Az Elveszett Paradicsom (1667)

Milton a 17. századi angol irodalom legnagyobb költője, az egyetemes protestantizmus nagy lírai képviselője, a maga módján barokk és klasszikus. Hatással volt a holland és német barokkra, Klopstockra és Byronra is. Antik hangulatú soraiból barokk vallásosság és barokk heroizmus csendül ki.

Milton sohasem járt templomba, mert nem találta meg azt a szektát, amelynek papja lehetett volna. A hétköznapokból a költészetbe menekül, aztán vallási-politikai eszményekért él. Végül ezekből gyúrja össze legjelentősebb költői alkotásait köztük az Elveszett Paradicsomot. Igaz, fiatalkorában Artus királyról akart eposzt írni, de az angol történelem eseményei és saját életének tragédiái a bibliai témához vezették el. Az Elveszett Paradicsom 10 626 sorból áll, mértéke a rím nélküli angol hősi vers. Homérosztól és Dantétől eltérően Milton az ember bűnbeesésének bemutatásával saját korának történéseit, önmaga életvergődését igyekszik bemutatni. Milton, századának embere angol figurákkal működteti a bibliai cselekményt, minden úgy történik, mintha Angliában lennénk: Éva vegetáriánus ebédet készít, Rafael jóízűen falatozik, Rafael és Ádám tudományos párbeszédet folytat, s a miltoni mennyországot nem a szeretet, hanem az engedelmesség tartja össze. A mű főszereplője a Sátán, aki évszázadokra helyet biztosított magának a költők képzeletében. A vallásos Milton a Sátán alakjában fejezte ki önmagát: a Sátán a rendíthetetlen protestáns, a puritán lázadó, a másvilági Cromwell, akinek legfőbb kincse önmaga, amelyet nem veszíthet el. Mint ahogy Milton is igyekezett diadalra vinni saját individualizmusát.

Milton klasszikus stílusú, antik hangulatú sorainak, teológiai fejtegetéseinek magyarul történő visszaadása nem egy fordítónknak gondot okozott. Már a múlt század második felében lefordította Jánosi Gusztáv. Majd Szabó Lőrinc és Kálnoky László magyarította Milton eposzát. Jánosy István fordítása 1969-ben jelent meg, az idézeteket tőle vettük. Ő írja az Elveszett Paradicsomról, hogy máig „Milton paradicsomi világa egyenesen a Nagy Nosztalgia fókuszába került. Milton föléledt tetszhalálából. Ma ő a jövő költője!”  E megállapítás kissé talán túlzott, de azért hozzátehetjük: a miltoni „bűnbeesés” története, a diadalmas individualizmus angol megfogalmazása talán több figyelmet kívánna korunk emberétől, noha Milton nem törekedett olvasmányosságra, hideg racionalitása figyelmet kér, követel attól, aki út meg akarja hallgatni. Utolsó két művében (Visszanyert Paradicsom, Samson Agonistes) Milton már nem éri el első eposzának magaslatait, de ezekben is a már ismert miltoni tematika jelenik meg: saját sorsa, az angol politikai élet, a legyőzött lázadó törhetetlen daca.

Forrás: Dani Tivadar ismertetője Milton Elveszett Paradicsom című eposzáról. In: Székely Éva (szerk.): 44 híres eposz, verses regény és elbeszélő költemény. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2002. 290-291. oldal

- illetve ennek elektronikus változata Csicsada Ilona Irodalom és művészetek birodalma című blogján: >>>