KÖRTVÉLYES Ákos, Válaszút

Körtvélyes Ákos, Válaszút,

Galaktika, 307 (2015. október). 82-91.

Fogunk-e emlékezni 100 évvel később a magyar történelem jelentős eseményeire? Fog-e jelenteni bármit is például az 1956-os forradalom a jövő emberének? Ezek a kérdések merülnek fel többek között Körtvélyes Ákos Válaszúton című novellájában.

A novella alapproblémája a forradalmi események keretén belül rajzolódik ki. Tomi, a főszereplő tinédzser fiú rajong a történelemért, és különböző szimulációkban éli újra ’56 eseményeit. Édesanyja, Anna aggódik érte, hiszen a fiúnak az iskolai teljesítményén múlik, hogy ott maradhatnak-e a toronyban, mert ha nem sikerülnek a vizsgái, akkor visszaküldik őket a Földre fizikai munkát végezni. Mély kérdéseket feszeget így az író, hiszen az merül fel a novellában, hogy mennyire van szükség egy társadalomban a „hasznosíthatatlan” tudományokra, és mi történik azokkal, akik inkább ezekben tűnnek ki, nem pedig a reál tárgyakban jeleskednek. A komoly felvetés érdekes és újszerű keretben jelenik meg, felválva olvashatjuk a szimulációkat, amelyeket Tomi átél, és a jelen eseményeit. Mégis felmerülhet az olvasóban, hogy miért épp ezeket a történeteket emelte ki az író ’56-ból. És miért épp ez a történelmi esemény lett hangsúlyos? Ezekre a kérdésekre nem kapunk kellően indokolt választ, és zavaróan hiányzik a történet elolvasása után.

A cselekmény jelen időben játszódó szála egy kellően kidolgozott jövőbeli világot mutat be, ezért nem értheti az olvasó, hogy akkor a másik cselekményszál miért nincs jobban megmagyarázva. Annyiban lehet párhuzamot vonni a novellabeli jelen és a múlt között, hogy Tomiék világában minden ellenőriznek és számon tartanak a gépek, például a fiú édesanyját a lakás nem engedi alkoholt inni addig, amíg nem beszélt Tomi iskolai teljesítményéről az ellenőrző pszidroiddal. Ez az állandó ellenőrzés és a hasznosság kötelező eszménye az, amivel párhuzamba lehet állítani az ’56-os eseményeket, de arra konkrétan mégsem kapunk választ, hogy a Tomi által átélt öt történet hogyan kapcsolódik egymáshoz, és miért az utolsóban talál magára a fiú. Azt is csak egy elejtett megjegyzésből sejthetjük, hogy önmagát keresi Tomi a múlt eseményeiben, de a belső világáról, cselekedetének okairól nem tudunk semmi. Édesanyja érzéseit és gondolatait követhetjük inkább nyomon, de mivel nem ő vesz részt a szimulációkban, amelyek viszont a történet jelentős részét képezik, furcsának tűnik az ő ilyenfajta előtérbe kerülése.

Részletesen elgondolt problémakört és ötletesen megalkotott világot ír le a szerző, ám a karakterek bemutatásával, valamint a cselekményszálak összehangolásával nem volt ennyire logikus. Ezáltal több kérdést hagy teljesen megválaszolatlanul a novella, s ez nem válik előnyére a máskülönben megtervezett és ötletes írásműnek.

Bene Ildikó Mária