LŐRINCZY Judit, Engedd a kondort

Lőrinczy Judit, Engedd a kondort,

Új Galaxis, 18, Pécs, 2011. 4-17.

Az ember mibenlétének örökzöld, univerzális problematikája a múltjával való kapcsolat. A létezés, az élet mérföldköveinek manifesztuma a múlt, identifikáló erővel bíró lábnyomok sorozata ez, az egyének milliárdjait magában foglaló végtelen (tér-idő) univerzumban.

E mindig is időszerű témához az emberiség ambivalensen viszonyul, hiszen a múlt kétarcú, olykor kérlelhetetlen csatlósa személyiségünknek. Ha az ember a jelen, az árnya a múlt. Elszakíthatatlan és megmásíthatatlan kötelék ez, melyet jelen mű tökéletesen átgondoltan (mind szerkezetileg, mint koncepciójában, mind tartalmában, mind nyelvileg), kellőképp árnyalva tár elénk. Múlt és jelen vérrokonsága szerkezetileg elkülönítve jelenik meg a lapokon. A rendkívül izgalmas kondormetafora teremti meg a kohéziót a két idősík között. Az elbeszélés narratív sajátosságai következetesen különítik el, majd (a történetben előre haladva fokozatosan) olvasztják eggyé az évekkel Pilar jelene előtt történteket a rejtélyes kondoremberek feltűnésével. A heterodiegetikus, nézőpontját tekintve harmadik személyű, mindentudó narrátor uralta perui múlt érzékletesen ábrázolja a hagyományaikhoz hű indiánok pogány vallási rítusát (a kondor elfogását, majd a szertartást követő szabadon engedését). Az idegen bolygó jelenének elbeszélésében is hasonló narrátor dominál, ugyanakkor Pilar és Peter rövid, de karakteres párbeszédei tovább erősítik a cselekmény átélhetőségét, személyesebbé teszik a szöveget („– Madártollak, Peter, mindenütt! Nem érted? – Nyugodj meg, Pilar, szedd össze magad – recsegett az ügyeletes szenvtelen hangja a rádióból. Úgy beszélt, mint aki várta már ezt a hívást. – Bizonyára elszabadult néhány galamb, vagy mit tudom én…”, 7). A történet szereplőinek személyes megszólalása a mindössze két ízben lebonyolított telefonbeszélgetés és a megérkező mentőcsapatnak „odavetett” mondat idejére korlátozódik, de e tény nem tekinthető a mű hiányosságának, mivel az alapvető koncepció megengedi, sőt talán meg is követeli a személyes gondolatokban, impressziókban, eseményekben való néma elmélyülést, melyek mind-mind a múlt feldolgozását, elfogadását, megértését segítik elő. A narrátor nézőpontváltásai követhetőek, logikusak, és az éppen alkalmazott narrációval szemben támasztott elvárásoknak maradéktalanul megfelel a mű.

A múlt és jelen harcát újszerű perspektívából bemutató novella legnagyobb erénye az ellentétek (múlt – jelen, Föld – idegen bolygó, lírai tájleírások – hátborzongató atmoszféra stb.) kibékítésének, pontosabban az ellentétek szintézisének páratlan megvalósítása nyelvileg és strukturálisan egyaránt. Mindemellett az emberi megismerés határtalanságának kérdését is felveti a szöveg. Megismerhető-e teljes egészében egy idegen világ, ha a saját planétánkat sem vagyunk képesek mindenestül megismerni évezredek óta? Jogos a kérdés, amit tovább bonyolít az a tény, hogy Pilar hiába fedezte fel az új világ értelmes lakóit, a kondorembereket, akiket egyetlen ember által készített csapda sem fedezett fel eddig (bár a bolygó legaprólékosabb letapogatására tervezték őket), mégsem kardoskodik igaza mellett. Az előzetes tapasztalatok alapján tudja, hogy nem ő az első olyan ember ebben az adatgyűjtő és értékelő szakmában, aki furcsa jelenségekre hívta fel a telepen élők figyelmét, és bizonyára arra a sorsra jut, mint elődei (leváltják), akiknek jelentéseit egytől-egyig puszta hallucinációnak tudták be. Mintha direkt módon kerülnék a konfrontálódást az emberek, személyes komfortérzetük fenntartása érdekében. Ezen ösztönös emberi tulajdonságot remekül ragadja meg a mű.

Az elbeszélés legérdekesebb, leginkább elmélyülésre és folytonos újraértelmezésre sarkalló magva a kondormetafora és a bizonytalan végkifejlet (nem tudható, hogy a múlt vagy a jelen került ki győztesen a viadalból). Végül pedig a cím, amely már önmagában is többféle értelmezési lehetőséget és ezen keresztül felsejlő elvárásokat, utólagos értelmezéseket ébreszthet az olvasóban, rendkívül találó. Ahogy az elbeszélés zárlata sem kötelezi el magát sem a „boldog”, sem a „szomorú” vég mellett, úgy a cím is ehhez tartja magát. Engedd a múltat (kondor), hadd jöjjön, vagy engedd végre útjára a múltat, hadd menjen!

Tima Péter