A drezdai Zwinger

Közzététel dátuma: Jan 01, 2017 12:8:39 PM

Szászország fővárosának, Drezdának jelképe az egyik legszebb barokk stílusú palota, a Zwinger lett. Erős Ágost választófejedelem fényűző korszaka teremtett viruló művészi életet Drezdában. A 18. századi építkezések meghatározó jelentőségűek voltak az egységes városkép kialakításában, az ideális természeti környezetben, az Elba folyó két partján. Drezda Németország legszebb városainak egyike volt.

Az 1945. február 13-ról 14-re virradó éjszakán Drezdát bombatámadás érte, belvárosa és elővárosai romhalmazzá váltak, és több mint 35 ezer ember pusztult el. 1964-ben lakói hagyománytiszteletből felépítették a Zwingert Drezda óvárosában.

A zwinger szó eredetileg az erődítmény két várfal által közrefogott, gyalogküzdelemre is alkalmas, sík felületű földszalagját jelenti, s mert e helyen építették meg a díszudvart az udvari ünnepségek megrendezésére, a nevet is megörökölte.

A nagy művészetpártoló Erős Ágost 1694-ben adott megbízást Matthäus Daniel Pöppelmann építésznek a Zwinger megtervezésére. A kor uralkodóihoz hasonlóan ő is XIV. Lajost, a Napkirályt utánozta pazarló udvartartásával. Fényes díszelőadásokat, színpompás álarcosbálokat rendezett, s pompásabbnál pompásabb épületeket és tereket hozott létre a lovas- és tornajátékok rendezésére. Növényházat is létesített, hogy a fejedelmi udvarok divatja szerint narancsfákat nevelhessen. A dán király fogadására egy faszerkezetű díszemelvényt állítottak fel, amely aztán kőből építve, Matthäus Daniel Pöppelmann vezetésével, fényűző barokk stílusú palotává nőtte ki magát.

A tágas térelrendezés és a barokk stílus mozgalmas formanyelve díszes, játékos, de káprázatosan szép épületegyüttest eredményezett. Meghatározta a sok-sok díszítőelem, amely gazdagon népesíti be a falakat a fülkékben és a kutaknál elhelyezett szobrokkal. Balthasar Permoser szobrász műhelyéből kerültek ki a nyughatatlan, örök mozgalmasságot érzékeltető barokk figurák. A Francia Pavilon mögötti nimfák fürdője egy mesterséges sziklaüreg medencéje, amelyet szobrok vesznek körül.

A téglalap alaprajzú, 214 m hosszú, 158 m széles területű díszudvarnak csupán három oldalán épültek fel a boltozott belsejű folyosók, az ún. galériák, amikor az építész meghalt. Elsőként a koronás kapu készült el, balról és jobbról két hosszúkás galéria által szegélyezve, innen haladhatunk át az Ostra sétányhoz a Zwingert körülvevő árok fölött. A középpontban egy-egy pavilon áll: a Harangjáték-pavilon a délkeleti oldalon és vele szemben a Várfal-pavilon. A sarkok találkozásai is pavilonokká bővültek, eredetileg dísztermeket és ebédlőket akartak ezekben berendezni.

A Várfal-pavilon

A Harangjáték-pavilon ovális alaprajzú, eredetileg ez volt a Zwinger főbejárata a Sophienstrasse felől, és Városi pavilonnak hívták. Mai nevét akkor kapta, amikor 1936-ban teljesen felújították a Zwinger épületegyüttesét, s a földszint középső ablaka mögött negyven meisseni porcelánharangot függesztettek föl. Az építmény 1723 és 1728 között készült el, és tökéletes hasonmása a szemben fekvő Várfal-pavilonnak. A szabadban vezet át egy hajlított kettős híd a hatalmas terembe, ahol ma kiállításokat rendeznek. A homlokzatdíszek ókori mitológiai alakokat és ornamentikát mintáznak.

Az Elba felé néző negyedik oldalra fakarzatot, majd kőfalat emeltek. Végső formáját már a 19. századi Gottfried Semper építésznek köszönheti. 1847-ben kapta a megbízást, hogy a Zwinger lezárásaként Képtárat építsen, így keletkezett az érett olasz reneszánsz stílusát idéző kétemeletes épület, amely 1854-ben nyílt meg. A világ egyik leggazdagabb gyűjteményének számított, s a második világháború idején sikerült megmenteni. Itt található a Madonna Sistina, Raffaello egyik fő műve, Tiziano, Correggio, Veronese, van Eyck, Rubens, Rembrandt, Holbein, Cranach és Dürer képei, rajzai. A képtár végleges helyreállításáig kétszáz kiválasztott mű jelenleg az Albertinumban látható.

Amikor a választófejedelem elsőszülött fia 1719-ben házasságra lépett az ausztriai Josepha hercegnővel, hatalmas ünnepségeket rendeztek a Zwingerben, talán az utolsó alkalommal, hiszen később már nem funkcionált mint dísztér. 1728-ban kiürítették a Várfal-pavilon közelében épült növényházat is. A termekbe különféle műgyűjteményeket helyeztek el, a boltozott felső folyosókon és pavilonokban értékes műtárgyak sorakoznak. A porcelángyűjtemény a 15 km-re fekvő meisseni manufaktúra változatos termékeiből áll. Johann Friedrich Böttger alkimista keramikus hosszas kísérletezésének az eredményeképpen 1709-ben a kínaihoz hasonló fehér keményporcelánt sikerült előállítani, amivel megalapozta a meisseni porcelán hírnevét.

Forrás:

Reny oldala: >>>