B. Kósa Katalin: Tranzit

Új Galaxis 15 (Utópia 1), 2009/2. 68-71.

A téma – miszerint mi vár az emberre a halál után – ugyan érdekes, de az utópiában jobbára kiaknázatlan marad, az olvasó nem kap konkrét válaszokat, s ez kissé kiábrándítóan hat. A novella vége felé bukkan fel a mű legnagyobb kérdése, mégpedig hogy a hősnő talán csupán álmodta az egészet, mint egy halálközeli élményt. Ha ez valóban így van, akkor a történet nem fér bele a tudományos-fantasztikus irodalom témakörébe, hiszen az álomban játszódó történet eleve kizárja magát a sci-fi történetek közül. Ám a novella korántsem egyértelmű, és a befejezés tükrében többféleképp is értelmezhető. Éppen ezért az alkotás besorolása is nyitott kérdés marad. A mű másik nagy problémája, hogy megjelenik benne egy olyanfajta transzcendencia, amely nehezen fér össze a science-fiction világával.

A cím a rejtélyes helyre utal, ahol a novella cselekményének nagy része játszódik, ám a világ mibenléte mindvégig homályos marad, csak annyi derül ki, hogy a tér és idő másként működik, mint általában. Bár a hősnő sok kérdést feltesz, mégsem kerül közelebb a megértéshez, hiszen a válaszokat nem tarthatja meg.

Az alkotás narrációja igen sajátságos. Majdnem végig én-elbeszélésben folyik a történet, viszont már az elején van pár arra utaló mondat, hogy a női főszereplő társának meséli el a történetet, például „A balesettel, […] ami elszakított tőled”. Az alkotás befejező részében azonban az elbeszélés, miután a nő felébred álmából, átvált E/3 személyű narrációvá. Ez kizökkenti az olvasót, de valóban hatásos, mintha tényleg „felébredt” volna. A mű nagy részében az aszimmetrikus narráció miatt az elbeszélés nem feltételül hiteles.

A dialógusokból nem sok minden derül ki, de erősen fokozzák a feszültséget. A hősnő folyamatosan tudakozódni próbál helyzetéről, de nem kap konkrét válaszokat, csupán homályos utalásokat.

A jellemrendszernek vannak hiányosságai, a figurák nem élethűek. A főszereplő személyisége nem kidolgozott. Nyilván nem véletlen, hogy az író nem is nevesíti. Viszont ez ellentmond a szerző egy korábbi nyilatkozatának: „Fontosnak tartom, hogy szereplőimet létező emberekről mintázzam, mert az teszi hitelessé, valószerűvé a legfantasztikusabb történetet is”. E főszereplő személyiségén nem látszik, hogy valós személy ihlette volna, oly kevéssé árnyalt.

Ám annak ellenére, hogy a főhős karaktere a Tranzit mibenlétéhez hasonlóan homályos marad az olvasó számára, motiváltsága igen erős. A novella során végig tisztába akar jönni a szituációval, és szeretné újra látni a párját. Saját problémái mellett pedig a világ nagy kérdései is foglalkoztatják: hogy létrejött vagy teremtett-e a világ, meddig lesz lakható a Föld stb.

Sajnos az epikum nem ad választ a fölvetett problémára. A cselekmény bonyolítása érdekes, a feszültséget már-már mesterien fokozza a szerző, de az epikum nem vezet megoldáshoz, a várt katarzis elmarad.

Solty Flóra Karina