2012

Bírálatok

Zsoldos-díj 2012.

Regények

antal József, iDeal, Terra Könyvek, http://ebook.sfportal.hu/e-konyvesbolt/konyv/antal-jozsef-ideal, 173 l.

A regény az öntudatra ébredő és világőrző szerepet betöltő MI témáját dolgozza föl újra; ez esetben a fő téma az emberi kisebbség szabadságharcával egészül ki. Apró mellékvonalakban bukkannak föl az embert alkotó nanorobotok, az MI emberszerepben, az ember és állat, a dolgozó és értelmiség ellentétek motívumai. A cselekmény így sokféle összeütközést többféle szemszögből ábrázol, amelyek csupán az utolsó lapon jutnak nyugvópontra. A többféle feszültséggóc azonban nem mindig esik egybe a fő ellentéttel, így sokszor nem fokozzák, hanem csökkentik egymás hatását (mint az eltolt sinushullámok). És mivel az ábrázolás hosszú ideig váltakozva ad igazat a két hősnek, maga a két hős szembenállásában kifejeződő fő ellentét (Őrző~Smasszer) is csak lassan engedi kikristályosodni a pozitív-negatív oldalt. Kár, hogy az Őrző igazságát csak Lonya kétes értékű tolmácsolása képviseli. Az író szimpátiája kétségtelenül Bogdan mellett áll. Bogdan gazdagon megrajzolt hős, fő jellemzőit (társadalmon kívüliség és keresés) a regény térbelileg is kifejezi az elszigetelt színhelyekkel (átnevelő tábor, erdészház, Verem) és a jelképessé növő vándorlással, amelynek eszmei-térbeli párhuzamát a Verem megtöri. Leonyid (Lonya) messze nem ilyen kidolgozott és főleg nem ilyen konzisztens személyiség. Az első két történet őt ügyesnek, de nem intelligensnek, gyönge egyéniségnek, sőt nem becsületesnek ábrázolta (a 2. történetet nehéz másként értékelni, mint árulásnak), így nem igazán érthető, miért tünteti ki őt az Őrző azzal, hogy maga mellé emeli, sőt feleséget játszik a kedvéért. Ebből az előzményből nehezen folyik „terminátori” szerepe és a Bogdanhoz fűződő, kétségtelenül erős barátsága, amelyet ráadásul meg is kontráz a figyeléssel és az újabb árulással. A regény kiindulópontja két novella, s ez az eredet a szerkezeten nyomot is hagyott: e két történet novella maradt, tömör, lekerekített, a továbbiak, még ha a két főszereplő szerint szét is vannak bontva, regényszerűen lassabbak, részletezőbbek, és önmagukban nem képeznek lekerekített egységeket. A regényt számos remekül eltalált, sok esetben kevés vonással is plasztikusan ábrázolt figura népesíti be, elsősorban Madzsar, ugyanígy az egykori csempésztársak, az arab buszsofőr, a katolikus pap, Matvej, Irina. Az írói ábrázolás erénye a beszéddel való jellemzés, a dialógusok elevenek, az egyes figurák beszéde egyénített. Bogdan jellemzésének kiváló és felettébb modern eszköze a belső beszédbe ágyazott „belsőbb beszéd”, az önkorrekciók rendszere. A láttatás eszközével az író rendkívül szűkmarkúan bánik, mondhatni jó sok teret enged az olvasó fantáziájának. Nem kapunk képi ábrázolást még az olyan, a hangulat szempontjából kulcsfontosságú színhelyekről sem, mint az átformált Szahara, az erdő, az erdészház, a végre elért, megújult Kijev; csupán a vándorlás képez némiképp kivételt talán épp dramaturgiai és érzelmi súlya miatt.

bruck András, A fogadalom, XXI. Század Kiadó, 2011. 365 l.

Örömmel látjuk, hogy a gyermek- és ifjúsági sci-fi irodalom gyarapszik. Az ugyan nem világos, hogy ez a regény milyen korú közönségnek íródott: a szereplők kora szerint a kiskamasz korosztályt célozza meg, ehhez azonban a cselekmény elég sok kellemetlen, ijesztő mozzanatot tartalmaz; serdülőknek alkalmas volna, de azok a 13 éves hősökkel nem azonosulnak. A cselekmény eléggé emlékeztet Wyndham Chockyjára, de itt a láthatatlan idegen száz éve óta rabolgatja a gyerekeket a kisvárosból (az általunk látott kb. 3 évben hármat; ez egyébként eléggé hihetetlenné teszi a történetet, egy közösség sem lehet annyira közömbös, hogy ezt ne vegye észre, hát még az eltűnteknek létesített temető láttán). A cselekmény kalandot kalandra halmoz, de azok nem épülnek egymásra, nem hoznak egyre több ismeretet az idegenről, nem változtatják meg a szereplők viselkedését, így a feszültséget nem fokozzák. A szerkezet kiegyenlített, a lezárás mégis elégedetlenséget szül, hiszen a fő kérdést nem oldja meg: hiába volt a (címmel is erősített) nagy fogadalom, a főhős (ebben a kötetben) nem éri el célját, nemhogy az öccsét visszahozná, de még az idegenről sem tud meg semmi, amit nem maguk az elraboltak adnak tudtára (az utolsó lapok az olvasónak szólnak, így a regény belső feszültségéhez nem járulnak hozzá). A regény narrációja kidolgozatlan, az elemek motiválatlanul, a szükségnek megfelelően, olykor egymásnak ellentmondva kerülnek elő, pl. a 87. lapon úgy nyikorog a lépcső, hogy Tom a nagy szökésre sem vállalkozhat arrafelé, a 90.-en szökés előtti evésre is le tud menni, mert tudja, hogyan kell rajta csöndesen járni. Vagy: az állatok a szemünk előtt mind megérzik az idegen közelségét, de az elmúlt száz évben ennek nem volt nyoma. Ugyanilyen motiválatlan a szereplők viselkedése is. A 191. lapon Eric erősítgeti, hogy a boltos nem az igazi, a 213.-on nem hisz Mirandának, aki ugyanezt bizonyítani tudja. A szereplők a valószínűtlenségig karikírozottak. A felnőttek annyira bornírtak, hogy a történet elhihetetlenné válik, a gyermekek (különösen Tom) nem gyermek módjára viselkednek és beszélnek. A környezet leírása ügyes, a városban és az erdőben a gyerekek mozgása jól megrajzolt.

ízing Róbert, Támadás az űrből, Bp., Agave, 318 l.

A téma két alapötlete egyenként nem új (a roswelli űrbaleset hozta új fegyver + az új fegyver hozta magyar hadifölény), de új a kettő egyesítése: a roswelli elől menekülő, Magyarországon lezuhant idegen űrhajó s a belőle kifejlesztett magyar csészealj, a Pumi (ez utóbbi kicsit rímel Lovas Lajos Agydobásának Pulijára). Persze a magyar hadifölény Jókai óta többször megírt témája ma már csak ironikus hangon kivitelezhető, és ezt a regény kiválóan meg is valósítja. Az ironikus látásmód kiterjed a cselekményre, a megoldásra, a figurák ábrázolására és az írói nyelvre egyaránt. A cselekmény mindvégig megtartja a maga humorba ágyazott feszültségét (a szerényebben megrajzolt szerelmi szál képez kivételt). A magyar vonatkozások erős humorforrások (a Pirx kapitány a CIA kutatásaiban), különösen a végkifejletben szellemesek (a pórul járt idegen űrhajó az Újpest-Ferencváros meccsen; nosztalgikus barikádok október 23-án stb.). A megoldás a túlzással teszi idézőjelbe a katarzist (visszaverjük az inváziót, lezúzzuk a nagyhatalmakat, letörjük az olajlobbyt, megoldjuk a környezetszennyezést, hódít a magyar bor és a gyönyörű magyar lányok). A figurák jól megfelelnek funkcióiknak, kevés, eltúlzott vonással jellemzettek (a selyemnyakkendős magyar kormányfő, a kiöregedett amerikai ügynök, a fineszes újságíró, de főleg Buga Jóska). A komikus hatástól az író a magyar hősöket kíméli meg, bár a komikum helyébe állított magánéleti bonyodalom nem teszi őket plasztikussá. Kicsit hiányzik, hogy Buga Jóska civilizációjáról nem tudunk meg semmit, szó sem esik az ő honvágyáról, repatriálásáról, a népével való szövetség lehetőségéről, ami űrstratégiailag sem volna megvetendő. A jelenetezés jó, néhány elem igen alkalmas a hangulatkeltésre (a Hollywood felirat H betűje, a példázat a kínai házaspárról, a Szécsi Pál sláger mint dudolka stb.). A regény fő erénye azonban az írói nyelv. Annak ellenére, hogy a korábban oly ritka humor az utóbbi években többször megjelent sci-fi irodalmunkban, mindeddig hiányzott az ezredforduló után szocializálódott „videoklip-nemzedék” hangja, a gyors vágásokkal, gegekkel, szóviccekkel, erős szarkazmussal teli, sodró erejű nyelv. Ez olyan jól sikerült, hogy hozzá képest minden egyéb elem másodlagossá válik.

Mindössze egy nyelvi megjegyzés: a tejbetök azt jelenti, ’puha, puhány, plötty’, vagyis a vigyorog mellé más hasonlatot kell keresni. Ám egy műben, amelynek minden bekezdésében legalább három nyelvi vicc áll, ez az egyetlen félreértés elenyésző.

kovács Ákos, Vágyálmok ligája, Bp., Scolar, 2010. 333 l.

Az alapgondolat nem új (méltó-e az emberiség a fejlettebb civilizációkkal való kapcsolatra), ám e kérdést úgy elfödik a teremtett világ részletei, hogy alig lehet kihüvelyezni. A szerző határozottan ügyesen tud megjeleníteni, de úgy bele is tud felejtkezni a maga teremtette világba, hogy az öncélúvá válik, és elsikkad szem elől a regény cselekményvonala. A cselekményt – különösen a középső harmadban – a túlságosan visszafogott tempó jellemzi, a feszültség leül. Ezt a hatást erősíti a nézőpontok olykor indokolatlan váltása, ami miatt főszereplő is csak lassan bontakozik ki előttünk (Art Gruwell előtt, de mellette is időleges centrum Monzon, Grackley, Sumwell, Glady, Kirk), nem beszélve a magasabb rendű civilizáció három tagjának párhuzamos, búvópatakként megjelenő témájáról. A párbeszédek ugyanígy sokszor öncélúak, vontatottak; különösen az idegen civilizációbeliekéi, amelyekből hiányzik a drámaiság. A rengeteg belső beszéd ellenére a figurák egysíkúak maradnak, akikkel az olvasó nem tud azonosulni. Egyedül Kirknek lenne esélye hőssé válni, de érthetetlen módon az egyébként igen bőbeszédű, a harmadrangú szereplők esetében is túlírt regény az ő útját, gondolatait nem részletezi (talán a csattanóra számítva, de ez a csattanó nem kárpótol az elveszett hősért). Az író tehetségének leíró iránya a környezet megteremtésében kamatozik, különösen a harmadik szinti krimó, az osztályon felüli üdülő és a féregjárat világának leírása emlékezetes.

lovas Lajos, N, Bp., Metropolis Media, 2010. 206 l.

A regény fő témája nem új (Gulliver-effektus: a jövő fejlettebb társadalmából érkezett hős ütközik jelenünk visszásságaival), ám új és eredeti a fölvázolt körülmény, amely csattanóként kap magyarázatot a regény utolsó harmadában: hogy N, a főhős a jövőből büntetésből, emléktörlés után érkezett. De a szatírikus regény sosem arról szól, amiről szólni látszik. A mű uralkodó problematikája a mi jelenünk görbe tükre (a pénz hatalma) és a jövő disztopikus társadalommodellje (a szexuális erkölcs eltorzulása, a család szétbomlása, egy döntően férfi-társadalom kibernerosz-andronőkkel és az ötvenes évek amerikai háziasszony-eszményében tartott női szexrabszolgákkal). Ügyes, bár utóbb már kissé mechanikusan ismétlődő eljárás, hogy a jövőről a főhős álmokban visszatérő emlékein át kapunk képet, vagyis korántsem megbízhatóan, hanem áttételesen, az álommunka idézőjeleiben. Így a jövő képe nem egybefüggő, nem az író szavaival adott (rajta számonkérhető) elképzelés, hanem csupán néhány villanás (gyermeknevelő intézet, bírósági tárgyalás), és többnyire az is szatírikusan torz (sportkapálás; nőrezervátum). Ezért a Clara Zetkin nevét zászlaján viselő felszabadító nőmozgalom is hiteltelen és nevetséges. Ennyi relativizálódott érték között kérdéses, mi marad az író által is elismert, biztos fogódzó a világban. A választ N eszmei fejlődése adja meg, aki a teljes szexuális szabadságtól, minden kamasz álmától eljut a monogám családi élet igenléséig, a gazdasági hatékonyság helyett a családi élet örömeiig – bár ezt a humánus választ is idézőjelbe teszi a boldogságrecept: persze, jelenünkben is boldog lehet akárki, csak kell hozzá egy jó nő, öt hűséges és elpusztíthatatlan andronő és néhány tonna pénz. A jelen képét az ironikustól (a gépkocsi-kereskedő, a rendőrök, a yuppie-k) a szatírikusig (Vazul, az avantgard költő, Borbulya Ferenc őstörténész és a Turul Őstörténeti Társaság) terjedő figurák egészítik ki.

mészáros László (Dave Howard), A Démoncsászár fejvadászai, Bp., Tuan, 2010 (Mysterious Universe). 352 l.

A regény cselekménye belesimul a MU világába, és jelentős további konfliktusoknak veti meg az alapját. Az epikum mindvégig feszült és fordulatos, üresjáratai nincsenek. Ügyesen használja föl a bolygó ősi civilizációjának és ősi bölcseinek legendás történeteit, képességeit, olykor azonban nehéz lépést tartani a magas technika, magasrendű civilizáció, különleges mentális képesség és mágia szintjeivel, hierarchiájával. Valamennyi cselekményszál a fő feszültséget szolgálja. A szereplők talán nem túl mély, de határozottan elkülönülő, egyedi vonásokkal fölruházott egyéniségek, képesek úgy ébrentartani az érdeklődést és rokonszenvet, hogy a hős Brett Shaw valójában már a történet elején kiesik az aktív szereplők közül. A regényben megteremtett világ érdekes, több vonatkozásban jellemzett, magában foglalja a történelem, kultúra rekonstruálását is (bár a több rendbeli mentális és mágikus képességű kultúra együttes jelenléte kicsit sűrűnek tűnik). Némi következetlenség látszik a világ elzártságának és jelenének rajzában: a Halmaz tiltott világ, egyetlen adatbázisban sem szerepel, a fejvadászok is a császártól kapják a navigációs adatokat, mégis egyre nagyobb vendéglátóiparról, állomásozó katonákról esik szó, s a fejvadászok vakációs tervvel igazolják ottlétüket. A párbeszédek erőteljesek, tömörek és feszültek. A környezet csupán funkcionális jelzésekkel van leírva.

mészáros László (Dave Howard), Angyalok és tolvajok, Bp., Tuan, 2011 (Mysterious Universe). 339 l.

Az alakuló fejvadász-sorozat következő kötete az előzőhöz hasonlóan ügyesen használja föl a MU világának kereteit. A cselekmény rendkívül feszült és gyorsan pergő, nincsenek lassú járatai. A megoldás sokfelé ágazó szálai további regényeknek szolgálhatnak kiindulásul. Az emberszereplők változatos összetételét a mitológiából újított és transzformált testvérpár, Eteoklész és Polüneikész koronázza, egyúttal lehetőséget nyújtva természetfölötti elemek és képességek bevonására. A figurák jórészt eredetiek, jól jellemzettek (bár olyikuk, mint a két igazgató, nem mentes a sablonoktól). Az emberszereplőkön túl széles skálában vonulnak föl egyéb élőlények a kutyától a crollon át az óriásbogárig. A környezet, még a gyönyörűként funkcionáló délfrancia sziget is kevés vonással van jelen. A párbeszédek feszesek és drámaiak. Az írói nyelv (és a kiadói munka) olyannyira korrekt, hogy a két kötetben csupán egy félreértést vagy félreütést találtam (254: vigéckedik vitézkedik helyett; a vigéc = ügynök, vagyis a vigéckedik = ügynökösködik).

pierrot – szélesi Sándor, Jumurdzsák gyűrűje, Bp., Alexandra, 2011 (Jonathan Hunt kalandok). 400 l.

Az utóbbi két évtizedben nem túl bőséges ifjúsági SF-irodalom igen olvasmányos darabbal bővült e kötettel. A szerzők kiváló érzékkel azt a művet használták dobbantódeszkának, amit minden hazai iskolás megismer: az Egri csillagokat. Rendkívül ügyes SF-interpretációt olvashatunk a nevezetes regény keletkezéséről, ötletes allúziókkal, áthallásokkal. A regény három (és fél) idősíkon játszatja cselekményét: a török időkben (1552-ben és 1615-ben), Gárdonyi életéveiben és napjainkban. A három közül a Gárdonyi-időről kapjuk a legihletettebb, egyben leghitelesebb képet. A másik kettőben a cselekmény túl simán gördül, a sokszálú feszültség, krimire emlékeztető akciók ellenére még napjaink idősíkján is: minden talányra azonnal akad megoldás, kéznél van a szakértő. A modern idejű cselekménynél talán még elhisszük, hogy a szerelem mindent megold (itt tényleg, hiszen Julinak mindenféle szakértő rokona, barátja és ismerőse akad), a török időkben már alig hihető ez a gyors, problémátlan eseménysor. Túl gyorsan akad Hunt számára segítség, túl könnyen találja meg Jámbort; és azért egy mondat hosszú üzenetet várfalba vésegetni, elterelés ide vagy oda, 1615-ben sem lehetett volna észrevétlenül. Világos, hogy a nyelvi nehézségek tehertételétől, a tolmácsolgatástól szabadulni kellett, így Hunt tudhat magyarul, Jámbor tudhat törökül, de hogy az időn átívelve sosincs megértési nehézség, azért valószínűtlen. Már az is optimizmus, hogy az 1898-as év nyelvének birtokában Jámbor milyen jól megérti magát Hunttal még műszaki kérdésekben is, de hogy az 1615-ös Mágócsy Gáspár és a jelenkori Hunt között soha nincsen kommunikációs hézag, az kisebbfajta csuda. (Öröm volt olvasni Mágócsy Gáspár nevét, bár ez a Mágócsy itt kisnemesnek tűnik, a Mágócsyak meg valójában már évtizedek óta és még egy évszázadig Felső-Magyarország nagyurai, a könyvkiadás támogatói, egy Gáspár az ötvenes években Gyula kapitányaként száz lovast tartott, 1565-1580 között Torna vármegye főispánja, vagyis főrend; második feleségét, özvegyét Esterházy Miklós vette feleségül, s az öröklött vagyonnal emelte a főrendek sorába az akkor még köznemes Esterházy családot.) Igazából az sem világos, az időgép hogyan dobja ki térben is az utazóit; miért nem akarta soha a professzor megváltoztatni a saját, sikertelen múltját; hogyan működhet a modern Egerben a Török-bástya alatt észrevétlenül az időlabor. A problémakerülés teszi nyilván, hogy a késő őszi, modern Eger szinte néptelen (a szereplőkön kívül láthatóan senki sem jár az utcáin), sőt az 1615-ös Eger is eléggé az, holott akkor nyüzsögnie kellett az életnek, katonáknak, mestereknek, parasztoknak, állatoknak és rengeteg gyereknek. Ám számításba vesszük, hogy a megcélzott tizenéves közönség talán nem túl kritikus. A cselekmény ügyesen épül föl (bár az idősíkok váltogatása idővel mechanikussá válik), és feszültségét mindvégig megtartja. A szereplőknek nincs mélységük, de funkciójuknak maradéktalanul megfelelnek. A párbeszédek elevenek. Kicsit sajnáljuk, hogy a regény a nyelvében is alkalmazkodott reménybeli ifjú olvasóihoz, akiknek számára a szöveg csak információ, s nem a fantázia mozgatója: a cselekmény helyszíneiről térképet kapunk, de leírást nem, még az oly fontos modern Egerről sem, a helyszín még hangulatával sincs jelen, s ez a hiány az 1615-ös Eger esetében még fájóbb. Ez a nyelv korrekt, gyors, informatív, de nincs benne költőiség.

rostás Erzsébet (Ji), A hajó, Bp., Gold Swan, 2011. 192 l.

Az alapkonfliktus, hogy idegen civilizációk képviselői földi emberekbe bújva vívják harcukat egymás ellen, nem új, és nem új a roswelli űrhajó ötlete sem: itt a kettő összekapcsolása tekinthető újnak. A cselekmény elég gyors és feszült, lezárása humánus. Ám a regény megvalósítását minden szinten a közhelyek vezérlik, az események kitalálásában, a figurák megalkotásában, a megírás módjában egyaránt. A rákbeteg, de meggyógyuló nő, a beleszerető pszichiáter, a feleségét őrültnek kikiáltó férj, a kitartó FBI-ügynök közismert sablonjait alig eleveníti a kétféle idegen lény küzdelme az emberi külsővel és az ellenféllel. A feszültség csúcspontja az írói terv szerint az, amikor kiderül, melyik idegen a jó, és melyik a gonosz, de nehéz elfogadni, hogy az a jó idegen, amelyiknek egy levágott kis darabja is 24 óra alatt 6 embert fogyasztott el. A regény által generált világ is ellenkezést hív elő, hiszen ha a régebben lezuhant űrhajó grófos időben zuhant le, megteremtve a mi világmindenségünket, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy az azt megelőző csekély 15 milliárd év – puszta illúzió. A megoldás láthatóan a kalandfilmek mindent elsöprő happy endjeinek stílusában fogant, a hitelessége is épp akkora. Ugyanakkor a történet magán hordja a hasonló (filmes) történetek típushibáit. A főszereplőkön túl az emberi életnek nincs értéke: a kórházban fél nap alatt két alkalmazott tűnik el, de senki nem keresi őket. Épp akkor és épp ott bukkannak föl a továbbvivő elemek, ahol az események dramaturgiája megkívánja (egy lovas jegyespár útban Kalifornia felé feltör egy lakatlan, úszómedencés villát – ez mennyire hihető?). Minden cselekményelemben és majd minden mondatban ismert klisék bukkannak föl, sokszor ellentmondva a megteremtett világnak. Ha ez a történet Kalifornia közelében történik, hogyan lehetett ott 3-4 évszázaddal azelőtt vár, gróf és grófné? Hogy a nővér kilép a rendelő ajtaján összeszedni a beteglapokat, kelet-európai eljárás. Az az űrhajó akármilyen gyorsan ment, nem mehetett gyorsabban a fénysebességnél, ha utasai szemügyre vehették róla a Marsot és a Földet, mégis seperc alatt a Marstól olyan közel jutnak a Naphoz, hogy a hátukon érzik a Nap melegét (!). A regény elején exponáló szerepet játszott a gonosz férj, akitől a hősnőnek szökve kellett menekülnie, a férj mégsem bukkant rá évekig, holott a saját autójukkal menekült, nem változtatott nevet, továbbra is regényeket írt, s kapcsolatot tartott a kiadójával, a férj egyszerűen eltűnik a képből, mert már nincs szükség rá. Ehhez képest talán apróság, hogy Rebecca grófnés emlékeiben a szobrokkal teli park 18. századot és kastélyt feltételez, nem várat és 17. századot; egy 18. századi főrend pedig, ha éjszaka zaj támadt, nem maga ment az okát kideríteni, a hálószobafalról leakasztva a kardját. A jelenség annál bosszantóbb, mert maga a cselekményfűzés nem tehetségtelen írót jelez.

Nem vagyok rest ideírni a szófűzés néhány szembeszökő hibáját, intő jelül, s ezek már nemcsak a szerző, hanem a kiadó számláját is terhelik.

24-25. El kellene dönteni, árny vagy fénylény ugrál a barlangban. Mindkettő nem lehet.

25. Rebecca örül, hogy ő lesz az első, aki egy halottal kapcsolatba léphet, s megtudhatja, „vajon létezik-e élet a test halála után”. „Isten nagyon kegyes hozzá, hogy válasz ad neki [ezekre a] gyötrő kérdésekre.” No de ha Istenben hisz, a túlvilági élet nem lehet számára kétséges!

28. A kutya körme „végigszántotta az ajtó ülését”?

58. A hang nem „hallatszódik”, hanem hallatszik.

63. Csuklóján drága nyakék fénylett? És mi fénylett a nyakán, karperec?

64. Az udvaron „aranyozott paripák szobrai” álltak? Talán paripák aranyozott szobrai. Ugyanez a félreértett szórend: „a leejtett kocsi kulcsai” a kocsi leejtett kulcsai helyett (150).

129. Ehhez „többezer hőfokra van szükség”? Á, egy hőfok is elég, csak jó magas legyen.

139. Erősen kell dolgoznia, hogy „megteremtse leánya anyagi helyzetét”? Nos, leányának most is van anyagi helyzete, csak nem rózsás.

162. „A férfi meghúzta a gyeplőt”. Én ezt elhittem, és megképzett előttem egy szekér, bakján egy férfival. Bizarrá vált a kép, mikor megtudtam, hogy menyasszonya lóháton követi. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy a férfi bizonyára szintén hátaslovon ül, és nem gyeplőt, hanem szárat (kantárt) húzott meg.

183. A pszichiáter meglátja a Mars ismerős körvonalait. Lehet is ismerős, hiszen a Mars körvonala egyszerű kör.

175. „tartájszerű”?!!

soós Tibor (T. R. Salty), Bellum Atlantis, Bp., Digital Books, 2011. 479 l.

Több tekintetben különleges a munka. Különleges a cselekmény számára kiválasztott kronotoposz: az idő (a korai ókor) és a hely (Mezopotámia, Egyiptom), de még inkább a szereplők, akik különböző korokból kerülnek össze (Kleopátra és Caesarion, rómaiak Augustus korából, Merlin, kommandósok és hekker a mi jövőnkből). A különleges kronotoposz ellenére a mű végül is egy komplett kommandóstörténet, a megfelelő felderítési, hírszerzési, diverzáns és kémakciókkal, álöltözetekkel, átállásokkal és leleplezésekkel, megfejelve egy misztikusként föltüntetett, de nem mindentudó és nem mindenható hatalommal, amelynek működtetőit angyaloknak nevezik. A cselekmény így igen eseménydús (még a nagy terjedelemre elosztva is), csupán az idegen kronotoposz megkövetelte ismeretek közlése miatt lassú léptű, mint egy három kötetesre tervezett, alapos történelmi regény. A részletes kidolgozottság ellenére a megoldás hiányérzetet kelt: végül is nem kapunk választ, ismeretet a misztikus Terv mibenlétéről, az angyalok, ill.a halál utáni egyszeri élet természetéről, még arról sem, hogy a római légió hősiessége és önfeláldozása tekinthető-e túlvilági feladatuk teljesítésének. Ez a hiányérzet ötvöződik az elégedetlenséggel, hogy sem a cselekmény, sem a jellemrendszer okán nem látszik magasabbrendűnek a Bázisok rendszere, mint Atlantiszé (hacsak nem fogadjuk el, hogy az amerikai hadsereg mintájára képzett Bázisok rendszere alapból magasabb rendű, mint Atlantisz-Egyiptom erősen Csillagkapu jellegű civilizációja), vagyis nem tudni, miért kellene kiradírozni a történelemből: sem a szereplők jelleme, sem az életminőség, sem a helyiekhez való viszony nem mutat lényeges különbségeket, az pedig, hogy egyikük a Terv végrehajtásán, másikuk az akadályozásán ügyködik, nem tartalmaz értékkülönbséget, ha a Terv nem érték, hanem csupán egy szó. A kötet lezárásának hiányait csak (legalább) egy új kötet oldhatja meg, hiszen mindeddig nem látszik a Terv követésének értelme, a főhős Caiust élve, de dolgavégezetlen hagytuk el a mű végén, és hiányzik még a műből a szintén elveszett XVII. és XIX. légió.

A mű megírása rendkívüli nyelvi (latin, görög, sumer-akkád, egyiptomi, egy kevés héber és kínai), mitológiai, történelmi és irodalmi ismereteket igényelt, már nem is beszélve az Atlantiszt illető nyelvi-kulturális ismeretekről, amely tekintetben legalább szabad az író. Rendkívüli nehézségeket vett magára a főhős jellemének megalkotása területén is. Bármilyen gondosan alapozza meg Caius rugalmasságát és nyitottságát (nyitott, érdeklődő apa, kiváló neveltetés, elképesztően nagy gyermek- és ifjúkori tapasztalás és olvasottság), nem teszi igazán hihetővé, hogy az Augustus korából a mezopotámiai környezetbe, de a miénknél magasabb haditechnikai közegbe és csillagkapus ellenfelek közé csöppent főhős hetek alatt modern kommandós szuperhőssé válhat. A mentalitás nem ilyen rugalmas: minthogy nem tanult viselkedés, nehezen is változik, tanulás ellenére is (aki dolgozott együtt kínaival, arabbal, ismeri a jelenséget). Caius efféle átalakulását éppúgy fikciónak kell tartanunk, mint az epikus elemeket. A gondos ábrázolás ellenére a szuperhős és kétségtelenül vonzó Caius jelleme nem szerez mélységet. Ábrázolásában túl sok a drámainak szánt, de utóbb modorossá váló eset, amikor nem jut eszébe, ki, hol, mikor fordult már elő, és a szintén drámai „hirtelen eszébe jutott”; és túl sok az írói motiváció gyöngeségének számító „nem tudta volna megmagyarázni, miért” a cselekedetek okaként. A többi figura – a ravasz Merlin, a kemény kommandós Renata és Ziva, a hűséges legionáriusok hada – vázlatos marad, és mivel a Terv magasabb rendűségére nincs bizonyíték, a Tervhez való hűség nem töltődik föl pozitív értékkel. A másik oldalról: a dezertálás Atlantiszba nem válik negatívvá, árulássá, így a jellemrendszer negatív oldala motiválatlan, súlytalan és relatív; a Mark Duke/Marduk – King/Kingu szembenállás csak személyi konfliktusnak látszik. Különösen hiányzik, hogy King nem funkcionál cselekvő hősként, a regény végkifejletében nem kap szerepet. Ám ha nincs erős ellenség, a hős győzelme veszít értékéből. Az amúgy is összetett idősíkkezelést egy napjainkban játszódó keret bonyolítja, amely talán csak egy következő kötetben nyeri el értelmét. A cselekmény túlnyomó részét (a keret kivételével) Caius Secundus szemével látjuk. Ezt a narratívumot nagyon nehéz fönntartani (ókori fogalmakkal szemléltetni mai vagy jövendő technikát), így idő jártával elszaporodnak a mai nézőpontú kifejezések, a „teherautószerű” jármű (152.) akkor, amikor Caiusnak még nem lehet fogalma a teherautóról, a „Hemingway-regény”, amiből csak a Hemingway látszik számára ismeretlennek (385), a regény szó nem, hogy „ekkora üvegfelületeknek valóságos üvegházzá kellett volna változtatniuk az épületet” (387), amiről aligha tudhatott, hiszen ilyesmivel nem találkozott. A regény rendkívül gondosan van megírva, az imponálóan széles, nagy időkört és sokféle tudományágat felölelő ismeretek ügyesen beépítve. Mindkét ókori idősíkon és mindhárom kultúrában (római, mezopotámiai, egyiptomi) szép és életszerű a megjelenítés, a helyszín, a környezet, a helybéli lakosság rajza. A fölhasznált elképesztő mennyiségű ismeret mellett eltörpül az alább fölsorolt néhány kifogás.

A regényben igen sokszor emlegetett római rang, a primpilus egyszeri elütés megsokszorozódása lehet. Az eredeti primi pili centurio ’rangidős centurio’ primi pili, singularisban primus pilus, primipilus (prīmīpīlus) alakká rövidült. Nekünk ezt ismernünk kell, mert a magyar történelemben, a székelységben is használt rang (primipilus ’lófő székely’).

Jót tett volna a zsidó kommandós nő számára egy másik név használata: a mi kultúránkban ugyanis ismert egy Ziva nevű zsidó női kommandós (NCIS).

8. Fiumicinóban előbb kell megkeresni a csomagot, aztán mehetünk ki az előcsarnokba, visszafelé nem vezet út.

408. Különleges, hogy az egyiptomi börtönben háromszor hoznak enni a rabnak, Európában ugyanis a koraújkorig kétszer étkeztek az emberek, a rómaiaknál ez volt a prandium és a coena.

420. Túl szigorú kikötés lett volna, ha a római lakomáknál csak kilencen vehették volna körül az asztalt. Valójában nem lehettek kevesebben, mint a Gráciák (3), és többen, mint a Múzsák (9).

449. Az „áradások, árapály által emelt mesterséges gát” nyilván természetes akart lenni.

szélesi Sándor (Anthony Sheenard), Vadászat egy szimurgra, Bp., Tuan, 2011 (Mysterious Universe). 306 l.

A sorozat újabb kötete olyan témát dolgoz föl, ami eddigelé ismeretlen volt: York Katchikan ezúttal nem pocsékba vágja, hanem megmenti a bolygót, amelyen megfordul (bár a több emeletnyi, többezer éves kódex címlapjának levágása olvastán megborzongtam). A cselekmény a megszokott módon bonyolódik, spirálisan emelve az összeeütközéseket a köznapi bunyótól a galaktikus háborúig, az alkalmazott fegyvereket a késtől a lőfegyvereken át a plazmaágyúig. A megfelelő feszültséget részben a személyes, részben a civilizációs összetűzések biztosítják. A figurák nagy fantáziával kitalált űrvagányok, akiknek hovatartozása a mű szükségletei szerint derül ki vagy változik meg. A regény vonzereje a különböző kultúrák legendás és mítikus lényeinek, hiedelmeinek gazdag arzenálja, megkoronázva a fantázia-alkotta lényekkel és a tudatalatti működésének fantasztikus termékeivel. Az idegen világok leírását a technika uralja; üdítő változatosság benne az ősi városok és a szerzetesi élet kellékei, főleg az (igazán) Nagy Könyv. A nyelv vagány humorát az áthallások erősítik (pl. az ősi emberfaj, a chellovek).

A nyomda (avagy a szövegszerkesztő) ördöge most sem volt rest:

84. „mágiára vetett” máglyára vetett helyett.

86. „félénken őrzött” féltve őrzött helyett.

Novellák

antal József, Vénuszlakók – A földlakó, Galaktika, 257. 44-56.

A sorozat egy korábban elhagyott szereplő sorsát veszi föl újra: Helenét, akinek egész életét a Földre való visszatérés vágya irányítja, sikertelenül. A történet képes a nyomon kísért néhány órába egy egész félresikerült élettörténetet beletömöríteni minden küzdelmével, csalódásával, drámaiságával. A szerkezet novellaszerűen zárt, arányos, jól kiemelkedő feszültséggócokkal. Helen alakja jól megformált, számításaival, szenvedélyeivel, monomániás hazavágyásával és hibáival együtt teljes személyiség. A színhely leginkább a technikai eszközökben mutatkozik meg.

antal József, Vénuszlakók – A politikus, Galaktika, 253. 46-57.

A vénuszi betelepülők regénye újabb fejezettel gazdagodott. A téma ezúttal a Vénusz függetlenedése a Földtől, az ezt segítő és gátló intrikák és hatalmi harcok. Megértését nehezíti, hogy a Vénuszlakók sorozatban határozottan egy regényszerkezet darabjait olvashatjuk, amelyek önmagukban nem jól érthetők, és íveik nincsenek novella módjára lekerekítve, hanem a nagyobb egységben nyerik el irányukat, ill. értéküket. A figurák hasonló módon önmagukban motiválatlanok, csak az előző darabokkal együtt koherensek, fejlődő személyiségek, különösen a főszereplő Sean, aki harcosból telepesen át politikussá lett. A fölvillanó jövendő téma nagyívű regény fő vonalait jósolja (naprendszer méretű szabadságharc, összetett hősökben megnyilvánuló irányok). Továbbra is erősen hiányzik a képszerű megjelenítés, különösen a Vénusz rajza. Novellaként azonban ez a részlet sem állja meg a helyét.

antal József, Vénuszlakók – Idill, Galaktika, 260. 66-78.

A novellaként benevezett következő történetnek ezúttal Patricia a hőse, aki a jelek szerint apja nyomdokaiba lép. Az eseményekben nehéz saját, novellaszerű ívet fölismerni, viszont kétségtelenül itt zárul le több korábbi eseményszál. A serdülő Patricia személyiségvonásai rokonszenves és erős női jellemmé fejlődnek: a koherens személyiségábrázolás a történetek legerősebb vonzereje.

b. kósa Katalin, Piramis a Romuluson, Új Galaxis, 17. 29-46.

A történet fanyar elképzelése az idegen civilizációval való kapcsolatfelvételnek, ahol semmi sem úgy történik, ahogy kellene: az álcázott űrhajó véletlenül telepesek helyett hat képzetlen fiatalt visz magával, azokból is csak egy éli túl az utazást, s mire célhoz érkezik, az idegenek kihaltak. Az ötlet eredeti, fanyarsága üdítő. A kihagyásos, mozaikos szerkezet fölgyorsítja az elbeszélés ritmusát. Fokozza a történet rejtélyességét, hogy az előzményekre a mű folyamán, fokozatosan derül fény. A cselekmény azonban nem juttatja eléggé érvényre a tárgyban rejlő feszültséget, a fiatalok személyes összeütközései inkább szétszórják, elterelik a figyelmet a fő problémáról. A személyes összeütközések ellenére a figurák nem igazán válnak egyéniséggé. Érdekes ötlet a városrészletbe rejtett kristályűrhajó és indítókulcs.

bajzafi Ferenc, Gyerekjáték, Új Galaxis, 18. 110-115.

A novella fantasztikus helyzetet ábrázol: egy sokféle világot összekötő, Sliders-szerű utazásokra vivő eszközt, amelyet egy gyermek birtokol. Az ötlet eredeti, az én-elbeszélő motivációját a Gollamra való utalás tömöríti magába. Még így sem igazán érthető a föllobbant birtoklási vágy, hiszen az elbeszélőt minden próba kellemetlen világba vitte. A töredezett, balladisztikusan kihagyásos elbeszélés fokozza a drámaiságot. A figurák kevés vonással jellemzettek.

bárdos Bence, Rekord, Új Galaxis, 17. 72-77.

A novella a viláháborús készülődés (világvége?) problematikáját ütközteti a reklámvilág értelmetlenségével. A szüzsé a magára maradt ember belső világát rajzolja, a reklámok alkotta kontraszt révén kihasználja a tragikomikum hangját. A lelki út ábrázolása a magánytól a halálig jól sikerült.

bukros Zsolt, Kilövési gyakorlat, Új Galaxis, 17. 175-183.

A novella különleges módszert talál a csillagközi utazás megvalósítására: a lelassított életfunkciókat elhájasodással idézik elő. A szüzsé érdekessége, hogy ezt az ötletet nem a főhős, hanem csecsemő fia fogja megvalósítani, ahogy a félrevezetett főhős az utolsó pillanataiban ráébred. A folyamatos dezorientálás és az igazság fölismerésének folyamata jól kivitelezett párhuzamot képez. A főhős épp esendősége, köznapisága által válik egyéniséggé. Az, hogy a negatív figura, a doki meg sem jelenik, a főhőst teszi a cselekmény központjává.

bukros Zsolt, Végtelen körök, Új Galaxis, 17. 93-98.

A novella új ötletet talál az idegenek kizsákmányoló módszereinek bemutatására: az előnytelen kereskedelmi egyezmény végrehajtását külön találmánnyal biztosítják, amely eladókból és biztonsági őrökből zombit csinál a munkaidőre. A megoldás a fantasztikum világába visz (kísértetélet). A novella inkább az ötlet, mint a megformálás révén érdekes, maga a főszereplő egysíkú, az együttérzésünket elnyeri, de a rokonszenvünket nincs mivel elnyernie. Nem kap hangsúlyt semmi, ami a tragédiát elmélyítené (pl. az idegenek kegyetlensége, az emberek közönye).

f. tóth Benedek, Éjnek Hajnala, Galaktika, 262. 58-66.

A novella a legszörnyűbb rémálmot öltözteti cselekménybe: a kényszerű választást az emberiség és a gyermek, a hűség és a szeretet között. Minthogy ennek a dilemmának nincs jó megoldása, leghelyesebb az itt választott lezáratlanság. Az ábrázolás nem hatásvadász, inkább intellektuális, egy kicsit talán a szükségesnél is jobban külsődleges; még a döntő párbeszéd sem él a drámaiság lehetőségével. A szerkezet arányos. A főhős ábrázolása visszafogottságában megrendítő.

fazekas Beáta (Kyra Potter), Az ugrás = Az utolsó világ, 307-334.

A probléma ismerős: a tökéletes és ingerszegény társadalom nem nyújt elég kihívást a legaktívabb, újra fogékony elméknek. Itt az öngyilkosság utáni virtuális próbatételekben megedződve kap új lehetőséget a főhős egy új életre (így a cím értelme is kettős). Az így értelmesként tételezett rendszer azonban korántsem látszik olyan pozitívnak, mint dramaturgiai szerepe kívánná, hisz a próbatételre a csoportot láthatólag véletlenül választották ki (ez egyben ellentmond a főhős eleve kiválasztottságának is). Nem kap magyarázatot, hogyan sikerült félbeszakítani vagy helyrehozni az öngyilkosságot, vagy hogy egyáltalán miért szükséges azt megvárni, miért nem lehet a módszert preventíven alkalmazni. A történet csupa epikumból, gyorsan váltakozó kalandokból áll, ez állandó magas feszültséget teremt. Az emberábrázolás felszínes, a motiváció szűkös. Sok helyütt csak az epikus sablonok ismerete segít az értelmezésben, s a pszichológiai hitel alárendelődik a cselekményességnek.

hamza Pál, A határ, Új Galaxis, 17. 47-56.

Az ötlet eredeti, de a kivitel eléggé amatőrnek látszik. Cselekményfűzését a közkeletű patronok és a riogatásra szolgáló horrorisztikus elemek vezérlik, a körülmények átgondolatlanok, sok az álságos technoblabla. A figurák nélkülözik a megformáltságot. Az írói nyelv kiérleletlen, gyakorlatlan íróra vall.

Néhány megjegyzés:

47. Amikor a Nap vörös óriássá válik, elnyeli a Földet, vagyis azt terraformálni nem lehet.

51. Valóban vonzóként akarta ábrázolni a nőt, aki „ellenállhatatlan vágyat érez a csonkított férfiak iránt”? Ez inkább aberrációnak tűnik.

52. Ugyan miért veszélyforrás a jeladó? És hogyan dugták a Plútó belsejébe úgy, hogy ma le kell fúrni hozzá? Egyébként a Plútó nem jéghegy (legalábbis nem vízjéghegy), és metán ugyan van rajta, de nincs víz és ammónia, valójában metánból áll fagyott (Naphoz közel légneművé fölengedő) nitrogén felszínnel.

hantos Norbert (Daniel Winfield), Ikerbolygó = Az utolsó világ, 243-256.

A novella olyan megoldásra épül, amely az események elején már világossá válik, így a retrográd linearitás módszerével halad a cselekmény. Mivel a legelső így olvasható események drámaiak (titokzatos rádióüzenet, verekedés csápos idegenekkel), az egyre korábbi események nem tudnak feszültséget kelteni egészen a csattanóig. A csattanó működése azonban felemás. Lényege az volna, hogy a hős nem ember (ember alakot kell fölvennie ahhoz, hogy a James nevet kiejthesse). De ha a csápos idegenek úgy ismerik az emberi természetet, hogy tökéletesen utánozni tudják az emlékeiket, érzelmeiket, gondolkodásukat, egyáltalán minek a közvetlen érintkezés, a próbatétel? A novella elején és végén az ember éretlenségét fejünkhöz vágó idegen civilizáció, „James” és társai inkább provokátornak tűnnek, s a verekedésben semmivel nem bizonyulnak jobbnak az embernél (az ember döf először, de először „James” társa öl), vagyis nincs meg az az erkölcsi piedesztál, amiről az elmarasztalás jogos volna. Egyébként ha „James” faja nem emberi faj, nem világos, a még korábbi történetben miért visel a tábornoka is földi nevet; „James” és a tábornok társalgása is eléggé értelmetlenné válik. (Bizony fölmerül a gyanú, hogy a mozzanatok csak az olvasó félrevezetését szolgálják.) A novella élén álló üzenet felelősségteljes a maga figyelmeztetésével, de elhelyezkedésénél és a novella szerkezeténél fogva a hangsúly nem erre a tanulságra esik, hanem a rejtély kibogozására: a két fél közül melyik is az ember, és melyik az idegen. Minthogy az egész novella erre a csattanóra épül, nincsenek is más értékei, talán az űrhajósok társalgását kivéve, amely azonban elég köznapi. (És még nem ejtettünk szót arról, hogy egy Föld méretű bolygó jelenléte a Földtől 2 holdnyi távolságra milyen jelenségeket idézne elő a Földön.)

hantos Norbert, Egydolláros sorsjegy, Pillantás a pokolba, KIMTE, 2011.

A történet a médiakrácia, a könyörtelen show-biznisz témáját dolgozza föl új cselekménybe ágyazva, amely szerint aki nem lottózik, bekerül a show-műsorba, ahol már csak a közönség kegye, tetszése tarthatja életben. A két párhuzamos sors ellenpontozásra épül: a lottószelvény árát késve összegyűjtő koldusasszony tragédiáját a rendszert kiszolgáló műsorvezető bűnhődése követi. A novella vonzereje a kíméletlen médiauralom rajza. A két fő figura jellegzetes, jól jellemzett alak, az igazságosztó szerepet játszó gyermek ábrázolása helyesen mértéktartó.

hantos Norbert, Valami zöld, Új Galaxis, 18. 116-131.

Eredeti és szellemes ötlet: a víz alá épült utolsó és egyetlen város és a várost irányító, valaha emberi értelem most a gyermek Julie elméjével pótolja magát, és partra vezérli a várost. A figurák kevés vonással, de egyénien jellemzettek. Ügyes az információk elrejtése, fokozatos kibontása, annál is inkább, hogy gyermek-nézőpontból történik. A romladozó buborék-város leírása eredeti és képszerű (húseső; Fal).

horváth Zoltán, Tik-Tak, Új Galaxis, 18. 186-208.

Az alapötlet a társadalmi egyenlőtlenségek jövőbeli képe, amikor a – térben is megvalósult – rétegzettség az élet hosszát is meghatározza. A kiváltságait elvesztő uralkodónak már a középkorban ismert szüzséje (Jovinianus) most az élethosszát elvesztő kiváltságossá alakul, akit sorsa a megnyomorítottak közé vezet. Ez a történet is ismerős, de új a csattanó: hogy a megváltás, az ígéret földje (a víz alatti Atlantisz) szintúgy az élethossz adagolásával tartja fönn a demokráciát. A cselekmény gyors és feszült, nincsenek fölösleges bekezdései sem. A figurák csak jelzésekkel valósítják meg dramaturgiai szerepüket (pl. erősen motiválatlan, hogy az újságíró a bajban lévő kiváltságos kedvéért elhagyja középszintű életét, és vállalja a kitaszítottságot). A leírások a szintkülönbségek sablonjaira szorítkoznak. A párbeszédek tömörek, elég jól jellemzik a beszélőt.

k. varga Beáta, Áldott légy, Szent struktúra!, Galaktika, 251. 20-28.

A szomszéd bolygók benépesítésének témája a novellában az új hit témakörével ötvöződik. A két téma közös gócpontja a közösségalkotás: a jelenlegi individualitás-kultusz extrapolálásával keletkezett jövőben a közösség újraépítése a jezsuita módszerekkel működtetett szerzetesrendre hárul. Az események mögött főleg eszmék és gondolatok párharca rejlik, innen a novella erősen intellektuális feszültsége. A szerkezet jól hangsúlyozza az összeütközések eszmei tartalmát. A főhős ügyesen megalkotott, többrétű figura.

k. varga Beáta, Az emlékkufár, Galaktika, 258. 58-61.

A novella a párhuzamos valóságok eszközét használja föl arra, hogy a „mi lett volna” örökké kínzó személyes problémáját artikulálja. A hősnő számára a Sátán kísértése az elmulasztott lehetőségek végigélése; ám a megtapasztalt párhuzamos valóság („síkálom”) nem marad hatástalan a saját valóságunkra és viszont; ez viszont már a felelősséget is fölnagyítja. Az írónő humánus, felelősségteljes, jó értelemben mondva „női” megoldást ad a problémára. A hősnő belülről jellemzett, jellegzetes mai figura, a láttatott életutak jól motiváltak. A párbeszédek valódi összeütközések, súlyos mögöttes tartalommal.

kasztovszky Béla, A Tabu, Galaktika, 251. 52-68.

A novella tökéletes összegzése Kasztovszky Béla művészetének. A cselekmény az emberiség jövőjének egy konfliktuslehetőségét veti föl: az exodus nyomán fölfedezett másik értelmes fajjal való együttélés lehetőségét. Az író humanizmusát, elszánt hitét jelzi a megoldás: a két faj termékeny összeolvadása s a földiek érett belenyugvása. Az író szokásos narrációs technikája, a szakaszos cselekményelmondás ezúttal nagyon helyénvaló, s csak mértékkel kerül elő a megszakított, félben hagyott közlések eszköze. A hősként megalkotott pilóta alakja koherens. Az Éden bolygó rajza vonzó.

kis Zoltán, Gyilkos csatolás, Galaktika, 254. 70-80.

A paradox logikával megírt novella a nethálózat, a bűn és a világvége vonatkozásaival játszik el. Borongós, pesszimista képet rajzol az internettől függő jövőről. A cselekmény ködös feszültséget indukál, amelyet nem is old föl a befejezés. Mivel nem realista, figuráinak sem mércéje a valóság, csupán jellegzetesnek kell lenniük, s azok is, egyedi figurák egyéni viselkedés- és beszédstílussal. Az írói nyelv korrekt és tömör.

kleinheincz Csilla, Fehér elefánt, Új Galaxis, 18. 53-70.

Az agyfürkészéssel végzett bűnfeltárás régóta ismerős téma, sőt, a vak agyfürkész is ismerős, de ezúttal a téma erőteljes személyiségábrázolással, bonyolult érzelmi hálózatban valósul meg. A történet hangsúlya így erősebben a bűn hátterét vizsgáló, átélő telepata lelki küzdelmére, kevésbé a bűnügyi nyomozásra, a bűnös~ártatlan kérdésre esik. A szerkezet klasszikus ütemet és feszültségívet rajzol ki. A jövőbeli bűnüldöző szerv fölépítése, a jövőbeli Budapest képe (a társadalmi rétegződést leképező szintrendszer) észrevétlenül, a cselekménybe ágyazva bontakozik ki. A főhőst körülvevő figurák kevés vonással, nagyobbrészt a főszereplő hozzájuk fűződő szexuális érzelmeivel jellemzettek.

kovács T. Mihály (Toochee), Nyugtalanság tengere, Galaktika, 256. 20-25.

A novella a jövőből igazolja a tételt, hogy a műemlékek legveszélyesebb kártevője a turista. A cselekmény élvezetes, a szerkezet arányos, csattanója talán nem váratlan, de jóleső és jól elhelyezett. A szükséges ismereteket ügyesen, idegenvezető és turisták beszélgetésébe építi bele. A novella erénye a számos jól eltalált, röviden jellemzett, de plasztikusan előttünk álló figura.

kovács T. Mihály (Toochee), Van kapás?, Galaktika, 253. 34-37.

A novella az idegenek földi látogatásának témáját dolgozza föl fanyar iróniával. A történet lényege a csattanóban kifejeződő önszemlélet: hogy az ember nem központja a világegyetemnek (sem), csak vízkincse miatt érdekes. A téma ügyesen fölépített cselekményben ölt testet, kívülállók szemével, amitől a főtéma még hangsúlyosabbá válik (a perifériális jelleg még erősebb). A cselekmény gyors, célratörő. A figurák életteliek, plasztikusak, beszédük egyéni. A színhely eleven színekkel leírt.

körtvélyesi Ákos, Chang’e, kedvesem, Új Galaxis, 18. 92-98.

A történet a jövőben játszódik ugyan, a Hold meghódítása után, de ez az összes SF-elem benne, a szüzsé maga mély érzésekkel megírt történet kisemberek vágyairól, menekülési kísérleteiről. A cselekményt átszövi a holdi asszony, Chang’e története, alakja szimbólummá emelkedik. A két főszereplő származásával, társadalmi helyzetével együtt a társadalom perifériájára (vagy azon túl) sodródottak képviselője, ábrázolásuk eszköztelen, kimondatlan érzelmekkel áthatott. A szerkezet feszes, kitérők nélküli, az írói nyelv célratörő.

lászló Zoltán, Forradalmi gépezet, Galaktika, 261. 42-46. Nevezés visszavonva

Az alternatív történelemnek egy érdekes és ritkán alkalmazott változatával van dolgunk: a technikai fejlődés (Kempelen nyomán) eljutott gépemberek készítéséhez, így az ember-másolatokkal vívott küzdelem megváltoztat(hat)ja a történelem ismert menetét. A műben érdekesen vegyül a biedermeier viselkedés és beszédmód a modernebb technikával. Élvezetesek az áthallások az általunk ismert és az így létrejött alternatív március 15. között. A merénylő szemével nézett eseménysor a leleplezés feszültségívével ajándékoz meg.

Csak egy apróság: 1848. március 15-én még V. Ferdinánd volt a király és császár. Legalábbis a mi valóságunkban.

márki István, Az idő sodrában, Galaktika, 259. 40-50.

A novella klasszikus időjátékot ígér, amelynek alapkérdése a múlt megváltoztathatósága. Ennek alapkonfliktusa – az időviszonyok függvényében – úgy vetődik föl, hogy elkerülheti-e a hős az egyszer már megesett eseményeket, vagy újra végrehajtja azokat akarata ellenére; ill. hogy a jövő ismeretében elkerülhető-e a megtörténendők megtörténése (ilyenek az ókori jóslat + beteljesedés történetek, pl. Oidipuszé). Ez a konfliktuslehetőség itt nem bomlik ki, mert a főhős pszichiáter nem ismeri a jövő eseményeket, s nem elkerülni, hanem láthatóan beteljesíteni igyekszik azokat. Így a megjósoltak beteljesülése nem küzdelem eredménye, s a feszültség kicsi, legalábbis nem több, mint egy mai házasságtörés—gyilkosság történeté. A konfliktus akkor lett volna igazi konfliktus, ha a jövőből jött ember áll a központban, s a maga ismeretei birtokában igyekszik megakadályozni az eseményeket. A szerkezet drámainak tűnő mozzanata a jellegzetes alakú szemölcs, amelynek azonossága azonban a szereplők számára nem világlik ki, egyébként nincs is túl nagy jelentősége a gyermek és a jövőbeli barátnő azonosságának (más volna, ha a főhős a jövőbeli férfi volna, s fölismerné a gyermeket, itt azonban a jövőbeli sem játszik nagy szerepet, a barátnője meg végképp nem). A szerkezet gyöngesége miatt a novella nem tudja kihasználni a témában rejlő drámai lehetőségeket. Hozzájárul ehhez, hogy a jövőbeli szereplők passzívak lévén minden hangsúly a pszichiáterre és a jelenbeli házassági konfliktusra esik. Ez a vonatkozás jól van kidolgozva, a házassági idill szép, a gyanakvás—csalódás folyamata jól ábrázolt.

maron A. Andrea, Kísérleti szex, Új Galaxis, 18. 137-152.

A novella ma már ritka fajta kellemes, harmonikus, optimista szemléletű olvasmány a robot ember-szerepben témáról. Az intim élet szűk perspektívájába belefér az állásbizonytalanság és a munkahelyi hangulat mai problematikája is. A feszültség nem túl magas, de egyenletes, arányosan fölépített. A főszereplő jól jellemzett, bár nem túl összetett személyiség; a többi figura csak egy-két vonással van jelen. A színhelyek kevéssé láttatott, ismerős mai helyszínek. A narrációt a főszereplő belső beszéde adja, így elfogadható az írói nyelv viszonylagos színtelensége.

mayer István, Offlinia, Galaktika, 252. 36-48.

A novella igen érdekes problematikát ígér: a net, sőt a mobil nélküli élethez való visszatérést. A cselekmény azonban nem a mentalitásnak és a társadalom életének ezt az erőteljes változását állítja középpontba, hanem egy kissé naiv, az 56-os emlékezések stílusában fogant történetet az új, internetes Szabad Európa születéséről és a hálózati vasfüggöny megkerüléséről. Így sci-fi jellege felületes, és az igazán érdekes problematika elsikkad. Ez azért sajnálatos, mert a hálózat nélküli ország fölvillanó képei (netcafé, földalatti nethasználat) érdekesek, és megvillan a társadalmi következményeknek pozitív oldala is (személyesebb kapcsolatok, élénkebb kulturális élet), ami a problematikát bonyolítaná. A szerkezet egyvonalú, a figurákból hiányzik a mélység.

mayer István, Örökölt hajlam, Galaktika, 261. 70-76.

Az ember gépi szimulációjának témája ezúttal némi politikai felhangot nyer, s vele futó képet kapunk a jövő Európájának politikai helyzetéről, a maira (sajnos) felettébb hajazó kutatástámogatási rendszerről és agyelszívásról. Kesernyés humor kíséri az ember és szimuláció párhuzamos induló, de különbözőképp végződő életútját. A feszültség így egyenletes a csattanóig. A szereplők inkább csak illusztrációi az ötletnek, kevés vonással vannak megjelenítve. Színhely úgyszólván nincs, de a téma nem is különösebben igényli.

moskát Anita, Kelj fel, és járj!, Galaktika, 254. 50-60.

A novella a génsebészet jövőjéből választ témát: amikor külső és belső tulajdonságokat szabadon lehet változtatni, különlegesnek, hit kérdésének számít a természetes test, s erre a hitre egyház épülhet. A cselekmény ügyesen lavíroz a hit és a csalás bonyolult jelenségei között. Erős felütéssel kezdődik, s a feszültséget külső és belső, nyilvános és magánéleti történésekkel mindvégig fönntartja. Az új kor figurái karikírozottak, erőteljesek, még a mellékalakok is. Az írói nyelv a narrátor-riporterhez méltón gyors és enyhén cinikus.

pap Viola, Az üres fájl, Galaktika, 253. 82-91.

A fantasztikumba hajló novella a szabad akarat és determináltság bonyolult témakörét dolgozza föl: a jelek szerint inkább a meghatározottság mellett érvel. A főhős egyedi életútja a hübrisz okozta, láthatóan elkerülhetetlen romlás felé vezet. A feszültséget részben a titokzatos események, az ábrázolás homálya keltik, ez a novella vonzereje: a fantasztikus helyszín érzékletes ábrázolása, a jelen események balladisztikus előadása. A főszereplő e részben válik cselekvő hőssé, akinek sorsa az olvasóban együttérzést kelt.

radics Roland, Karthágó lányai, Új Galaxis, 18. 160-175.

A kiindulás eredeti (a Föld lakóiból megmaradt utolsó, férfiakból álló kolónia s a fölserdült leánygyermekek), és módot ad számos érdekes téma fölvetésére: a magára maradt férfiközösség önszervezése (különösen ígéretes, bővebb kifejtést is megérne a gondolat, hogy mentalitásukban hogyan próbálják pótolni az elveszett női elvet), a közösségvezetés módjai, apa-fiú viszony, szexualitás és fajfenntartás. A novella azonban csak érinti e konfliktuslehetőségeket, s elmélyítésük helyett a csattanót élezi ki. A csattanó működik is, de nem szolgál megoldásként, mert hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy biztosítja a békét és a túlélést. A szereplők között az apa figurája a legsúlyosabb és legplasztikusabb, a többi (még a narrátor szerepét betöltő fia is) halványabb. Érdekes és kevés vonással is érzékletesen megrajzolt színhely a Szurdok.

sümegi Attila, Apa teleportáló gépet vett, Galaktika, 251. 80-81.

A novella a teleportálás társadalmi és individuális hatásaival foglalkozik. Az új találmány tovább bomlasztja az emberi és családi kapcsolatokat. A téma felelősségteljes álláspontra vall, de művészi megvalósítása nem túl sikeres. A folyamat egyvonalú, feszültséget nem kelt, mivel egyik családtag sem válik annyira rokonszenvessé, hogy a sorsa aggodalmat keltsen. Az írói nyelv korrekt, az álmodozás leírásában érzékletes.

szélesi Sándor, Hajnalodik, Galaktika, 256. 66-68.

A novella rövid, látható cselekménye egyszerű, szinte banális. Erénye – a szereplők plasztikus ábrázolásán, a színhely érzékletes megjelenítésén túl – a bensőséges hangulat, az örök ismétlődés keltette mély, pátosz és póz nélküli hit az emberiség jövőjében.

varga Tamás József (Craz), Barbár borbár, Lidércfény (5), 2011/5 (május).

A mű epikuma oly kicsiny, hogy valójában még tárcanovellának sem nevezhető, inkább egy tréfás szösszenet, geg. Mint ilyennek, lényege volna a humor, de itt a humor nem a témából, még csak nem is a borbár leírásából fakad, hanem az író szövegéből, öncélúan és mesterkélten (maga a cím is ilyen, de l. pl. alkalom~alkarom, félédes~félkeserű, dőre lőre), és ezt tetézi mind a szöveg előtti figyelmeztetés mint fiktív paratextus, mind a szövegben fölbukkanó kiszólás az olvasóhoz, amely humortalanul erőlteti a poénkodást, mintha valaki a saját viccén nevetne.

varga Tamás József (Craz), Troll a híd alatt, Téridő Horizont, 9, 2011. január.

Érdekes, költői nyelven megírt, filozófikus írás. Nem epikus, inkább a költemények prózában átmeneti műformájában íródótt. A sci-fivel egyedül a térkapu szó vékony szálacskája köti össze, bár egy ilyen szürrealisztikus írás aligha sorolható tematikus csoporthoz.

varga Tamás József (Craz), Uluru, Meztelen ügynök (1), 2011/2 (november).

A történet ügyes úsztatás a törzsi emlékezet és a modern fantasztikum között. A történet simán és szinte eseménytelenül gördül a tetőpontig, a megoldás (csattanó) avatja sci-fivé, bár elég váratlanul és indokolatlanul. A szöveg nagy része ismeretterjesztés, sajnos a centrális szerepű Uluru leírása helyett is. A két fiatal alakja csak az epikumot szolgálja, fölismerhető egyéniségük nincs.

Csak egy megjegyzés: a hérosz félig sem állat (3)! Ha félisten is, a másik fele ember.