EDELMAYER Róbert (B. M. Yerro), A kapaszkodó

Edelmayer Róbert (B. M. Yerro), A kapaszkodó,

Új Galaxis, 21, Pécs, 2014. 139-145.

A novella ígéretesen indul. A mű narrátora egyben a történet főhőse, aki a téboly közeli jelen és a részletekbe menően leírt múlt között cikázik. Ettől válik érdekessé számunkra a világ, amelyben mozog, hiszen pontosan azt látjuk, amit ő, a látókörén kívül került dolgokról mit sem tudunk. A hosszúra nyúlt, feszültséggel teli bevezetést még zavarosabb jelenetek követik, s hiába jutunk egyre közelebb a zárlathoz, a megoldás annál távolabbinak tűnik.

A kevés cselekmény a feszült hangulatú filmek csöndjeként hat. A főhős eleinte a mindennapok monotonitásának rabjává vált fiúnak tűnik, de ahogyan haladunk a cselekménnyel, minden apró mozzanat egyre vészjóslóbb, egyre élesebb ebben a csöndben, mígnem eljutunk a sötétben leselkedő árnyakig és a végkimenetelig, az öregasszony súgta mondatokat egyre erőszakosabban követelő erők zsarnokságáig.

A cím egyszerűsége mögött többértelmű összetettség fogható meg. A kapaszkodó utalhat a fémrúdra, amelybe a főhős kapaszkodik utazása során, és a dalra is, amelyet saját megnyugtatása végett dúdolgat, az egyetlen dologra, ami segíti a teljes téboly elkerülésében. A frappáns címadásra csak a mű olvasása után jön rá az olvasó.

A mű megoldásához a jól megválasztott narráció miatt nem juthatunk közel, mivel mindent a főhős szemszögéből látunk, nem tudjuk meg, hogy kik kényszerítik az utasokat a szituációba, hogy mi a kulcsa szabadulásuknak, hogy mit takarnak a rejtélyes mondatok. A szálak így elvarratlanok maradnak, a novella egy határozott kérdőjellel zárul, ezzel bevonva az olvasót az alkotó folyamatba. A feszültség és az információ sebészi pontossággal való adagolása juttat el minket ahhoz az élményhez, amely még a novella letétele után sem hagy nyugodni.

Fejes Réka