Giovanni Lorenzo Bernini

Giovanni Lorenzo Bernini (Nápoly, 1598 - Róma, 1680) olasz szobrász, építész és festő, korának legnagyobb hatást kiváltó művész-egyénisége, a barokk stílus beteljesítője. Különösen szobrászata jelenti új korszakot, az előzmények gyökérig menő felfrissítő átstilizálását. Egyfelől a fokozott megelevenítést: a lélek benső s a forma külső mozgalmasságát, pátoszát hangsúlyozta, ami a festőiségben, a szilárd plasztikai formák elmosásában, a fény- és árnyhatások változatosságában nyilvánult meg; másfelől művészi eszményének minden részlet egybekomponálását, az összhatásban való föloldását vallotta. Nála mindent a fölépítés együttese, az architektúra ural, ám ennek holt formáit a szobrászat s a festészet járja át és tölti meg mozgalmas élettel. Az optikai csalódást mesterien fordította építészeti kompozícióinak előnyére, a hatás nagyszerűségének fokozására. Legkitűnőbb példa erre a római Szent Péter-templom, melynek számítóan mesteri megoldásával sokkal nagyobb méreteket varázsolt a szemlélő elé, mint amilyenek azok a valóságban. A festői fényhatásokat is nagyszerűen alkalmazta művészi kompozícióiban.Az építészet terén ugyanakkor Bernini csak a tömegképzésében, a tömeg csoportosításában, a belső téralkotásban, illetve a belső pompázatos díszítésében volt újító. A részletek tekintetében nem törekedett új motívumokra, megőrizte a régi formákat.Annál jobban megújította a szobrászatot a mestereitől eltanult hagyományok átalakításával. A naturalista mintázást eddig nem látott tökélyre vitte: bámulatos technikával éreztette a hús lágyságát, a ruhakelmék, csipkék anyaghatását. A fúróval való fellazítás a kivájások, a márvány fényezése mind arra jó, hogy a felület valószerű hatását emelje. Éppoly nagy volt a nagyszabású, mint a kisebb feladatok megoldásában. Mellszobrai e műfaj remekei közé tartoznak.Festészete jelentéktelen - legtöbb képét állítólag saját maga pusztította el. Önarcképe a firenzei Uffiziben elég figyelemreméltó alkotás.Bernini a szobrászatot atyjától, Pietro Berninitől tanulta. Gyors mintázó képessége már ifjúkorában jelentkezett. Korai munkái között legnevezetesebb az Aeneas,Anchises és Ascanius szoborcsoport, melyen még atyja tartózkodó stílusának hatása érzik (1618-19). Ez a műve Scipione Borghese bíboros megrendelésére készült, akinek számára aztán a már sokkal lendületesebb Dávidot (1619), Perszephoné elrablását (1622) és Apolló és Daphné megkapóan könnyed csoportját (1625) faragta (mind az öt alkotás Rómában, a Villa Borghesében látható).Mellőztetése alatt X. Ince pápa uralkodásának első felében a Sta Maria Vittoria-templom Cornaro-kápolnájának pazar díszítését alkotta a mester. Ennek oltárát ékesíti a felhőkön elterült Szent Teréz elragadtatását ábrázoló, korát páratlanul jellemző, felülről megvilágított márványcsoport (1647-52), melyben a vallásos önkívület finom erotikával párosul.A Boldog Ludovica Albertini elragadtatása című alkotás a halálos ágyán vallási extázisban ábrázolja az egyház által halála után boldoggá avatott Ludovicát. A fehér márványszobor Bernini egyik utolsó munkája volt, 71 esztendős korában (1674-ben) kezdett bele a műbe. A Ludovica Albertonit ábrázoló márványszobor a San Francesco a Ripa templomban látható.

Bernini dekoratív művészi zsenijét síremlékei és kútjai is kiválóan bizonyítják. VIII. Orbán (1647) és VII. Sándor (1671-78) síremléke a Szt. Péter-templomban túlhatásos kompozícióik dacára is rendkívüli jelentőségű és jövőbeható alkotások.

Rómában Bernini fontánái ötletes, festői felépítésükkel új, barokk-kúttípust teremtettek. Legnevezetesebbek a Piazza Barberini Triton-kútja (1644), a Piazza Navona Négy folyó szökőkútja (1652) és a Santa Mária sopra Minerva előtti kút a kis elefánt hátán álló obeliszkkel (1667). A Fontana Trevi terve is Berninire megy vissza.

Hosszú élete alatt Bernini számos mellszobrot alkotott, melyek közül talán az ifjúkorában készült Scipione Borghese bíboros (1632) és az öregebb éveiben faragott Gabriello Fonseca orvos képmásai (1668) a legnevezetesebbek.

Bernini alkotásaiban korának művészi vágyai a legnagyszerűbben teljesültek be. Joggal lehet műveit egyenként kritizálni, de azoknak együttese századának mégis legelhatározóbb jelentőségű művészi eseménye.

Források:

Miért éppen reneszánsz? blog: >>>

Örök város.network.hu: >>>