Johann Sebastian Bach (1685-1750)

Johann Sebastian Bach az operát kivéve kora minden énekes és hangszeres műfajában a legnagyobbat alkotta. Szerény, nagy tudású muzsikus volt: kiváló orgonajátékos, páratlan fantáziával megáldott rögtönző művész. Embersége, egyetemes zenéje, sokoldalú tehetsége olyannyira kiemelkedik a zenei nagyságok közül, hogy nehéz volna bárkivel is összehasonlítani. Életművével - amely a barokk zene csúcsát jelenti - lezárult ez az igen gazdag művészeti kor. A német stílust mesterien ötvözte a francia és az olasz zene elemeivel.1685. március 21-én született Thüringiában, Eisenach városában. Régi zenész családból származott, apja Johann Ambrosius Bach városi zenész, s az ősei között is sok volt a muzsikus, a rokonságból zenekart lehetett volna összeállítani, volt közöttük trombitás, orgonista, hegedűs és csembalón játszó zenész, s valamennyien jól énekeltek.

Első zenei oktatását édesapjától kapta, aki hegedülni tanította. Mint iskolás a diákok kórusában is énekelt, s részt vett a templomi zenés istentiszteleteken. Kilencéves korában elvesztette édesanyját, s rövidesen édesapja is meghalt. Ekkor testvérbátyja, Johann Christoph veszi magához, aki Ohrdruff városában templomi orgonista, kitűnő pedagógus, s biztos kézzel irányítja öccse zenei nevelését. Rövid idő alatt kitűnő orgona- és csembalójátékossá képzi és zeneszerzésre is tanítja. Iskolai tanulmányait a helybeli líceumban végzi, majd tizenöt éves korában Lüneburgba megy, ahol a Mihály Gimnázium ösztöndíjas diákjaként tanul. 1703-ban rövid ideig a weimari herceg zenekarában hegedűs, majd még ebben az évben elfoglalja orgonista állását Arnstadt városában.

Feljebbvalói kezdetben megbecsülték, később egyre több kifogásolnivalót találtak működésében. Ezért elhagyta Arnstadtot, s 1707-ben Mühlhausenben vállalt orgonista állást, s még ebben az évben megnősült: unokanővérét, Maria Barbarát vette feleségül. Két híres zenész fia született e házasságából: Wilhelm Friedman és Philipp Emanuel Bach. Mühlhausenben nem csak kiváló orgonamuzsikusként működött, hanem jelentős vokálkompozíciókat is írt. 23 éves, amikor Weimarban munkát vállal, mint udvari orgonista, és a hercegi zenekar koncertmestere. Kilencévi itt-tartózkodás alatt neves orgonaművész lett, s orgonaműveinek, kantátáinak nagy részét is weimari éveiben komponálta. Mint orgona- és csembalóvirtuóznak ekkor már nagy híre van. Hercegi gazdája részéről azonban súlyos mellőzés éri: az időközben megüresedett karmesteri állást nem ő kapja, ezért búcsút mond a weimari udvarnak.

Életének boldog korszaka a kötheni herceg szolgálatában eltöltött néhány év, amelynek gyümölcse számos hangszeres, kamarazene- és zenekari műve. A kötheni idők zenei termése igen nagy. Hangszeres darabjainak több mint kétharmada itt készült. Itt keletkezett a brandenburgi őrgróf zenekara számára írt hat Brandenburgi versenymű, a Das wohltemperierte Klavier (A jól temperált zongora) I. kötete. Új gazdája, Lipót kötheni herceg nagy műveltségű ember, s lelkes zenebarát. Bach feladata volt az udvarban működő tizennyolc tagú zenekar művészi irányítása. Lipót herceg felismerte karmesterének egyedülálló tehetségét, s az anyagi megbecsülésen kívül szívélyes viszonyt alakított ki kettőjük között, s az egyre szaporodó családban keresztszülőséget is vállalt. Ezen évek alatt vendégszereplésre hívták meg Lipcsébe, Halléba. Szeretett volna Händellel találkozni, ez azonban nem sikerült. A két nagy muzsikus személyesen nem ismerhette egymást.

1720-ban volt a legfontosabb utazása Hamburgba, az ottani Katalin-templom orgonáján csaknem félórás fantáziát rögtönzött egy korál dallamára. Ugyanebben az évben súlyos csapás érte: váratlanul meghalt felesége, aki hét gyermekkel ajándékozta meg. Árván maradt családjának anyára volt szüksége, így másfél év múlva újra megnősült. Feleségül vette a hercegi udvar szoprán hangú énekesnőjét, Anna Magdalena Wülckent. Házasságukból tizenhárom gyermek született, akik közül azonban a legtöbb már csecsemőkorában meghalt, de ebből a házasságból is származik egy muzsikussá lett fia: Johann Christian Bach. Második felesége számára komponálta a Kottáskönyvecske (Notenbüchlein) c. zongoramű-gyűjteményét, hogy ezzel feleségét zongoratudása fejlesztéséhez könnyű és vonzó muzsikával ajándékozza meg. A zongoradarabok többsége olyan dallamos, hogy az alsó szólam támaszkíséretével énekelve is előadható.

1722-ben Lipcsében meghalt Johann Kuhnau, a Tamás-templom kántora. Bach megpályázta az állást, és mivel más nem vállalta, a város vezetői elfogadták a pályázatát, s 1723. május 31-én beiktatták tisztségébe. Lipcse a XVIII. sz. elején virágzó gazdasági élettel rendelkező jelentős művelődési centrum volt. A Tamás-templom kántori állása - az akkori Németországban - egyike volt a legtekintélyesebb zenei pozícióknak. A kántor feladata volt a város fő templomainak zenei rendjét megszervezni, irányítani, valamint a Tamás-iskola fiúnövendékeinek ének és zenetanítását, s a kórus nevelését is vállalni. De őrá hárult az ünnepi kantáták megírása is. Ünnepi bemutatkozása alkalmára - amely éppen nagypéntekre esett - írta és vezényelte a János passió című művét. Bachnak - mint ezt ő maga írta egy levélben - nehezére esett karmesterből kántorrá lennie, de az állás jövedelmező volt. 27 évig, egészen haláláig élt és alkotott Lipcsében. Itt keletkezett A jól temperált zongora (Das wohltemperierte Klavier) II. kötete, igen sok kantátája közül a Vadászkantáta, s élete utolsó nagy alkotása, A fúga művészete. Ennek utolsó ütemeit már nem tudta leírni, de a zárófúgába nevének kezdőbetűit komponálta bele (BACH).

Utolsó éveit egyre fokozódó szembaja tette igen nehézzé. Rövid idő alatt teljesen elveszítette látását, s ezen már az operáció sem tudott segíteni. (Egy angol orvos, John Taylor műtötte, aki később Händelen is hasonló műtétet hajtott végre.) 1750. július 28-án halt meg.

forrás: >>>

Jethro Tull: Bourée