REGÉNYI Huba, Az Egyetértés kora

Regényi Huba, Az Egyetértés kora,

Galaktika, 239 (2010. február). 56-62.

A cím utal a novella mondanivalójára. Az olvasó a címet szó szerinti jelentésében értelmezi egészen addig, míg az Egyetértés nem korszakként, hanem egy kisbolygó neveként jelenik meg. A cím ettől kezdve kétértelmű, hiszen érthető a kisbolygó becsapódásának idejeként; ugyanakkor ironikusan jelenti azt a kort, amelyben az „egyetértés” eljön (vagyis nem jön el). A mű írója bírálja a magyar társadalmat, azon belül pedig a politikusokat. A körülmények alapján valószínűsíthető, hogy a jelenben játszódik a novella. Középpontba kerül a magyarság, amely egy katasztrófahelyzetben kell(ene), hogy megállja a helyét az elbeszélésben.

A mű cselekménye szerint az Egyetértés nevű kisbolygó halálos fenyegetése egyre nagyobb káoszt, széthúzást és „egyet nem értést” okoz a politikusok között. A novella keletkezésének politikai és társadalmi háttere a magyar politikusok felelőssége (felelőtlensége), erkölcsisége. Az író olyan katasztrófahelyzetbe helyezi őket, ahol összefogva kellene döntést hozni. Ám az intézményrendszerek között lassú a kommunikáció, és a politikusok gondolkodásmódja avítt. A túlzás és az irónia eszközével, krízishelyzetet bemutatva próbál figyelmeztetni a vezetőréteg negatív tulajdonságaira: korrupció, folyamatos ellenségeskedés, az értékes idő elfecsérlése, a saját javak mindenáron való védelme stb. Az egyet nem értés a magyar politikusok között az a gátló tényező, amely nem engedi Závodi professzort a tettek mezejére lépni. Ő az egyetlen szereplő, akivel azonosulni tud az olvasó.

A novella kritikája nem csak a politikusokat, hanem az egész magyar társadalmat célozza meg: legjellemzőbb negatív tulajdonságát, a széthúzást, a soha meg nem szűnő vitát. A kritika érinti az országot elviekben segítő más országokat is. Segítség nem érkezik, a magyarok magukra hagyva pusztulnak el egymás szapulása közben.

A mű három nagy számozott elbeszélői egységre oszlik. Az egységek között különböző hosszúságú idő telik el, az elbeszélés egésze két hetet ölel fel. A narrátor egyes szám harmadik személyben beszél, az eseményeket Závodi professzor szemszögéből látjuk. Egyedül az ő gondolatait ismerjük meg a szereplők közül. Főhősünk a novella elején idegenként, „szorongó alakként” jelenik meg, majd első megszólalása után egyre többet tudunk meg személyéről és gondolatairól. A többi szereplőről (a politikusokról) mindent a főhősön keresztül tudunk meg, aki két gyűlés között kutatómunkát végzett velük kapcsolatban. Rengeteg a párbeszéd, ez egyfajta statikusságot érzékeltet egy olyan helyzetben, amikor cselekvésre volna szükség. A legtöbb információ a párbeszédekből derül ki, ezek azonban nem mindig lendítik előbbre a cselekményt. Az elbeszélés ironikus, túlzó. A képviselő urak a főhős szemszögéből nézve cselekvésre képtelen alakok, míg a főhős politikai státuszának hiányából kifolyólag nem cselekedhet. Ő az egyetlen, aki valóban érzi a veszély súlyát, ábrázolásában az idegesség, türelmetlenség dominál, de életveszélyes helyzetben képes ő is napokat elvesztegetni telefonálgatással, mint a tehetetlen politikusok. Ebben a helyzetben is betartja a kormány működési elveit, hogy a végén beletörődve érje végzete. A hangulat feszült, az elbeszélő ezt gyors dialógusváltásokkal érzékelteti.

A katasztrófahelyzet ábrázolása nem hiteles, inkább a politikusi réteg működésének bemutatásához kínál alapszituációt.

Podmaniczky Dorottya