Alíz Napló firkák - 1
2010. június 22.
álmos a szó
térdel a vágy
gyere el
gyere el hozzám
nézd milyen szépen nyílnak a virágok
madárfiókák repülni tanulnak
zeng a szó
éled a táj
fekete álom aludni tért
még nincs tél
mégis hófehérbe öltözött a szemhatár
fekete-fehér
kelet és nyugat
ember és ember
ha ég szerelemben
milyen más szemmel lát
de meglehet mindent csak képzelek
s most kisvirág vagyok
erdő mélyén bújok
s onnan csilingelem halkan
szélszárnyára ülve
mennyire szeretlek
2010. június 22.
Ez már majdnem szerelem
ma reggel mikor veled keltem
s kusza gondolataimat még véletlenül sem rendeztem
kerestem a fonalat merre gurult az a fránya gombolyag
de több kilométer után megálltam s úgy maradtam
s most nem tudom mit tegyek
sóbálvánnyá lettem
remélem télen megvadult elemi erők
erdőkbe reptetnek s leszek éhes vadak csemegéje
s a bujdosó királylányt is megmentem
az a buta öreg király ráébred mennyire szerette
az a legkisebb, volt kedves kicsi lánya
ma reggel veled...
s előtte éjszaka mennyit járt a szám
neked szőttem szó-szőttest
persze jól tudom kedvenc szavaimat folyton ismételtem
na de mondd már kimondta, hogy mindig minden új legyen
szerintem igen balga, akár az építészek kik gigászi álmuk
mindenféle skatulyákba varrják
bolond szívem zakatol egyre
eltévedt sehova se vezető vágányra lelt
dohogok mormolok boszokányszombatolok
holdtöltekor felszökkenek az égbe
s onnan nézek szerteszéjjel
keresem az elveszített utat
bár meglehet sokkal jobb magányosan
a rengetegben
- mint egykor Ábel -
tisztának lenni
csak a széllel feleselni
2010. június 21.
Nélküled
mint lefutott szem ócska nylon harisnyán
mi ráadásul több helyütt lyukas
állok árván egy utca forgalmas sarkán
támasztom a málló vakolatot
erős vagyok
csak nézem az ember-tobzódást
észre sem vesznek
akár el is terülhetek
holmi kisalföld-módra
nem lenne ki felfogna
majd hervadt virágként
még leárazott csokorként
egy csóró szerelmes megvesz
lepukkant motel ékes dísze így leszek
egyetlen alkalomra
2010. június 20.
Mikor műszaki rajzoló voltam
mindent gondosan rajzoltam
szebbnél szebb sablonok
adták a kívánt formát
folyamatábrák hömpölyögtek
rajzok számok betűk
ívek vonalak vonuló hada
mennyire szerettem
mozgó sablon mozgó világ
rejtett titkok hivalkodó igazak
kódok kódolt hódolata
nyög belé a föld
kicsi hazám elrejtelek
van egy mese de csodaszép
toronyba zárt királylány
szövi színes álmát életfonalakkal
holdfény hinti a tájat porcukorral
édes almás pite
szuszog az este
keverednek bennem rejtelmek
papírra hogyan is vessem
gabalyodó gondolatok
vajon ki csévéli fel...
két kezed tartsd bátran
motringom ráhelyezem
tekerem tekerem
letekerem hogy feltekerjem
látod kedves mily egyszerű
s hogy nem érted azt is megértem
nagymama ezüst haja piciny kontyban
édes illat finom illat múlt illata ölel körbe
2010. június 19.
langyos szelek midőn hidegen fújnak
hazámról mesélnek
fekete a diófa kazalnyi lombja
örvös galamb költi fiókáit rajta
szívemben szép szavak erősödnek
hideg szelek fújnak
hova lett a nyár délibábos vibrálása
mindenféle hangok
mint a haragos óceán hullámzó tajtékja
kioltják egymást
s az az igazi egyetlen nagy
mikor egymásba forrva egyként kiállnak
lenn a mélyben temetődnek
kesereg a hangom
sír a Mátrában egy tárogató
fenn az ormon valaki egy emberként
játssza szétszakadó hazám minden jaját
2010. június 8.
ma a bánat öltöztetett grafit szürke ruhába
fenn az égen pont olyan színű felhők hömpölyögnek
alájuk fekszem hervadt-csendesen
s hagyom, hogy fájjon szívem
a kert, mint földi paradicsom
áradozva hív
madarak dalolnak
fecskék cikáznak
mellettünk ring a búzatábla
hullámzik vidáman szaladva a sok bajszos kalász
lassan aratnak köszönt Péter és Pál
a napok összefolynak
a hetek már rég évekké lettek
rég jártam otthon
kihagy szívem verése
nem is tudom mit nem érzek
otthon
otthon
még áll a szülői ház
milyen rég láttam
már idegen volt mikor utoljára arra jártam
idegen idegen
minden megváltozott
hova lett a kedves léckerítés
mit annyit támasztottam
hallgatva édes bókokat
hova lett hova lett
mikor mindenki köszönt mindenkinek
emlékeim kertjében minek is sétálnék
idegen idegen
visszhangozza a szívem
2010. június 8.
elképzelem
bánatom tenyerembe rejtem
s mint kicsiny tenyér formáz hógolyót
úgy gömbölyítem én is
hiányzik a hó
vagy a gyermekkor
a sok színes emlék
apa és a szánkó
no meg a domb
a siklás együtt
a végtelen fehér határ
az öreg temető
beszántották
kevély házak terpeszkednek
az elporladt csontok felett
hova lett a kanyargó kis patak
hova lett minden
és most hol vagyok
néha utazom a múltban
és olyankor otthon vagyok
cím nélkül
valami végleg megváltozott
már skiccelni sem tudok
egy kedves mese lóg a nyelvemen
mert hogy azt hallok amit akarok
olvasni meg még inkább
persze többet nem mint mi bennem van
tehát a skicc nem mást mint sicc
ami már egy csodálatos mesekönyv
felolvasni
mint régen
s vetíteni álló diákat
mik mégis életre kelnek
lelépnek a fehér lepedőről
nyelik kitágult gyerekszemek
üzen a múlt
fűben-fában
s hogy ez az orvosság
mondják a bölcsek
meglehet
a szomszédnak volt egy malaca
emse Zsuzsi a szentem
én már nem is tudom
tán 13 malackája volt
rózsaszínek
simák és foltosak
aztán meg libát is tömtek
mára hova lettek
temetőben porlad rég
az a szép fekete asszony
a sírját sosem láttam
s ha tudnám hol az élet vize
akár gyalog is elmennék
azt a rózsát belevetném
akár Jancsi
bizton mondom nem sárga volt
elkalandoztam
ahogy szoktam
hisz itt csak magamnak mesélek
2010. május 30.
Egyenetlen gerinc
tangóharmonika mézédes dallama
valahol a Szajna parton lágyan mesél
aranyozott szobrok - marcona örök
vigyázzák Paris kusza álmait
óriáskerék a parton forog lassan
fenn a magasban még a szél is másként fúj
hintázik a kabin kellemes remegés fut a gyomron
- az enyémen legalábbis -
szeretem a háztetőket
de a toronyházak csak pucéron meredeznek
építészek álma rombolni mindent mi ódon
gyerünk gyufaskatulyák sokasodjatok gomba módon
bennetek az élet igazi öröm
nem kell sehova se menni
izgalmas a műsor a falon túl
mondd Paris hova lett fényed
bűzlő csatornák felmosó rongyok
kanális nem nyeli el a sok mocskot
villásreggelik urasan
míg a híd alatti koldusok hogy ne rontsák a képet kilakoltattak
s hinném vidéken a csoda
rétek legelők szőlő-erdők
de a marha csak szárazat kap
s testüket böglyök falják
a szántót mérgezik ezerrel
halott méh hadseregek
a szívem szakad
és mert a lánc az már láncolat
pusztulnak a madarak
kivágtak minden fát s bokrot
semmi nem szegélyezi a határt
a földeken sivít a szél
részeg emberek kezében puskák
a macskákat kilövik ugye
2010. május 30.
fürödj fürödj csillagom
a kétS hírnévben
de emlékezz egy kis dalocskára
száraz tónak nedves partján
bizony...
azt mondtad szeretsz
csak teén
de dagonyázni mégis jobb
futottak a csíkos kis malacok
makkot vetett nekik
az erdőőr
(míg van hon hol
nem a vadak
keresik a hihetetlen drága gombát
ott lenn a föld alatt
hínye a gusztusok)
fürödj fürödj csillagom
odalent a tóban
csak vigyázz ne törd össze tükröd
mert akkor kiben gyönyörködsz
kevés voltam neked
no nem mint mackó sajtban a brummogás
bár ez is elhíresült
még annyit sem értem
így lettem kimérve
hátha
darabban jobb az ára(m)
most egy kicsit bambán nézek fel rád
mégis úgy szeretném
ha újra velem lennél
2010. május 30.
http://www.youtube.com/watch?v=UoJ31Gg59fE
Danielle Rivard - Priere Pour L'humanité
nem kell hogy szeres
szeress
sistergő s
kígyózó test
ámbra illata
áttetsző színe
féltékeny szemek
koszorút fonnak
hófehér lepel
kavarog
emlékszel
júniusi hóesés
megemberesedett emberek
lágerek
sosem múló képek
gyerekkatonák
masíroznak
nem merek álmodni
nem merek ébredni
látszat
lángol a világ
nincsenek sírok
sok a temetetlen
védtelen
vértelen
csak azok a szemek
csak azok a szemek
mindent megtagadok
de legyűr a kór
s ahogy a szavak elhagynak
úgy hagynak el szeretteim
vagy kiket annak véltem
ma még elmondom mennyire fáj látni
az emberi test
az emberi lélek hanyatlását
ma még szavakba öntöm testem-lelkem
2010. május 30.
megvakított csendek
sztrogof szelet
véresen
villára tűzve
késsel aprítolva
nem nyelem le
méla undor
görcsölt mélyek
feltörő régi képek
viharvert múlt
mint tört angyalszárnyak
megtagadott álmok
lopott csókok
kavargó múlt
anyám szeme
őrült tekintete
ágyhoz láncolt aszott teste
kiapadt kút
csobogó forrás üres hangja
szívemet megtagadtam
2010. május 30.
dallamok ívek emlékek
apám hegedűje
sosem láttam
sosem hallottam
gyermeknek lenni
önfeledt boldognak
tudatlanul hinni
a hihetetlent
a múlt illata kifakult
emlékkazlak hova lettek
fellegelte a ma
a jövőnek mi sem maradt
apám hegedűje
hangosan sír
sosem hallott hangja
elveszett a múltban
gyermekeim messze
2010. június 1.
hajnalban kelt szavak
tele reménnyel
egy új nap hitével
hajnalban kelt szavak
még fázósan borzonganak
süss fel nap!
süss fel nap!
a szél messziről sodorja
az önfeledt gyermek hangokat
virágok lassan nyílnak
szívünkben álmok ébredeznek
vérvörös a hajnali ég
egy új nap kél
hinti sugarait
emberre virágra
ismerős képek elmémben dobolnak
reszket a lomb
reszket a világ
kicsiny kis madárka
és én csak kiülnék a dombtetőre
hagynám a szelet perlekedni velem
erősen bátran selymesen lágyan