a Genezis könyvéből. Ez a mondat az egyik alapgondolata a műnek, vagyis mi történik Istennel a teremtés egyik napjának estéjétől a következő nap reggeléig. A főszereplő úgy gondolja, hogy ez az a pillanat, amikor Isten alszik, ilyenkor van sötétség. „Isten új napját készítjük elő, pusztításunk tehát jogos és Isten által elrendelt.” Főszereplőnk náci, és arra nevelték, hogy uralja a világot, vagy legalább készítse ezt elő az utódainak. Világlátása nem sokat változik a bejegyzések 71 éve alatt, tárgyilagos poklában végig elkísérjük. A könyv végére látszólag eléri a célját, mégsem elégedett. Ő a regény egyetlen tényleges szereplője, a többieket csak futólag egy-egy bekezdésben pillanthatjuk meg. Egyetlen kivétel ez alól a főszereplő apja, de őt is csupán retrospektív nézőpontból ismerhetjük meg igazán. A valódi ellenség sem személy, hanem egy eszme, gondolkodásmód. A regényben különböző elgondolkodtató elméletekkel találkozhatunk a kereszténységről, a háborúról és arról, hogy lehet-e teljesen irányítani az emberek hitét. Ki tud-e halni az emberiesség az emberből teljesen? Főszereplőnk az élete utolsó napján rájön, hogy nem. Hogy az, amiért dolgozott, amiben hitt, nem tartható fent örökké, mivel már reggel van, és Isten felébredt. A szeretetet soha nem lehet teljesen elpusztítani. A regény cselekményét nem az akciók teszik ki, inkább a filozófiai gondolatok. A politikai események, a történelem értelmezése és újragondolása, az ideológia és a vallás körül forog a regény gondolatvilága. Ha ezek nem kifejezetten érdeklik az olvasót, akkor nem fogja élvezni a közel háromszáz oldalnyi elmélkedést, és ez főleg igaz a végére, ahol a regény még azt a kevés akciót is elhagyja, amit addig megtartott, és már csak a tömény filozófia és eszmék ütköztetése marad, csak az eddig elhangzottak kerülnek újra terítékre. Az utolsó bejegyzésben, amit nyugodtan tekinthetünk epilógusnak, úgy látjuk a szereplő semmit sem változott, még mindig ugyanolyan szenvtelenül tekint a környezetére, mint azt addig olvashattuk. Ez felveti a kérdést, hogy milyen üzenetet is sugall a mű? Mivel szereplői elbeszélésben olvassuk, és mivel Arme nem bánt meg semmit, amit addig tett, ami számunkra bűnként értelmezhető, ezért az mondanivaló is helytelen lesz. Szépek persze a gondolatok a könyörületes Istenről, ez azonban nem változtatja meg az eddigi eseményeket, nem változtat azon, hogy főszereplőnk mondanivalója a végére az lett: „Legalábbis én elégedett lehetek.” Könnyen felkavarja az olvasót az elképzelés, hogy milyen borzalmas ember lehet egy ilyen élet után elégedett. Elgondolkodtatja, milyen is lehet egy olyan világban élni, ahol megvalósult a náci ideológia, átírták még a Bibliát is, és a templomokon többé nem krisztusi, hanem horogkereszt függ.

Dezső Dóra