Ódor Ákos: Mint azok

Ódor Ákos, Mint azok,

Új Galaxis 13 (2008/2). 78-97.

Nem mondhatnám igazi disztópiának azt a világképet, amit Ódor Ákos jelen novellája vázol. Mindössze arra a tendenciára reflektál erősen, hogy amíg az emberi képzelet a jövőt úgy képzeli el, ami egy szebbnek tűnő, sterilebb rendszert a jelennél, ami mögött a ma világánál még szörnyűbb visszásságok lehetnek, addig a múltat sokszor mint egy primitívebb, egyszerűbb, de szebb kort mitologizáljuk. Ez gondolat kétféleképpen is jellemzi a történetet: egyrészt a felvázolt világképben, másrészt pedig a szereplők jövőről és múltról való gondolkodásában is. Egy történelemórán a nagyon okos főszereplő fiú feleletéből megismerjük a novellabeli társadalom alapjait: az emberek üvegházakban és azon belül jurtákban laknak, az információáramlás mai kiépített struktúrái elvesztek a nukleáris háborúban, minek következtében a mai emberek nomádokéhoz hasonló életet élnek egy fejlett technológiájú központi rendszertől megtámogatva, és többet nem háborúznak valódi fegyverekkel, helyette sporttal küzdenek meg egymással.

A felszínén izgalmas történet néhol pongyola szövésű marad. A történet közepén a főszereplő már egyáltalán nem tanúskodik okosságáról: megszökése után bajba keveredik, és a halemberrel történő találkozása során igen gyerekesen viselkedik, megszólalásai sem túl intelligensek. Ám legyen, hogy az okosságára való utalás valójában csak a jó memóriájára vonatkozott, ebben az esetben a szereplő jelleme nem mutat inkonzisztenciát. Ez a jelenet egyébként akciófilmekből és bestsellerekből jól ismert séma, sem a halember, sem a főszereplő karakterére nem jellemző epizód: éjszaka egy félelmetes helyen, a nem jó fizikumú főszereplő találkozik egy furcsa alakkal, akiről később kiderül, hogy pozitív szereplő, de pusztán a késleltetés végett még nem mond el magáról semmit, verbális és fizikai erőszakkal fenyegetőzik, bár valójában egyiket sem teszi meg, hiszen – mint később kiderül – ő a „jó fiú”.

A szereplőket az elbeszélő csak keresztnevükön emlegeti. Péter, Tamás, Gergő: mint egy szöveges matematikafeladat nevei; sem a referencialitáshoz, sem a mű jelrendszeréhez nem köthetők.

Az elbeszélés kidolgozatlan, élő nyelvhez hasonuló szóhasználata egy ponton jó szolgálatot tesz a novella központi motívumának. A felvázolt társadalomban sokan fogyatékkal élnek, illetve mutánsok, ezért nem lehetnek az állam katonáihoz hasonló ideális emberek, sportemberek. A mű végére számukra is megnyílik a sportolásra való esély, a mai kor paraolimpiásaihoz hasonlóan (a letűnt idők szebb kora tehát az olvasó jelene). A fogyatékosságra való utalást a ma bevett szokáshoz hasonlóan, kerülő kifejezésekkel teszik a szereplők: a fiút szerettei a kacska” szóval illetik, igyekszenek mindenkivel megértetni, hogy ő bár fogyatékos, „rozoga”, mégsem teljesen az. A valódi mutánsokra pedig sokszor (nem is tudva, hogy mit jelent igazán) „mint azokra” utalnak, ezzel felfedve a nem túl sok rejtélyt tartalmazó címet.

Takács Emma