A fantáziák, toccaták, preludiumok és fúgák Bach életművében

A fúgaszerkesztés és az orgonajáték technikai tökéletességének példái, egyben pedig annak a bizonyítékai, hogy Bach bármilyen kötött zenei forma szabályainak engedelmeskedve képes volt egyben esztétikus, szép és gyönyörködtető zenét komponálni. Nagyon valószínű, hogy a legtöbb orgonafúga eredetileg improvizációból született. Bach életművének jelentős részét képezik ezek a darabok, valószínűleg nincs még egy zeneszerző, aki ilyen intenzitással alkotott volna billentyűs hangszerekre fúgákat.

A fúga

Bár szigorú szabályai vannak, a fúga maga nem kifejezetten forma, inkább módszer, szólamszerkesztési mód. A lényege, hogy egy egyszólamú dallam, a téma, időben és hangnemben az összes szólamon átvonul, miközben a többi, éppen nem a téma bemutatását végző szólam a zeneszerző találékonyságát bemutatva harmóniailag kiegészíti a dallamot. A fúgatéma ilyen feldolgozása után a komponista szabadabban is kifejti a dallamot, párhuzamos moll/dúr hangnemben is bemutatja, majd a visszatérésnél a téma még egyszer végighalad a szólamokon, az indítás tükörképeként, majd a végén néhány ütemnyi kódával, vagyis elkülönülő zárórésszel fejeződik be. A fúga így rokona a kánonnak, a szó jelentése is utal erre, hiszen "üldözést, menekülést" jelent; de Bach nevezi még régebbi nevén ricercarnak is. Attól függően, hogy hány témát mutat be, a fúga lehet kettős-, illetve hármasfúga is - a több témát bemutató fúgák szerkezete hatványozottan lesz egyre bonyolultabb, ami a barokk zene és az ellenpont szabályait figyelembe véve mind komolyabb feladatot ró a zeneszerzőre. Ezek ismeretében figyelemreméltó tény, hogy Bach orgonán mások által adott témákra nagyon gyakran fúgákat improvizálni is képes volt - legtöbb fúgája valószínűleg rögtönzött darabok lejegyzett és tökéletesített változata.

A toccata

Az olasz 'toccare' - érinteni szóból. Nem forma, hanem csak formálási elv. Bach idejében afféle virtuóz, improvizatív tétel. Bach fúgáinak gyakori párja, bár állhat magában is.