Kamrás Orsolya: Zrínyi, a szuperhős - Ne bántsd a magyar(tanár)t!

Közzététel dátuma: Jul 03, 2016 1:20:21 AM

2015. szeptember 22.

Nem zöld, nem izmos, nincs batmobilja, és pókfonalat sem lő a csuklójából. De a gonosznak odacsap, ha kell.

Ha megkérdeznénk egy átlagos középiskolást, mivel töltené szívesebben a délutánját, a Marvel-univerzum egy újabb filmjével vagy az első magyar nyelven írott eposz olvasásával, minden bizonnyal az előbbi lehetőséget választaná.

A Szigeti veszedelem is azon művek közé tartozik, amelyeken keresztül a közoktatás nagy hatásfokkal igyekszik megutáltatni a diákokkal az olvasást. Pedig már a szerző Zrínyi Miklós is a magyar kultúrtörténet egyik izgalmas figurája, az általa írt eposzban megénekelt várvédő hős pedig többek közt Amerika Kapitány nem is olyan távoli rokona.

Amerika Kapitány egy 1944-es film plakátján

(Forrás: Wikimedia Commons / Republic Pictures)

A szuperhősök ismertetőjegye a rendkívüli tehetség, természetfeletti fizikai és/vagy szellemi képességek, melyeket mindig valamilyen erkölcsi cél vagy a közjó szolgálatába állítanak. A szuperhősök véget nem érő harcukat többnyire nem kevésbé kiemelkedő képességű szupergonoszok ellen vívják, néhányuknak állandóan visszatérő ősellenségükkel kell újra meg újra megküzdenie. Ha vesszük magunknak a bátorságot, hogy általános megállapításokat tegyünk nyugati műveltségünk egészéről, akkor elmondhatjuk, a szuperhősök végigkísérik kultúránk történetét.

Jézus Krisztus, szuperhős

Az ókori eposzok héroszainak közös tulajdonsága, hogy többnyire részben isteni származásúak, ezáltal képességeiket illetően kitűnnek embertársaik közül. Történetük mindig az adott közösség számára elfogadott értékrendet tükrözi, és az eposzok narrációja sorsfordító események köré rendeződik. Ráadásul az eposzi hősök tudnak valamit, amit még az istenek sem: halandók lévén képesek hősi halált halni a közös értékekért, ily módon példaként állhatnak az eljövendő nemzedékek előtt.

Az Íliász, melyet erős leegyszerűsítéssel tekinthetünk az európai kultúra nyitányának, monumentális emléket állít a hősi társadalomnak, miközben már meg is valósítja ennek meghaladását. Akhilleusz sértődésének hátterében ugyanis hérosz-öntudatának gőgje áll, és végül ez a gőg kis híján annak a közösségnek a vesztét okozza, amely őt hősévé tette, és amely hírnevét megőrizni hivatott.

Akhilleuszt anyja a Stüx folyó vizébe mártja, ezáltal sebezhetetlenné válik

(Forrás: Wikimedia Commons / Johann Balthasar Probst)

Jóllehet a hősköltemények az ókort követően is mindvégig jelen voltak a világirodalomban, a műfaj következő virágkora a barokk beköszöntével jön el, a 17. században. A reneszánsz emberközpontúsága után Isten ismét a műalkotások középpontjába kerül, a barokk művészet legfőbb célkitűzése, hogy a befogadó figyelmét a Teremtő felé fordítsa, és érzékeltesse annak mindent átható hatalmát. Ehhez a pogány ókornak (a reneszánsz által újra életre keltett) kulturális örökségét is segítségül hívja, mindenekelőtt a grandiózus céljainak leginkább megfelelő eposzt.

A Biblia és a kereszténység története bővelkedik a megéneklésre váró históriákban, Jézus személyében pedig adott a tökéletes hérosz: félig isteni származású, emberfeletti képességekkel bír, egész életében egy közösségért munkálkodik, melyért mártírhalált hal, és amely azóta is őrzi nevét és életének történetét. A barokk eposzok jellegzetes hősei életükkel és halálukkal ennek a krisztusi hősiességnek a leképezésére törekszenek (imitatio Christi): Krisztus bajnokaként (athleta Christi), Krisztus katonájaként (miles Christi) harcolnak, és halnak mártírhalált.

Zrínyi egyik legfőbb mintájának, Tasso Megszabadított Jeruzsálemének 18. századi angol kiadása

(Forrás: Wikimedia Commons)

A hősök tehát erkölcsi mintát nyújtanak, és valószínűleg annál szívesebben olvassuk a róluk szóló történeteket, minél nagyobb szükségét látjuk magunk körül a tiszta erkölcsöknek és a hősies helytállásnak. Talán nem véletlen, hogy a szuperhősöket felvonultató képregények aranykora az 1940-es évekre, a második világháború idejére tehető, ahogyan az sem, hogy a képregények filmváltozatai is tömegeket vonzanak a mozikba a mai napig.

What’s your superpower?

Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme is vészterhes időkben íródott. A három részre szakadt országban a hadvezér költő folyamatos harcokat vívott a török ellen, és azzal kellett szembesülnie, hogy kellő összefogás híján esély sincs az oszmán sereg végleges kiűzésére. Huszonhat évesen, egy téli pihenő alatt írta meg dédapja, a szigetvári hős, Zrínyi Miklós történetét. Nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy az önmagában nem túl jelentős, közel száz évvel korábbi, 1566-os szigetvári ütközetet a kereszténység egészéért vívott élethalálharccá emelje, dédapját pedig Krisztus mártíromságát megismétlő hősként állítsa erkölcsi példaképül azok elé, akiknek kezében az ország jövőjét látta.

Zrínyi Miklós, Szigetvár hőse

(Forrás: Wikimedia Commons / Mathias Zundten)

Szigetvár védője persze se nem mutáns, se nem földönkívüli, és haditechnikai kísérletet sem végeztek rajta, nincsenek milliói vagy különleges mérnöki képességei sem. Az ő szuperereje a hit, ennek köszönhetően szemelte ki a Mindenható arra, hogy beteljesítse küldetését: megállítani a széthúzó, bűnökbe süllyedt, meggyengült magyarság további erkölcsi romlását. Ezért persze életét kell adnia az embereivel együtt, de mint láttuk, Zrínyi korában igaz keresztény ember számára nem létezhet nagyobb dicsőség annál, mint hogy Krisztus mártíromságát megismételve életét adja a keresztény hit védelmében.

Nem kisebb ellenséggel kell megküzdenie, mint magával I. Szulejmán szultánnal, aki hatalmas túlerővel érkezik, és a sötétség erőit is segítségül hívja a harc során. Török és magyar küzdelme a gonosz és a jó küzdelmeként jelenik meg, és ez a harc persze csak akkor lehet igazán heroikus, ha hőseink nagy formátumú, szintén különleges képességekkel bíró ellenfelekkel állnak szemben.

I. Szulejmán, akit a valóságban betegség ölt meg Szigetvár alatt

(Forrás: Wikimedia Commons)

Az ostromló sereg bővelkedik remek harcosokban, akiknek még a Pokol erői is a segítségükre sietnek, de Zrínyit mindvégig szinte sérthetetlenné teszi szuperereje, a hit. Százak halnak meg a kardjától, az eposz nem szűkölködik a különböző véresebbnél véresebb halálnemek leírásában, a várvédő hősön viszont egy karcolás sem esik. Kézi tusában senki sem árthat neki, ő ellenben saját kezűleg kaszabolja le a szultánt magát, és megöléséhez végül janicsárok puskagolyóinak sokaságára van szükség. A lőfegyverek végül legyőzik ugyan, lelkét azonban angyalok viszik a mennybe, hogy Krisztus mellett foglalja el helyét az idők végeztéig, hősies küzdelmének köszönhetően pedig megtorpan a megállíthatatlannak tűnő török sereg.

A várvédő Zrínyi tehát úgy győzött, hogy a vár elpusztult, ő pedig odaveszett minden emberével együtt. A költő Zrínyi pedig mindezt úgy írta meg, hogy a tragikus végkifejletet az eposz utolsó néhány strófájában látjuk csak megtörténni, a 15 énekből álló grandiózus munka többi része végig a szigetvári védők morális fölényét hirdeti, és megágyaz a keresztény sereg megdicsőülésének.

Szigetvár ostroma egy török kódexben

(Forrás: Wikimedia Commons / Matrakçı Nasuh)

A műfaji elvárásoknak megfelelően a Szigeti veszedelemben megtalálható a szemben álló seregek részletes leírása, számos epizodikus elem, és nem hiányzik a szerelmi szál sem. Ezek egyrészt késleltetik a katartikus végkifejletet, másrészt hozzájárulnak a szereplők árnyaltabb jellemzéséhez. A költő Zrínyi olyan átütő erővel meséli el Krisztus magyar bajnokának győzelmét a sátáni sötét erők felett, hogy szinte már el is feledkezünk a tényről: egy vesztes csata történetét olvassuk.

Hőskorok

A modern popkultúra szuperhősei persze viszonylag ritkán halnak meg, ennyiben tehát határozottan különböznek a szigetvári hőstől. Egyrészt azonban ők is készek lennének bármikor életüket adni a jó ügy érdekében, sokszor kerülnek szorult helyzetbe, és többnyire csak egy hajszálon múlik, hogy megússzák a kalandot. Másrészt viszont Zrínyi fizikai halála üdvtörténeti szempontból éppen hogy a valódi élet kezdete, a földi élet siralomvölgyéből kikerülve a többi üdvözült lélekkel és a szentekkel együtt az örökkévalóságig él a mennyben, és nyújt példája által segítséget a tiszta hívő lelkeknek.

Zrínyi Miklós, hadvezér és költő (1620–1664)

(Forrás: Wikimedia Commons / Gerhard Bouttats)

Zrínyi kortársai a Szigeti veszedelemmel nemigen tudtak mit kezdeni. Az eposz a szerző más szövegeivel együtt magánkiadásban jelent meg Az adriai tengernek syrennaia című kötetben, mely kereskedelmi forgalomba nem került, Zrínyi ajándékként küldte el azoknak, akiket a magyar nemesség legméltóbb képviselőinek tartott. A szigetvári ostromról írott eposz már a maga korában sem tartozott a könnyű olvasmányok közé, verselése szokatlanul döcögős volt. A 17. század magyar szerzői közül sokkal szívesebben olvasták Gyöngyösi István könnyedebb hangvételű, dallamosabb versnyelven írott műveit, a Szigeti veszedelem lényegében visszhangtalan maradt, legalábbis nem maradtak fenn korai fogadtatásának írásos nyomai. Száz évnek kellett eltelnie, mire az irodalmi közvélemény elkezdte felismerni, hogy Zrínyi Miklós, aki „az olasz múzsát magyarba öltözteté” (Kölcsey), olyan szöveget hozott létre, mely méltó társa az európai barokk irodalom eposzainak.

Így talán még Zrínyinek is lenne esélye

(Forrás: Wikimedia Commons)

Szegény magyar diákokat persze mindez nem nagyon vigasztalja, a Szigeti veszedelem hosszú, érthetetlen, hiszen versben íródott, ráadásul a végén úgyis mindenki meghal benne. Pedig ha hagyjuk, hogy a saját világuk, a saját kérdéseik felől közelítsenek Zrínyi eposzához, valamelyest áthidalható lehet a köztük lévő távolság. Érdemes elbeszélgetni velük kedvenc szuperhőseikről, arról, hogy kit mi tesz naggyá, és hogyan működnek együtt csapatként. Azt is érdemes lehet végiggondolni, mennyire örök az az emberi igény, amely az eposzok hőseit újra meg újra előhívja. A mozibevételeket elnézve ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy amint az ókorban, Zrínyi korában és a világháború idején, úgy ma is szeretnénk hinni, hogy a körülöttünk megtapasztalható igazságtalanság és káosz mögött mégis csak van valamiféle morális rend, és hogy a jó mindig győzelmet arat a gonosz erők felett.

Eredetileg a Nyelv és Tudomány oldalán: >>>