Aszlányi Károly

Aszlányi Károly (1908. április 22., Orsova – 1938. december 8., Dorog) – író, költő. Aszlányi Dezső író fia. Nagybecskereken végzett tanulmányok után hosszabb időt töltött Bécsben és más nyugat-európai nagyvárosokban, zenei tanulmányokat folytatott. 1927-ben a Nyugat novellapályázatán díjat nyert, ezután a Nyugat közölte verseit és recenzióit. 1930-ban mutatta be a Nemzeti Kamaraszínház Szélhámos kerestetik c. darabját; e mű sikerének hatására vált íróvá. A Sporthírlap munkatársa. Autóbaleset áldozata lett. A Nyugatban Illés Endre emlékezett meg róla. – Kiváló humorista, hasznosította az angol humor és az amerikai filmburleszk megoldásait, azt azonban tősgyökeres pesti humorral adta elő. Nagy sikert aratott Hét pofon (1934) és Sok hűhó Emmiért (1935) c. regénye. Jelentősek ifjúsági regényei (Az Északi park felfedezése, 1935), rengeteg ponyvaregényt fordított. – Egyetlen sci-finek is tekinthető regénye az Özöngáz. Utópisztikus jellegét a történés idejére teljes és az élet minden területére kiterjedő női egyenlőség adja. A bonyolult lelki hátterű, de problémátlan szerelmi történet csak mellékszálként szolgál az 1952-re megálmodott második világháborúnak, amely elpusztította Európa államiságát, kultúráját, népessége egyharmadát. Az író a háború kitörését az amerikai nagytőke és a japán nagyhatalmi ambíciók összejátszására vezeti vissza, amellyel szemben tehetetlen Európa feudális szálakkal átszőtt, ellentétes érdekektől zaklatott, a valódi vezető egyéniségeket nélkülöző vezetése; csupán az egyház nyújt maradandó értékeket.

Bibliográfia: A részeges kaktusz, Tükör, 1934; Uaz. = A hazugság halála, vál. URBÁN László, szerk. CSERNAI Zoltán, Bp., Word SF Magyar Tagozata, 1989. 125-128; Özöngáz, Budapest, Nova, 1936; Uaz. = A hazugság halála, vál. URBÁN László, szerk. CSERNAI Zoltán, Bp., Word SF Magyar Tagozata, 1989. 129-143 (részlet).

Irodalom: BÓKA László, Arcképvázlatok és tanulmányok, Bp., 1962.