Közzététel dátuma: Oct 15, 2020 8:49:25 AM
1.
Uristen, embernek elméje mint fordul!
Nincs állandó tanács emberokosságbol;
Ha mit elvégez is ő gondolatjábol,
Ottan megfordul Isten akaratjábul.
2.
Szulimán Egerre veté gondolatját,
Hogy annak el-kidöntse erős bástyáját,
De hamar az Isten térité tanácsát,
Hamar megforditá Szigetre haragját.
3.
Így megmondom okát az ő haragjának:
Midőn már megparancsolt volna hadának,
Hogy útjokat Egervár felé tartanák,
És viselnék gondját Dunán való hidnak;
4.
Bosznai főbasa Musztafa azonban
Érkezék szép haddal császár táborában.
Hires vitéz vala ez Horvátországban,
Mert erővel bémene Krupa várában.
5.
Megesmeré császár ennek emberségét,
Mindjárt neki adá Arszlán vezérséget;
Meg is hagyá mindjárt, vegye el életét
Részeges Arszlánnak, mert látá sok vétkét.
6.
Jobb lett volna néked, Arszlán, vesztég lenned,
Urad hire nélkül nem is cselekedned
Semmit, hogysem bolondul hadat kezdened,
S hamis hirrel uradnak fülét töltened.
7.
De Arszlán nem meré megvárni Musztafát,
Mindjárt Budán hagyá minden partékáját,
És nyomozni kezdé császár nagy táborát;
De úgy is megtalálá maga halálát.
8.
Császár Mehmet Gujlirgi bassának adá
Bosznát, hogy siessen oda, parancsolá;
És hogy arra szorgalmatos gondja volna,
Valami kárt keresztyén ott ne csinálna.
9.
Kétezer lovassal Mehmet megindula;
Nem sok nap mulva érkezék Siklós alá,
Ottan az szép mezőn táborát szállitá,
Maga szép sátorát ottan felvonyatá.
10.
Siklósi Szkender bék hozzá mene gyorsan,
Mehmetnek köszöne, s így szóllá okossan:
"Uram, tetszik nékem ez csudálatossan,
Nem veszed eszedben, hon szállottál mostan.
11.
Vagy azt tudod-é, légy békeséges helyen,
Ellenség nélkül való szép török földön?
Nem vagyunk immár drinápoli mezőben,
De kaur kardjának kitettetett helyen.
12.
Az keresztény várak nem oly messze vannak;
Higgyed, Szigetvárban éh farkasok laknak,
Csaknem éjjel nappal ezt az mezőt járják,
Még az hóstádban is mieink nem laknak.
13.
Te jüvetelednek már régen hire van,
Itten szállásod is pór előtt nyilván van,
Mellyet ha meghallott szigeti okos bán,
Fejemet kötöm én, hogy régen lesben van.
14.
Uram, nem maradhat az török miatta,
Ha hova vagyon is némelyiknek útja,
Katona vagy hajdu azonnal elkapja,
Vagy fejét elveszi, testét itten hagyja.
15.
Higyjed hóstádban is meg nem maradhatunk,
Onnan is lábunknál fogva vonyattatunk,
Még a várban is nem igen bizvást vagyunk,
Annyira félelme miátt megkábultunk.
16.
Az szent Mahometért, kérlek uram téged,
Magadat te itten ne szerencséltessed;
Hanem inkább én tanácsomat kövessed,
És az keritésben táborodat vigyed."
17.
Az lovak a hóstádban ott kin lehetnek,
Az vitézek penig várban ben férhetnek.
Kevesebb kár lészen ha lovak elvesznek,
Hogysem ennyi sok és jó török vitézek.
18.
Külemben, uram, magadnak veszély keressz,
De még én fejemre is haragot szerezsz;
Ennek tanácsodnak híre énrajtam lesz,
Azért lásd mit csinálsz, kérlek, hogy el ne veszsz.»
19.
Mehmet az keresztényt nem esmeri vala,
Mert ő nevelkedék mindenkor udvarban,
És ő hiszen vala bolond Alkoránban,
Egy török hogy megöl négy keresztént harcban.
20.
Azért az Szkendernek nem sokat hisz vala;
Mosolyogva magában, ily választ ada:
"Köszönöm tanácsodat, Szkender Alboda,
De megbocsásd, táborom helyét nem váltja.
21.
Gyalázatos hirrel Bosznában indulnék,
Ha én itt ez éjjel maradni nem mernék.
És az semmi előtt oly igen rettegnék.
Hogy helyt is magamnak itten ne találnék.
22.
De az lágy fölyhők is engemet biztatnak,
Mert lá hogy csak immár essőben állanak;
Nem lesz módja az éjjel kicsin csatának;
Nem hogy lenne járása derekas hadnak.
23.
De az mely Zriniről beszéllesz énnékem,
Még nagy Sztambolban is jött hire fülemben.
Ur Isten, ha nékem lenne oly szerecsém,
Hogy ez mezőn véle megesmerkedhetném!
24.
Mert hallottam az ő nyughatatlanságát,
Kiért az hatalmas császár is haragját
Reá forditani akarja, szablyáját;
De más okok tartóztatták meg bosszúját.
25.
De ő is rákerül valaha az tőrben,
Mint sokat csavargó róka kelepczében.
Én penig ez éjjel lészek szerencsétlen,
Mert nem látom őtet, s fekszem dicséretlen.
26.
Szkender, ha akarod, ketten eggyütt háljunk,
Meleg kávé mellett agg szót kovácsoljunk,
Osztán mi virattig mind bizvást aluggyunk,
Mert tudom bizonnyal, kaurt mi nem látunk."
27.
Szkender igy felele: "Bátor itt maradok
Éjfélig, uram, körülötted udvarlok,
És azután osztán várban beballagok,
Néked nyugodalmas écakát kivánok."
28.
Igy beszélnek ketten; azonban egy legény
Aranyos bőr-zofrát földre leteritvén,
Két szép bársony vánkost az zofra mellé tén,
Szerecsen tésztával sátort megfüstölvén.
29.
Vánkosokra ketten ottan leülének,
Egymást közt sok dologrol beszélgetének,
Kávét kicsin fincsánbol hörpörgetének,
Osztán az után vacsorát is evének.
30.
De az étel után egy szép török gyermek
Ura hagyásábol az házba belépék,
Szép gyöngyházos tassán kezében tündöklék,
Fejét betekerte gyenge patyolatvég.
31.
Az eggyik válláról szép bársony kaftánnyát
Lebocsátá, kezdé igazgatni kobzát;
Ablak felé üle, öszvehajtván lábát,
Igy kobza szavával nyitá hangos torkát:
32.
"Miért panaszkodjam, szerencse, ellened?
Ha bővited mindennap én örömemet,
Nem szakadsz el tülem, az mint vagyon hired,
Hogy állhatatlanságban van minden kedved.
33.
Kikeletkor áldasz az szép zöld erdővel,
Szerelmes fülemile éneklésével,
Égi madaraknak sok külömbségével,
Viz lassu zugással, széllengedezéssel.
34.
Nem irigyled nékem az én egyesemet.
Inkább hozzá segétsz, szeressen engemet;
Soha el nem vészed az én vig kedvemet,
Neveled óránként gyönyörüségemet.
35.
Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet,
Szép ciprus árnyékokat, hüvös szeleket,
Gyönge tűvel varrott szép sátorernyőket,
Szomjuság-megoltó, jó szagos vizeket.
36.
Ősszel sok gyümölccsel, citrommal, turunccsal
Ajándékozsz bőven, szép pomagránáttal;
Erdőn vadat nem hagysz, mert nékem azokkal
Bőven kedveskedel, és jó madarakkal.
37.
De télen, az mikor minden panaszkodik,
Akkor az én szűvem inkább gyönyörködik;
Erős fergetegen szűvem nem aggódik,
Mert szép lángos tüznél testem melegedik.
38.
És vagyon császáromnál nagy tisztességem,
Mindenek között vagyon nagy böcsületem,
El nem fogyhat soha az én sok értékem,
Van jó lovam, éles szablyám, szép szerelmem.
39.
De kötve vagy, szerencse, az én lábomhoz,
Mer elfuttál volna eddig gonoszomhoz,
Ha volnál szabadon; de rám gonoszt nem hozsz.
Mert kötve vagy, szerencse, az én lábomhoz,"
40.
Igy szólla az gyermek. De nagy szigeti bán
Mehmet jüvetelét póroktol meghallván,
Nem kérkedik világgal; más gondokban van,
Jó vitézeket mindjárt öszvehivatván.
41.
Nyolcszáz lovast válogat, ezer gyalogot;
Ezekkel, gondolja, visz végben nagy dolgot.
Jó vitéz lovára maga is fölugrott,
Maga szép szólgáihoz osztán igy szóllott:
42.
«Vitézek, nem szükség néktek sokat szóljak,
És hogy én tinéktek bátorságot adjak.
Mindenitek olyan, egy országos hadnak
Tudna parancsolni, s szüvet adni másnak.
43.
Emlékezzetek meg sok vitézségtekről,
Nagy erős próbátokról, szép hiretekről;
Cselekedjék minden most is oly serényül,
Az mint eddig cselekedtetek vitézül.
44.
"Ahon az pogány nép, ül bizvást Siklósnál,
Boszna felé indult huszonhat zászlóval,
Nem fél keresztyéntül; beszélli fölszóval,
Hogy siklósi mezőn mi szégyenünkre hál.
45.
Azért, én vitézim, minden szót fogadjon,
Senkit az nagy bátorság el ne ragadjon,
Minden hadnagyától és éntőlem várjon,
Hogy talán közünkben zúrzavart ne hozzon.
46.
És noha Mehmetnek van tudatlan népe,
És véres kardot nem látott basa szeme;
De mi úgy gondoljuk, mintha legjobb lenne,
Minket bizodalom mert rajta vesztene.
47.
No már, én jó szolgáim, bátran induljunk,
Urunk JÉZUS nevét háromszor kiáltsuk,
Az pogány ebektül mi semmit ne tartsunk.
Mert Isten mi vezérünk s kemény paizsunk."
48.
Igy indulának el körösztény vitézek
Eggyütt Zrini gróffal, szép zászlós seregek;
Délután az óra már ütött kettőt meg,
Lobognak az zászlók, fénlenek fegyverek.
49.
De Siklósig ez éjjel nem mehetének,
Hajnalhasadásban nem messzi érének:
Ahon az törökök táborban hevernek,
De menni akarnak, mert immár nyergelnek.
50.
Egy mély és hosszú völgy fekszik tábor mellett,
Csaknem az vár éri egyik felső végét,
Az másik peniglen arra, merre Sziget
Fekszik, és tart éppen egy fertály mérföldet.
51.
Szigeti kapitány minden hadaival
Az völgyen felmene okos rendtartással,
Az vigyázó hallik bástyáról mint szóllal,
De az keresztyének vannak hallgatással.
52.
Völgynek másik részén száz lovas maradott.
Ezek, mihent derékassan megvirradott,
Csendesen ballagván mutaták magokat,
Török tábora felé tarták utokat.
53.
Jól megláták őket az török seregek,
De azt vélik vala, hogy pécsi vitézek,
És hogy az basához késérőül jönnek.
Azért ők ezektül semmit sem félének.
54.
De gyorsan szüvükből az kétség kiesék,
Mert kard miatt ottan sok török leesék.
Sokat ez kicsin csoport ottan nem késék,
Ők visszaszáguldva nyomra sietének.
55.
Rikoltás, kiáltás esék az táborban,
Azt tudnád, ördögök ugatnak pokolban,
Felrözzent az bassa, nem késik sátorban,
Jó lovára ugrék fegyveres páncérban.
56.
«Ihon már, vitézek, (így szól törököknek),
Kit ohajtva vártunk, ezeknek ebeknek,
Vérekben megfesthetjük vitéz kezünket,
Ihon már az üdő legyetek emberek.
57.
Hiszem tolvaj kaurok, mit csináltak rajtunk,
Ide mertek jönni, hon az mi dondárunk,
Majdan jutalmokat érdemre megadjuk.
Csak gyorsan utánnok lovakon szágodjunk.»
58.
Ezeket megmondván, maga kirobbana.
Kezében pörögvén egy szép tollas csida.
Utánna az dondár, futhat kinek lova;
Csak az basa fia nem igen szágulda,
59.
Ötszáz lovast tartott magánál meg Rézmán,
Ez volt neve fiának s jára lassabban.
Volt okossabb is ez, noha ifiantan
Kelle veszni szegénynek más bolondságán.
60.
Meddig Mehmet azokat héában üzé,
Addig vitéz Zríni az lesbül kijöve,
És basa táboráig bizvást elmene;
Mert senki nem állhatott ottan ellene.
61.
Vitézeket mind együtt csoportban tartá;
Török táboron kapdosni nem bocsátá,
Lassan török után renddel ballagtata,
Siklóstul, tábortul őket kiszorítá.
62.
Rézmán észbevette keresztény dondárát,
Ott átkozni kezdé atyja bolondságát;
Zrínire emberül téríté zászlóját,
Atyjának izené nehéz állapotját.
63.
Legelsőben Rézmán Frank Andrást lováról
Csidával leveré, s kirántá torkábul.
Lelke kiment előbb ő meleg testébül,
Hogysem maga földre esett lágy nyergébül.
64.
Csillag György zászlóval mellette áll vala,
Rézmán nagy csidájához erősen csapa,
Kemény somfa csidát által nem vághatá,
Magától is az csapást nem taszithatá.
65.
Györgynek mellyén pánczér, de az sem tarthatá,
Mert erős Rézmán szüvén általtaszitá,
Dárdájával együtt életét kirántá,
Esék le zászlóstul Csillag György hanyattá.
66.
Csakhamar Sólymosit azután leveré,
Tolnai Dömötört szablyával megölé;
Vitéz Sárkány Györgynek ottan fejét vévé,
Ifiu Jurcsicsnak életét elvévé.
67.
Rézmán igy viselé magát szablyájával;
De Farkasics Péter erős pallosával
Nem cselekedik kevesebbet Rézmánnál,
Mert miatta meghal aga Mehmet Butal;
68.
Juszup-Oda basát az földre teríté,
Kurtot egy csapással az földre leveré.
Te is ártatlanul megholtál mellette,
Jazichi Ahmet, mert kemény seb levete.
69.
Iszonyú vérontást nem számlálhatom meg,
Kit ketten mivelnek, Farkasics Rézmán bég,
Mint az eleven tűz valamerre mennek;
Mindenütt holtestek halomban hevernek.
70.
Mindennek vagyon már szemén ellensége,
Török és keresztény öszve van keverve,
Halók jajgatása, élők serénysége
Nagy porral kevereg eggyütt magas égbe.
71.
Messziről meglátá horvátországi bán,
Mint bánik népével megdühödött Rézmán.
Lovát sarkantyuval meginditá bátran,
Azhon immár népe csaknem futásban van.
72.
Igy mond: "Hová futtok, ti vitéz emberek?
Nézzétek, kicsodák, kik tikteket üznek.
Tehát ennyi keresztényt egy török gyermek
Megfutamtat mezőben?"
73.
Siklós várában-é ti akartok futni?
Itt akarjátok-é uratokat hadni?
De az ki engemet fog bátran követni,
Neki győzedelmet majd fogok mutatni.
74.
Igy szólla s nem többet; Rézmánra szágulda,
Annak ismeg kezében van kemény dárda.
Mikor az jó Zrinihez közellyebb juta,
Nagy erővel, merészséggel reá hajtá.
75.
Kemény vasas paizs az hajtást megtartá,
De az vasa paizst ugyan átaljára,
De belől páncéron által nem járhata;
Zrini éles pallossal Rézmánra csapa.
76.
Meg nem tartá aztot az acélos páncér,
Kiomlék Rézmának vállábul piros vér;
Mindazáltal az vitéz török meg nem tér,
Hanem karddal ismég Zrinihez csapni mér.
77.
Azonban Mehmet is messziről érkezék,
Látja, miben vagyon az fia, Rézmán bék;
Hogyha nem érkezik hamar az segitség,
Ezennel egy fia éltének lészen vég.
78.
Mint magas hegyekből leszállott kűszikla,
Kinek sohun nem lehet nagy tartalékja,
Nagy sebességgel dül, s álló fákat rontja,
Bont, tör, merre gördül és semmi sem tartja:
79.
Ugy Mehmet, fiának látván veszedelmét,
Valakit hon talál, elvészi életét;
Öl, vág, ront és szaggat, az ki menetelét,
Tartóztatni akarja ő sietését.
80.
De mikor oda jün, fiát halva látja;
Gondold meg, szüvének vagyon-é bánatja?
Mint az fene tigris kölkét halni látja,
Hálóját vadásznak s magát is szaggatja.
81.
Igy mond jó Zrininek: "Avagy te engemet
Fiam mellé tészesz s elviszed fejemet,
Avagy és ezentül kiontom véredet,
S elevenen megrágom kemény szüvedet."
82.
Eggyütt illyen szókkal az nagy grófhoz csapa,
Mellyért kemény sisakja ketté szakada,
És ha basa kardja meg nem fordul vala,
Az lett volna Zrininek végső órája.
83.
Az Isten angyala az csapást megtartá,
Az Mehmet kezében szablyát megforditá,
Gyorsan az kölcsönért kölcsönt megforditá,
Mert kardjával eggyütt jobb kezét elcsapá.
84.
Lovastul kemény földre Mehmet leesék,
Vitéz Zrini utánna gyorsan leugrék:
"Mehmet! roszul torlod meg fiad veszését,
Ezentől késérni fogod fiad lelkét!
85.
De ne félj, meg nem halsz nagy dicséret nélkül,
Mert lá, megölettetel Zrini kezétűl."
Igy mondván kibocsátá lelkét testébül,
Mert elválék feje kegyetlen mellyétül.
86.
Mehmet basa halálán megijedének
Az egész seregbeli török vitézek,
Már zászlóstul együtt futni készülének,
Mikor őket megtartá pécsi Olaj bég.
87.
Törököknek hangos torokkal igy szóla:
«Elveszett ama jó vitéz Mehmet basa,
Mi penig szaladunk: ez lesz megtorlása
Ő vitéz vérének, serege futása?
88.
Mely világ szegletin ti akartok élni?
Micsodás emberek eleiben menni?
Holt uratok mellől ha fogtok szaladni,
És testét fiával akarjátok hadni?
89.
Ah ne lásson az ég soha ilyen dolgot,
Hogy ilyen kár után török adjon hátat!
De ti futástokban is nem láttok hasznot,
Hanem hogy vérünkkel fessük kaur kardot.
90.
Egy reménysége van meggyőzetteknek,
Hogy semmi győzödelmet ne reményljenek.
Nem jobb-é tisztességgel halni embernek,
Hogysem szemén élni szégyennel mindennek.
91.
Én, én, ha az ti győzhetetlen szüvetek
Annyit mér, az mennyit mivelhet kezetek,
Én lészek dicséretre vivő vezértök,
Avagy megmaradandó hírrel halok meg.»
92.
Igy mondván ragada erős kemény dárdát,
Letaszitá lórul halva Markó Szilát,
Azután Tóth Benczét, és egy gyalog vajdát;
Cserei Pálnak is megsérté az vállát.
93.
Nem tarthatja magát lovon Cserei Pál,
Akaratja nélkül az kemény földre száll;
Ibrahim Olaj bég már feje fölött áll,
Könyörgeni kezde sebes Cserei Pál:
94.
«Vitéz ember, ne bánts, mert jó rabod vagyok,
Elég ezüst arany pénzt magamért adok;
Én Zríni Miklósnak fő embere vagyok:
Nem sokáig vasat tenálad viselek.»
95.
Kegyetlenül Ibrahim megmosolyodék.
Monda: «Nem gyönyörködöm az te pénzednek,
Hadd otthon fiaidnak és gyermekidnek,
A nélkül nem szükös tárházam, ha élek.
96.
Tülem kegyelmet kérsz. Zríni elbontotta
Mert kérését Rézmánnak meg nem hallotta,
Az vitéz basát is az földön levágta,
Azért Zríni öl meg téged, ravasz róka.»
97.
Pál végső óráján igen megbusula,
Kegyetlen Olaj bégnek földrül igy szóla:
«Ám légyen ez nékem legutolsó óra;
De te életed életemnek lesz ára.
98.
Nem sokáig kérkedni fogsz halálommal;
Nem messzi vár téged is kegyetlen halál,
Egy erős kéz miátt lelked pokolban száll;
Engem penig mennyország vár kivánsággal.»
99.
Nevet kegyetlen bég, akkor hozzá vága,
Mikor Pál még többet is szólni akara,
Az éles szablyával gégéjét elcsapá,
Életét és szavát egyszersmind szakasztá.
100.
Együtt az csapással eztet mondja vala:
«Az én jövendőmet csak jó Isten tudja.
Halj meg te azonban, s mondjad mennyországban,
Ibrahim Olaj bég hogy mégyen pokolban.»
101.
Másfelől Farkasics, mint sivó oroszlány,
Pogány török testet magas halomban hány.
Megholt őmiatta Durlik aga, Rézmán,
Bassa kihája is fekszik földet rágván.
102.
Adatik őnéki tágos és széles út,
Mert minden előtte, az merre lehet, fút,
Nem külömben, mikor kilövik, az álgyút,
Csinál széles nyilást, az mig helyére jút.
103.
Csak te magad nem futsz, nagy óriás Rahmat,
Farkasicsra bátran hozod nagy botodat;
Régen Rahmat elhagyta az maga lovát,
Gyalog, mint egy torony, hordozza nagy botját.
104.
Heában, Farkasics, megvárnod ezt karddal,
Nem árthatsz őnéki kemény pallosoddal;
És hogyha el nem ejted eztet puskáddal,
Vagy maga terhével lever, vagy nagy bottal.
105.
Ottan legelőször puskához ragada,
Az vitéz Farkasics Rahmatra iránza;
Nem ijede Rahmat, de nagy bátran monda;
"Félénk eb, messziről látni akarsz halva.
106.
Bár pattanyust oltalmadra hozz magadnak,
Nem árthatsz te avval ennek az Rahmatnak;
Bár tüzzel állj ellen én buzogányomnak,
De étke léssz ebeknek és az hollóknak."
107.
Ottan az Farkasics nagy mellyében löve,
De magas óriás evvel le nem düle;
Bottal Farkasicsnak az fejét megüté,
Félholton lova mellé földre terité.
108.
Magát is Farkasicsra esni bocsátá,
Mert seb miát lábon tovább nem állhata;
Átkozódván magábul lelkét bocsátá,
Mely testét éltében oly kevélyen tartá.
109.
Nincs már tartalékja Zrini seregének,
Mert futnak előtte az török vitézek;
De ihon jün gyalog kegyetlen olaj-bég,
Nem akar elfutni, de akar halni még.
110.
Sisaknak csak az fele vagyon fejében,
A többi mind eltörött sok ütközetben,
Szablája eltörött, csak fele kezében,
Maga lustos porban és keresztény vérben.
111.
Száz lik van paizsán, száz kopjadarabok,
Most már környülvették az egész gyalogok
De mint küsziklának nem ártanak habok,
Ugy semmit nem tehetnek bégnek gyalogok.
112.
De mihent Zrini Miklós eztet meglátá,
Lovon gyorsasággal oda szágultata,
Vitéz olaj-béget bántani nem adta,
Mert nagy vitézségét maga is csudálta.
113.
Igy szólla Zrini: "Add meg, vitéz, magadat,
Eléggé mutattad már vitéz voltodat,
Kiért nem kivánom én is halálodat;
Vagyok Zrini, ne szégyenld megadásodat."
114.
Ottan karddarabját az bég elhajitá,
Zrini nevére szüvét mert meglágyitá.
Az jó grófnak térdéhez ily szóval futa:
"Uram, te nevedre bég magát megadta.
115.
Higgyed, hogy senkinek én másnak magamat
Meg nem adtam volna, mig birnám karomat,
Mert vitéz olaj-bégnek mondom magamat,
Én szép Pécsen tartom mostan lakásomat."
116.
Ezután az nagy bán tombitát fujata,
Maga szép seregét mind öszvehivatá,
Mert az szép nap is már lovait elhajtá,
Oceanum tengerben mert beusztata.
117.
Bassa táborában magáét szállitá,
Szorgos istrázsáit körüle jártatá,
Ott hált azon éjjel. Mi volt másodnapra,
Azt bizom negyedik rész historiámra.