Polla: Miért?
2011/01/09 - 14:39 | Polla
Épp most ütötte el az óra a tízet, mindjárt éjfél.
Vajon Ilka mit csinál az Intézetben? Talán a TV-t nézi a szobájában, de az is lehet, hogy lement a többiek közé a társalgóba, beszélgetnek, nevetgélnek, elvégre Szilveszter van. Nem, nem hiszem, hogy Ilka nevetgél.
Milyen vidám lány volt pedig, amikor megismerkedtünk! Legelőször a nevetését hallottam meg, csak azután láttam meg őt magát. A medence szélén ült a barátnőivel és hátravetett fejjel kacagott. Rögtön megtetszett. Délután már együtt ballagtunk hazafelé a strandról, Ilka vállán zöld gyékényszatyor lógott és jóízűen nyalogatta a fagylaltot, amit a kijáratnál vettem. A nyár hátralevő részében elválaszthatatlanok lettünk. Ősszel aztán visszament az iskolába, ahol óvónőnek tanult. Nehéz lett volna minden nap hazajárnia, ezért kollégiumban lakott, így szinte csak havonta egyszer találkozhattunk. Annyi levelet, mint azokban a hónapokban kaptam és írtam, azelőtt elképzelni sem tudtam volna. Egy nap aztán nem bírtam tovább, motorra ültem és két óra múlva már a kollégium vasrácsos kapuja előtt ácsorogtam. Ilka szinte repült felém és a nyakamba ugrott. A délutánt a Berettyó partján töltöttük. Abban az évben kevés eső esett, a folyó medrében alig volt víz. Megfogtuk egymás kezét, nagy lendületet vettünk és átugrottuk a Berettyót. Ilka kacagott, átölelt és azt kiáltotta:
- Nincs a világon semmi, amit mi ketten meg ne tudnánk tenni, hiszen még egy folyón is képesek vagyunk átugrani együtt!
Miután leérettségizett összeházasodtunk.
A tv-ben valami vidám filmet adnak, eddig még egy szót sem értettem belőle, nem is értem minek nézem. Rá kellene gyújtani. Hova tettem a pipámat?
Édes istenem mindjárt szétszakad a fejem! Gabi a huszonkettes szobából teljes hangerővel kiabál a folyosón: „Ilkaaaa! Jössz már?” Mintha én süket lennék! Jövök már, jövök! Semmi kedvem az egészhez, de lemegyek, mert figyelik az embert, és ha kimaradok, a közös programokból azonnal rám szabadítják a pszichológust. Péter azt hiszi, ha lélekbúvárok kezére ad, akkor minden probléma megoldódik. Még hogy pszichológus! Ugyan mit tudnak a pszichológusok?
Műsor lesz tizenegytől. Hetek óta erre készülnek, engem is hívtak, de nem állok be közéjük. Régen az óvodában, a gyerekek között bármit eljátszottam, amikor a kolléganőkkel báboztunk vagy mesét adtunk elő, de az más volt. Az egy másik világ volt… az egy másik élet volt. Tulajdonképpen AZ volt az élet… ez a mostani… na, itt vagyok már, lássuk azt a híres műsort! Ugyan min nevetnek a többiek? Hogyan lehetnek ilyen vidámak, hiszen csak rájuk kell nézni… Persze, nekem is lehetne jó kedvem, tudnám is a módját… meglátjuk sikerül-e? Délután kinéztem az ablakon és láttam a ládákat, amelyeket a konyhába vittek be.
Most tapsolni kell, hát akkor tapsoljunk.
Ki következik? Klárika a tízesből. Édes istenem, csak nem énekelni fog? Na, én megyek! Felkeresem a konyhát. Most úgyis mindenki Klárikára figyel.
Hál’ istennek teljesen üres a folyosó.
Tudom, hogy én vagyok a hibás, akkor is, ha senki nem hibáztat. Péter nagyon rendes ember és mindig jó férje volt Ilkának, de rengeteget dolgozott. Nekem, az anyjának kellett volna észrevennem, hogy baj van a kislányommal! Nem is értem, hogyan történhetett meg ez a borzasztó dolog? Vak voltam, vagy csak a homokba dugtam a fejem? Mindegy ma már. Csak a két gyerek, azokkal mi lesz? Gábor érettségi előtt áll, Máté még csak most kezdte a középiskolát, mindkettőnek szüksége lenne az anyjára. Hiába minden igyekezetem én nem tudom őt helyettesíteni!
Sosem lesz vége ennek az éjszakának, bárcsak már itt lenne az éjfél és mehetnék a szobámba! Gábor jól járt, meghívták az osztálytársai egy buliba, azóta javában csajozik. Mondta is, hogy ott lesz az a helyes szőke lány a harmadikból, aki már régóta tetszik neki. Persze én még nem mehetek sehova, majd talán csak két év múlva. Azt mondta Apa, hogy Gábort is olyan idősen engedték el először. Így aztán punnyadhatok itthon a tv előtt. Nagyinak is másutt jár az esze, látom rajta, hogy fogalma sincs milyen adást néz. Apa megint felállt, a pipáját keresi, őt sem érdekli a műsor. Látom a szemén, hogy szomorú, talán Anyára gondol megint, arra a borzasztóan sikerült karácsonyi látogatásra. Most kimegy az erkélyre, hogy ne füstölje be a szobát. Ha Anya itthon lenne, rászólna, hogy ne menjen ki egy szál ingben. Tulajdonképpen én is utána vihetem a pulóverét, legalább csinálok valami értelmeset.
Szokatlan az üres folyosó. Sehol senki, semmi nesz, csak a kerekesszék surrogása hallatszik. Sárika, a takarítónő mielőtt hazament a férjéhez, meg a gyerekeihez biztosan felmosta a WC-t, érződik a fertőtlenítőszer csípős szaga. Férj… gyerekek… Otthon a háznak más illata volt. Péter pipadohánya belengte a szobákat. Télen a kandallóban ropogó tűz illata, nyáron a nyitott ablakon beáramló virágillat. Otthon…
Tulajdonképpen, ha most visszagondol a Péterrel töltött évekre, akkor rá kell jönnie, hogy boldogok voltak. A kis lakás, amit közösen vásároltak, aztán Gábor, majd három év múlva Máté születése, a munka az óvodában, a közös esti séták. Jó volt együtt. Sokáig jó volt. Talán a vállalkozással kezdődött minden. Fordult egyet a történelem kereke, új lehetőségek adódtak, és Péter kihasználta ezeket a lehetőségeket. Kamionokat vásárolt és a szállítmányozási vállalat gyorsan fellendült. Hamarosan anyagilag is kezdtek fellégezni. Olyannyira, hogy Péter rábeszélte, ne dolgozzon tovább az óvodában.
- Azért a kevés pénzért nem érdemes - érvelt a férje - hidd el szívem, a gyerekeknek is jobb lesz, ha itthon leszel velük!
Gyönyörű kertes házat vásároltak, évente kétszer külföldre mentek nyaralni. Akkor látta először a tengert, akkor aludt először szállodában. Csodálatos volt Péterrel utazgatni, ám a hétköznapok megváltoztak. Péternek rengeteg dolga volt. Éjt nappallá téve, tárgyalt, intézkedett, utazgatott, szinte vendéggé vált a saját otthonában. Amikor végre ajándékokkal megrakodva hazatért az utakról, akkor sem otthon üldögélt, hanem egyik fogadásról a másikra cipelte őt, ahol unalmas üzleti megbeszéléseket folytatott unalmas üzletemberek társaságában. Ő meg csak ténfergett, ismeretlen feleségekkel próbált beszélgetni, majd végül beült az egyik sarokba egy páfrány vagy egy festmény alá és egyik pohár pezsgőt itta a másik után. Mire Péter előkerült a tárgyalásból már jó kedve volt, kuncogva kapaszkodott férje karjába, hogy ne vegyék észre bizonytalan járását. Aztán Péter újra elutazott, a gyerekek reggelente elmentek az iskolába, a szakácsnő – akit a férje nemrég vett fel, hogy őt kímélje - hozzákezdett az ebédfőzéshez. Bejárónő takarította a szobákat, ő pedig tanácstalanul és tétlenül ténfergett a csodálatos házban. Végül leült a tv elé kezében egy pohár vodka-naranccsal. Igen. Akkor kezdődött.
Azt, hogy Anya megváltozott tulajdonképpen Gábor vette észre. Egy nap kosárlabdázás közben megállt és a feje fölé lendített labdát a kosár helyett a földre dobta. A kockakövön pattogó labdát figyelte és nem nézett rám, amikor megkérdezte:
- Máté, feltűnt neked, hogy mostanában Anya milyen sokat alszik napközben? A múltkor meg, amikor lyukas óra alatt hazajöttem, a tv előtt találtam és egy félig üres vodkás üveg volt mellette. Nagyon zavarba jött. Azt magyarázta, hogy fájt a foga és úgy gondolta jobban lesz, ha egy kis vodkával öblögeti. Nem tetszik ez nekem Máté! Ma este beszélek Apával.
Nagyon furcsának éreztem, amit Gábor mondott. Miért ne alhatna napközben Anya egy kicsit?! Arról meg senki nem tehet, ha fáj a foga. Csak nem gondolja Gábor, hogy Anya inni szokott?!
Néhány nap múlva Apa szólt Gábornak és nekem, hogy menjünk le a nappaliba. Anya az öblös óarany színű fotel mélyén kuporgott, Apa mögötte állt, a vállára tette a kezét, úgy vártak bennünket.
Még szép, hogy megígértem Péternek és a gyerekeknek, hogy soha többé nem fogok inni!
- Nem ittam én olyan sokat Gáborkám - mondtam a nagyfiamnak ugyanazt, mint Péternek -, de ezután még ennyit sem fogok, úgy fogunk élni, mint azelőtt.
Nagy őszinte szemekkel néztem a családomra. Akkoriban már bárkinek bármit megígértem volna, csak hagyjon békén, csak nyugodtan megihassam a napi adagomat és elmerülhessek a zsibbasztó, kellemes, vidám mámorban.
Péter - bár megérezte a veszélyt - elhitte, amit mondtam neki. Nem is volt oka arra, hogy ne higgyen nekem, soha azelőtt nem hazudtam még neki. Elhatároztam, hogy ezek után sokkal óvatosabb leszek. Természetesen, amikor Péter otthon volt egyetlen kortyot sem ittam. Régebben annak örültem, ha együtt lehettünk, most alig bírtam kivárni, hogy végre elutazzon, és akkor… Esténként kezdtem el inni az ágyban, aztán rögtön ébredés után máris felhajtottam egy pohár vodkát, hogy a sóvárgó hiányérzet elmúljon. Reggeli után újabb poharak következtek, de csak tíz óráig, hogy mire a fiúk hazajönnek, már elmúljon a mámor. Néhány hónap múlva azonban már ez is kevés volt. Délutánonként elmentem otthonról, hogy szabaduljak a fiúk nyomasztó felügyeletétől. Mert figyeltek, ezt minden percben éreztem! Mennyit hazudtam nekik! Sokszor már azt sem tudtam, mit találjak ki, hogy hova megyek?!
Aha, szóval itt van a pezsgő, amivel éjfélkor koccintani fognak az újévre azok a boldogok, akik ihatnak alkoholt! Persze az én poharamba most is csak gyümölcslé fog kerülni, mint karácsonykor. Azt meg, hogy most kiveszek a ládából egy üveget, talán senki nem fogja észrevenni. Gyorsan, gyorsan, nehogy meglássanak és elvegyék!
Én elhittem, amit Anya ígért és egyetlen pillanatig sem kételkedtem a szavában. Természetesen tudtam, hogy nők is lehetnek alkoholisták, filmekben nemegyszer láttam részegen fetrengő lányokat, sőt egyszer a parkban is egy kopott ruhájú kócos asszonyt, aki az egyik bokor alatt üldögélt, zavaros szemmel, előre-hátra imbolyogva.
De az én anyukám annyira más volt, mint azok a lezüllött nőszemélyek! Anyukám olyan szép és kedves, meg jó humorú, jó illatú volt mindig. Még a gondolatot is nevetségesnek találtam, hogy esetleg alkoholista lenne. Egészen addig az estéig…
Október volt. A falevelek ázottan hevertek az utcán. Gábor cipője talpán kerülhetett be néhány a dohánybarna szőnyegre, amikor nagy lendülettel kivágva az ajtót berohant a nappaliba. Nem tudtam elképzelni mi történhetett, hiszen csak egy órával azelőtt ment el otthonról? Hosszasan készülődött, kétszer is inget cserélt, meg edzőcipőt, mire úgy érezte, megfelel az öltözete az esti szórakozáshoz.
- A Kék Hullám presszóba megyünk a haverokkal, a kéziseknek lesz ott bulija – mondta Anyának. Apa nem volt otthon, Hollandiában tárgyalt valamiféle fagyasztott zöldségek szállításával kapcsolatban. Miután Gábor elment leültünk Anyával a nappaliban a TV elé. Emlékszem a tengeri sünök életéről vetítettek egy természetfilmet. Mindig szerettem Anyával tévézni. Ilyenkor fél füllel, fél szemmel figyeltünk csak a képernyőre, közben meg jókat beszélgettünk mindarról, ami a látottak alapján eszünkbe jutott. Aznap este Anyát nem igazán kötötte le a tengeri sünök kalandosnak valóban nem mondható élete. Többször az órájára nézett és kétszer is megkérdezte, hogy nem vagyok-e még álmos?
Majd – bár még alig múlt kilenc óra – kijelentette, hogy fáradtnak érzi magát. Elmegy lefeküdni. Ebben a pillanatban robbant be a nappaliba Gábor. Megállt Anya előtt, merev tekintettel rábámult, majd fagyos nyugalommal megkérdezte:
- Hol voltál tegnap délután?
Anya elpirult, kezével megmarkolta a fotel támláját, tekintete ide-oda ugrált, nem nézett Gáborra.
- Szaunázni voltam, de hiszen tudod - mondta halkan, bizonytalanul.
- Szaunázni? – Gábor hangja egyre hangosabb lett. – Szaunázni voltál Anya?! A fürdő három hete zárva van felújítás miatt, hol voltál te szaunázni?!
Anya rémülten, szótlanul nézett rá.
- Hol voltál tegnapelőtt este Anya? – kérdezte Gábor kérlelhetetlenül. Nekünk azt mondtad, moziba mégy. Halljam, mi volt a film címe? És miért tartott olyan sokáig, hogy mi már lefeküdtünk mire hazaértél? Rajta! Meséld el, mit láttál!
- Hogy beszélsz te velem gyerekem? – emelkedett fel a fotelből Anya. – Kikérem magamnak…
Gábor ebben a pillanatban kezdett el üvölteni.
- Kikéred magadnak? Te kéred ki magadnak?! Te, aki naponta hazudsz bele a szemünkbe?! A presszóban összevitatkoztam az egyik kézis sráccal valami apróságon, erre a szemembe vágta, hogy mire vágok fel annyira, tán a részeges anyámra, aki délutánonként az utcán tántorog?! Hallod mit mondok Anya? Ezt mondta nekem, ott mindenki füle hallatára! És amikor a barátaimra néztem, ők elfordították a tekintetüket, mert tudták, hogy az a srác az igazat mondja. Apám külföldön van, te meg isten tudja, hol iszod le magad minden áldott nap! Mit ígértél Apának? Emlékszel még? Hogy tehetted ezt velünk?!
Anya tétován lépett egyet, hogy megfogja Gábor hadonászó karját.
- Kisfiam… - kezdte halkan, rimánkodóan, de Gábor elrántotta a kezét és a kijárat felé rohant. Az ajtóból visszafordult és hideg, kemény hangon csak annyit mondott:
- Szégyellem, hogy te vagy az anyám!
Az ajtó becsukódott mögötte. Az iszonyatos szavak ott lebegtek a levegőben, s egy pillanatra mintha minden megfagyott volna körülöttünk. Anya rám nézett, de elfordítottam a fejem, mire sírva fakadt, felrohant a lépcsőn és bevágta maga mögött az ajtót. Csend lett. Egyedül maradtam a nappaliban a falevelekkel.
Ott hevert a két vizes, elsárgult levél a nappalink közepén, elhagyatottan, árván, oda nem illően. Álldogáltam egy darabig, majd lassan lehajoltam, felvettem és a nagy üvegasztal közepére tettem őket, a karcsú üvegváza mellé, amelybe Anya délután őszirózsákat tett. Sokan azt mondják, az őszirózsának temetőszaga van, de Anyát ez nem érdekelte. Anya minden virágot szeret.